M3

„Stuart”


Előzmények:

Az első világháború alatt angol és francia páncélosokat összeszerelő Amerikai Egyesült Államokban több különböző harckocsit terveztek, de az első helyi tervezésű, sorozatgyártásba került páncélosok csak az 1930-as években jelentek meg.

Ez lett a lovasság számára gyártott M1 „Combat car”, egy kizárólag géppuskákkal felszerelt könnyű harckocsi. Az M1-es nevének megfelelően inkább páncélozott gépjármű volt, mint harckocsi, de a lovasság így is értékelte korában igen komolynak számító sebességét.

Részben e típus indukálta azt az igényt, hogy az amerikai hadsereg gyalogos alakulatainál is rendszeresítsenek egy páncélost: a Light Tank T2E1-et, új nevén M2 Medium Tank-ot (röviden M2).

Az M2A1 az angol Vickers 6-Ton hoz hasonlított és szinten egy kisméretű és könnyű páncélost takart, melynek egyemberes tornyában egy .50-es (12,7 mm-es) nehézgéppuska kapott helyet. Az M2A1-ből mindössze 10 példány épült, ezt követően áttértek az M2A2-re, amely (szintén a Vickers 6-Ton mintájára) két, egymás mellé beépített (egyfős) tornyot kapott.

A következő változat három évvel később jelent meg: az 1938-as M2A3 nem jelentett valódi előrelépést, ezért az 1940-től gyártott M2A4-esnél elhagyták a nehezen használható ikertornyokat és helyettük egyetlen, nagyobb méretű tornyot építettek be (ez egyben lehetővé tette egy löveg felszerelését is, jelentősen növelve a típus tűzerejét).

A második világháború európai kitörésekor az Amerikai Egyesült Államok ugyan semleges maradt, de ráeszmélt, hogy saját alakulataink felszerelése messze elmarad a legfejlettebb európai országokétól. Ezt kompenzálandó az amerikaiak jelentős fejlesztésekbe kezdtek, amely mind a légierőt, a haditengerészetet, mind pedig a szárazföldi alakulatokat érintette.

Utóbbiban kiemelt szerepet játszottak a harckocsik, de ez amerikaiak arra a helyes következtetésre jutottak, hogy páncélosaik régen elavultak. Megkezdődött egy jövőbeni közepes harckocsi (M4 „Sherman”) kifejlesztése, illetve a megjelenéséig a kétlöveges M3 „Lee” közepes harckocsi gyártása.

A könnyű harckocsik előállításával sem álltak le, de az M2A4-ből egy új típust fejlesztettek: ez lett a Light Tank M3, röviden M3 (a páncélos a Stuart becenevet kapta az amerikai polgárháborús James Ewell Brown Stuart tábornok után, igazodva az M3 „Lee” névadásához).


Konstrukció:

Az M3-as könnyű harckocsi első típusa külsőre szinte tökéletesen mása volt az 1940-es M2A4-nek: egy Vickers 6-Ton-ról másolt futóművel ellátott, átlagos méretű könnyű harckocsi, amelyben négyfős legénység kapott helyet.

A páncélos elődjétől átvett, kétszemélyes, hétszögletű tornyot kapott, mivel eleve egytornyos, löveggel felszeret harckocsinak szánták - főfegyverzetét viszont már nem a korábbi M5-ös, hanem az M6-os löveg adta.

Ezek a 37 mm-es M3-as vontatott löveg változatai voltak, de amíg az M5-ös rövidített csövet kapott, ezért lövésszaki jellemzői elmaradtak az M3-asétól, az M6-osnál a teljes méretű lövegcsövet használták (ezt a löveget használták az M3 „Lee” tornyában is).

A korai M3-asok jellegzetes megoldása volt az az M2-eseken is használt, az angolok által az első világháborúban kifejlesztett megoldás, melynek lényege, hogy az oldalról támadó ellenfelet mindkét oldalon kiegészítő géppuskákkal fogták le.

Ez az M2-esen is használt megoldás a gyakorlatban azt jelentette, hogy az M3-as összesen 5(!) géppuskával rendelkezett, ebből három a megszokott módon felszerelve. Egy-egy géppuska volt párhuzamosított, illetve a vezető melletti gömbcsuklóba szerelve, valamint egy légvédelmi, de a Stuart két továbbival is rendelkezett a test elülső sarkain, hasonlóan a hadihajókon korábban alkalmazott kazamata-lövegekhez.

Az előd M2-es az M1-es vastagabb páncélzatú változata volt, az M2A3-on tovább vastagították a páncélzatot, de az amerikai elvárásoknak még ez sem felelt meg, ezért a Stuart-ok páncélzatát még tovább növelték. A maximális páncélvastagság így a Stuart frontrészén már 51 mm-es volt, a torony és a test elején 38,1 mm, a test oldalt 25,4 mm, a fenéklemez pedig 6,4 mm-nyi acélt használt.

Az M3-as átvette a már az M1-esen is használt, oldalanként négy keskeny görgőből álló futóművet és a rugózást, ahogy a hajtóművet is.

