Schneider CA1

„Tracteur Estienne”


Előzmények:

Napóleon 1815-ös végső vereségét követően Franciaország fokozatosan hanyatlott, amelyet kezdetben a kaotikus francia belpolitika és az egymást váltó politikai erők tüzeltek, az évszázad második felében viszont előtérbe került a francia-német szembenállás. A Német-római Birodalom széthullásával és a Habsburg, illetve Orosz Birodalmak gyengülésével az évszázadok óta a világ egyik legerősebb nagyhatalmának számító franciák elérték hatalmuk csúcsát: Európa nyugati területeinek nagy részét meghódították - egyetlen riválisuk a Brit Birodalom maradt, amely ugyan gyengébb szárazföldi haderővel rendelkezett, de hatalmas flottájával képes volt megakadályozni minden partraszállási kísérletet, gyarmatai révén pedig átvészelte a Kontinentális zárlatot (Napóleon minden európai kikötőt lezáratott a britek előtt).

1871-ben azonban létrejött az egyesített Német Császárság, amely egyrészt ugyan nem rendelkezett érdemi gyarmatokkal (lévén az afrikai, amerikai és ázsiai területek túlnyomó részét más európai birodalmak már megszerezték), azonban a második ipari forradalom révén a németek rövid idő alatt a világ egyik legerősebb országává váltak.

A franciák megpróbálták kikiáltása előtt megsemmisíteni a formálódó német államot, de az 1870-71-es porosz-francia háborúban súlyos vereséget szenvedtek, elvesztve Elzász és Lotaringia régiókat (a háborúba egyben belebukott III. Napóleon francia császár). Az évszázad végére Franciaország ismét köztársasággá alakult és növelte gyarmatai számát, de fontos politikai cél maradt a visszavágás a németeknek. A franciák azonban realizálták, hogy Franciaország önmagában már alulmaradna egy újabb francia-német háborúban, ezért szövetkeztek az Orosz Birodalommal, majd e szövetségbe (miután a németek elutasították a britek közeledését), a Brit Birodalom is belépett - létrehozva a Szívélyes megegyezést, azaz az antantot. Az antant és a németek vezette központi hatalmak közötti ellenállás az 1910-es évekre ért forráspontjához, amely a később első világháborúnak nevezett konfliktusban teljesült ki.

A háború kezdeti szakaszára a hadvezetés teljes inkompetenciája volt jellemző: minden fél erősen túlértékelte saját és alulértékelte az ellenséges erők létszámát, valamint az új fegyverek, köztük a géppuskák és a tüzérség jelentősségét. Mindez rendkívül komoly veszteségekhez vezetett, és az első napokban a tervezettnek megfelelően gyors ütemben előretörő csapatokat minden hadszíntéren hamarosan megállították, létrehozva az idővel egyre szofisztikáltabb erődrendszerekből, szögesdróttal és más akadályokkal megerősített, gépfegyverekkel védett arcvonalakat.

Ezek áttörésére számos kísérlet történt, de ezek egyike sem járt sikerrel, mivel a háború kezdetén nem létezett olyan eszköz, amely képes lett volna a rendkívül nehéz terepen úgy áthaladni, hogy közben túléli a géppuskák tüzét. A Brit Birodalomban ez hívta életre a Mark I-est, a világ első harckocsiját, amellyel egy időben Franciaországban is hasonló fejlesztésbe kezdtek.

A legnagyobb francia löveggyártó, a Schneider et Cie fémművek mérnökei az amerikai Holt társaságtól vásároltak lánctalpas traktorokat (a Holt gyártott a világon elsőként kereskedelmileg is sikeres fém lánctalpakat), amelyet aztán páncéllemezekkel borítottak: ez lett a Souain-i prototípus, amely 1915-ben, a Mark I-es prototípusával, a Little Willie-vel egy időben került tesztelésre.

A teszteken a jármű jól szerepelt, de kiderült, hogy a szerkezet alapját adó Holt Baby traktor lánctalpa túl rövid, emiatt nem alkalmas széles árkok áthidalására, ezért Jean Baptiste Eugene Estienne, a teszteket megtekintő egyik (mérnök) ezredes megtervezett egy fejlesztett változatot. Ezt követően több alkalommal módosították a terveket (még tovább növelve a lánctalpak hosszát), mielőtt megszületett volna a Schneider CA1 (a CA típusjelzés eredete ismeretlen; a későbbi francia típusokat Char d’Assaut, azaz kb. harckocsi-nak nevezték). A britekhez hasonlóan a franciák is igyekeztek álcázni a harckocsi feladatkörét, ezért a típust a francia hadsereg kezdetben tracteur Estienne (francia, ~ Estienne löveg-vontató) néven használta.


