Sd.Kfz. 132

„Marder”


Előzmények:

A második világháborút megelőzően a német Harmadik Birodalom újjászervezte hadseregét, köztük páncélos haderejét is. Ekkor utóbbiban három fő harckocsi-típust állítottak szolgálatba: a kiképzésre és kisegítő feladatokra szánt Panzerkampfwagen I-est, az ellenséges harckocsik leküzdésére szánt Panzerkampfwagen III-at és a megerősített védelmi pontok rombolására kifejlesztett Panzerkampfwagen IV-et (valamint az első két kategória közti átmenetet adó Panzerkampfwagen II-est).

Az új típusú harcjárművekkel a németek a második világháború kezdetén rendkívüli sikereket értek el: Lengyelországot 5 hét alatt térdre kényszerítették, Norvégia 8 hét alatt, Dánia 6 óra(!) alatt, míg Franciaország 6 hét alatt elesett. Az előretörés sebessége még a legmerészebb várakozásokat is felülmúlta, ám a hadjáratok több hiányosságra is felhívták a figyelmet.

A páncélos alakulatok egyik legkomolyabb problémáját a kellő tűzerő hiánya jelentette. A német harckocsizók magasan képzettek voltak és az összpontosított támadások miatt az adott területen gyakran létszámfölénybe kerültek, ugyanakkor - főleg Franciaországban - olyan harckocsikkal (pl.: francia B1-essel, brit Matilda II-esekkel) találkoztak, melyek páncélzatát a kiskaliberű német lövegek még közvetlen közelről sem ütötték át.

Ezeket a helyzeteket a zuhanóbombázók vagy az ellenséges típusok műszaki hibái, utánpótlásuk hiánya általában megoldotta, de kiderült, hogy szükség van olyan, a harckocsikkal együtt mozogni képes típusra, amely egy vontatott páncéltörő üteg tűzerejével rendelkezik.

Ez az igény hozta létre a kizárólag géppuskákkal felszerelt, ezért más harckocsik ellen hatástalannak bizonyuló Panzerkampfwagen I-ből és a rászerelt 47 mm-es PaK 36(t) löveg egyesítéséből a Panzerjäger I nevű páncélvadászt.

Ez a típus minimális páncélzata ellenére sikeressé vált a főerők támogatásában (főleg alacsony ára miatt), de a 37, illetve 50 mm-es löveggel felszerelt Panzer III-asok megjelenésével szerepe gyorsan csökkent.

A háború későbbi szakaszában, a Szovjetunió megtámadását követően viszont a nácik korábban nem tapasztalt mennyiségű páncélossal kerültek szembe. Ezek nagy része kezdetben még elavult, minimális hatékonyságú modell volt (pl.: T-36-os könnyű harckocsi, T-28-as közepes harckocsi), idővel azonban megjelentek a harctereken a kommunisták új fejlesztésű páncélosai.

A németek ekkor hiába rendelkeztek nagyszámú harckocsival, ezek nagy részének fegyverzete nem volt kellően erős az ilyen típusok leküzdésére. Több megoldási kísérlet született (köztük a Tiger I-es nehéz harckocsi), de ennél egyszerűbbek és gyorsabbak voltak a Panzerjäger I-hez hasonló páncélvadászok: ezek közé tartozott a jelen cikkben tárgyal Marder II-es is (a német marder szó jelentése: nyest).


Konstrukció:

A Marder II a Panzerkampfwagen II-esre épült és akárcsak a Panzerjäger I esetében, ehhez a páncélvadászhoz is egy az egyben emelték át az előd páncéltestét (ez rendkívüli módon lerövidítette a fejlesztéshez szükséges időt és pénzt). Mivel a Panzer II-es kisméretű tornyában 20 mm-esnél nagyobb kaliberű löveg nem fért el, az egész tornyot eltávolították és helyére egy egyszerű felépítmény került.

A Panzerjäger I-hez képest a legkomolyabb előrelépés a tűzerő terén történt. A 37 és 50 mm-es lövegek hatástalanságát látva a Marder II-be ezek helyett a 75 mm-es 7,5 cm Panzerabwehrkanone 40-est építették.

