7.5cm Pak 40 auf Raupenschlepper Ost

„RSO/PaK 40”


Előzmények:

A nagyhatalmak közül (a Nagy Japán Birodalom után) a német Harmadik Birodalom kezdte meg elsőként a felkészülést egy új háborúra; más országok korlátozott költségvetésű programjaival szemben a nácik az egész országot igyekeztek hadigazdasággá alakítani. A németeknek kezdetben nehézséget jelentett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés megtiltotta számukra minden modern harcjármű, köztük nagyméretű hadihajók, repülőgépek, illetve harckocsik kifejlesztését és sorozatgyártását, ugyanakkor emiatt a fejlesztést a britekkel és franciákkal ellentétben nem hátráltatták az elavult konstrukciók és doktrínák.

Az első új német harckocsi, a kizárólag géppuskákkal felszerelt Panzer I, majd a 20 mm-es páncéltörő löveggel gyártott Panzer II ugyan bevetésre csak korlátozottan voltak alkalmasak, ugyanakkor a rajtuk szerzett tapasztalatokat a németek felhasználták későbbi típusokhoz. Erre jó példa volt a harmadik, Panzer III nevű modell, amelynél felismerték, hogy a modern harctér igényeit a 10 tonna körüli könnyű harckocsik már nem fogják tudni kielégíteni, minden harckocsinak rendelkeznie kell páncéltörő löveggel, az egy és két fős tornyok pedig nem hatékonyak.

A 23 tonnás, 37 mm-es páncéltörő löveggel felszerelt, három személyes toronnyal gyártott Panzer III és utódai jó szolgálatot tettek s háború első éveiben, de már 1939-ben kiderült, hogy a Panzer III-ba épített (valamint vontatott változata, a PaK 36) 37 mm-es kaliberű páncéltörő löveg nem minden helyzetben elegendő.

Megoldásként a németek gyártásba küldték az 50 mm-es vontatott páncéltörő löveget (PaK 38), azonban ez a löveg 1 tonnás tömegével háromszor nehezebb volt a PaK 36-osnál, ezért a korábbi Panzer I és Panzer II kis átmérőjű tornya alkalmatlan volt a hordozására, a Panzer III-ból pedig nem tudtak elegendő példányt gyártani. Megoldásként az elavult harckocsik vázán nyitott, nem forgatható felépítményekbe nagy kaliberű páncéltörő lövegeket építettek, létrehozva az első modern értelemben vett páncélvadászokat (pl.: Panzerjäger I, Marder I). E típusokat eredetileg csak átmenetileg kívánták használni, amíg elegendő közepes arckocsik nem tudtak gyártani, azonban a német ipar soha nem volt képes az igények maradéktalan kielégítésére, ezért párhuzamosan újabb és újabb páncélvadászokat terveztek elavult német, valamint zsákmányolt külföldi harcjárművek bázisán.

A problémát tovább súlyosbította, amikor a Harmadik Birodalom 1941 közepén megtámadta a Szovjetuniót, ahol kezdetben egész szovjet hadseregeket sikerült bekeríteni és szétzúzni, de ahogy egyre mélyebben benyomultak az országba, a szovjet ellenállás egyre erősebbé vált, miközben az elnyújtott utánpótlási útvonalak is lassították az előretörést.

A németek ráadásul a Szovjetunió megszállása során előzetesen nem realizált problémával szembesültek. A Szovjetunió a világ legnagyobb méretű országa volt végtelennek tűnő sztyeppékkel, amelyen a németek problémáa nélkül áthaladva mélyen benyomultak az országba, amikor viszont beköszöntött az esős évszak, a városokon kívül csekély infrastruktúrával rendelkező ország úthálózata sártengerré változott, ahol nemcsak a túlnyomórészt lóvontatású tüzérség, de a gumikerekes gépjárművek által vontatott páncéltörő lövegek is rendkívül nehezen boldogultak.

A korábban épített Sd.Kfz. 11 féllánctalpas tehergépjármű sikeresen megbirkózott a nehéz tereppel, de ebből a típusból a háború végéig összesen csupán 9000 példány készült, ezért rövid idő alatt további vontatókat és csapatszállítókat alakítottak ki. Ezek közé tartozott a hasonló Sd.Kfz. 3 „Maultier” féllánctalpas teherautó, amelyből 1945-ig közel 21000 darabot építettek meglévő (elsősorban Mercedes és Opel márkájú) teherautók átalakításával, valamint az RSO többcélú szállítójármű (ld. jobbra). Ezt az osztrák Steyr vállalat által gyártott járművet az 1941-42 telén, a Szovjetunióban tapasztalt logisztikai nehézségek hívták életre és gyakorlatilag nem volt több egy 1,5 tonnás Steyr 1500A kéttengelyes tehergépjármű lánctalpas változatánál, amelyet egyszerűen Raupenschlepper Ost (német; keleti lánctalpas vontató) néven gyártottak.

