Panzerkampfwagen III

„Panzer III”


Előzmények:

A Versailles-i békeszerződés értelmében Németország nem fejleszthetett, gyárthatott vagy állíthatott semmilyen modern harcjárművet, többek között motoros repülőgépet és harckocsikat. Ennek hatására a minimális létszámúra zsugorodott német haderő az önvédelem ellátásra is képtelenné vált, ezért a szigorú ellenőrzés ellenére a németek saját harckocsik fejlesztésébe kezdtek.

1922-ben egyességet kötöttek a Szovjetunióval és 1926-tól a Kazán város (Szovjetunió) melletti „Kama” páncélos iskolában tesztelték saját fejlesztésű VK-31 „Leichttraktor” jelű könnyű harckocsijukat (a típus közkeletű nevének jelentése: könnyű traktor, azt sugallva, hogy a típus egy mezőgazdasági jármű - ezt a félrevezető elnevezést később is alkalmazták).

E harckocsi mellett a németek megszerezték a brit Vickers A1E1 „Independent” terveit és ebből alakították ki saját, Neubaufahrzeug (német; szó szerinti fordításban új építésű jármű), nevű páncélosukat (ezt Großtraktor-nak, nehéz traktornak nevezték), de sem ez, sem a VK-31-es nem került sorozatgyártásba.

1932-ben megkezdődött egy újabb típus, a Panzerkampfwagen I (fedőnevén Landwirtschaftlicher Schlepper, azaz mezőgazdasági vontató) fejlesztése.

Adolf Hitler hatalomra kerülését követően a haderő fejlesztése felgyorsult, így megkezdődhetett a Panzer I-es előállítása. Ez a típus egy kisméretű, kizárólag géppuskákkal felszerelt könnyű harckocsi volt, amelyet kifejezetten kiképzésre szántak az erősebb páncélosok megjelenéséig.

A következő típus, a Panzer II-es már löveggel is rendelkezett, de ez csupán 20 mm-es kaliberű volt, ezért elsősorban szintén kiképzésre szánták. A Panzer I-es és II-es valóban megfelelt kiképzésre és másodlagos feladatokra, de a tervezett európai háborúra nem, ezért az 1930-es évek első felében megkezdték két új harckocsi tervezését.

Ezek közül az egyik egy páncéltörő löveggel felszerelt modell volt, amelyet az ellenséges harckocsik leküzdésére szántak, míg a másik típus nagy kaliberű, rövid csövű lövegével a gyalogságot támogatta (utóbbi lett a Panzerkampfwagen IV).

A kisebb típusra 1935-ben írtak ki pályázatot (a fegyverkezést tiltó szabályok kijátszása miatt látszólag egy páncélozatlan parancsnoki harcjárművet igényeltek Zugfuhrerwagen néven, valójában azonban egy páncéltörő löveggel felszerelt, 15 tonnás harckocsit vártak el).

A tenderen a Daimler-Benz és a MAN járműgyártók, valamint a Rheinmetall-Borsig indult (utóbbi eredetileg harcjárműveket gyártott, de az első világháborút követő tiltások miatt ekkor mozdonyokat épített).

A fejlesztés során vita támadt arról, hogy a 37- vagy az 50 mm-es páncéltörő löveget használják, végül azonban előbbi mellett döntöttek, mert ezt a fegyvert már rendszeresítették a gyalogságnál (ugyanakkor a harckocsit úgy tervezték, hogy szükség esetén átfegyverezhető legyen az 50 mm-es lövegre).

A prototípusok közül végül 1937-ben a Dailmler-Benz modelljét fogadták el és kezdték gyártani, Panzerkampfwagen III néven (a típus nevének jelentése: 3-as páncélozott harcjármű, azaz 3-as harckocsi).


Konstrukció:

A Panzer III-as általános felépítése megegyezett a Panzer II-essel, de annál minden dimenziójában nagyobb volt. A német típusok közül elsőként ez a harckocsi rendelkezett háromfős toronnyal (szemben az ebben a korban megszokott egy-, maximum kétfős toronnyal).

Ez azt jelentette, hogy amíg a lőszer adagolását a töltő, a célzást és tüzelést a lövész végezte, a parancsnok a harckocsi és a többi legénységi tag irányítására koncentrálhatott, ami éles helyzetben felbecsülhetetlen előnyt jelentett (ezt felismerve jóformán az összes későbbi harckocsi átvette ezt a rendszer és a legtöbb páncélos máig háromfős toronnyal rendelkezik).

Szintén újdonságot jelentett a toronyba épített, 37 mm-es kaliberű KwK 36-os löveg. E fegyver használata kettős előnnyel járt - egyrészt páncélátütő képessége lényegesen felülmúlta a Panzer II-esben használt 20 mm-es KwK 30-as löveget (1000 méterről 22 mm-nyi, 100 méterről 64 mm-nyi homogén páncélt ütött át, míg a Kwk 30-as keményfém magvas lőszerrel 100 méterről is csak 40 mm-et).

