Panzerjäger Tiger (P)

„Elefant”


Előzmények:

A második világháború előtt és alatt a szembenálló országok azzal szembesültek, hogy meglévő típusaik harcra csak korlátozottan alkalmasak és az újak is hamar elavulnak - a legkomolyabb problémát a páncéltörő lövegek hiánya vagy azok túlzottan kis kalibere jelentette

Az erősebb típusok gyártásának beindításáig ezért gyakran a már meglévő páncélosokat igyekeztek fejleszteni, aminek egyik legolcsóbb módja a torony eltávolítása, majd egy felépítményben hatékony löveg elhelyezése volt: ezeket a harcjárműveket páncélvadászoknak nevezték.

A páncélvadászok gyártásában a náci Harmadik Birodalom élen járt, mivel a németek a háború alatt sohasem tudtak elegendő számú új harckocsit gyártani, ezért kénytelenek voltak számos már elavult modellt is szolgálatban tartani.

Részben a páncélvadászoknak köszönhetően a német harckocsik minősége a háború végéig meghaladta a Szövetségesekét, de amikor megtámadták korábbi szövetségesüket, a Szovjetuniót, a nácikat sokkolták a kommunisták új fejlesztésű harcjárművei.

A T-34-es, KV-1-es és KV-2-es a korábbiaknál lényegesen jobban páncélozott harckocsik voltak, melyek már felértek a német típusokhoz, ezért a meglévők fejlesztése mellett megkezdődött egy új nehéz harckocsik tervezése, hogy visszaállíthassák a korábbi helyzetet.

Az 1941-es kiírásukban a nácik egy olyan nehéz harckocsit igényeltek, amely tornyában a minden korabeli harckocsi kilövésére alkalmas, rettegett 88 mm-es légvédelmi löveget, a Flak 36-ost hordozza. A pályázaton két cég indult: a Henschel und Sohn GmbH, valamint a Porsche GmbH.

A Porsche konstrukciója több forradalmi újdonságot is tartalmazott (pl.: a benzinmotor egy generátort hajtott és ez látta el elektromos árammal a lánctalpmozgató villanymotorokat, azaz tulajdonképpen egy ős hibrid-harcjárművet konstruáltak), de ezek több súlyos (később sem megoldott) műszaki problémához vezettek.

Ezzel szemben a Henschel jóval egyszerűbb szerkezete megbízhatóbbnak bizonyult, így - bár a Führer Dr. Porschét támogatta (a cég három hónapot haladékot kapott a hibák javítására) - az égető hiány miatt végül mindkét cégtől 90 darabos nullszériát rendeletek.

A Porsche-harckocsik még ekkor is súlyos műszaki gondokkal küzdöttek, a Heschel által elkészített harcjárművek viszont megfeleltek a kritériumoknak, ezért utóbbiak kerültek gyártásba, Panzerkampfwagen VI „Tiger” néven.

A továbbra is fennálló német harckocsi-hiány miatt azonban a már legyártott 90 db (+1 prototípus) Porsche alvázat sem dobták ki, hanem felhasználták őket egy újabb páncélvadászhoz, melyet Panzerjäger Tiger (P) néven állítottak szolgálatba.

A típus neve szabadfordításban Tigris páncélvadász volt, mögötte a ”P” a gyártó Porsche cégre utalt. A harcjármű becenevének kezdetben a Ferdinand-ot használták, a Porsche vállalatot alapító és a tervezésben résztvevő Dr. Ferdinand Porsche tiszteletére, később ezt Elefant-ra (német; elefánt) változtatták (hivatalos jelölése Sturmgeschütz mit 8,8cm Pak 43/2 volt, melynek jelentése: rohamjármű 88 mm-es, Pak 43/2-es löveggel).


Konstrukció:

Azért, hogy a legyártott, raktárban álló páncéltesteket mihamarabb bevethessék, a harckocsit a lehető legkevesebb változtatással alakították páncélvadásszá: magán a harckocsi alvázán a lehető legkevesebbet változtattak, az átalakítás gyakorlatilag csak a felépítményt érintette.

Az eredeti terveknek megfelelően a típus tűzerejét a rettegett német 88 mm-es löveg biztosította. A Tiger harckocsiba a Flak 18-as légvédelmi löveg fejlesztett változatát, a Flak 36-ost építették (Kwk 36 néven) - ez az 56 kaliberhosszú löveg valóban minden korabeli Szövetséges harckocsi kilövésére alkalmas volt. Az Elefant-ba azonban nem a KwK 36, hanem a Panzerabwehrkanone 43/2, röviden Pak 43-as löveg került, amely egy 71 kaliberhosszú vontatott páncéltörő löveg volt.

