Lehky Tank vzor 38

„LT vz. 38”


Előzmények:

Az első világháború végén a győztes Antant hatalmak minden lehetséges módszerrel meg kívánták akadályozni egy újabb globális háború kitörését. Ennek részeként a vesztes Németországot óriási jóvátétel fizetésére kötelezték, megtiltották számára az összes modern harcjármű (köztük harckocsik és repülőgépek) fejlesztését és gyártását, illetve ütközőzónát hoztak létre az ország körül.

Ezek közé tartozott Csehszlovákia, amelyet a szétdarabolt Osztrák-Magyar Monarchia északi területeiből, köztük Csehországból és a többségében szlovákok lakta régiókból alkottak meg. Az új köztársaság relatív kiépített infrastruktúrával rendelkezett és a Monarchia egyik ipari központjának számító Csehország révén fejlettnek számított, azonban a németek és a magyarok is el kívántak csatolni területeket Csehszlovákiától, amely ezt megakadályozandó igyekezett ütőképes haderőt fenntartani.

A gumikerekekkel és lánctalppal egyaránt rendelkező, Kolohousenka nevű prototípust követően az első rendszeresített, Csehszlovákiában fejlesztett páncélossá a Tancík vz. 33-as vált: egy alig 2,3 tonnás kisharckocsi, amelyet két darab géppuskával szereltek fel. Adolf Hitler hatalomra kerülését követően a Harmadik Birodalommá átkeresztelt Németország egyre agresszívabbá vált: a Versailles-i békeszerződést felrúgva nyíltan mind nagyobb volumenű haderő-fejlesztést hajtott végre, amit ellensúlyozandó Csehszlovákia löveggel rendelkező harckocsik kifejlesztésébe kezdett.

Ez vezetett a Lehky tank vzor 34, röviden LT vz. 34-es könnyű harckocsi megalkotásához, amelyből a prototípus mellett 50 darabot állítottak rendszerbe, mielőtt a típust fejlesztő és gyártó Ceskomoravská Kolben-Danek (CKD) típusát a Skodovy závody (Skoda) továbbfejlesztette, megalkotva az LT vz. 35-öst. E páncélos megjelenésekor tűzerő és védelem tekintetében is világszínvonalú harckocsinak számított, azonban a kis futógörgőket használó futómű és a páncélos egyéb részei is folyamatos műszaki hibák forrásai voltak, ezért már e páncélos sorozatgyártásának beindítása előtt, 1935-ben elrendelték egy utódtípus kifejlesztését.

Mindhárom nagy, szárazföldi harcjárműveket építő csehszlovák hadiipari vállalat, a Skoda, a CKD és a Tatra pályázott és mindhárman az LT vz. 35-öst tekintették bázismodellnek. Az egyik végletet a Skoda jelentette, amely a már gyártásban lévő LT vz. 35-öst kívánta kismértékben módosítani, míg a Tatra egy (csak papíron létező), jelentősen átépített modellt képzelt el. A CKD maga is kifejlesztett egy jelentősen továbbfejlesztett modellt, V-8-H jelzéssel, emellett azonban saját költségén már korábban megkezdte egy, szintén az LT vz. 35-ösön alapuló könnyű harckocsi, a TNH exportmodell fejlesztését.

A V-8-H-t a csehszlovák haderő tesztelte (ST vz. 39 jelzéssel), de hiába rendelkezett a harckocsi egy megjelenésekor kiemelkedően erősnek számító, 47 mm-es Skoda páncéltörő löveggel és a többi típusnál vastagabb páncélzattal, a korábbi 10,5-ről 16 tonna fölé nőtt tömeg miatt beépített új 8 hengeres, nagy teljesítményű (257,7 Le-s) Praga benzinmotor alkalmatlannak bizonyult a sorozatgyártásra. Csak az első prototípus tesztelése során 143 műszaki hibát tártak fel, ezért bár az azonnali náci fenyegetés miatt a páncélosból 300 példányt rendeltek (ezt később 450-re növelték), mindössze 2 db ST vz. 39-es készült és a harckocsit külföldre sem sikerült értékesíteni (noha több ország is tesztelte), igaz, T-21-es változata szolgált a magyar 40M „Turán” harckocsi alapjául.

1938-ban a CKD másik pályázatát, a TNH-t (TNHPS jelzéssel) szintén elfogadták sorozatgyártásra (az eredeti megrendelés 150 harckocsi leszállítását tartalmazta). Utóbbi harcjárművet Lehky tank vzor 38 (cseh; 38-as típusú könnyű harckocsi), röviden LT vz. 38-as jelzéssel állították szolgálatba (a típust egyes források LT-38-asnak rövidítik).


