M41

„Walker Bulldog”


Előzmények:

Az Amerikai Egyesült Államok az első világháborúban kapcsolódott be a harckocsi-gyártásba (a Ford M1917-es könnyű harckocsijuk például a francia FT-17-es másolata volt), a háború után viszont már önálló konstrukciókat terveztek.

A két világháború közötti típusok (pl.: M1 „Combat car”, M2) még gyenge jellemzőkkel rendelkeztek, második világháborús utódaik azonban már alkalmasak voltak a frontszolgálatra (igaz, képességeik elmaradtak a német típusok mögött).

Ezen típusok közül messze a legismertebb az M4 „Sherman”volt, de az amerikaiak a könnyű harckocsik gyártását is folytatták: csak az M3 „Stuart”-ból több mint 25000 db készült. Az M3-as utódja az M5-ös lett (az M4-es jelölést kihagyták, mivel ezt már használták a Sherman-hez) és a Honey néven is ismert típus gyártása csak 1944-ben fejeződött be.

Ekkorra a még az utolsó fő sorozatban, az M5A1 „Stuart VI”-ban is használt 37 mm-es (M6-os) löveg már szinte teljesen hasznavehetetlennek bizonyult, mivel képtelen volt kilőni a német harckocsikat és kis kalibere miatt a gyalogság ellen sem volt hatásos.

Egy rövid csövű 75 mm-es löveg és egy könnyű harckocsi házasításával az amerikaiak már korábban is próbálkoztak (ld.: az M3-asra épülő M8-as önjáró mozsár), de ezt végül az M24 „Chaffee”-val oldották meg.

Ez egy, az alapoktól újratervezett könnyű harckocsi volt, amelyben egy erőteljes - a korábbiakkal szemben nem minimális kaliberhosszú - 75 mm-es löveg kapott helyet (az M24-esbe épített M6-ost a North American B-25 „Mitchell” bombázók M5-ös lövegéből fejlesztették, amely a Sherman-ben is használt M3-as löveg könnyített modellje volt, de eredetileg az M3 „Lee” részére készítették).

A fejlesztések hatására az M24-es jóval gyorsabb és erősebb lett az M3/M5-ös szériáknál és valóban alkalmas volt azok leváltására, de a második világháború-végi német harckocsi ellen még a rövidített csövű 75 mm-es löveg sem volt kellően erős, ráadásul vékony páncélzata sem nyújtott kellő védelmet.

Ezen problémák miatt már 1947-ben megkezdődött egy új típusú harckocsi fejlesztése, ám a lehetetlenül magas elvárások miatt a T37-es program sosem került sorozatgyártásba. Az M24-es utódja így végül az M41-es lett, amely a T37-es legfontosabb, az elődöktől eltérő tulajdonságát örökölte - könnyű harckocsi létére egy valóban hatékony löveggel kívánták felszerelni.

Az új típus beceneve eredetileg Little Bulldog (angol; kis bulldog) volt, később viszont átnevezték Walking Bulldog-ra (szó szerinti fordításban sétáló bulldog). A név ugyanakkor nem szó szerint értendő: ezt az amerikai Walton Harris Walker tábornok után kapta - hasonlóan az M24-hez, amely a Chaffee nevet viselte (ez hasonlít az angol caffee - kávé - szóra, de a névadó Adna Romanza Chaffee, Jr. tábornok volt).


Konstrukció:

Az M41-est egy különleges, többcélú könnyű harckocsiként képzelték el, amely a remények szerint a felderítés mellett alkalmas lesz a legtöbb szovjet harckocsi leküzdésére is. Azért, hogy kellő tűzerővel bírjon, a páncélos méretét és tömegét elődeihez képest tovább növelték, ezért átmenetet képezett a könnyű és közepes harckocsik között.

A Walker Bulldog új tervezésű, háromszemélyes tornyában egy 76 mm-es (M32-es) löveg kapott helyet, amely elődeinél jóval nagyobb csőhosszal rendelkezett.

A főfegyvert egy .30-as (7,62 mm-es) géppuska és egy .50-es (12,7 mm-es) nehézgéppuska egészítette ki (előbbi párhuzamosított, utóbbi légvédelmi fegyverként. A fegyverzetben újdonságot jelentett, hogy a korábbiakkal szemben az M41-ről elhagyták az első géppuskát.

A könnyű harckocsiknak mindig is akut problémája volt a túlságosan vékony páncélzat, amin érdemben az M41-en sem sikerült változtatni. E páncélos tornyát túlnyomórészt 25 mm-es, a padlót pedig részben 9,5 mm-es lapokkal burkolták, a maximális páncélvastagság 38 mm volt.