Azonos rövidítése ellenére e típus nem kapcsolódott a kortárs, szintén német RSO-hoz (utóbbi a Radschlepper Ost, keleti kerekes vontató nevet kapta, de mindössze 206 példányban gyártották, mert másfél méter átmérőjű, tömör acél kerekei ellenére nem boldogult a Szovjetunióban). 1943-ra a már védekezésbe kényszerülő németek továbbra is súlyos harckocsi-deficittel küzdöttek, ráadásul ekkorra már az 50 mm-es páncéltörő löveg sem bizonyult elegendőnek, ezért megkezdődött a 75 mm-es kaliberű löveggel gyártott harckocsik és páncélvadászok előállítása. Ebbe a kategóriába tartozott egy igen apró és egyszerű típus, amely a 7.5cm Pak 40 auf Raupenschlepper Ost nevet kapta, utalva arra, hogy a típus egy 75 mm-es PaK 40-es páncéltörő löveget hordozó RSO vontatót takart.


Konstrukció:

Az RSO/PaK 40 nevének megfelelően gyakorlatilag nem volt több egy olyan RSO vontatónál, amelyre a lehető legkevesebb változtatással egy PaK 40 páncéltörő löveget erősítettek. A löveget a vontató platójára telepítették, ami körkörös, 360 fokos kilövési szöget tett lehetővé.

A páncélvadász változtatás nélkül átvette a vontató hajtásláncát, de a frontrészen található vezetőfülkét lebontották, mivel az korlátozta volna a löveget és ehelyett egy alacsony, hasmagasságig páncélozott vezetőállást alakítottak ki, amely a frontrészen 10 mm, oldalt 5 mm vastag páncélzatot kapott. A jármű többi része páncélozatlan volt, azonban a páncélvadász megtartotta a PaK 40 lövegpajzsát. A küzdőtér oldalait lapos oldalfalak határolták, de ezek fából készültek és nem védelemre szolgáltak; ehelyett le lehetett őket hajtani, megnövelve a négy fős legénység mozgásterét.

Az RSO a többi német féllánctalpas teherautóval szemben nem rendelkezett gumitömlős kerekekkel, ehelyett oldalanként négy darab, nagy méretű futógörgős, visszafutó-görgők nélküli lánctalpat alkalmaztak.

Az apró, védtelen típus előnyös tulajdonságának számított minimális, 5,2 tonnás tömege, ezért a páncélvadász mozgatását az RSO-ban is alkalmazott V8-as, 3,5 literes Steyr benzinmotort használták, amely mindössze 85 lóerős teljesítményt nyújtott. A harckocsi nem volt úszóképes.


Fejlesztések:

Az RSO egy lánctalpas vontatójármű volt, amely eredetileg a jármű mögött vontatta a 75 mm-es PaK 40 páncéltörő löveget, azonban annak gumikerekes kialakítása miatt könnyen elakadt, ráadásul amennyiben harcérintkezés közben a jármű eltávolodott a lövegtől és szükségessé vált a visszavonulás, a hatfős kiszolgáló-személyzet az 1,4 tonnás löveget nem tudta kellő sebességgel, jelentősebb távolságra áttelepíteni, ezért azt sok esetben hátra kellett hagyni.

Megoldásként kidolgoztak egy összecsukható mini-darut, amellyel magára az RSO platójára lehetett emelni a löveget, majd onnan a célterületen leemelni, de annak ellenére, hogy több löveget is teszteltek, ez a kialakítást nem került gyártásba.

A következő, logikus lépéssel a löveget a vontatóra erősítették és azzal együtt mozgott, megalkotva az RSO/PaK 40 páncélvadászt. E típus a 75 mm-es PaK 40 löveget hordozta, de később megkezdték egy még erősebb, 88 mm-es PaK 43 vontatott páncéltörő löveg integrálását, azonban a korábbinál lényegesen nagyobb és háromszor nehezebb löveghez szélesebb testet kellett alkalmazni, valamint a megnövekedett tömeg ellensúlyozására nagyobb teljesítményű erőforrásra volt szükség. Felsőbb utasításra 1943 végén a gyártó Steyr vállalat teljesen leállt a lánctalpas harcjárművek gyártásával, ezért az RSO/PaK 40-es tervezett utódja már nem valósult meg.