A röviden PaK 40-ként jelölt eszköz egy vontatott páncéltörő löveg volt, közel 2 km-es effektív hatótávolsággal - e fegyver szabványos páncéltörő lőszerrel 1000 m-en 80 mm-nyi páncélzatot ütött át (30 fokos becsapódás esetén), ezáltal a T-34-esek és KV-1-esek ellen nagyobb távolságból is hatékonynak bizonyult.

A páncélvadász 75 mm-es lövege nemcsak nagyságrendekkel erősebb, de jóval nehezebb volt a Panzer II-es 20 mm-es lövegénél, ezért - a túlterhelés elkerülése érdekében - a Marder II csak minimális páncélzatot kapott.

A páncélzat maximális vastagsága a testen 35 mm-es volt, de a felépítmény vékony, 14,5 mm-es fémlapokból állt, melyek csak a szemből és részben oldalról érkező találatoktól védtek: ez csak kézifegyvereknek és repeszeknek állt ellen, még könnyű harckocsik is átlőtték.

A Marder II-es tömege így is 10,8 tonna volt, közel 2 tonnával nehezebb, mint a Panzer II-es, de a gyártás egyszerűsítése miatt megtartották az előd 6 hengeres, 138 lóerős Maybach benzinmotorját.

Az oldalanként öt kisméretű futógörgőn és a laprugós kialakításon sem módosítottak, ennek ellenére műúton a Marder II - elődjéhez hasonlóan - képes volt 40 km/h-ra felgyorsulni


Fejlesztések:

A Marder II nevével ellentétben nem egy konkrét típust jelölt, sokkal inkább egy páncélvadász-kategóriát. Nem sokkal korábban a Panzerjäger mintájára készítették el a Marder I-est, amely a franciáktól több mint 300 példányban zsákmányolt Tracteur Blindé 37L lánctalpas lövegvontatóra épült. A Marder II-höz hasonlóan a Marder I is a 75 mm-es PaK 40-es löveget hordozta, de felépítménye a jármű hátsó részén kapott helyet.

A Marder II-esek kezdetben vegyesen épültek az akkor elérhető Panzer II-es modellekre (az Ausf. D-re, valamint az Ausf. E-re) és fegyverzetükhöz a 75 mm-es német PaK 40-es helyett a hasonló erejű, de 76,2 mm-es PaK 36(r)-eket (zsákmányolt szovjet F-22-es vontatott lövegeket) használtak.

E korai példányok rendkívül magas, dobozszerű felépítményt kaptak függőleges oldalfallal, a löveg pedig e fölött helyezkedett el.

201 db ilyen, Sd.Kfz. 132 épült (ezeket páncélzatuk mellett nagyméretű kerekeik miatt is könnyű volt megkülönböztetni), majd áttértek az Sd.Kfz. 131-esek gyártására (utóbbi volt a fő sorozat, 651 legyártott példánnyal, azaz minden Sd.Kfz 132-esre három 131-es jutott).

Ez az akkor szolgálatból kivont Panzer II Ausf. A és Ausf. C sorozatokra épült, de a fejlettebb Ausf. F-ekből is építettek Marder II-eseket. Az új típus már a Pak 40-es löveget használta, felépítményét pedig alacsonyabbra és jóval kisebbre építették át.

Az Sd.Kfz. 132-esek gyártását az Alkett és Wegmann cégek készítették, az Sd.Kfz. 131-esekét pedig a Daimler-Benz, a FAMO és a MAN - a két típus gyakorlatilag egyszerre készült, 1942 és 43 között, de 1944-ben, a Panzer II-esek végső kivonásakor további 75 db Sd.Kfz. 131-est építettek.


Szolgálatban:

A Marder sorozatú páncélvadászok alapját adó PaK 40-es löveget 1939-ben kezdték kifejleszteni, de a program csak akkor kapott prioritást, amikor a nácik már a keleti fronton harcoltak.