A Pak 43-as volt a második világháború legerősebb páncéltörő lövege, mivel hosszabb csövének és az erősebb lőszernek köszönhetően e fegyver jellemzői felülmúlták elődjéét (ezért később a Jagdpanther és Nashorn páncélvadászokhoz, valamint a Tiger II nehéz-harckocsihoz is használták).

Az új löveg hátrányos tulajdonsága volt - elődjéhez hasonlóan - jelentős tömege, ami korlátozta a fegyver kitéríthetőségét: ez azért volt fontos, mert hagyományos páncélvadászként a Panzerjäger Tiger (P) nem rendelkezett toronnyal (a vízszintes kitéríthetőség +14 és -14 fok között-, a függőleges +14 és -6 fok között volt változtatható).

A német harckocsik túlnyomó többsége ugyanazt az elrendezést követte: elöl volt a váltómű és a vezetőfülke, középre került a küzdőtér a toronnyal (vagy páncélvadászok esetén a fix felépítménnyel), hátulra pedig a hajtómű. Porsche Tiger-típusában viszont a tornyot előre építették be, mivel középen helyezték el a motort, emiatt az Elefant-nál is ehhez az elrendezéshez kellett igazodni.

Emiatt a felépítmény a páncélos végében kapott helyet, aminek voltak hátrányos tulajdonságai, viszont nem nőtt tovább a jármű teljes hossza (mivel a löveg a test fölé került) és ezáltal csökkent a jármű elakadásának esélye (a löveg kevésbé akadt be a fákba vagy épületekbe).

Részben háború végi típusként, részben a nehézharckocsi alap örökségeként az Elefant rendkívül vastag páncélzatot kapott (ez jellemző volt a háború végi német páncélvadászokra, ld.: Jagdpanther, Jagdtiger).

Az Elefant felépítménye egyszerű, enyhén döntött lapokból állt, melyek azonban vastagságuk miatt jelentős többlet-tömeget jelentettek, így (annak ellenére, hogy elhagyták a toronyforgató mechanizmust), a páncélvadász tömege 65 tonna lett, 11-el több mint a túlsúlyos Tiger nehézharckocsi.

A rendkívüli tömeghez különleges hajtásláncra és felfüggesztésre volt szükség: a páncélvadász ezért egyedi, oldalanként hatgörgős (nem átlapolt) futóművet és egy közel 1200 lóerős Maybach motort kapott. Ezzel a hajtóművel a párosával közös, hosszanti torziós felfüggesztéshez csatlakozó futógörgőkön (műúton) 30 km/h-s végsebességet lehetett elérni.


Fejlesztések:

Mivel az Elefant eleve egy elvetélt nehézharckocsi korábban legyártott elemeinek felhasználására készült és a típust sorozatban sohasem gyártották (csak a már meglévő alvázakat fejezték be), a páncélvadász jelentős fejlesztéseken nem esett át.

Amikor viszont 1943 októberében 50 db nagyjavítást igénylő Elefant-ot küldtek vissza a vázakat is gyártó Nibelungenweké-hez, a szakemberek a karbantartás mellett - a tapasztalatok figyelembevételével - modernizálták is a típust.

A rendkívüli tűzerővel szemben sohasem merültek fel kétségek, ezért ezen nem is változtattak, de a típust alacsony sebessége és a fedélzeti géppuska hiánya miatt az ellenséges gyalogság mágneses tapadóaknákkal felrobbanthatta.

Ezt úgy orvosolták, hogy egyrészt a jármű páncélzatát elöl megfúrták, majd egy gömbcsuklóba egy MG 34-es géppuskát szereltek, másrészt a jármű testét zimmerittel vonták be (ez egy ipari hulladékokból álló speciális festék volt, amely nem mágnesezhető és rücskös felülete révén meggátolta a mágneses tapadóaknák felhelyezését).

Emellett átlag minden második járműre egy jobb kilátást biztosító parancsnoki kupolát is szereltek, melyet a StuG III Ausf. G-ből emeltek át (így időt és pénzt spórolhattak).

Hasonló olcsó, ám hatékony megoldás volt a páncélzat növelése: egyes esetekben már a Tiger nehéz harckocsi 100 mm-es frontpáncélzata sem bizonyult elegendőnek, ezért ezt a Panzerjäger Tiger (P) páncélvadász szintén 100 mm-es frontpáncéljára egy második 100 mm-es, 4,5 tonnás lapot szegecseltek, így alakítva ki 200 mm-es páncélzatot.

A fejlesztéskor több más, kisebb változtatást is eszközöltek, például szélesebb lánctalpakat szereltek fel a jobb tapadás és a kisebb talajnyomás elérésére (a harcjármű tömege így nagyobb területen oszlott el, ezáltal kevésbé ragadt bele a sárba).

1944 májusában Adolf Hitler elrendelte, hogy a feljavított páncélosokat Ferdinand-ról hivatalosan is nevezzék át Elefant-ra (ezt a hosszú löveg miatt kapta).


