M48
„Patton”
Előzmények:
A második világháborút az Amerikai Egyesült Államok széles harckocsi-palettával fejezte be. A korábbi kis- és könnyű harckocsikat fokozatosan kiváltotta a már 75 mm-es löveggel felszerelt M24 „Chaffee”, míg az ország elsődleges páncélosa az M4 „Sherman” közepes harckocsi maradt. Mivel az Amerikai Egyesült Államok nehézharckocsi-fejlesztései a háború végéig nem eredményeztek sorozatgyártású nehéz harckocsit, a Sherman tornyába nagyobb kaliberű löveget pedig nem építhettek be, gyártásba kerültek az M4-es testét felhasználó M10 „Wolverine” és a már 90 mm-es löveggel felszerelt M36 „Jackson” páncélvadászok. Részben már a háború utánra készülve a második világháború utolsó hónapjaiban az amerikaiak hadrendbe állították az M26 „Pershing” (eredetileg nehéz- később közepes-) harckocsit, amelyet az új alapvető amerikai páncélosnak szántak.
Az M26-os nagyobb tűzerejével és vastagabb páncélzatával ugyan kétségtelenül felülmúlta az M4-est, de a jelentős tömeg-növekedést nem követte a teljesítmény-növelése, ezért a Pershing lassúvá vált. A második világháborút követően ezért az amerikaiak folytatták a fejlesztést, amely az M46 „Patton” közepes harckocsit eredményezte. Az M46-os eredetileg csupán egy új, nagyobb teljesítményű motorral felszerelt M26-ost jelölt (M26E2), de végül több ponton módosították.
Az M46-osból új példányok nem épültek, kizárólag a meglévő M26-osok egy részét alakítottak át ilyen formán. Az M46-osokat bevetették a Koreai háborúban, ahol a típus jobban szerepet az addig használt M24-es, M4-es és M26-os harckocsiknál, de alacsony megbízhatósága súlyosan hátráltatta hatékony használatát.
A problémák forrásának a korábbi amerikai harckocsiknál lényegesen magasabb tömeget tartották, ezért megkezdték egy teljesen új, a 44 tonnás M46-ossal szemben 36 tonnás T42-es közepes harckocsi tervezését, amelytől az M46-ossal azonos tűzerőt és mozgékonyságot, de nagyobb védelmet és lényegesen alacsonyabb tömeget vártak el.
A programban tapasztalt csúszások miatt beiktattak egy átmeneti típust, az M47 „Patton”-t is, amely gyakorlatilag az M46-os testének és az T42-es tornyának összeépítését takarta. Az M47-est több mint 8000 példányban gyártották és a NATO egyik alapvető páncélosává vált, de az elődtől származó test továbbra is hátráltatta a típust, ráadásul a tervezett T42-es prototípus olyan alacsony mozgékonysággal rendelkezett, hogy az egész programot törölték.
Az M26-os, M46-os és M47-es kiváltására szinte azonnal, már 1951-ben megkezdődött egy új harckocsi, a T48-as tervezése, amely gyakorlatilag egy minden téren továbbfejlesztett M47-est takart; ez lett az M48 „Patton” fő csataharckocsi (e típus nevét a korábbiakhoz hasonlóan George Smith Patton Jr. tábornok után kapta). A jobboldali fotón egy M47-es látható.
Konstrukció:
Beceneve és hasonló felépítése ellenére az M48-as jelentősen eltért az M46-ostól és M47-estől. A leglátványosabb változtatás az új, a korábbinál 0,2 méterrel alacsonyabb, félgömb alakú torony használata volt, amely ugyan továbbra is egy 90 mm-es löveget hordozott (hasonlóan az M26-oshoz, M46-oshoz és M47-eshez), de ez már egy T-54-es egységet takart.
A T54-es löveget felszerelték az M47-esen bevezetett jellegzetes, ”T” alakú csőszájfékkel és füstelszívó berendezéssel, de már nemcsak a szabványos páncéltörő és ballisztikai süveget páncéltörő lőszert tüzelhette, hanem az új, nagy sebességű keményfém-magvas (nyomjelzős) páncéltörő lőszert is, amely 25%-kal nagyobb csőtorkolati sebességgel és ennek köszönhetően lényegesen jobb páncélátütési képességgel rendelkezett.
Az M48-as a löveg mellett egy párhuzamosított 7,62 mm-es és egy, a torony tetejére épített 12,7 mm-es géppuskát hordozott, de - az amerikai közepes harckocsik között elsőként - elhagyták róla a testbe épített géppuskát (ezzel párhuzamosan a legénység számát a korábbi 5-ről 4-re csökkentették).
Az M48-as teste látszólag azonos volt a korábbi Patton harckocsikéval, valójában azonban erősen módosították: hosszát közel 1 méterrel, míg szélességét 0,15 méterrel növelték és átrajzolták a páncéltest alakját is (mások mellett jellegzetes, emelt motorteret alkalmaztak).
