Panzerkampfwagen V

„Panther”


Előzmények:

Németország (saját A7V és zsákmányolt angol Mark nehéz harckocsik révén) már az első világháborúban is használt páncélosokat és a tilalom ellenére több típust is megterveztek. Későbbi harcjárműveik alapját azonban nem ezek, hanem a Panzerkampfwagen I-es könnyű harckocsi adta, amely egy csak géppuskával felszerelt, elsősorban kiképzésre szánt típus volt.

A löveg, így páncéltörő kapacitás nélküli harcjárművel párhuzamosan folyt a hasonló méretű Panzerkamfwagen II-esek fejlesztése, ám a náci Harmadik Birodalom első valóban hatékony típusa a Panzerkamfwagen III-as volt, amely a 20 mm-es helyett 37, 50, majd 75 mm-es löveget hordozott.

A rövidítve csak PzKpfw III-asként jelölt harcjárművet a háború végéig használták és az alapmodellel együtt 12 változatban gyártották (továbbá számos típus, többek között a StuG III-asok alapjául szolgált).

A modern páncélos harcmodor fő teoretikusa, Heinz Wilhelm Guderian tábornok előrelátó módon már a háború előtt meghatározta egy még nagyobb és nehezebb harckocsi specifikációját, amely egyfajta áttörő-harckocsiként szolgált. Ez lett a Panzerkamfwagen IV, melynek gyártása 1936-tól egészen a nácik bukásáig folyamatos volt és továbbfejlesztett modelljei révén a német páncélos alakulatok gerincévé vált.

Mellettük már a második világháborút megelőzően elkezdődött egy nehéz harckocsi tervezése - ez lett a Panzerkamfwagen VI „Tiger”. A Tiger fejlesztése 1941-ben gyorsult fel, amikor a németek a keleti fronton új szovjet páncélosokkal kerültek szembe: a KV-1-es nehéz- és a T-34-es közepes harckocsikkal.

A nácik számára különösen a T-34-esek megjelenése jelentett problémát: képességei felértek a Panzer IV-eshez és az Urálon túlra költöztetett gyáraknak köszönhetően a szovjetek rendkívül nagy számban gyárthatták őket, ami német oldalon komoly veszteségekben csapódott le.

1941. novemberben ezért a németek felállítottak egy bizottságot, hogy a zsákmányolt T-34-eseket megvizsgálva megfelelő ellenlépéseket tehessenek. Guderian különösen aggasztónak találta a T-34-est, amely néhány egyszerű ötlettel kiegyenlítette a német technikai fölényt, ezért a tábornok a szovjet típus azonnali lemásolását javasolta.

A csoport tagja volt Guderian mellett dr. Aders (a Henschel képviseletében), Oswald, a MAN vezető szakembere és dr. Ferdinand Porsche (a Porsche-től). Észrevételeik alapján két cég kezdte meg a fejlesztést, de az elsőként elkészülő Daimler-Benz VK30.02 (DB) prototípusa (a futóművet leszámítva) szinte egy az egyben a T-34 másolata volt (fejlesztését több, részben politikai okok miatt leállították).

MAN két prototípusa, a VK30.02 (M) és VK30.03 (M) a sikeres teszteket követően viszont gyártásba került, Panzerkamfwagen V „Panther” (német; párduc) néven (Sonderkraftfahrzeug, azaz Sd.Kfz kódja 171 volt).


Konstrukció:

A Panther nagyobb volt a T-34-esnél, mivel a PzKpfw IV-es és a fejlesztések hatására egyre nehezebb Tiger közé pozícionálták. A németek közepes harckocsiként kategorizálták, 44,8 tonnás tömege (és a Szövetségesek besorolása) alapján viszont nehéz harckocsinak számított.

Mivel alapját egy szovjet páncélos adta, a PzKpfw V-ös alakja nem hasonlított a korábbi német harckocsikra, leszámítva a Tiger-hez hasonló, átlapolt futóművet. A több újdonságot bevezető típusba a Rheinmetall-Borsig által tervezett Kwk 42-es löveget használták: ez egy rendkívül hosszú csövű (névleg 70 űrmérethosszú), 75 mm-es modell volt.

Ez a löveg korának egyik legütőképesebb fegyvere volt, tűzereje páncéltörő lőszerrel felülmúlta a Tiger harckocsi rettegett 88 mm-es lövegét is - szabványos páncéltörő lőszerrel még két kilométeres távolságról is 80 mm fölötti volt a páncélátütő képessége, 100 méterről, wolfrám-magvas páncéltörő lőszerrel (PzGr 40/42-vel) pedig megközelítette a 200 mm-t.