Konstrukció:

A brit Mark I-es, a világ első harckocsija a modern páncélosoktól sok tekintetben eltér, például két löveggel szerelték fel (a egy-egy erkélyben a páncélos oldalain), lánctalpait pedig a harckocsi egész testén végig vezették, ráadásul maga a test rombusz alakú volt. Ezzel szemben a CA1-es egyszerűbb felépítést kapott alsó futóművel és egyetlen löveggel.

A francia páncélos nem kapott tornyot, a megerősített állások rombolására löveggel viszont igen. A harckocsi egy 75 mm-es Schneider mozsarat hordozott, amely rendkívül rövid csövet kapott (mindössze 9,5 kaliberhosszú volt), hogy ne akadhasson fel a fákban és más akadályokban (a hosszabb csövű hajóágyúk miatt ez kezdetben komoly problémát okozott az angol páncélosokon).

A löveget egy kazamatában helyezték el a jármű jobb oldalán, amely így balra nem tüzelhetett: e kialakításra azért volt szükség, mert a löveget bal oldalról töltötték. A löveg kiegészítéseként a páncélos 2 db 8 mm-es géppuskával is rendelkezett a CA1-es két oldalán, egy-egy gömbcsuklóban. A jobboldali géppuskát a löveg miatt a baloldalinál hátrébb építették be.

A Schneider CA1-es páncélzatát 11,4 mm vastag, kályhákhoz használt acéllal burkolták, amelyeket szegecseléssel rögzítettek a csavarkötéses vázra. A harckocsi felépítménye rendkívül dobozszerű volt, amelyet csak a löveg kazamatája és a front tört meg. A páncélos első szekcióját ugyanis erősen elnyújtották és úgy képezték ki, hogy egy függőleges élet képezzen, amelyet egy felfelé túlnyúló acél vágólappal egészítettek ki. E kialakítást kifejezetten a német szögesdrót-akadályok átvágására szolgált, hogy a harckocsit követő gyalogság is átjuthasson a keletkezett ösvényen. A páncéltest fölé egy elnyújtott páncél-alagút került, amelyet 5,5 mm vastag páncélzattal burkoltak.

A Schneider CA1-es jóval kevésbé nyújtott robosztus látványt, mint a korai brit harckocsik, aminek részben kisebb mérete volt az oka: a páncélos hossza 6,32 méter, szélessége 2,05 méter és hossza is csupán 2,3 méter volt. A kompakt kialakítás miatt a CA1-es mindössze 13,6 tonnát nyomott és 6 fős személyzettel rendelkezett (szemben a Mark I-es 28,45 tonnás tömegével és 8 fős személyzetével).

A könnyebb és kisebb test miatt a francia harckocsi az amerikai Holt traktor módosított futóművét kapta (a típus felborulását meggátolandó a CA1-es hátsó részén egy legömbölyített fém ”farkat” alakítottak ki). A harckocsit egy 4 hengeres Schneider benzinmotor mozgatta, amely 60 lóerejével műúton 8,1 km/h-s végsebességet biztosított. A 145 literes üzemanyag-tartállyal a CA1-es névleges hatótávolsága 80 km volt, de a tényleges ennél lényegesen kevesebb (egyes források szerint kb. 40-50 km) volt.


Fejlesztések:

Amíg a Mark I-esből a britek csekély példányszámot rendeltek, majd a tapasztalatok alapján újabb, módosított változatokat készítettek, addig a franciák a Schneider CA1-est eleve nagy példányszámban gyártották.

