Mittlerer Panzer 1961
„Pz 61”
Előzmények:
Svájc területe, az Alpok nyugati része, a Jura-hegység és a Svájci-medence már több mint 3000 éve lakott, magát az országot 1291-ben alapították, semlegességét hivatalosan a harmincéves háborút követő vesztfáliai békeszerződésben deklarálták (1648-ban).
Bár Svájc a XVI-ik századtól nem vett részt háborúkban, a svájci zsoldosok évszázadokon át Európa legjobbjai közé tartoztak és számos ország hadseregében szolgáltak (nem egyszer mindkét hadviselő fél seregében).
A több korábbi nagyhatalommal (Ausztriával, Franciaországgal, Németországgal és Olaszország) határos állam híres bankrendszeréről, amelyben gyakran minden szembenálló fél helyezett el értékeket.
A bankok befolyása, a stratégiai nyersanyagok hiánya és a hegyvidéki terep segített megőrizni Svájc semlegességét és az ország kimaradt többek között mindkét világháborúból is, ennek ellenére fontosnak tartja önvédelmi képességének fenntartását (hasonlóan Svédországhoz).
Ennek az első világháború óta szerves részei a harckocsik: Svájc több típust is rendszerben tartott, sőt, 1944-ben elkészítette a Nahkampfkanone 1, két évvel később pedig a Nahkampfkanone 2 páncélvadászokat, igaz, mindkét típusból csupán 1-1 példányt gyártottak.
A második világháborút követően Svájc fokozatosan kivonta elavult páncélosait, helyettük Csehszlovákiából vásárolt az LT vz. 38. harckocsira épülő Jagdpanzer 38(t) páncélvadászokat, melyeket saját céljainak megfelelően módosított.
Ez magában foglalta a felső géppuska áthelyezését és a páncélvadász átfegyverzését (a PaK 39-esről a szintén 75 mm-es KwK 40-es lövegre, amely eredetileg a Panzerkampfwagen IV Ausf. F2 fegyvere volt). 158 db ilyen, Panzerjäger G13 „Hetzer G13” nevű harcjárművet gyártottak - a hidegháború kezdetétől ezek tették ki Svájc teljes páncélos-erejét és egészen az 1970-es évekig rendszerben maradtak.
A Hetzer-ek kiválóan beváltak a második világháborúban, de a technológiai fejlődés hamar meghaladottá tette őket, ezért pótlásukra Svájc az 1950-es évek elejétől európai és amerikai forrásból vásárolt különböző típusokat.
A saját fejlesztésű páncélozott csapatszállítók (Saurer Tartaruga, MOWAG Pirat) helyett sikerült is M113-asokat vásárolniuk, de az amerikaiak nem adtak el számukra modern harckocsit, ezért végül egy saját fejlesztésre voksoltak.
Több terv született, köztük a Hetzer G13-hoz hasonló Kanonenjagdpanzer svájci változata, a Jagdpanzer „MOWAG Cheetah”, végül azonban egy hagyományos közepes harckocsi mellett döntöttek.
A feladattal a korábbi svájci harckocsikat (sőt, a licencgyártású M113-asokat) is készítő Eidgenoessische Konstruktionswerkstaette-t (német; ~ svájci szövetségi kivitelező műhely) vállalatot bízták meg, amely el is készítette a Pz 58-nak rövidített típust.
Csupán 12 db Panzer 58-at gyártottak, de ez a típus lett az alapja egy, már valóban sorozatgyártásba került svájci harckocsinak, melyet elődje mintájára Mittlerer Panzer 1961-nek, röviden Panzer 61-nek vagy Pz 61-nek neveztek (a típus neve magyarul 1961-es közepes harckocsit jelent).
Konstrukció:
A Panzer 61-es csak apróbb részletekben különbözött elődjétől, külsőre a Pz 58-as szinte tökéletes mása volt. Maga a harckocsi egy érdekes hibrid volt: külsőre több tekintetben a szovjet harckocsikra hasonlított (kis, félgömb-szerű torony, nagyobb méretű futógörgők - ld. T-54-es), ám fegyverzete és egyes részegységei nyugat-európai államokból származtak, futóműve pedig a korabeli amerikai páncélosokat idézte.
