Semovente da 105/25
„M43 da 105/25”
Előzmények:
Az első világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia kárára terjeszkedni kívánó Olasz Királyság ugyan több modern kézifegyvert, repülőgépet, sőt, harckocsit tervezett, de ezeket néhány kivétellel csupán minimális számban tudták gyártani. Ebbe a csoportba tartozott a Fiat 2000, egy 40 tonnás nehéz harckocsi, amely már forgatható toronnyal is rendelkezett, de amelyből mindössze 2 példányt sikerült befejezni és ezeket is csak a világháború lezárását követően.
Az első világháború ráadásul súlyos károkat okozott az olasz gazdaságnak és a társadalomnak; ez belpolitikai válsághoz vezetett, amit kihasználva a Benito Mussolini vezette fasiszta párt ragadta magához a hatalmat. Az önmagát Duce (olasz; vezető) tiiulussal illető Mussolini a korábbiaknál is ambiciózusabban kívánt terjeszkedni: tervei között szerepelt a Mediterráneum nagy részének elfoglalása.
Ehhez mindenekelőtt modern, ütőképes harcjárművekre, köztük harckocsikra volt szükség, ezért megvásárolták a brit Carden-Loyd Mark VI kisharckocsit, amelyet CV-33 néven kezdtek gyártani. Ez az apró, egyetlen géppuskás páncélos jelentős export-sikernek bizonyult, ezért CV-35, majd CV-38 jelzéssel továbbfejlesztették, később pedig megjelent az M11/39 közepes harckocsi, amely már egy 37 mm-es páncéltörő löveget hordozott.
1935-ben az olaszok megtámadták Abesszíniát (a mai Etiópiát), de a Második abesszíniai háború súlyos hiányosságokra mutatott rá: a teljes technológiai fölényben lévő olaszok csak fél évnyi kemény harcokat követően, mérges gázok bevetésével tudták elfoglalni az országot. Az olaszok következő célpontja Egyiptom volt, amely azonban a britek fennhatósága alatt állt, ezért egyértelmű volt, hogy egy támadás előtt jelentősen meg kellett erősíteni az olasz haderőt. A harckocsik között az M11/39-est az M13/40-nel váltották ki, amely 37 mm-es helyett már egy 47 mm-es páncéltörő löveget kapott, ráadásul a korábban a testbe épített, ezért korlátozott kilövési szögű löveget áthelyezték egy új tervezésű toronyba.
A kisharckocsi-vonalat szintén továbbfejlesztették: így született meg az L6/40, amely a korábbi géppuskák helyett már egy 20 mm-es páncéltörő löveget hordozott. A második világháború kitörését követően ráadásul az olaszok egy harmadik új típust is terveztek, a 26 tonnás P26/40 nehéz harckocsit, amelyet egy rövid csövű 75 mm-es löveggel szereltek fel.
A harckocsi-fejlesztés ellenére az angolok elleni olasz hadjárat teljes kudarc volt, mert kiderült, hogy a 20 és 47 mm-es páncéltörő löveget egyszerűen lepattantak a britek Matilda II gyalogsági harckocsijának vastag páncélzatáról. Az olaszok ugyan további közepes harckocsikat fejlesztettek (M14/41 és M15/42), azonban ezek továbbra is az elégtelen átütési képességű 47 mm-es löveggel rendelkeztek, a P26/40 gyártásának beindítása egészen 1943-ig tartott, de ekkorra már ez a típus is elmaradt az új amerikai M4 „Sherman” harckocsikkal szemben.
A páncéltörő-lövegek hiánya miatt az olaszok (a németekhez hasonlóan) páncélvadászok építésébe kezdtek: az L6/40 vázán megjelent a Semovente da 47/32, az M13/40 vázán a Semovente da 75/18, az M14/41 vázán a Semovente da 90/53, az M15/42-n pedig a Semovente da 75/34. Ezek relatív sikeresnek bizonyultak, azonban az új amerikai és szovjet közepes és nehéz harckocsik kilövésére még e típusok sem mindig bizonyultak elegendőnek, ezért az olaszok megalkottak egy még nagyobb típust, amely a Semovente da 105/25 nevet kapta (olasz; 105/25-ös ágyút hordozó önjáró löveg). A páncélvadász beceneve Bassotto (olasz; tacskó) volt.
Konstrukció:
A Semovente da 105/25 a korábbi zárt kialakítású olasz páncélvadászok elrendezését követte. A típust az Odera-Terni-Orlando (későbbi nevén OTO Melara) az elérhető legnagyobb, P26/40-es harckocsi vázára kívánták építeni, de 1943-ban, a típus tervezésekor ez a páncélos még nem került sorozatgyártásra, ráadásul a többi olasz páncélosnál nagyobb kaliberű lövege révén az olaszok úgy gondolták, hogy ez a típus a hagyományos, tornyos kialakításban is megfelelően fog teljesíteni. A döntéshozók ezért a rivális Ansaldo vállalat tervét fogadták el, amely a már gyártott M15/42-re épült.
A Semovente da 105/25 eredetileg a 25 űrmérethosszú, 105 mm-es gyalogsági tarackot hordozta, amely minden korábbi olasz harcjárműnél nagyobb tűzerőt biztosított a páncélos számára. Ez eredetileg egy tábori löveg volt, azonban a zárt páncéltest miatt a löveg függőleges kitéríthetősége +34 fokra csökkent, ezért gyakorlatilag csak közvetlen irányzással, páncélvadászként használhatták.
A korábbi típusokból tanulva a harckocsit már felszerelték egy 8 mm-es Breda géppuskával, valamint rádió-készülékkel (jelentős tűzereje ellenére a páncélos mindössze 3 fős legénységgel rendelkezett).