Ezáltal a Panzer III-as hatásos volt minden kortárs könnyű (és a legtöbb közepes) harckocsi ellen, másrészt a Pak 36-ost a gyalogság standard vontatott páncéltörő lövegének választotta ki, ezért jelentős lőszer- és pótalkatrész-készletek álltak rendelkezésre.

A löveg mellett két géppuskát telepítettek a harckocsira (egyet a löveggel párhuzamosítva, egyet a testbe a vezető mellé, egyes példányok azonban egy harmadik géppuskával is rendelkeztek a torony tetején).

A Panzerkampfwagen III-as páncélzata is erősebb volt elődeinél, de a későbbi típusokkal összehasonlítva a kezdetben csupán 15 mm-es frontpáncélzat minimálisnak számított. A harckocsi oldalát 10 mm-es fémlapokkal burkolták: ez csak a kiskaliberű (kézi) lőfegyverek, valamint a repeszek ellen védte a legénységet, ezért ezt a későbbiekben jelentősen növelték.

A német harckocsikon a későbbiekben sem fordítottak jelentős energiát a páncélzat megdöntésére (leszámítva a Panther harckocsit és a páncélvadászokat), ezért a Panzer III-as teste közel függőleges elemekből állt (a fotókon megfigyelhető a test elején található, vezető előtti jellegzetes páncéllemez, amelyet a későbbi típusok is átvettek. Egyedül a Panzerkampfwagen III-as tornyának oldalait döntötték meg, ám ez a minimális páncélvastagság miatt kezdetben szintén nem jelentett valódi védelmet.

A könnyű harckocsihoz hasonlóan a vékony páncélzat és az ebből fakadó mérsékelt tömeg a Panzer III-as esetében is nagy mozgékonysággal párosult. A sorozatgyártású példányok többségét egy 296 lóerős Maybach HL 120 TRM motorral gyártották és oldalanként hat közepes méretű futógörgőt építettek be, ezzel a típus műúton 40-, terepen 20 km/h-s sebességre volt képes.


Fejlesztések:

A Panzerkampfwagen III-as közel sem volt tökéletes harckocsi, de képességei lényegesen felülmúlták a Panzer I-es és II-es típusokét és mivel a váltótípusnak szánt Panzer IV-es gyártása csak lassan indult be, egészen a második világháború végéig rendszerben tartották. E harckocsi előnyös tulajdonsága volt, hogy tervezésekor számítottak a továbbfejlesztésére, ezért érdemi módosításokat eszközölhettek rajta.

Maga a harckocsi összességében jól sikerült konstrukciónak számított, kezdetben azonban több probléma merült fel (elsősorban a futóművel kapcsolatban), ezért több elő-szériát fejlesztettek ki. A Panzer III Ausf. A-ból 1936-ban mindössze 10 példányt építettek, mivel 230 lóerős motorja és öt nagyméretű futógörgője nem volt kellően hatékony.

A leváltására szánt Panzer III Ausf. B-nél a futóművel teljesen áttervezték: oldalanként nyolc kisméretű görgőt használtak, amelyek kettesével közös rugóstaghoz kapcsolódtak (az Ausf. C hasonló modell volt, de a futógörgők oldalanként három elliptikus rugóstaghoz kapcsolódtak a korábbi kettő helyett).

A Panzer III Ausf. D még mindig az előszéria részét alkotta, de ezt a modellt már 30 mm-es frontpáncélzattal szerelték, a későbbi változatok alapját azonban nem ez, hanem a Panzer III Ausf. E adta, amely oldalanként hat futógörgővel és laprugó helyett torziós rugóval rendelkezett.

Az első tényleges sorozatgyártású modell, a Panzer III Ausf. F is ezzel a futóművel készült, de gyártása alatt a 37 mm-es lövegről először a 42, majd 60 kaliberhosszú páncéltörő lövegre tértek át.

A Panzer III Ausf. G-n több apróbb fejlesztést végeztek, emellett többségük már eleve 50 mm-es löveget és megerősített homlokpáncélzatot kapott, a Panzer III Ausf. H pedig ezen felül egy 30 mm-es rátét-páncélzattal is rendelkezett.

A kései sorozatok közül az első, a Panzer III Ausf. J eleve a hosszú csövű 50 mm-es löveget és 50 mm-es frontpáncélzattal rendelkezett, de ezt később rácsavarozott páncéllapokkal szintén megnövelték (az Ausf. J légvédelmi géppuskával és kötényzettel ellátott variánsa volt a Panzer III Ausf. M). Balra egy Ausf. J látható.

A legutolsó hagyományos modell a Panzer III Ausf. N volt, ám ezt nem ellenséges harckocsik leküzdésére, hanem a gyalogság támogatására tervezték, ezért egy rövid csövű 75 mm-es löveget kapott.

Emellett a típusból több parancsnoki változat készült Panzer III Ausf. D, E, H, J és K néven, valamint a mélyvízi gázlófelszereléssel ellátott Tauchpanzer III (a korai parancsnoki modellek álcalöveggel rendelkeztek, a ”J” és ”K” variánsok viszont ténylegesen hordoztak egy 50 mm-es löveget).


