4,7 cm Pak (t) (Sfl.) auf Panzerkampfwagen I ohne Turm

„Panzerjäger I”


Előzmények:

A harckocsik az első világháborúban jelentek meg és fontos szerepet játszottak az állóháború feloldásában, de éppen hatékonyságuk miatt a vesztes Németország számára a Versailles-i békeszerződésben mások mellett a páncélosok gyártását is megtiltották. A német harckocsi-fejlesztés csak az 1930-as években indult újra három típussal (Leichttraktor, Neubaufahrzeug, Grosstraktor), amelyek egyike sem került sorozatgyártásba, de hozzájárultak az első nagy sorozatban gyártott német páncélos, a Panzerkampfwagen I (német; ~ 1-es harckocsi) gyártásához.

A röviden Panzer I-nek nevezett típus átmenetet képezett a korábbi külföldi kisharckocsik és az új könnyű harckocsik között: a páncélos 5,4 tonnát nyomott és felszerelték egy körbeforgatható toronnyal, de páncélzata a legvastagabb helyen sem haladta meg a 13 mm-t, motorja csupán 59 lóerős teljesítménnyel bírt, ráadásul mindössze két géppuskát hordozott.

A Panzer I megfelelt kiképző járműként és a gyalogság támogatására, de nem rendelkezett páncéltörő löveggel, ezért a németek megkezdték két nagyobb méretű harckocsi kifejlesztését - mivel ezek a programok a vártnál lassabban haladtak, ezek mellett egy ideiglenes típust is megalkottak: a Panzerkampfwagen II-t (röviden Panzer II-t).

A Panzer II a Panzer I felnagyított változata volt lényegesen erősebb, 138 lóerős Maybach benzinmotorral és kissé vastagabb páncélzattal, a legfontosabb előrelépés azonban a tűzerő tekintetében történt: e típus már rendelkezett egy 20 mm-es páncéltörő gépágyúval, amellyel alkalmassá vált a korabeli könnyű harckocsik és páncélautók megsemmisítésére.

A Panzer II 8,9 tonnás tömegével közel kétszer nehezebb volt a Panzer I-nél, de a következő német harckocsi, a Panzerkampfwagen III 23 tonnájával ismét kétszeres növekedést jelentett. A Panzer III-as már nem könnyű-, hanem közepes harckocsi volt, amely egy 37 mm-es páncéltörő löveget hordozott, ezáltal a remények szerint alkalmas volt minden ellenséges harckocsi leküzdésére. A háború előtti német páncélosok utolsó, negyedik tagja a Panzerkampfwagen IV volt: egy vastag páncélzatú, 25 tonnás ”rohamharckocsi”, amely rövid csövű 75 mm-es lövegével megsemmisíthette az ellenséges erődítményeket és géppuskafészkeket.

Amikor a németek 1939-ben megtámadták Lengyelországot, páncélos erejük háromszoros túlerőben volt és a lengyel erők nagy részét löveg nélküli kisharckocsik alkották, de a németek is csupán 98 db Panzer III-assal és 211 db Panzer IV-essel rendelkeztek, amelyek mellett 1445 db Panzer I-es és 1223 db Panzer II-es állt hadrendben.

A Lengyelországot két oldalról összeroppantó német és szovjet erők 35 nap alatt elfoglalták az országot, de a harcok fontos tapasztalatokkal szolgáltak a németek számára. Kiderült, hogy a megváltozott harctéren a tömegesen bevetett páncélosok közötti összecsapások általánossá váltak, ezért szükség lesz nagy mennyiségű, páncéltörő löveggel rendelkező harckocsikra, mert a vontatott páncéltörő lövegek csak igen korlátozottan voltak alkalmasak a sebességre alapozó német alakulatok támogatására, azonban erre a feladatra a Panzer I-es egyáltalán nem volt képes és a Panzer II-es, illetve a Panzer IV-es is csak megkötésekkel.

A németek egy rövid nyugodt periódust követően 1940-ben sosem látott méretű támadást terveztek a nyugat-európai országok (elsősorban Franciaország) ellen, azonban a lengyelekkel szemben a franciák több száz vastag páncélzatú harckocsival rendelkeztek, amelyek leküzdésére a nagyszámú Panzer III-as mellett megalkottak egy új, kifejezetten harckocsik kilövésére tervezett harcjárművet.

Ez volt a 4,7 cm Pak (t) (Sfl.) auf Panzerkampfwagen I ohne Turm, azaz 47 mm-es cseh löveggel felszerelt önjáró, torony nélküli Panzer I-es harckocsi, röviden Panzerjäger I (német; páncélvadász); a típus rövid elnevezése (páncélvadász) később önálló kategóriává vált, amely a jármű méretéhez képest nagy kaliberű löveggel felszerelt, kifejezetten ellenséges harckocsik megsemmisítésére szánt típusokat takarta.