A korábbi olasz nyitott páncélvadászok (a Semovente da 47/32 és a Semovente da 90/53) nem nyújtottak elegendő védelmet a kezelőknek, ezért a Semovente da 105/25 esetében a többi olasz páncélvadászon alkalmazott egyszerű, szögletes, de vastag páncélzatot alkalmaztak: a típus frontpáncéljának vastagsága már elérte a 75 mm-t.
Mivel a típus egy korábbi modell testét kapta, a tűzerő- és páncélzat-vastagítás csökkentett mozgékonyságot eredményezett. A Semovente da 105/25 megtartotta az összes olasz közepes harckocsin megjelentő, oldalanként 8-8 kisméretű futógörgőből álló, laprugós felfüggesztését, valamint a 8 hengeres FIAT SPA 15TB M42 benzinmotort: utóbbi 192 lóerős teljesítményével maximum 35 km/h-s végsebességet biztosított.
Fejlesztések:
Az olasz páncélvadászok között a Semovente 105/25 rendelkezett a legnagyobb kaliberű löveggel, azonban ezt eredetileg gyalogság és statikus erődítmények, nem pedig ellenséges harckocsik ellen szántak, ezért hamarosan áttértek a Semovente da 75/34-ben is alkalmazott 34 kaliberhosszú 75 mm-es lövegre: ez a változat a Semovente M43 da 75/34 jelet kapta.
A németek (ld. „Szolgálatban” bekezdés) a háború végén létrehoztak egy még erősebb változatot, amely a Cannone da 75/46 C.A. modello 34 légvédelmi löveget szállította (ez nevének megfelelően hosszabb, 46 kaliberhosszú csővel rendelkezett, ezáltal nőtt a páncél-átütő képessége. A Semovente M43 da 75/46 több részletben különbözött elődeitől: már nem szegecselt, hanem hegesztett páncéltestet kapott, ráadásul a páncélvadász frontrésze ék alakban elkeskenyedett és egy kisméretű lövegpajzsot is beépítettek, amine köszönhetően jelentősen megnőtt a harcjármű túlélő-képessége. A motor teljesítménye 170 lóerőre csökkent, azonban az SPA 15TB M-15 erőforrás már benzinüzemű volt, ami nagyobb hatótávolságot eredményezett és találat esetén kisebb eséllyel gyulladt ki.
Szolgálatban:
A Semovente da 105/25 építése azonnali hatállyal, már 1943-ban megkezdődött, azonban a típus az olaszok számára így is túl későn jelent meg: 1943. május 13-án lezárult az olaszok számára kulcsfontosságú észak-afrikai hadszíntér: az olasz és német csapatok megadták magukat, két hónappal később pedig a Szövetségesek megkezdődték Szicília visszafoglalását.
A nácikat támogatva olasz páncélosok harcoltak a keleti fronton is, itt azonban csak a leggyengébb L6/40-es és Semovente da 47/32 modelleket vetették be. Az elkészült Semovente da 105/25-ös páncélvadászokat az Olasz Királyság, mindenekelőtt Róma védelmére tartották vissza. Olaszország területén a típus jól szerepelt, azonban minimális példányszámuk miatt bevetésük sem tudta megállítani a Szövetségesek előre nyomulását.
1943 szeptemberében az olaszok kapituláltak, az ország felét pedig a németek foglalták el, akik olyan jónak tartották a Semovente da 105/25-öst, hogy folytatták a fejlesztett változatának előállítását. A németek a Semovente M43 da 75/34 verziót StuG M43 mit 75/34 (851) (i), a Semovente M43 da 75/46-ot pedig StuG M43 mit 75/46 (852) (i) jelzéssel rendszeresítették (ezeket az olaszok már nem használták).
A típus a harcokban igen jól szerepelt, azonban az olasz fegyverletételig mindössze 24-30 egység épült és a német példányokkal együtt is csupán 103-121 ilyen páncélvadászt fejeztek be. A Semovente da 105/25 és alváltozatai 1944-ben a Gothic védelmi-vonalon harcoltak: kezdetben német, majd (a Salói Köztársaság nevű bábállam) olasz legénységével.
A Semovente da 105/25 képes volt a legtöbb Szövetséges harckocsi kilövésére, azonban ebből a típusból sem sikerült elegendő példányt építeni. A második világháborút követően felmerült, hogy az olaszok újra indítják a típus gyártását, de az olcsó amerikai hadisegély miatt ez végül nem történt meg.
Utóélet:
A többi olasz páncélvadászhoz hasonlóan a Semovente da 105/25 is minimális példányszámban készült és nem fejlesztettek belőle speciális változtatot, mert a típus maga is egy közepes harckocsi módosítása volt.
P43 (nehéz harckocsi):
A Semovente da 105/25 modellel párhuzamosan az olaszok megkezdték a P26/40-es páncélosuk továbbfejlesztését. Az új, 29 tonnás páncélos tornyában már egy 90 mm-es löveget hordozott volna (ugyanazt, mint a nyitott felépítményű Semovente da 90/53), a páncélvastagság a frontrészen elérte volna a 90 mm-t, a megnövekedett össztömeget pedig egy 420 lóerős dízelmotorral tervezték ellensúlyozni, de P43-ból és alváltozataiból egy sem épült.
Műszaki adatok:
Név: Semovente da 105/25 „M43 da 105/25”
Típus: páncélvadász
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 15,80 t
Hossz: 5,10 m
Szélesség: 2,40 m
Magasság: 1,75 m
Motor: 192 LE-s (FIAT SPA 15TB M42, 8 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 3 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (Cannone da 105/25, a test frontrészén)
Másodlagos fegyverzet: 1 db 8 mm-es géppuska (Breda 38, párhuzamosított)
Páncélzat: max. 75 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 35 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 180 km