Az M3-ast és elődjét egy, eredetileg a sikeres Stearman Model 75-ös kiképző-repülőgép PT-17-es változatához gyártott Continental R-670-es motorral látták el. Ez egy héthengeres, léghűtéses csillagmotor volt, de a könnyű harckocsikon olyan jól bevált, hogy még a háború második felében is gyártották és több további amerikai páncélosba terveztek repülőgépmotort (ld.: M4 „Sherman”, M18 „Hellcat”, stb.).

Az R-670-es hátrányos tulajdonsága volt korlátozott, 250 lóerős teljesítménye: ezzel a 6 tonnás M1-es műúton akár 72 km/h-ra is felgyorsíthatott, a mintegy 12 tonnás M2-es viszont már csak 58 km/h-s sebességgel haladhatott. Érdekes módon erre az M3-as is képes volt, annak ellenére, hogy a vastagabb páncélzat miatt tömege 14,7 tonnára hízott (ellenben terepen csak 29 km/h-ra volt képes).


Fejlesztések:

Annak ellenére, hogy az M3 „Stuart I” az M2A4-es feljavított változata volt és mindössze három éven át gyártották, az M3-asokból is több, egymáshoz nagyon hasonló változatot alakítottak ki.

A Stuart I-eseket követte a dízelmotoros változat (M3 „Stuart II”), majd az újratervezett tornyú M3A1 „Stuart III” (kisebb számban a régebbi Stuart I-eseket is építettek ilyen toronnyal, M3 „Stuart Hybrid” néven, viszont ebből is készült dízelmotoros modell, M3A1 „Stuart IV” jelzéssel).

Az új típus legfontosabb újdonságát az jelentette, hogy végleg elhagyták a két oldalsó géppuskát, mivel ezek lassították a gyártást, használatuk azonban (többnyire) csak a lőszer elpazarlásával járt (valamit beszereltek egy függőleges stabilizátort, ami javította a mozgás közben leadott lövések pontosságát).

Az M3-as széria utolsó tagja az M3A3 „Stuart V” volt új, a korábbinál egyszerűbb (hatvan fokban döntött homlok- és oldalsó páncélzattal, valamint a korábbi géppuskákhoz tervezett kazamaták nélküli) testtel (ezt az M5-östől vették át). A test mellett a tornyot is áttervezték; a hátsó kiszögellésbe egy rádió került.

Az M3-asok korlátozott teljesítménye miatt felmerült az igény egy erősebb modellre: ez lett az M4-es. Eredetileg egy minden téren fejlettebb könnyű harckocsit szerettek volna, végül azonban az M3-asok váltótípusának szinte minden alkatrészét az elődtől vették át és a becenevén sem változtattak.

A kész harckocsi megnevezése M5 „Stuart VI” lett, mivel az M4-et kihagyták (ezt az M4 „Sherman” közepes harckocsinak tartották fent).

Alkatrészei mellett az M5-ösök külsőre is túlnyomórészt az M3A3-asra hasonlítottak, az egyetlen különbséget az M5-ösök nagyobb fara jelentette, amire az új hajtómű miatt volt szükség (magában a megemelt szekcióban a hűtő kapott helyet, az új motor laposabb volt elődjénél).

Az M3-asok R-670-es csillagmotorjai ugyan elégséges teljesítményt biztosítottak, de a repülés közbeni jelentős hűtő-hatásra méretezett erőforrás a páncélosokban egy találat hatására számos esetben meggyulladt, elégetve a harckocsit és gyakran a személyzetet is.

Az M5-ösbe ezért már a Cadillac vállalat ”V” hengerelrendezésű motorja került, amely a vízhűtéses rendszerével nagyobb volt ugyan elődjénél, viszont megoldotta ezt a problémát és további előnye volt, hogy működése kevesebb zajjal járt (ami egy felderítésre használt páncélosnál komoly előnynek számított).

A bázismodell mellet az M5-ösből is készült egy módosított típus, az M5A1 „Stuart VI”, de ezzel a névvel egyszerűen azokat az M5-ösöket jelölték, melyek tornyai nem az M3A1-ből, hanem az M3A3-ból származtak (a jobb felső képen egy M3A3, a baloldalin egy M5A1 látható).


Szolgálatban:

Az M3-asok gyártása 1941-ben kezdődött és bár nem volt kiemelkedően jó típus, előállítása nagy mennyiségben folyt. A páncélost elsőként az angolok használták Észak-Afrikában, 1941 novemberétől, de az eredmények lesújtóak voltak. A legendás Erwin Rommel vezette Deutsches Afrikakorps egységei könnyedén leküzdötték a Stuart-okat és a vékony páncélzat mellett gondot okozott az elégtelen tűzerő és a minimális hatótávolság is.

A problémák miatt az angolok már 1942 nyarán kivonták az M3-asokat az első vonalból és egyre inkább felderítésre használták őket. Erre a feladatra nagy sebességük és kis méretük miatt jóval alkalmasabbnak bizonyultak és hatótávolságukat is sikerült póttartályok felszerelésével megnövelni (több példány feleslegessé vált tornyát leszerelték, ezzel is növelve a mozgékonyságot). Az angolok M3-asaikat kedveskedve Honey-nak, Édesemnek becézték.