Konstrukció:

A TNH-n alapuló LT vz. 38-as maga is az LT vz. 35-ös fejlesztett változata volt, de a módosított futómű és a számos kisebb módosítás miatt a két páncélos jól megkülönböztethető volt egymástól. A harckocsi tornyán érdemben nem változtattak és megtartották a Skoda vállalattól származó 37,2 mm-es löveget is, viszont nem az elődben használt 3,7cm KPÚV vz. 34-es (gyári jelöléssel Skoda A3-as) páncéltörő löveget használták, hanem annak újabb változatát, a 3,7cm ÚV vz. 38-ast (Skoda A7-est).

Utóbbi löveg hosszát a korábbi 1480 mm-ről 1769 mm-re növelték, ami az új, ballisztikai süveges páncéltörő (angol rövidítéssel APCBC) lőszerrel együtt a korábbiaknál jobb páncélátütő-képességet szavatolt (100 m-ről 67 mm-nyi, 30 fokban megdöntött homogén acélt ütött át). A löveghez kifejlesztettek egy wolfram-magvas páncéltörő lőszert is, ami 100 m-en 91 mm-nyi páncélt ütött át, de amellett, hogy ez a lövedék-típus a távolság növekedésével rohamosan vesztett az erejéből, sosem álltak rendelkezésre jelentős készletek. Elődjéhez hasonlóan az LT vz. 38-as is két darab 7,92 mm-es ZB-53-as géppuskát hordozott.

A csehszlovák páncélos az LT vz. 35-öshöz hasonlóan hegesztett homogén páncélzatot kapott, amelyet a front- és farrész kivételével lapos acél elemekből állítottak össze. A páncélzat vastagsága szintén gyakorlatilag változatlan maradt: a típus frontrészén és a tornyon 25 mm vastag, oldalt és hátul 15 mm vastag, a legvékonyabb tető- és fenéklemez pedig 8 mm vastag volt. Második világháború előtt fejlesztett harckocsiként az LT vz. 38-as páncélzata (a homlokrészt leszámítva) közel függőleges elemekből állt, ugyanakkor a páncélos küzdőtere és motorja közé egy 5 mm vastag, háromrétegű tűzfal került, amelyen egy ajtót alakítottak ki, hogy vészhelyzetben a legénység a harckocsin belülről hozzáférjen az erőforráshoz.

Az LT vz. 38-as és az LT vz. 35-ös közötti legfontosabb különbséget az eltérő futómű jelentette. Első látásra a korábbi típus oldalanként 8 db kisméretű futógörgőjével szemben az LT vz. 38-as Christie-típusú futóművet kapott 4-4 db nagyméretű, gumírozott futógörgővel, valójában azonban megmaradt a kerekeket párosával összefogó, laprugós felfüggesztés.

A korábbi 4 hengeres, 120 lóerős Skoda T11-es benzinmotort egy 6 hengeres, 123,3 lóerős Praga TNHPS benzinmotorral cserélték: ez a svéd Scania-Vabis 1664 licencgyártású változata volt (a Praga-Wilson CV váltómű szintén új volt).

A 10,5 tonnás LT vz. 35-össel szemben az LT vz. 38-as tömege a módosítások hatására 10 tonna alá csökkent, ezáltal a teljesítmény érdemi növelése nélkül nőtt a teljesítmény/tömeg arány, amelynek következtében a későbbi harckocsi mozgékonysága is mnőtt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a végsebesség 34 km/h-ról 42 km/h-ra emelkedett épített úton, terepen viszont továbbra is csekély, 15 km/h volt.


Fejlesztések:

Az LT vz .38-as alapváltozata a TNH volt, amelyet kifejezetten exportra szántak: az egyes megrendelők kis tételeket vásároltak, amelyek minimális mértékben eltértek egymástól, de ezek különböző nevük (TNHP, LTP, LTH, LTL) ellenére gyakorlatilag azonosak voltak.

A csehszlovák sorozatgyártású harckocsik neve lett volna az LT vz. 38, de erre végül az ország feldarabolása miatt nem került sor. A litván megrendelést szintén nem teljesítették, ezeket a szlovák haderő LT vz. 40-es jelzéssel látta el, míg a svéd licencgyártású példányok a Stidsvagn m/41 jelet kapták, de valójában ezek is LTL, illetve TNH páncélosok voltak.

A cseh területeket megszálló németek folytatták az LT vz. 38-as gyártását, de már a saját besorolásuknak megfelelő Panzerkampfwagen 38(t), röviden PzKpfw 38(t) jelzéssel, amelyben a ”T” a tschechisch (cseh) szót takarta, utalva a harckocsi eredetére (1940 előtt a típust LTM 38-asként jelölték).

A röviden Panzer 38(t)-ként is emlegetett harckocsik a Panzerkampfwagen 38(t) Ausf. A-tól Ausf. D-ig terjedő jelzéssel készültek (minimális eltérésekkel), míg a Svédország által 1940-ben rendelt, ám visszatartott 90 db csehszlovák gyártású páncélost Panzerkampfwagen 38(t) Ausf. S-ként dokumentálták.