Szolgálatban:

Az RSO egy rendkívül könnyű és egyszerű harcjármű volt, amely viszonylagos ismeretlensége ellenére rendkívül jó szolgálatot tett a keleti fronton, ezért lövegvonatóként, teher- és csapatszállítóként egyaránt használták. A kisméretű RSO-k legfontosabb előnye azonban nem lánctalpas kialakításuk vagy megbízhatóságuk volt, hanem az, hogy a harckocsik előállítására képtelen Steyr gyár jelentős mennyiségben gyártotta (a háború végéig kb. 27000 egységet építettek).

Az RSO/PaK 40-et rendkívül rövid idő alatt tervezték: az igény 1943 nyarán jelent meg egy 75 mm-es páncéltörő löveggel rendelkező páncélvadászra és 1943. október 1-én már be is mutatták a birodalom vezetőjének, Adolf Hitler-nek a jármű prototípusát. Hitler támogatta a típus sorozatgyártását, mert hibái ellenére megfelelő tűzerővel rendelkezett, a mellette szóló legfontosabb ért azonban ugyanaz volt, mint az RSO esetében: a típust gyorsan és olcsón elő lehetett állítani, miközben nem akadályozta a nagy harckocsi-gyártó üzemek működését. A típusból havi 400 egység gyártását tervezték, de végül 100-nál valamivel kevesebb példány épült, amelyeket a keleti fronton alkalmaztak.

Az RSO/PaK 40 alapvetően elfogadható teljesítményt nyújtott; nagyobb távolságból is képes volt az elsődleges ellenfélnek számító szovjet T-34-esek leküzdésére, miközben más harckocsiknál lényegesen kisebb mérete miatt könnyen rejthetőnek bizonyult, ráadásul lánctalpaival felázott terepen is boldogult.

A típus hátrányos tulajdonságai is ugyanazok voltak, mint a többi kortárs német könnyű páncélvadászé. A harcjármű bázisául szolgáló lánctalpas vontató mindössze 2,5 tonnás tömegéhez képest az 5,2 tonnás tömeg a páncélvadász motorját és felfüggesztését rendkívül megterhelte, ezért az RSO PaK/40 műúton mért 17 km/h-s végsebességével a leglassabb volt a sorozatgyártásba került német páncélvadászok közül (egyben a valaha épített egyik leglassabb sorozatgyártott harcjármű).

A páncélvadásszal szembeni másik fő érv a védelem teljes hiánya volt. Az RSO PaK/40 páncélzatát úgy alakították ki, hogy az szemből, előrefordított löveggel ellenállt a kiskaliberű lőszerek találatainak, azonban oldalról még egy gyalogos is megölhette a kezelőket, ahogy egy löveg közvetlen találata vagy egy közelben felrobbanó tüzérségi lövedék is.

Az RSO/PaK 40 egységek 1944 januárjában jelentek meg a harcmező, de egy év alatt valószínűleg az összes példány megsemmisült vagy hátra kellett hagyni, ezért összességében a típus nem számított sikeresnek.

A második világháború második felétől a németek mindinkább a teljesen zárt, vastag páncélzatú páncélvadászokat preferálták, ennek ellenére a háború végéig több, az RSO/PaK 40-hez hasonló nyitott, minimális páncélvédelmű típust terveztek (pl.: Leichter Einheitswaffenträger), emellett a szovjetek szintén építettek egy hasonló kialakítású harcjárművet; ZiSz-30 jelzéssel).


Utóélet:

Az RSO-t eredetileg olcsón gyártható, könnyű lövegvontatónak szánták, ennek ellenére a típus vázán a páncélvadász mellett más harcjárműveket is kialakítottak:


RSO változatok:

Az RSO/PaK 40 mellett az RSO vontató bázisán létrehoztak több kísérleti önjáró löveget 75, illetve 105 mm-es tarackokkal, azonban a tüzeléskori erőhatások túlságosan igénybe vették a jármű vázát, ezért ezek sorozatgyártását ugyanúgy nem kezdték meg, mint a légvédelmi lövegeket szállító változatokét.


Műszaki adatok:

Név: 7.5cm Pak 40 auf Raupenschlepper Ost „RSO/PaK 40

Típus: páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 5,20 t

Hossz: 4,17 m

Szélesség: 1,70 m

Magasság: 2,49 m

Motor: 85 LE-s (Steyr, 8 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (PaK 40, a felépítmény hátsó részén)

Kiegészítő fegyverzet: ninics

Páncélzat: 0-10 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 17 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 250 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.