Nagy számban szolgáltak Stuart-okat a kelet fronton is, de a Szovjetunió is hasonló problémákkal szembesült, mint az Egyesült Királyság: a 37 mm-es löveg a késői német harckocsik ellen közvetlen közelről is hatástalan volt. A kommunisták számára az is komoly problémát okozott, hogy a jó minőségű repülőgép-üzemanyagra tervezett Stuart-ok motorjai az igern rossz minőségű szovjet benzintől gyakran meghibásodtak.

Az M3-asokat a gyártó amerikaiak is használták, elsősorban a csendes-óceáni szigeteken, a japánok ellen, de a típus az európainál jóval gyengébb japán páncélosok ellen sem volt túl eredményes (igaz, kisebb méretük miatt az M4-esnél könnyebben mozogtak nehéz terepen).

Minimális tűzereje ellenére az M3/M5-ösök gyártása csak 1944-ben ért véget és ekkorra már több mint 25000 példányt készítettek, ezért a Stuart-ok minden fronton felbukkantak. Az M3-asok és az őket leváltani hivatott M5-ösök komoly problémája volt ugyanakkor, hogy utóbbiak szinte egyáltalán nem múlták felül elődjüket, ezért tovább folytatták a kutatásokat.

A fő problémát a háború második felében már teljesen hatástalannal bizonyuló 37 mm-es löveg jelentette - ezt volt hivatott orvosolni a T7-es prototípusból kifejlesztett M7-es könnyű (majd közepes) harckocsi, ám a program végére az M7-es egy vékony páncélzatú M4-essé érett, ezért a fejlesztését leállították.

Az igény azonban továbbra is fennállt, ezért az M3/M5-ös szériát végül az M7-eshez hasonlóan 75 mm-es löveggel felszerelt, de 24,5 helyett csak 18,4 tonnás nyomó M24 „Chaffee” váltotta fel (ennek utódja lett az M41 „Walker Bulldog”, az utolsó klasszikus amerikai könnyű harckocsi).

Az M3-asokat a második világháború végével minden nagyobb ország kiselejtezte, emiatt rendkívül nagyszámú működőképes M3-as került fejlődő államokba (elsősorban Dél-Amerikába), emellett kis számban a második világháború során több ország zsákmányolt Stuart-okat (köztük Magyarország három M3A1-et, ebből legalább egyet 1942-ben magyar felségjellel láttak el).


Utóélet:

A Stuart-ok gyártásuk alatt végig szenvedtek minimális tűzerejüktől, viszont rendkívüli számban készültek és maga a páncélos megbízhatónak számított, ezért számos speciális harcjármű épült rá (az alábbiakban csak a ténylegesen használt típusok olvashatóak):


Amerikai változatok:

A 75 mm Howitzer Motor Carriage M8 „Scott”, röviden M8-as egy rövid csövű 75 mm-es löveget hordozott nyitott tornyában, egyéb tekintetben egy M5-ös volt (az M5A1-re épülő alváltozat jelölése M8A1 volt).

Számos további páncélvadász/önjáró löveg-modell nem került sorozatgyártásba, a lángszórós M3/M3A1 with Satan Flame-gun viszont minimális számban igen, ahogy a torony nélküli munkagép, az M5 Dozer és az M5 High-Speed Tractor és M5 High-Speed Tractor vontatók is.


Angol változatok:

Az Amerikai Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyság is épített különböző modelleket: a Stuart Kangaroo egy kisméretű, páncélozott csapatszállító volt, amelyből parancsnoki modell is készült, Stuart Command névvel. Mind a Kangaroo, mind a fentebb említett felderítő modell, a Stuart Recce tornyát eltávolították, ahogyan a Stuart artillery tractor-ét is (utóbbi egy lövegvontató volt).


Brazil változatok:

Az 1970-es években Brazíliában még mindig szolgálatban álló Stuart-okra a helyi Bernardini S/A Industria e Comercio vállalat elkészítette az X1A-t, amely egy, szinte minden téren feljavított, 90 mm-es löveggel felszerelt M3A1-es volt. Az X1A-ból 80 példány készült, a fejlettebb X1A1 megmaradt prototípusnak, de az M3-asok utolsó változata mégsem ez volt, hanem az X1A2. Utóbbi egy szintén 90 mm-es löveggel és 300 lóerős svéd motorral modernizált típus, 30-ik példányának legyártása 1983-ban fejeződött be (egy ilyen harckocsi látható a jobboldali fotón).


Műszaki adatok:

Név: M3 „Stuart”

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 14,70 t

Hossz: 4,33 m

Szélesség: 2,47 m

Magasság: 2,29 m

Motor: 250 Le-s (Continental W-670-9A, ”csillag” hengerelrendezésű, 7 hengeres, léghűtéses)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg (M6, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 3/5 db 7,62 mm-es géppuska (Browning M1919A4, egy párhuzamosított, egy a test elején, egy légvédelmi, egy-egy jobbra- illetve balra néző a testben)

Páncélzat: 6,4-51 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 58 km/h (úton), 29 km/h (terepen)

Hatótávolság: 119 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.