A páncéltest ráadásul egyszerű, szögletes elemekből épült fel, az oldalsó páncélzat függőlegesen állt, egyedül az orrpáncélzatot döntötték meg jelentősen (a ”V” alakú páncéllemez alsó részét 45, a felsőt 65 fokban).

Elődjéhez hasonló páncélvastagsága ellenére a Walker Bulldog tömege az M24-eshez képest 5,1 tonnával 23,5 tonnára nőtt, azaz könnyű harckocsi létére a típus nagyobb és nehezebb volt több korábbi közepes harckocsinál (pl.: a második világháborús német Panzerkampfwagen III-nál).

A nagyobb tömeg miatt egy új hajtómű beépítése vált szükségessé: az M41-nél elvetették az M24-en alkalmazott ikermotorokat és helyettük egyetlen (Continental AOS 895-3-as) hajtóművet használtak.

A hathengeres erőforrás 500 lóerős teljesítményre volt képes. Ez a korábban használt motoroknál kétszer erősebb volt, ezáltal a könnyű harckocsi jelentős tömege ellenére rendkívül mozgékonnyá vált: az oldalanként öt futógörgős páncélos végsebessége így műúton elérte a 72 km/h-t.


Fejlesztések:

A Walker Bulldog az Amerikai Egyesült Államok könnyű harckocsijaként azért készült, hogy (a speciális feladatú típusokat kivéve) leváltsa a korábbi könnyű harckocsikat, ezért nagy számban gyártották és állították szolgálatba. Mivel azonban az M24-hez hasonlóan ez sem elődjére épült, a fejlesztés hosszabb időt vett igénybe.

A fent említett T37-es harckocsiból készítették el a T37 Phase I-es prototípust, ennek fejlesztéséből a T37 Phase II-t, amelyet később T41-ként jelöltek és még tovább fejlesztették T41E1-é, melyet végül sorozatgyártásra alkalmasnak minősítettek. Tornyát leszámítva - külsőre - a T37-es szinte megegyezett az M41-el (a 76 mm-es, T91-es automata löveggel felszerelt T37 Phase III nem valósult meg). Az alábbi képen egy T37-es látható:

Magából az M41-ből nem készült valódi fejlesztés, amit részben az indokolt, hogy lövege már a kezdetektől kellően erősnek bizonyult, ezért a különböző változatok csak kisebb módosításokat takartak.

A bázismodell M41 1953-ban jelent meg és egy évvel később követte az M41A1 - utóbbi típus újdonsága az hidraulikus toronyforgatás volt (ez kisebb helyet foglalt a korábbi elektromos mechanizmusnál, a felszabaduló térben további nyolc lőszert helyeztek el.

További két évvel később debütált az M41A2, melynek hajtóművét üzemanyag-befecskendezésűre alakították át: a korábbi M41A1-esek egy részét is átalakították, ez utóbbiak jelölése M41A3 lett.


Szolgálatban:

A Walker Bulldog 1953-ban jelent meg, az Amerikai Egyesült Államok új harckocsi-sorozatának tagjaként. Ennek csúcsán a 120 mm-es löveggel felszerelt M103 nehéz harckocsi állt, a páncélos erő gerincét a 90 mm-es lövegű M47-es közepes harckocsik alkották, míg a 76 mm-es lövegű M41-esekre hárult a felderítés és támogatás.

A harckocsit elsőként a Koreai háborúban vetették be, ahol képes volt elpusztítani az észak-koreai T-34-85-ösöket (erre az M24-esek nem voltak alkalmasak), de ekkor még csak kisebb számban alkalmazták.

Később azonban a Walker Bulldog-ok egyre szélesebb körben kerültek bevetésre nemcsak Európában, de Vietnámban is. Összesen mintegy kéttucat ország állított szolgálatba M41-eseket: az Amerikai Egyesült Államok mellett Ausztria, Japán és Spanyolország éppúgy, mint a Dominikai köztársaság, Tunézia és Thaiföld.

A típust korlátozottan a Vietnámi háborúban is használták, ahol több T-54-est lőttek ki vele, de ekkor már megmutatkoztak hiányosságai is. Nagy kaliberű lövege és háromfős tornya miatt nagy volt a jármű magassága és a méretes test a szállítást is megnehezítette, ráadásul az erős motor nemcsak a mozgékonyságot emelte jelentősen, de a páncélos fogyasztását is (amelynek hatótávolsága mindössze 160 km volt).