Az új fegyver valóban hatékonynak bizonyult, de a vontatott löveg tömege 1425 kg volt (a 37 mm-es PaK 36-osé 327 kg, az 50 mm-es PaK 39-esé 830 kg), ezért a személyzet már csak minimálisan vagy egyáltalán nem tudott tüzelőállást váltani.

Ez nemcsak azért okozott problémát, mert a gyors mozgás egyre inkább alapvető elvárássá vált a páncélvadász egységektől (hogy követhessék a csapatokat vagy szükség esetén elmenekülhessenek), de a Szovjetunió óriási területe miatt is.

A korai Sd.Kfz. 132-esek gyakorlatilag önjáró PaK 40-esek voltak (hasonlóan a SiG 33-as löveget hordozó Bison I-eshez), óriási célpontot nyújtó testtel, ezért az Sd.Kfz. 131-esek jobban beváltak (utóbbi típus páncélzata továbbra is minimális volt, de 2,2 méter magas, kisméretű felépítményüket jóval nehezebb volt eltalálni).

Erős lövegük és alacsony előállítási költségük miatt a Marder II-esek a háború több frontján felbukkantak, de többségük a keleti fronton teljesített szolgálatot (érdekes, hogy a Wermacht és a Waffen SS mellett a Luftwaffe, azaz a német légierő egységei is rendszeresítették).

A 852 db elkészült Marder II-es kezdetben igen sikeresen szerepelt, mivel az orosz sztyeppén az ellenséget nagy távolságból észlelték és azokat 1-1,5 km-ről igyekeztek kilőni (kisméretű felépítményük miatt a páncélvadászt könnyebb volt álcázni és ekkor kevésbé számított a páncélzat minimális vastagsága).

A leghíresebb Marder II-es a Kohlenkau (német; szén tolvaj) becenevű példány volt (nevét az azonos elveezésű karikatúra után kapta), amely egymaga több mint 20 szovjet harckocsit lőtt ki.

A Marder II-esek fő hátránya a minimális vastagságú, részben nyitott páncélzat volt: ez jelentősen korlátozta a használatukat kis és közepes távolságon, ráadásul a gyalogság elleni és városi üzemeltetésre gyakorlatilag alkalmatlannak bizonyultak (a típus alapvetően nem rendelkezett önvédelmi fegyverzettel, de gyakran egy MG 34-es vagy MG 42-es géppuskát is hordozott).

1944-től a Marder II-eseket nyugdíjazták, helyüket a hasonló, de erősebb típusok, illetve a zárt páncélvadászok (elsősorban a kisméretű, ám hatékony Hetzer-ek) vették át.


Utóélet:

A Marder II egy egyszerű páncélvadász volt, melyet a keleti front tapasztalatai alapján, rendkívül rövid határidővel hoztak létre. Hiányosságai (elsősorban minimális páncélzata) ellenére a típus képes volt ellátni a feladatát, ezért később további, hasonló felépítményű típusokat is gyártottak:


Marder III (páncélvadász):

A Marder II megjelenését követően megkezdték a Marder III-asok építését is: utóbbi páncélvadász szintén a német PaK 40-es vagy a zsákmányolt szovjet PaK 36(r) löveget használta és nyitott felépítményt kapott, de már a Panzer 38(t)-re épült. Az eredeti, Sd.Kfz. 139-es jelű változat az Sd.Kfz. 132-esre hasonlított, a német löveges Sd.Kfz. 138-as (Marder III Ausf. H) az Sd.Kfz. 131-es Marder II-re, a Marder III Ausf. M pedig a Marder I-re.

A Marder III-as különböző változataiból 1736 db készült, ezek többségét is Hetzer-ekkel váltották fel, de még egy hasonló, de erősebb, nyitott páncélvadász is gyártásba került: a Panzer IV-esre épített Hornisse (később Nashorn).


Műszaki adatok:

Név: Sd.Kfz. 131 „Marder II” (nyest 2)

Típus: páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 10,80 t

Hossz: 6,63 m

Szélesség: 2,28 m

Magasság: 2,20 m

Motor: 138 Le-s (Maybach HL 62 TRM, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (PaK 40, a felépítmény elején)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 5-35 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 190 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.