Szolgálatban:

A Panzerkampfwagen III gyártása túl későn indult be ahhoz, hogy a Spanyol polgárháborúban használják, ezért a típus első bevetésére a Lengyelország elleni hadjárat alatt került sor. Itt bizonyítást nyert a 37 mm-es löveg hatékonysága: az nem csak a TKS kisharckocsi ellen, de a kiváló 7TP könnyű harckocsi ellen is hatékonyak bizonyult.

Ugyanakkor azt is kiderült, hogy néhány kivételtől eltekintve a Panzer I-esek és II-esek nem alkalmasak az ellenséges harckocsik leküzdésére, ezért a parancsnokok igyekeztek csak Panzerkampfwagen III-asaikra támaszkodni.

Ez viszont jelentős veszteségeket generált (a bevetett 98 db Panzer III-as negyede megsemmisült), mert vékony páncélzatát a lengyel löveget átütötték. Ez a probléma a franciaországi harcok alatt még erősebben jelentkezett, ráadásul a 37 mm-es löveggel a francia B1-es és angol Matilda II-es harckocsikat gyakran közvetlen közelről sem lehetett kilőni. Emiatt sietve megkezdték az 50 mm-es löveggel felszerelt Ausf. F-ek leszállítását, valamint a korábbi, 37 mm-es lövegű Panzer III-asok átfegyverzését.

Mivel mind nagyobb számban gyártották, a Panzerkampfwagen III-asokat a nyugat- és dél-európai harcok mellett az afrikai és a keleti fronton is széles körben használták. Amikor 1941-ben a nácik megtámadták a Szovjetuniót, már a Panzerkampfwagen III-asok alkották a német páncélos erők gerincét (átlag minden harmadik harckocsi volt Panzer III-as).

Képzett legénységüknek és a tapasztalt tiszti karnak köszönhetően kezdetben sikeresnek számítottak és számos T-26-ost semmisítettek meg, de a T-34-es és KV-1-es harckocsikat az 50 mm-es löveggel is már csak kis távolságból tudták kilőni.

Az új típusú szovjet harckocsik (elsősorban a T-34-es) széleskörű elterjedése miatt a Panzer III-asok gyorsan elavultak és ezen a jelentősen megerősített páncélzatú változatok bevezetésével sem tudtak változtatni.

Emiatt 1943-ben beszüntették a Panzer III-asok gyártását, a szolgálatban álló példányok nagy részét pedig másodlagos feladatokra vezényelték át, de teljes kivonásukra a háború végéig nem került sor.

Összesen 5774 db Panzerkampfwagen III-as épült, ezeket a németek mellett más országok, köztük Magyarország is használta.


Utóélet:

A Panzer III-as volt a Harmadik Birodalom első igazán sikeres harckocsija, amely jelentős mértékben hozzájárult a háború első felében elért német sikerekhez, ennek ellenére ismertségét hamarosan elhomályosították a későbbi típusok:


Speciális változatok:

Mivel nagyszámú, relatív erős Panzer III-as alváz állt rendelkezésre, e harckocsiból több egyfeladatos típust alakítottak ki. Ilyen volt a Bergepanzer III-as műszaki mentő, a parancsnoki Befehlswagen III-as, valamin a Flammpanzer III Ausf. M (és Panzer III Flamm) lángszórós harckocsik (ld. balra).

A Munition Schlepper III egy, a Panzer III-asra épített lőszerszállítót, a Pionierpanzerwagen III utász harckocsit, a Panzerbeobachtungswagen III pedig tüzérségi megfigyelő harckocsit takart.

A legsikeresebb változat a Sturmgeschütz III, közkeletű nevén StuG III-as volt, amely egy, szintén a Panzer III-asra épített, 75 mm-es löveggel felszerelt rohamlöveget takart (közel kétszer annyi StuG III-as épült, mint Panzer III-as). A Sturmhaubitze 42 és a Sturm-Infanteriegeschütz 33B (sIG 33B) hasonló felépítésű típusok voltak, de előbbi egy 105 mm-es StuK 40-es, utóbbi pedig egy 150 mm-es sIG 33-as löveget hordozott.

Ezen kívül a Szovjetunió zsákmányolt Panzer III-asokból alakította ki SzU-76i nevű páncélvadászát, amelyet egy 76,2 mm-es S-1-es löveggel szereltek fel, frontális páncélzatát pedig 50 mm-re növelték (a SzU-76i nem állt kapcsolatban a SzU-76-ossal).


Műszaki adatok:

Név: Panzerkampfwagen III Ausf. F „Panzer III”

Típus: közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 23,00 t

Hossz: 5,56 m

Szélesség: 2,90 m

Magasság: 2,50 m

Motor: 296 Le-s (Maybach, HL 120 TRM, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 5 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg (KwK 36, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es géppuska (Maschinengewhr 34, egy-egy párhuzamosított és a test elején)

Páncélzat: 5-30 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), 20 km/h (terepen)

Hatótávolság: 155 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.