Mivel az M41-es nem volt alkalmas az új típusú szovjet fő csataharckocsi elleni harcra és a könnyű-, közepes-, valamint nehéz-harckocsik párhuzamos rendszerben tartása hatalmas költségekkel járt, az amerikaiak is átvették az új angol megoldást.

Ennek lényege, hogy a speciális feladatú járművek kivételével mindössze egyetlen páncélos-típust tartanak rendszerben: egy fő csataharckocsit (az amerikaiaknál ez az M48 „Patton”, majd utódja az M60 „Patton” lett) - ez a típus leváltotta a korábbi harcjárműveket, így az M41-est is.

A legyártott 3728 db Walker Bulldog egy része ezért európai, majd harmadik világbeli országokhoz került, de a legnagyobb üzemeltető máig Tajvan: egyes források szerint az ország 775 db M41-est szerzett be.

A fejlett országokban mára mindenhol kivonták a szolgálatból, de feljavított, helyi módosításai néhány államban máig szolgálnak.


Utóélet:

A Walker Bulldog az Amerikai Egyesült Államok utolsó nagy példányszámban gyártott univerzális könnyű harckocsija volt, de hosszabb alkalmazásának gátat vetett a fő csataharckocsik terjedése - ennek ellenére több üzemeltető fejlesztette M41-eseit, melyek máig szolgálatban állnak:


M41B és M41C (könnyű harckocsi):

Brazília nagyszámú amerikai harckocsihoz jutott hozzá, melyeket igyekeztek lehetőségeikhez mérten fejleszteni. A Walker Bulldog-ból alakították ki az M41B modellt, melybe egy új (Saab-Scania) dízelmotor került. Érdekesség, hogy a típus tűzerejének növelését a 76 mm-es löveg 90 mm-esre felfúrásával oldották meg. A 300 db M41-esből 286-ot alakítottak át ilyen módon.

A típusból egy második feljavítás is született: az M41C-t kifejezetten a brazil tengerészgyalogság számára gyártották 90 mm-es löveggel, rátét-páncélzattal és új tűzvezető rendszerrel. 2010-ben mindkét típust kivonták a szolgálatból, de 100 példányt megtartottak.


M41D (könnyű harckocsi):

A Kínai Köztársaság (közkeletű nevén Tajvan) által használt változat teljes átalakításon esett át: lövege helyi gyártású, hajtóművét az amerikai Detroit Diesel Corporation készítette és több kisebb fejlesztés mellett reaktív páncéllapokkal is felszerelték. A 775 db tajvani M41-esből csak 50 db-ot építettek át (ld. jobbra).


M41 DK-1 (könnyű harckocsi)

Dán módosítás, amely magában foglalta a hajtómű cseréjét, kiegészítő páncélzatot valamint egy nukleáris, biológiai és vegyi védelmi rendszert.


M41UR (könnyű harckocsi)

Az Uruguay számára készített példányok jelölése, melyeket 90 mm-es Cockerill löveggel és Scania DS-14 dízelmotorral szereltek fel (22 db-ot alakítottak át).


M42 „Duster” (önjáró légvédelmi löveg):

Az amerikaiak a Walker Bulldog vázán létrehoztak egy könnyű légvédelmi harcjárművet is: az M42-es két darab 40 mm-es Bofors gépágyút hordozott nyitott tornyában. A típus rendkívül nagy sorozatban (kb. 3700 példányban) készült.


M44 és M52 (önjáró löveg)

Az M41 vázára épített önjáró lövegek, melyek aszimmetrikus felépítményt (az M52 esetében doboz alakú tornyot) kaptak, benne egy 155, illetve 105 mm-es löveggel.


M75 (páncélozott csapatszállító):

Az M75 egy, az M41-re épülő páncélozott csapatszállítót jelölt. A szintén az amerikaiak által fejlesztett, közel 19 tonnás páncélos dobozszerű felépítményének alakja a későbbi típusokon (pl.: a máig használt M113-on) is visszaköszön.


Műszaki adatok:

Név: M41 „Walker Bulldog”

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 23,50 t

Hossz: 5,82 m

Szélesség: 3,20 m

Magasság: 2,71 m

Motor: 500 Le-s (Continental AOS 895-3, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 76 mm-es löveg (M32, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (párhuzamosított), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Browning, légvédelmi)

Páncélzat: 9,5-38 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 72 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 161 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.