Ez azt jelentette, hogy a Panther megjelenésekor a világ minden harckocsiját képes volt kilőni, többségüket nagy távolságból is (egy T-34-est gyakorlatilag bármilyen távolságból, szemből is képes volt átütni). A háromféle lőszerrel tüzelni képes löveg mellett két géppuskát is beépítettek (egyet a torony tetejére, egyet pedig a testbe).

A jelentős tűzerő mellett a valódi újdonságot a megdöntött páncélzat jelentette: a korábbi német harckocsik (még a Tiger is) függőleges páncéllemezekből állt, amelyek csak vastagságuknak köszönhetően álltak ellen a találatoknak (ez volt az oka a Tiger-ek jelentős tömegének).

Ezzel szemben a PzKpfw V-ösök acél páncélzatát megdöntötték, ezáltal az alacsony szög alatt becsapódó fenékgyújtós (jellemzően páncéltörő) lőszerek gellert kaphattak (még a hátsó páncéllemez sem volt függőleges).

A harckocsi páncélzata a frontját leszámítva is felülmúlta a PzKpfw IV-esét, elöl a tornyon viszont maximális páncélvastagság elérte a 120 mm-t, ami a megdöntött páncélzattal együtt a világ legerősebb harckocsijává tette (a Tiger frontjának védelme némileg vastagabb volt, de azokat függőlegesen építették be.

A rendkívüli tűzerő és védelem ráadásul nem jelentette a mozgékonyság hiányát (mint a Tiger esetében). Ennek oka, hogy a harckocsi mozgatásáról egy 650 lóerős Maybach HL210 P30-as benzinmotor gondoskodott - ugyanezt a hajtóművet építették be a Tiger harckocsi korai változataiba is.

A nehéz test miatt nem a korábbi PzKpfw-típusokon használt kisméretű görgőket használták, hanem egy, a Tiger nehéz-harckocsihoz hasonló futóművet terveztek. Ez oldalanként nyolc, egymást részben fedő görgőt jelentett, melyekhez (nagyméretük miatt) nem használtak visszafutó görgőket.

Ez (a hétfokozatú váltóval) műúton 46 km/h-s végsebességet tett lehetővé - az egyetlen problémát a nagy tömegből fakadó jelentős fogyasztás jelentett: a Panther terepen mindössze 89 km megtételére volt képes, azaz 100 km-en mintegy 820 liternyi üzemanyagot égetett el.


Fejlesztések:

A többi német harckocsihoz hasonlóan a Panther-ből is építettek feljavított modelleket, viszont azokkal ellentétben a PzKpfw V-ösök alakja és főbb hatásadatai nem változtak. Ennek két oka volt: egyrészt kevesebb, mint három évig állt rendszerben, másrészt olyan jól sikerült konstrukció volt, hogy erre nem is volt igény (a korábbi modellek fegyverzetét folyamatosan egyre erősebbre kellett cserélni).

Az első, előszériás modell a Panzerkampfwagen V Ausführung A volt, melyből mindössze 2 darabot gyártottak és főként tesztelési és átképzési feladatokra használták őket, de éles bevetésen is jártak (ezeket a harckocsikat később Ausf. D1-esként jelölték).

Az első sorozatgyártású modell a PzKpFw V Ausf. D volt (Ausf. B és C változatokat nem gyártottak), de a két modell közti különbségek nem voltak jelentősek (ld. jobbra).

Mivel a korábbi felületkezelt fémlapok gyakran betörtek a páncéltörő lőszerek találatától, az Ausf. D-nél már homogén páncélzatot alkalmaztak, kialakítottak egy hüvelykidobó nyílást és felszereltek egy lánctalpvédő kötényzetet is. Emellett csak minimálisan módosítások történtek a lövegen, a géppuskán és a parancsnoki kupolán, valamint bevezetésre került a zimmerit védőréteg.

Ez egy ipari hulladékokból - többek között fűrészporból - álló réteg volt, amely jellegzetes, csíkos bevonatot alkotott, ám egyszerűsége ellenére hatékonyan gátolta a mágneses aknák felerősítését.

A második fő sorozat a PzKpfw V Ausf. A névre hallgatott, de ez nem volt azonos az előszériás példányokkal. Ennél a modellnél elhagyták az Ausf. D tornyáról a kisméretű ajtót és áttervezték a parancsnoki kupolát (erre azért volt szükség, hogy a géppuskát légvédelmi feladatokra is alkalmazhassák). A baloldali fotón egy Ausf. A modell látható.

1944-ben jelent meg a harmadik, egyben utolsó fő sorozat, a PzKpfw V Ausf. G, amely a Jagdpanther alapjául is szolgált (ld. „Utóélet” bekezdés).