Az éles teszteken és a bevetéseken a francia típusnak is több hiányosságára fény derült, ezért a meglévő példányokat (majd magát a gyártósoron lévőket is) módosították. Az egyik fő problémát a nem kellően erős páncélzat okozta, ezért a 11,4 mm-es páncélzatra egy 5,4 mm-es rátét került (köztük 20 mm üres térrel), emellett páncélozták az üzemanyag-tartályokat és részben átépítették a szellőzést (a felül-páncélozott példányokat CA1 surblindé jelzéssel látták el). Szintén a fejlesztések közé tartozott egy-egy önindító és periszkóp beépítése, valamint egy jelző-berendezés, amely gyakorlatilag egy, a harckocsi farában elhelyezett, felemelhető színes fémlap volt (ezzel jelezhetett a jármű legénysége a gyalogságnak, hogy megsemmisítette az összes német géppuskafészket).

A Schneider CA1 bázismodell mellett a harckocsiból létrehozták a kisebb felépítményű, toronnyal és 47 mm-es löveggel rendelkező CA2-est, de a prototípus gyenge árok-áthidaló képessége miatt (a Renault FT-17 javára) e páncélos fejlesztését leállították. Ezt követően még papírra vetették a CA3-as és CA4-es terveket, de ezek ugyanúgy nem készültek el, mint Estienne tervezett lángszórós változata.


Szolgálatban:

A CA1-esből 400 példányt rendeltek, amelyet a Schneider-nek 1916-ban (egy éven belül) le kellett gyártania. Ez rendkívül optimista elképzelésnek bizonyult, mert a gyár korábban önjáró lánctalpas harcjárművet nem épített (ezért az előállításba bekapcsolódott a SOMUA gyár), majd a cég erőforrásait más típusokra vonták el, később pedig (a gyakori műszaki hibák miatt) a gyártókapacitás mind nagyobb része pótalkatrészek, nem pedig új járművek előállítására szolgált. Mindezek következtében (és az elégtelen teljesítmény miatti csökkenő érdeklődésből fakadóan) végül az utolsó CA1-est csak 1918-ban fejezték be.

A tesztelést és kiképzést követően a franciák is bevetették első páncélos típusukat (Estienne - szintén az angolokhoz hasonlóan - ki akarta várni, amíg nagy mennyiségű harckocsit tudnak összevonni, de a francia döntéshozók is erőltették a ”csodafegyver” bevetését). Néhány hónappal az első angol támadást követően Robert Georges Nivelle egy grandiózus áttörési tervet dolgozott ki, amelyben 850 ezer francia, brit és orosz katona és kb. 7000 löveg mellett 128 db Schneider CA1-es is részt vett.

Az első támadásra 1917. április 16-án, egy 9 km hosszú, rendkívül erős védelmű német szakaszon került sor (azért ezen a területen, mert itt a gyalogságnak nem volt esélye az átjutásra, a talaj viszont kellően kemény volt). A harckocsik sikeresen áttörték a frontvonalat, de az offenzíva elakadt, majd összeomlott, amelyet több tényező együttesen eredményezett.

A német erődrendszerben a francia tüzérség érdemi kárt nem okozott, ráadásul a németek a légi fölény birtokában képesek voltak bemérni a páncélosokat. A német katonák ekkor már ismerték a harckocsit, ezért nem alakult ki jelentős pánik, ehelyett a katonák elbújtak a lövészárkokban, majd miután a harckocsik áthaladtak fölöttük, újra elfoglalták a lőállásaikat és tűz alá vették a páncélost követő védtelen francia gyalogságot.

A támadás rávilágított arra, hogy bár a harckocsik képesek áttörni a legerősebb védelmen is, gyalogsági támogatás híján ezt nem képesek kiaknázni: miközben a francia gyalogság a németek másik oldalán ragadt, a nyílt terepen várakozó vagy lassan mozgó francia harckocsik közül a német tüzérség többet ki tudott lőni. A bevetett 128 db CA1-esből egyetlen nap alatt elveszett 76 példány (igaz, a további kb. két tucat meghibásodott harckocsit sikerült megmenteni).

A CA1-es a későbbi bevetések alatt is mérsékelt sikerrel szerepelt: általában a páncélosok elérték a kijelölt célt, de a gyalogság nélkül, ráadásul idővel a műszaki hibák száma drasztikusan megemelkedett és a felázott talaj miatt sok harckocsit nem is lehetett újraindítani vagy a front mögé vontatni.