Konstrukció:

A Panzerjäger I kifejlesztésénél három fő szempontot vettek figyelembe: egy olyan harcjárművet kívántak létrehozni, amely képes kilőni a vastag páncélzatú harckocsikat is, ugyanakkor kifejlesztése nem tart évekig és nem foglalja le a modern Panzer III-as és Panzer IV-es gyártósorait.

Ezt a problémát a németek úgy oldották meg, hogy a típus a Panzer I-es könnyű harckocsira épült, minimalizálva a fejlesztési időt (a két típus közötti legfontosabb különbséget a löveg beépítése jelentette). A németek ekkor az elégtelennek tartott 20 mm-es páncéltörő löveg mellett a 37 mm-es páncéltörő löveget gyártották, amelyet azonban szintén nem tartottak elegendőnek a francia nehéz harckocsik ellen, ezért megkezdték egy lényegesen erősebb, 50 mm-es löveg fejlesztését.

Mivel ez a fegyver (a vontatott PaK 38 és harckocsilöveg-változata, a KwK 38) még nem állt készen a sorozatgyártásra, ehelyett a németek a háború előtt annektált cseh 4.7 cm PaK (t), más néven PaK 38(t) (eredeti nevén 4,7cm KPÚV vz. 38) löveget választották. Ez a 47 mm-es löveg átmenetet képezett a német 37 mm-es és 50 mm-es lövegek között. Páncélátütő-képessége közelebb állt a nagyobb kaliberű löveghez (30 fokos beesési szög mellett 1000 méterről 52 mm-nyi homogén acél átütésére volt képes, szemben a 37 mm-es löveg 22 mm-ével és az 50 mm-es löveg 60 mm-ével), ugyanakkor a vontatott változat 590 kg-os tömege kellően alacsony volt (a 37 mm-es löveg 450 kg-ot, az 50 mm-es 1062 kg-ot nyomott).

A Panzer I lapos, egy fős tornyába a 47 mm-es löveg nem fért el, ezért azt eltávolították és a páncéltörő löveget közvetlenül a testre rögzítették, emiatt a harcjármű korlátozott (mindkét irányba 17,5 fokos) oldalirányzási szöggel rendelkezett. A páncélvadász nem rendelkezett gépfegyverrel, mert a Panzer I mindkét géppuskáját az elhagyott toronyba telepítették, ezért a legénység ehelyett egy géppisztolyt használt (a legénység számát 2-ről 3-ra növelték).

A Panzerjäger I megtartotta a Panzer I vékony páncélzatát, de a fegyvert és a legénységet elölről és oldalról egy-egy kisméretű, 14,5 mm vastag páncéllap védte (a jármű hátulról és felülről nyitott volt).

A típus átvette a Panzer I-es oldalanként 5 közepes méretű futógörgőből álló, laprugós felfüggesztésű futóművét, de mivel a páncélvadász egy tonnával nehezebb volt a könnyű harckocsinál (6,4 tonnát nyomott), a 4 hengeres, 59 lóerős Krupp M 305 motort lecserélték. A páncélost ehelyett egy 6 hengeres Maybach NL 38 Tr benzinmotor mozgatta, amely már 100 lóerőt adott le, ezáltal a jármű végsebessége 3 km/h-val 40 km/h-ra nőtt (igaz, a magasabb fogyasztás miatt hatótávolsága épített úton 200 km-ről 170 km-re csökkent).


Fejlesztések:

A Panzerjäger I a Panzer I specializált változata volt erősebb fegyverzettel és motorral, valamint kiegészítő páncélzattal (a harcjármű a Panzer I Ausf. B változatra épült, amely a könnyű harckocsi eredeti változatánál hosszabb testtel rendelkezett).

A Panzerjäger I-ből nem alakítottak ki specializált változatokat, de a gyártás két sorozatban történt (ezek csupán minimális részletekben különböztek egymástól, pl.: az első sorozat tagjai 5 oldalú, a második sorozaté hosszabb, 7 oldalú felépítményt kaptak és felszerelték őket rádió adó-vevővel, míg az eredeti példányok csak rádió-vevőkészüléket kaptak). Maga a páncélvadász nem új építésű volt, azokat már legyártott Panzer I-esekből alakították át. Az alábbi fotón baloldalt egy első szériás, jobbodalt egy második szériás Panzerjäger I látható (megfigyelhető a későbbi típus felépítményének nyújtott páncélzata).