Ennél a modellnél is megtartották a korábbi löveget, a páncélzatot viszont megvastagították. A frontpáncél vastagságát 20 mm-rel, 80 mm-re növelték, az oldalsó lemezek dőlésszöge pedig 50-ről 61 fokra nőtt. A toronyról már a (szerkezet szilárdságát csökkentő) parancsnoki kémlelőnyílást is elhagyták, ehelyett periszkópokat alkalmaztak.

Ekkorra egyre több nyersanyagból keletkezett hiány, ezért több költség-csökkentő megoldást használtak. A legtöbb Panther-be beépített HL230 P30-as hajtómű motorblokkja például alumínium helyett öntöttvasból készült. A hat lengéscsillapítóból elhagyták a két hátsót és egyes Panther (és Tiger) harckocsik gumírozás nélküli futógörgőket kaptak (ez csak a legénység komfortérzetére volt hatással, a teljesítményre nem).

A páncélos előállítása 1943-ban kezdődött és a háború végégig több mint 6000 példány készült el - ebből több mint 2000 db Ausf. A, közel 3000 db pedig Ausf. G volt. 1945-ben elkészült a PzKpfw V Ausf. F változat terve, mely számos újdonsággal rendelkezett (emiatt Panther II néven is ismerték), de a békekötésig mindössze 2 prototípust gyártottak le. Ezen kívül elkészült a típusból a Befehlspanzer Panther nevű parancsnoki változat is, mely csak kiegészítő rádiójával különbözött a bázismodelltől.


Szolgálatban:

A Panther-ek gyártását több vállalat végezte: a Daimler-Benz, a Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg (MAN), a Maschinenfabrik Niedersachsen-Hannover (MNH) és a Henschel und Sohn AG (az első három cég egyenként a példányok mintegy harmadát gyártotta).

Az egy harckocsira jutó költség (a fejlesztést nem számolva) nem érte el a 125000 Reichmark-ot (német; birodalmi márka, RM) - összehasonlításul egy PzKpfw III-as ára 95000 RM, egy PzKpFw IV-esé kb. 105000 RM volt, egy Tiger ára viszont meghaladta a 250000 RM-ot).

A harckocsi iránt több ország érdeklődött, egy példányt el is adtak Svédországnak és tervbe vették az olasz gyártást is (ez nem valósult meg), sőt, a Panther-eknek magyar vonatkozása is volt: Magyarország meg kívánta vásárolni a harckocsi gyártási jogát.

Ez elől a németek nem zárkóztak el, viszont kétszáz millió márkás licencköltséget kértek, ezért egyetlen PzKpfw V-ös legyártása kb. 1170000 RM-ba került volna (közel ötször annyiba, mint egy Tiger), így a megállapodás nem jött létre (1944-ben kisszámú - valószínűleg 10 db - német felségjelzésű Panther-rel magyar katonák harcoltak, melyeket a németek adtak át).

A típust nagyobb számban elsőként a Kurszki csatában vetették be, ahol súlyos veszteségeket szenvedtek, ez azonban nem konstrukciós hibája volt. Az 1942-43-as telet követő tervezett német offenzíva célja az volt, hogy megerősített egységekkel elsöprik a megmaradt szovjet erőket.

A minél nagyobb horderejű támadás érdekében Hitler többször elhalasztotta az indulás dátumát (hogy a lehető legtöbb Tiger és Panther harckocsit tudják mozgósítani), ez viszont a szovjeteknek is lehetőséget adott soraik rendezésére.

Az 1943-as, minden idők egyik legnagyobb páncélos csatájában mintegy 5000 harckocsi és több mint kétmillió katona harcolt és a nagyobb és fejlettebb német páncélosok (főleg a Panther közepes harckocsi, a Tiger nehéz harckocsi és az Elefant páncélvadász) nagyszámú szovjet páncélossal végeztek, a döntőnek bizonyuló, Prohrovka-i összecsapásban viszont kudarcot vallottak.

A korábbi hibákból tanulva a Vörös Hadsereg egységei itt nagy sebességgel közelítették meg ellenfeleiket, a közelharcban pedig a mozgékonyabb T-34-esek voltak előnyben és nagyobb létszámukat kihasználva győztek.

Kiváló képességei ellenére e harcok alatt szinte minden Panther elveszett, igaz, a korai változat futómű-problémái miatt egyharmaduk még a kijelölt felvonulási területig sem jutott el. A németek szerencséjére több mozgásképtelen páncélost sikerült megmenekíteni - e kudarc eredménye lett az átdolgozott Ausf. A fejlesztés és a Bergepanther mentőjármű.

A harcjárművön és a taktikában alkalmazott változtatások hatására később viszont a Panther félelmetes harckocsivá vált: az amerikaiak adatai szerint minden egyes PzKpfw V kilövéséért 5 db M4 „Sherman” vagy 9 db szovjet T-34-es veszett oda.