Ez részben kényszerűségre, részben költség-csökkentési okokra vezethető vissza: mivel Svájc nem rendelkezett löveggyártó kapacitással, a páncélos lövege, a Panzer Kanone (Pz Kan) 61 valójában az angol Royal Ordnance vállalat L7-es lövegének licencgyártású változata volt.
Ez a 105 mm-es löveg az angol A41 „Centurion” közepes harckocsiban debütált, de összesen közel kéttucat páncélosba építették be: az amerikai M47/M48/M1 sorozatok mellett az argentin TAM-ba, az indiai Vickers Mark 1-be, a német Leopard 1-be és a svéd Stridsvagn 103-ba is.
A rendkívül hatékony löveg az előrefelé gyémántszerűen elkeskenyedő toronyban kapott helyet, melyben eredetileg a párhuzamosított gépfegyver szerepét egy 20 mm-es Oerlikon gépágyú töltötte be (ezen kívül egy további géppuskát is beépítettek).
A típus páncélzata korában már vékonynak számított: a harckocsit a legvastagabb helyen 121 mm-nyi homogén páncéllappal burkolták (összehasonlításul a T-54-nel ez az adat 205 mm volt), ezzel együtt a típus hossza közel 9,5 méter volt, tömege pedig meghaladta a 38 tonnát. E közepes harckocsi érdekessége volt, hogy mind a testet, mind pedig a tornyot egyetlen egységként gyártották.
A jelentős tömegű harcjármű mozgatására a német Mercedes-Benz vállalattól vásároltak hajtóművet: egy 8 hengeres, 630 lóerős erőforrást - e motornak és a félautomata váltóműnek köszönhetően a harckocsi maximum 55 km/h-s sebességre tehetett szert.
A Panzer 61-es futóművét az előd Pz 58-asból emelték át: ez oldalanként 6 futógörgőt és három kisméretű visszafutó-görgőt jelentett.
A svájci harckocsi tervezésekor gondoltak a szennyezett terepen való üzemeltetésre is: ebből a célból a típust ellátták nukleáris, biológiai és vegyi (NBC) védelemmel, valamint beépítettek egy kiegészítő erőforrást és egy 100 literes víztartályt.
Fejlesztések:
E harckocsi megjelenésekor gyakorlatilag egy L7-es lövegre átfegyverzett Panzer 58-as volt (ez utóbbi a 84 mm-es angol Ordnance QF 20 pounder-t hordozta). A változtatások a gyártás egyszerűsítését szolgálták: többek között lehagyták a torony egy kitüremkedését és 38-ról 15 lóerősre csökkent a vészhelyzetben használható segédmotor teljesítménye.
A Panzer 61-es szolgálati ideje alatt több modernizáción esett át, de ezek csupán marginális különbséget jelentettek az alapmodellhez képest - ilyen volt a Panzer 61 AA7, melynél gyakorlatilag a teljes elektromos rendszert lecserélték
Az utolsó jelentősebb változtatást 1980-ban vezették be: ekkor elhagyták a 20 mm-es koaxiális gépágyút (helyére egy szabványos géppuska került, viszont a torony hátsó részére 71 mm-es (Boford Lyran) kétcsövű aknavető került, amely 6 fénygránát kilövésére volt képes.
A típus páncélzatán is változtattak: bár annak vastagságát nem növelték, de a legsebezhetőbb részt, a tornyot kiegészítő páncélzattal látták el, valamint ERA-t (robbanó-reaktív páncéllapokat) szereltek fel. Az átalakításon átesett példányok jelzése Panzer 61 AA9 lett.
Az 1960-as évek végén egy újabb típus tervezését is megkezdték, amely azonban teljes testét a Panzer 61-től örökölte. E harckocsin több módosítást végeztek, de külsőre sokban hasonlított a Pz 61-re, mert nemcsak elődje testét, de lövegét is örökölte (az újdonságot az újratervezett torony és a 660 lóerős motor jelentette). A Panzer 68-ból (ld. fent) további változatok készültek, ám ezekre nem térünk ki, mivel ez a cikk a Panzer 61-essel foglalkozik.
Szolgálatban:
A különböző hazai és európai vállatoktól vásárolt részegységek ugyan mérsékelték a Panzer 61-es fejlesztési költségét, ám a gyártás beindítása elhúzódott és végül csak 1965-ben kezdődött meg.