Szolgálatban:

A Panzerjäger I tervei 1940-re készültek el és a mások mellett a Panzer II és Panzer III harckocsikat is építő Alkett vállalatot megbízták 202 példány megépítésével. Az Alkett 1940-ben 132 egységet gyártott, de 1941-ben csupán 10-et, mert a gyártókapacitását ekkor már modernebb típusok foglalták le, ezért a fennmaradó 70 példányt a Klöckner Humboldt Deutz AG (ma KHD Humboldt Wedag) szerelte össze. A Panzerjäger I előállítása lassan haladt (a löveg gyártása jelentette a szűk keresztmetszetet), az elkészült példányokat ennek ellenére azonnal bevetették a nyugati fronton; elsősorban Franciaország ellen.

A típus 1940-ben Európában kiemelkedően jól teljesített: a vastag páncélzatú francia harckocsikat akár 500 méterről is képes volt kilőni és bár a Panzerjäger I-et kifejezetten ellenséges páncélosok leküzdésére tervezték, hatékonynak bizonyult megerősített géppuskafészkek és épületek ellen is, ugyanakkor már ekkor kiütközött a típus két fontos hiányossága is. A kiemelkedő tűzerővel szemben a (német harckocsik közül ekkor egyedüliként) nyitott Panzerjäger I legénysége ki volt téve az ellenséges kézifegyverek tüzének és 14,5 mm-es frontpáncélzata még a franciák különösen kis kaliberű, 25 mm-es páncéltörő lövegének sem állt ellen. Még ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a löveg és az extra páncélzat miatt a harcjármű igen lassú volt és a túlterhelt futómű, illetve motor gyakran meghibásodott.

A problémák ellenére a Panzerjäger I nemcsak Franciaországban szolgált, de néhány járművet Görögországba, illetve Észak-Afrikába küldtek, az olaszok megsegítésére, a legtöbb példányt azonban 1941-ben a Szovjetunióban vetették be a Barbarossa hadművelet keretében. Itt az ekkor már elavultnak számító típust elsősorban gyalogság-támogatásra használták, de 47 mm-es kaliberű lövedékeinek hatékonysága elmaradt a német rövid csövű 75 m-es löveggel szemben, ráadásul minimális páncélzata védtelenné tette. A hadművelet első hónapjaiban a németek nagyszámú szovjet harckocsit semmisítettek meg, de ezek elavult, 1930-as évekbeli típusok volt, ennek ellenére (az említett problémák miatt) azok így is súlyos veszteségeket okoztak a Panzerjäger I-el felszerelt alakulatoknak.

1942-re a legtöbb példány megsemmisült, a túlélőknek pedig esélyük sem volt az új fejlesztésű szovjet T-34-es és KV-1-es harckocsik ellen, amelyek páncélzatát csak minimális távolságból tudták átütni (a 47 mm-es löveghez terveztek nagyobb páncélátütési jellemzőkkel rendelkező volfrám-magvas páncéltörő lövedéket, de az alapanyag hiánya miatt ebből csak elhanyagolható mennyiséget gyártottak).

A Panzerjäger I összességében a háború elején megfelelő típusnak számított, de a gyors fejlődés hamarosan elavulttá tette. A típus nem az első páncélvadász volt (a lengyelek TK-3 kisharckocsijukból már a háború előtt kialakították a TKS páncélvadászt), de a Panzerjäger I pontosan olyan jármű volt, amire a németeknek szükségük volt: egy nagy kaliberű löveggel felszerelt típus, amelyet elavult harckocsik alvázán gyártottak, megnövelve a német páncélos alakulatok tűzerejét. A Panzerjäger I-et követően ezért a németek több mint egy tucat további páncélvadász modellt gyártottak német és zsákmányolt harcjárművek alvázán és ezek fejlesztését a háború végéig folytatták.


Utóélet:

A Panzerjäger I-ből nem alakítottak ki speciális változatokat, mert a harcjármű maga is a Panzer I változata volt, de az ezt követő német páncélvadászok egy része követte a típus megoldásait (a páncélvadászok másik kategóriáját a modernebb vázra épített, szintén torony nélküli, de vastag frontpáncélzatú modellek tették ki):


Marder II (páncélvadász):

A Marder II a Panzerjäger I egyik közvetett utóda volt, de e típus a Panzer II-esre épült és bár ahhoz hasonlóan egy felül és hátul nyitott, kisméretű felépítményt kapott, ebbe már egy, a 47 mm-es cseh lövegnél lényegesen erősebb, 75 mm-es PaK 40 vontatott páncéltörő löveget építettek.


Műszaki adatok:

Név: 4,7 cm Pak (t) (Sfl.) auf Panzerkampfwagen I ohne Turm „Panzerjäger I”

Típus: páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 6,40 t

Hossz: 4,42 m

Szélesség: 2,06 m

Magasság: 2,14 m

Motor: 100 LE-s (Maybach NL 38 TR, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 47 mm-es löveg (4,7cm KPÚV vz. 38, a felépítményben)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: max. 14,5 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 170 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.