A harckocsi orr-részét fokozatosan elvékonyodó öntvényből alakították ki, ez legvastagabb részén 152 mm-es volt és erősen megdöntötték. További előnyt jelentett, hogy a gömbölyű orr részen nagyobb eséllyel kaptak gellert a becsapódó lövedékek, emellett az alsó géppuska-állás felszámolásával megszűntettek egy gyengepontot. A hátul jelentős túlnyúlással tervezett torony szintén eltérő vastagságú szelvényekből állt, a frontrész páncélvastagsága meghaladta a 200 mm-t.
A többlet-páncélzat hatására az M48-as tömege kismértékben, 45 tonnára nőtt, ennek ellenére (kisebb módosításokkal) átvették a korábban használt 12 hengeres Continental AV1790AV-1790-2-es erőforrást, amely 810 lóerős teljesítményre volt képes - ezzel a harckocsi műúton 48 km/h-s végsebességgel haladhatott. A Patton-t eredetileg felszerelték egy 8 hengeres másodlagos motorral is, vészhelyzet esetére. A már az M26-oson is használt oldalanként hat futógörgőt és öt visszafutó görgőt megtartották, de az egyes elemek méretét növelték, a torziós felfüggesztést pedig megerősítették.
Fejlesztések:
Az M48-as neve ellenére gyakorlatilag egy új harckocsit takart módosított testtel és teljesen új fejlesztésű toronnyal, de hamarosan ebből a páncélosból is létrehoztak továbbfejlesztett változatokat. A M48-as mellett megjelent az M48A1 (módosított parancsnoki kupolával), valamint az M48A2 és M48A2C (módosított hajtóművel és váltóval).
Az M48-as egyik fő problémáját a korábbról átvett benzinmotor jelentette, amely egyrészt rendkívül magas fogyasztása miatt minimalizálta a harckocsi hatótávolságát, másrészt találat esetén hajlamos volt az öngyulladásos robbanásra. Ezt a már legyártott példányok átalakításával 1963-ban létrehozott M48A3-mal orvosolták, amelyet már egy új 750 lóerős teljesítményű Continental AVDS-1790-2 V12 dízelmotor mozgatott, ezáltal megszűnt a robbanásveszély és az eredeti 113 km-ről 450 km fölé nőtt a hatótávolság (ugyanezen okból mára a benzinmotorokat minden harckocsiban dízelüzeműre cserélték).
Az utód (szintén Patton becenevű) M60-as megjelenését követően tervezték M48A3-asok átépítését az M60-as tornyával (M48A4), ami nem valósult meg, viszont az 1970-es években több mint 2000 példány megkapta az M60-as 105 mm-es lövegét (M48A5), amelyhez idővel új tűzvezető rendszert építettek be (M48A5E1). Az M48DB jelzés tolólappal felszerelt Patton-okat takart.
Szolgálatban:
A második világháborút követően az Amerikai Egyesült Államok harckocsi-fejlesztése nem tudott megbirkózni az ország nagyhatalmi helyzetével. Amíg a Szovjetunió teljesen leállt a könnyű harckocsik fejlesztésével, az elsődleges típussá a T-34-est váltó T-44-est, majd T-54-est tette, miközben tovább gyártotta a nyugat által félt JSz-3-ason alapuló nehéz harckocsikat, az amerikai fejlesztés minden fronton problémákba ütközött.
Az M24-es könnyű harckocsi kiváltására megalkották az M41 „Walker Bulldog” könnyű harckocsit, amely azonban a modern harctéren (vékony páncélzata miatt) egyre kevésbé állta meg a helyét, míg a JSz-3-as ellen létrehozott M103-as nehéz harckocsi gyenge motorjának köszönhetően rendkívül megbízhatatlan volt, ezért soha nem vetették be. Az ország páncélos erejének nagy részét így az M26-osnak kellett volna adnia, de ezt hamarosan kiváltotta az M46-os, majd ezt az M47-es Patton harckocsi.
Ezek elégtelen teljesítménye miatt a következő M48-as gyártását már 1952-ben megkezdték, de az első legyártott sorozat típushibája miatti késés eredményeként a Koreai háborúban már nem, csak a Vietnámi háborúban kerültek bevetésre. Az M48-asok fokozatosan kiváltották a korábbi amerikai harckocsikat (köztük az M47-est) és fölényben voltak a szovjet T-55-ös és PT-76-os harckocsikkal szemben, de a nehéz terep és minimális infrastruktúra következtében a konfliktus alatt a páncélosok közti összecsapások ritkák voltak, ezért a Patton-t elsősorban gyalogság-támogatásra használták. A konfliktus végén az amerikaiak több száz M48-ast adtak át a dél-vietnámi erőknek, de miután embargó alá vették az országot, a megszűnő üzemanyag- és alkatrész-utánpótlás miatt a vietnámiak hátrahagyták a harckocsit (ezek egy részét később a kommunista erők használták).