Emiatt - a hazai gyártású harckocsik szolgálatba állításáig - Svájc végül kénytelen volt 200 db Leichter Panzer 51-es (francia AMX-13-as) könnyű harckocsit vásárolni, majd ezek korlátozott képességei miatt Panzer 55-ösöket és Panzer 57-eseket (mindkettő az angol Centurion-t takarta).
Svájc összesen 150 db Panzer 61-est rendelt, ezek legyártása 1957-ig tartott, az egy évvel később leadott 170 db-os rendelés már a Panzer 68-ra szólt (ezek gyártása szintén később, 1971-ben indult be).
Annak ellenére, hogy a Pz 61-esek leváltották a legtöbb korábbi svájci harckocsit és a Pz 68-asokkal együtt évtizedeken át alkották a svájci páncélos erők magját, egyik típust sem vetették be éles helyzetben - ennek oka természetesen Svájc semlegessége volt.
Ez szerencsésnek is mondható, mivel a svájci közepes harckocsi nemzetközi összehasonlításban nem állta meg a helyét. Hiába volt kiemelkedő tűzereje és megfelelő sebessége, páncélzatát túlságosan vékonyra méretezték, emellett több tervezési hibát vétettek, amely elsősorban az érdemi harckocsi-gyártó múlt hiányára vezethető vissza.
A Panzer 61-est (elődeihez és utódaihoz hasonlóan) tudatosan keskenyre tervezték: ez megkönnyítette a szűk hegyi ösvényeken a közlekedést, ám egyben problémát is okozott, mivel a kisméretű toronyba csupán 8 lőszer fért.
Emiatt oldalanként további 22 lőszert helyeztek el a testben, közel az üzemanyag-tartályokhoz, ezért egy esetleges találat könnyen felrobbanthatta vagy kiégethette volna a járművet.
További gondot jelentett a periszkópok kiosztása és elhelyezkedése: a töltő is rendelkezett egy (6 periszlópos) kupolával, ám ezt magasabbra építették, mint a parancsnokét, akinek így megszűnt a körkörös látómezeje.
A problémákat az utód Panzer 68-on sem sikerült maradéktalanul orvosolni, ráadásul itt újabb gondok merültek fel (pl.: ha teljes teljesítménnyel üzemeltették a rádiót, az interferencia megzavarta a torony forgatását, az elektromos fűtéstől miatt magától is elsülhetett a löveg, stb.). A számos probléma ellenére a svájci harckocsikat egészen a 2000-es évekig (a Pz 61-eseket 1994-ig) szolgálatban tartották, váltótípusuk a német Leopard 2 lett.
Utóélet:
A Panzer 61 (akárcsak a Pz 68-as) egy kisebb ország hazai fejlesztésű típusa volt, ebben követve a második világháború előttről indult trendet. Ahogy azonban a legtöbb akkori harckocsi, úgy a későbbi Pz 61-es sem lehetett méltó ellenfele az amerikai, angol, német és szovjet típusoknak és a végtermék nem számított jó típusnak, igaz, feladatát betöltötte és sok tapasztalatot biztosított a Panzer 68-hoz:
Entpannungspanzer 65 „EntpPz 65” (műszaki mentőjármű):
A Panzer 61 vázára a svájciak terveztek egy műszaki mentőjárművet. Az egyetlen géppuskával és ötfős legénységgel készített EntpPz 65-ösöket egy tolólappal és egy daruval is felszerelték, ezáltal nemcsak vontatásra voltak alkalmasak, de hajtóműcserére is. A típusból összesen 69 db-ot készítettek, melyek 1970-től 2000-ig álltak szolgálatban. Emellett a Pz 61-esek vázát több, az Panzer 68-ra épülő speciális változat gyártásához felhasználták.
Műszaki adatok:
Név: Mittlerer Panzer 1961 AA7
Típus: közepes harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 38,20 t
Hossz: 9,45 m
Szélesség: 3,06 m
Magasság: 2,72 m
Motor: 630 Le-s (MTU MB-837 Ba-500, ”V” hengerelrendezésű, 8 hengeres, dízelüzemű)
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (Panzer Kanone (Pz Kan) 61 - licencgyártott Royal Ordnance L7, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (Oerlikon 5TGK, párhuzamosított), 1 db 7,5 mm-es géppuska (Maschinengewehr 1951, légvédelmi)
Páncélzat: max. 121 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 55 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 250 km