A típusnak mindössze két problémája az volt: az egyik, hogy oldalpáncélzatának vastagságát nem növelték, ezért a bevetéseken a Panther-eket gyakran rohamlövegek fogták közre. A másik a háború végi krónikus német nyersanyag-hiány volt, ami miatt a késői példányok gyártási minősége rendkívül rossz volt. Ennek ellenére a németek a Panther megjelenésével visszaszerezték korábbi előnyüket.

Sokan a második világháború legjobb harckocsijának tartják a Panzerkamfwagen V-öt: tűzerő és védelem tekintetében ez a harckocsi is felülmúlta ellenfeleit, de a későbbi német „állatkert” (pl.: Tiger, Königtiger, Elefant, stb.) tagjaival ellentétben mozgékonysága is jó volt. E páncélos további előnye volt, hogy a mintegy 1350 db Tiger-rel ellentétben több mint 6000 példányban készült, ezáltal jóval szélesebb körben használhatták.

Ereje miatt a Panther-eket a második világháborút követően is használták a franciák, sőt rövid ideig a szovjetek is. Felbukkant a Szuezi válság-ban, utoljára pedig a Koreai háborúban használták.


Utóélet:

A Panther egy kivételes képességű harckocsi volt, amely egyesítette a tűzerő, védelem és mozgékonyság elvárásait. A második világháború végéig nem avult el, ennek ellenére több különleges változatot is terveztek, melyekhez a mozgásképtelenné vált vagy kilőtt, de megmentett példányokat használták fel:


Beobachtungspanzer Panther (tüzérségi megfigyeli harckocsi):

Ez a PzKpfw V-ön alapuló harckocsi külsőre a Panther mása volt, ám fő fegyverét kiszerelték és egy álcalöveggel helyettesítették, ezáltal megnőtt a beltér mérete. Ezt a típust mindössze két géppuskával látták el és tűzhelyesbítésre használták.


Bergepanther (műszaki mentőjármű):

A Bergepanther egy, a kilőtt PzKpfw V-ösök elvontatására használt, torony nélküli műszaki mentő-variás volt - túlnyomórészt már meglévő példányokat alakítottak át, de léteztek eleve erre a célra gyártott egységek is.


Infrapanther (éjszakai harckocsi):

Az Infrapanther-t (német; ~ infravörös párducot) kifejezetten éjszakai harcra szánták, ami megjelenésekor még kuriózumnak számított. Elterjedésének egyik gátja a technológia kiforratlansága volt - a mindössze 600 méterre ellátó eszközt a parancsnok használta, így neki kellett mindenkit irányítania. Infrapanther-eket mindössze egyetlen alkalommal vetettek be rendeltetésüknek megfelelően: 1945. április 21-én áttörtek a Wesper-Elba csatorna egyik amerikai állásán.

Idővel a 300 mm-es Uhu infravörös sugárvetőt egy fél-lánctalpas járműre szerelt Sperber (karvaly) nevű új, 600 mm-es eszközzel váltották le, amitől a tervek szerint a rendszer hatótávolsága 2,5 km-re nőtt. Létezett egy továbbfejlesztett változat, a „B megoldás”, melyről szintén csupán egy bevetést dokumentáltak.


Jagdpanter (páncélvadász):

Ez a torony nélküli típus a Panther vázára épített páncélvadász volt, amely magyarul a ”vadászpárduc” nevet kapta. A tipikus háború végi német páncélvadászok receptjét követte: a korábbiaknál lényegesen nagyobb testtel rendelkezett, ami a tűzerő mellett jelentős páncélzatot is lehetővé tett. A 80 mm-es, de erősen megdöntött frontpáncélba építették be a Tiger-en is használt legendás 88 mm-es löveget, mellyel a Jagdpanter minden korabeli Szövetséges harckocsi kilövésére alkalmassá vált.

A legtöbb Jagdpanther-t az Ardenneki offenzívában vetették be. E jármű legnagyobb hibája ugyanaz volt, mint a többi kortárs német típusé - az elkészült 392 db Jagdpanter már nem volt nagy hatással a háború alakulására.


Műszaki adatok:

Név: Panzerkampfwagen V „Panther” (párduc)

Típus: közepes (valójában nehéz) harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 44,80 t

Hossz: 8,66 m

Szélesség: 3,43 m

Magasság: 2,97 m

Motor: 700 Le-s (Maybach HL230 P30, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 5 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (KwK 42, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es géppuska (MG34, egy-egy a testben és a parancsnoki kupolán)

Páncélzat: 15-120 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 46 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 177 km (terepen 89 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.