Az M48-asból 1959-ig 11703 példányt gyártottak (többet, mint az M26-osból, M46-osból és M47-esből összesen), amelyeket jelentős számban, két tucat országba exportáltak. Az amerikaiak ugyan az M48-ast később már nem használták (utódja a már említett M60 „Patton” harckocsi lett), de elterjedtsége révén a páncélost számos konfliktusban használták.
Ezek közé tartoztak az 1965-ös és 1971-es India-Pakisztáni háborúk, az 1967-es, 1973-as és 1982-es Arab-izraeli háborúk, valamint Ciprus Törökország általi 1974-es megszállása. Az összecsapásokban az M48-as felülmúlta nemcsak a korábbi szovjet páncélosokat, de a T-54/T-55-ös fő csataharckocsikat is, azonban a hibás taktika miatt a Patton-nal felszerelt egységek több esetben súlyos veszteségeket szenvedtek (a pakisztániak India ellen, valamint a jordániai erők Izrael ellen). A szovjetek a T-62-es harckocsit kifejezetten az M48-as ellen hozták létre.
A típus elődei hibáit kijavítva valóban hatékony páncélossá érett és a könnyű, illetve nehéz harckocsik kivonását követően az egyetlen nagy számban rendszeresített páncélossá vált, amelyet egyes országok egészen a hidegháború végéig, néhány rendszeresítő, köztük Dél-Korea és Törökország pedig egészen máig hadrendben tart.
Utóélet:
Az M48-as azzá a harckocsivá vált, amit az M26/M46-ostól és M47-estől reméltek, de hosszú szolgálati ideje miatt a páncélos alapján több ország saját továbbfejlesztett változatot alakított ki:
M48 „Patton” (fő csataharckocsi):
Az Amerikai Egyesült Államok az M48-as testét felhasználva hozta létre az M48A2 AVLB és M48A5 AVLB két elemből álló mobil hidat szállító hídvető Patton-okat, míg az M67 „Zippo” a páncélos álcalöveges lángszórós változata volt (emellett megtervezték a 2 db 40 mm-es löveggel felszerelt M247 „Sergeant York” légvédelmi modellt, de költség-túllépés miatt e programot a rendszeresítés előtt törölték).
Európai változatok:
Görögország egyetlen Patton-variánst épített, az M48A5 MOLF-t, amely az EMES-18-as moduláris tűzvezető rendszer integrálását takarta, míg a spanyolok modernizált tűzvezető rendszerrel és passzív éjjellátóval felszerelt típusai az M48A5E, M48A5E1 és M48A5E2 nevet kapták. Németország az M48-ast M48A2C, illetve 105 mm-es löveggel felszerelt M48A2GA2 szintre hozta fel, emellett egyes példányokat műszaki mentőjárművé alakítottak, míg másokat Minenräumpanzer Keiler néven (cséphadaró típusú) aknamentesítő készülékkel láttak el.
Közel keleti változatok:
Izrael számos esetben módosította Patton-jait: az E-48 az eredeti variánsokat jelölte, míg a Magach egy fejlesztési sor része volt, amelynek 1-3. változata az M48-as testére épült és minden téren fejlesztette a harcjárművet (a Magach 4-es változattól kezdve a jármű az M60-asra épült). Az M48-ast legnagyobb számban Törökország rendszeresítette, amely M48A5T1 és M48A5T2 jelzéssel fejlesztette tovább a típust (105 mm-es löveggel, új tűzvezető rendszerrel és passzív éjjellátóval. Az M48T5 „Tamay” a típus távirányítású műszaki mentőjármű-variánsát takarja.
Távol-keleti változatok:
Dél-Korea M48A3K, M48A5K1, M48K2 és M48A5KW jelzésű példányai szintén 105 mm-es lövegű, új tűzvezető rendszerrel és ballisztikai számítógéppel felszerelt alváltozatokat jelölnek, akárcsak a Kínai Köztársaság (Tajvan) M48A3-as variánsa (emellett egyes kínai M48A2-esek tornyait M60-asak testébe építették, megalkotva a C-11 és C-12 harckocsikat).
Műszaki adatok:
Név: M48 „Patton”
Típus: fő csataharckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 45,0 t
Hossz: 9,65 m
Szélesség: 3,51 m
Magasság: 3,10 m
Motor: 810 Le-s (Continental AV1790AV-1790-2, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 90 mm-es löveg (T54, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (M73, párhuzamosított), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2, a test tetején; légvédelmi)
Páncélzat: ismeretlen mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 48 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 113 km