A típusnak ráadásul több hiányossága is napvilágot látott. A harckocsi vezetése rendkívül fárasztó volt és a hajtáslánc gyakran meghibásodott, emellett a legénység a rendkívül szűkös beltérben nyomorgott, csökkentve a teljesítményüket. A CA1-es páncélzata papíron vastagnak számított, de nem rendelkezett felületkeményítéssel, ezért az eredetileg a brit harckocsik ellen kifejlesztett német ”K” (páncéltörő) lövedékek nagyobb távolságból is átütötték, ugyanakkor (az erősen döntött front miatt) szemből kézifegyverekkel a páncélos jóformán sebezhetetlennek bizonyult és a rátét-páncélzat is beváltotta a hozzá fűzöttreményeket.

Szintén jó ötletnek bizonyultak az emelt tetőn elhelyezett szellőző nyílások, amelyeken keresztül friss levegő áramolhatott a páncélosba (a korai brit harckocsik zárt belső tere hamar felforrósodott és megtelt füsttel, mivel a korai páncélosokon a küzdő- és motorteret nem választották le egymástól.

Utódjával ellentétben a CA1-es ugyan nem rendelkezett jelentős alsó túlnyúlásokkal, de a hosszú frontrész miatt a páncélos így is gyakran elakadt, mert amikor belehajtott egy árokba, a helyes orr belefúródott az árok földből készült falába, ahonnan az erőtlen motor képtelen volt kihúzni vagy kitolni (a gyenge erőforrás már kezdetben is problémát okozott, ráadásul a helyzetet tovább rontotta a rátét-páncélzat többlet-tömege).

A CA1-es összességében egy alacsony megbízhatóságú, lassú és csekély tűzerejű típusnak bizonyult, ezért a frontcsapatoknál fokozatosan leváltották a nagyobb Saint-Chamond nehéz-, valamint az FT-17-es könnyű harckocsik, de a típust másodlagos feladatokra, köztük lőszer-hordozónak a háború végéig használták (ehhez eltávolították a fegyverzetet).

A harckocsiból legalább egy példányt tesztelésre átvett Olaszország (amely végül a könnyebb Renault FT-17-est választotta, kialakítva saját Fiat 3000-es harckocsiját), míg egy példányt az első világháború végén a franciák átadtak az Amerikai Egyesült Államoknak. Az amerikaiak ezt 1985-ben visszaszolgáltattak - innen származik a világ egyetlen máig működőképes állapotban megőrzött CA1-ese.

A CA1-es egyetlen külföldi üzemeltetője Spanyolország volt, amely azt a Riff háború alatt (elsősorban önjáró lövegként) alkalmazta. A 6 db spanyol CA1-es 1922-26 között harcolt Marokkóban, ezt követően a spanyolok mind a hat példányt visszaszolgáltatták Franciaországnak.


Utóélet:

A CA1-es a brit Mark I-eshez és a német A7V-hez hasonló életutat futott be: fontos szerepet játszott az ország páncélos-fejlesztésében, de kiforratlansága miatt nem tudta érdemben befolyásolni a háború menetét és az új típusok hamarosan kiszorították:


Schneider CD (lánctalpas lövegvontató):

A Schneider CA1-es harckocsi egyetlen változata a CD - teljes nevén Tracteur A chenilles (Type CD) - volt, amely egy, a CA1-es futóművére épített lövegvontatót takart. E típus gyakorlatilag egy páncélzat nélküli, nyitott traktor volt, amely platóján képes volt egy tábori löveg hordozására. Összesen 330 db CD készült - később egy erősebb változat is kialakításra került Schneider CD3 néven, de ez nem került sorozatgyártásba.

A második világháború alatt a németek legalább egy ilyen járművet zsákmányoltak, amelyet egy 50 mm-es löveg és páncélzat beépítésével átalakítottak páncélvadásszá, 5 cm Pak für Küstenbefestigung auf Selbstfahrlafette Schneider CD(f) néven (az eszköz túlélte a második világháborút, további sorsa ismeretlen).


Műszaki adatok:

Név: Schneider CA1

Típus: nehéz harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 13,60 t

Hossz: 6,32 m

Szélesség: 2,05 m

Magasság: 2,30 m

Motor: 60 Le-s (Schneider, 4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 6 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (Schneider L/9,5, a front jobb oldalán)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 8 mm-es géppuska (Hotchkiss M1914, 1-1 a jármű jobb- és bal-oldalán)

Páncélzat: 5,4-11 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 8,1 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 80 km (terepen 30-50 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.