Szolgálatban:

Az elkészült páncélvadászokat 1943 májusában helyezték szolgálatba: ekkor a járműveket a keleti frontra szállították, a Citadella hadművelet részeként. A 9 napon át tartó ütközetben, amely a kurszki csata nevet kapta és a második világháború legnagyobb páncélos-csatájaként vonult be a történelembe, a két hadosztályban harcoló 72 db Panzerjäger Tiger (P) felemásan szerepelt.

Egyrészt a mindössze két hadosztály nagyszámú harckocsit és löveget semmisítettek meg (az ezzel a típussal felszerelt ezred volt a felelős az összes kilőtt szovjet harckocsi kb. negyedéért), ugyanakkor a legtöbb bevetett Ferdinand-ot kilőtték.

Ez több okra vezethető vissza: ekkor még nem szerelték fel az önvédelmi géppuskát, így a járművek ki voltak téve a gyalogság támadásának, illetve a típus számára kedvezőtlen környezetben harcolt. E harcjármű a legtöbb páncélvadászhoz hasonlóan nagy távolságból kiváló típusnak számított: még 2000 méterről is képes volt kilőni az összes akkor létező szovjet harckocsit és ekkor a korlátozott oldalirányzási szög, valamint a lassúság nem jelentett hátrányt.

A szovjetek viszont a közelharcot erőltették: emiatt ugyan a németek veszteségének többszörösét szenvedték el, de ezt könnyebben pótolták és közelharcban a nehézkesen mozgó német típusok hátrányba kerültek. Az Elefant fronpáncélját a kommunisták ugyan közvetlen közelről sem tudták átlőni, de hamar rájöttek, hogy a lánctalp lelövésével kiiktathatják a torony nélküli járművet és a felépítmény végén a kör alakú ajtóra tüzelve még ez a páncélvadász is kilőhető.

A típussal harcoltak a Szovjetunióban, majd a felújított járművekkel Olaszországban, később pedig Németországban is. 1945-ben még mindig voltak hadra fogható példányok, ezekből legalább négyet Berlin védelmében vetettek be (két Elefant túlélte a második világháborút).

Sikereik ellenére a páncélvadásszal kapcsolatban több súlyos probléma merült fel. Az Elefant ismertségét részben annak köszönhette, hogy egy alkalommal (modern elektronika nélkül) akkoriban elképesztően távolról, 4820 méterről kilőtt egy T-34-est (ekkor a páncélosok közötti összecsapások jellemzően 500-1000 méteren zajlottak, az 1991-es Öbölháborúban kb. 3000 méteren).

A különösen nagy távolságból is rendkívüli páncélátütő képességet a hosszú csőből fakadó nagy kezdősebesség mellett speciális, volfrám-karbid magos lőszerének köszönhette, ám a volfrám-készletek rohamos csökkenésével egyre inkább korlátozták a használatát.

A legnagyobb gondot azonban nem ez jelentette, hanem az, hogy a legtöbb második világháborús nehéz harckocsihoz hasonlóan az Elefant is súlyos mobilitási problémákkal küzdött: a típus 30 km/h-s végsebessége is kevésnek számított, de ez terepen maximum 10 km/h-ra csökkent, emelkedőn pedig csak lépésben tudott felmenni.

A hatalmas tömeg ráadásul rendkívül igénybevette a hajtáslánc elemeit, így a páncélvadász 500 km-enként nagygenerálra szorult, ami leterhelte a műszaki egységeket, a terepen 90 km-es hatótávolság pedig az üzemanyag-utánpótlási hálózatra rótt további terheket.


Utóélet:

Az Elefant egy kényszerűségből létrehozott páncélvadász volt, amely a hajtáslánc okozta állandó műszaki problémáktól küzdött, mégis rendkívül hatékonnyá vált, ám minimális darabszáma miatt a háború menetét érdemben nem tudta befolyásolni:


Rammpanzer Tiger (P) (páncélozott utászjármű):

Az Elefant alvázát felhasználva építették meg a Rammpanzer utászjárművel. Ezt a mindössze egyetlen géppuskával felszerelt típust barikádok és más akadályok lerombolására tervezték, azaz egyszerre volt csapatszállító és páncélozott traktor.


Műszaki adatok:

Név: Panzerjäger Tiger (P) „Elefant” (elefánt)

Típus: (nehéz) páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 65,00 t

Hossz: 8,13 m

Szélesség: 3,38 m

Magasság: 2,99 m

Motor: 2 db egybeépített, egyenként 592 Le-s, összesen 1284 Le-s (Maybach HL 120TRM benzinüzemű)

Legénység: 6 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 88 mm-es löveg (PaK 43/2, L/71, a test végén található felépítményben)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (MG 34, az orrban)

Páncélzat: 80-200 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 30 km/h (úton), 10 km/h (terepen)

Hatótávolság: 150 km (terepen 90 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.