A háború második felére a típus páncélzata már nem számított elegendőnek, ezért a Panzerkampfwagen 38(t) Ausf. E-től kezdve (az utolsó Ausf. G-ig) megerősítették a harckocsi páncélzatát: rátét-páncéllapokkal a frontpáncélzatot 50 mm-esre növelték és kismértékben nőtt az oldalsó páncélzat vastagsága is, de mivel a többlet-tömeg csökkentette a típus mozgékonyságát, érdemi fejlesztésre már nem került sor.

A késői modellek megnövelt páncélzatát leszámítva az összes példány rendkívül hasonló képességű volt egymáshoz, viszont az első export-modellek még nem rendelkeztek ellensúllyal a torony hátsó részén és főfegyverzetük is a megrendelők igényei szerint változott (a LT vz.40c például kizárólag géppuskákat hordozott).


Szolgálatban:

Ahogy az fentebb is olvasható, az LT vz. 38-as TNH jelzéssel, exportcéllal jelent meg. Az első megrendelő Irán volt: a közel-keleti ország 60 db, 37 mm-es Skoda A4-es löveggel felszerelt példányt vett át (TNHP névvel) - ezeket a páncélosokat még egy-egy 100 lóerős Praga TN 100-as benzinmotor hajtotta. Peru 25 db LTP-t vásárolt, már az LT vz. 38-as svéd eredetű motorjával, amit a svéd LTH megrendelés követett, minimálisan nagyobb dimenziókkal, hogy a harckocsi befogadhassa a Saurer CT1D dízelmotort (ez a típus 24 mm-es gépágyút hordozott). A TNH utolsó külföldi megrendelője Litvánia volt, amely LTL jelzéssel 20 mm-es gépágyús példányokat rendelt, de ezeket nem adták át, mert 1940-ben a Szovjetunió lerohanta az országot.

Korábban az LT vz. 38-as sorozatgyártása sem kezdődött meg, mert a németek feldarabolták Csehszlovákiát, viszont magát a páncélost olyan jónak ítélték, hogy saját haderejük részére a már említett Panzerkampfwagen 38(t) néven megkezdték az előállítását. A Panzer 38(t)-ket elsőként Lengyelország lerohanásakor vetették be, majd Belgium, Luxemburg és Franciaország, illetve Dánia és Norvégia ellen is használták (az LT vz. 35-össel együtt).

A Panzer 38(t) páncélzata nem volt kiemelkedően vastag, viszont 37 mm-es páncéltörő lövege hatékonynak bizonyult a legtöbb ellenséges harckocsi ellen és teljesítménye közel azonos volt a német Panzer III-aséval, megelőzve a kizárólag géppuskákkal felszerelt Panzer I-est és a csak 20 mm-es lövegű Panzer II-est.

Könnyű harckocsiként a típus alkalmatlannak bizonyult a nehéz harckocsik, illetve a gyalogsági harckocsik (pl.: a brit Matilda II) leküzdésére, viszont a páncélos magas mobilitása megbízható hajtáslánccal párosult, ezért kedvelt típusnak számított.

A második világháború első szakaszában, az európai hadszíntéren a Panzer 38(t) jól teljesített, amikor azonban 1941-ben a németek megtámadták a Szovjetuniót, a kezdeti szovjet fejetlenséget követően szembekerültek a kommunisták új fejlesztésű páncélosaival (a T-34-essel és a KV-1-essel), amely ellen a csehszlovák harcjármű hatástalannak bizonyult.

Ekkorra a korábbi Panzer 35(t)-k már csak korlátozott számban álltak rendszerben és azonnal megkezdődött a Panzer 38(t)-k kivonása is a frontról. A korlátozott német gyártás miatt azonban a könnyű harckocsi kiváló futóművét több torony nélküli, de nagyobb kaliberű löveggel rendelkező páncélvadászhoz felhasználták (ld. „Utóélet” bekezdés), illetve a németek mellett harcoló, rendkívül rosszul felszerelt országoknak juttattak Panzer 38(t)-ket.

A németeket támogató Magyarország hadereje teljesen alkalmatlannak bizonyult a Szovjetunió elleni harcra: a bevetett harcjárművek nem csupán darabszámukban maradtak el (nagyságrendileg) a szovjetektől, de a legújabb típus, a Turán harckocsi is csupán az LT vz. 35-ös fejlesztett változatának tekinthető, ezért 1941 novemberére a magyarok a bevetett harcjárműveik túlnyomó részét elvesztették.

Mivel a magyarok ezek pótlására sem voltak képesek, a németek 108 db Panzer 38(t)-t adtak át. A magyarok a T-38-as jelzéssel használt típust a többi átvett német harckocsival együtt használták, de 1943-ra (3 db Toldi könnyű harckocsit és 3 Nimród légvédelmi harckocsit leszámítva) összes páncélosukat elvesztették (kivéve a kiképzésre használt, ezért Magyarországon állomásozó 22 db T-38-ast, amelyeket a háború végéig használták és nem kizárt, hogy egyes példányokat az ország védelmében is bevetettek).

Románia hasonló utat járt be. Az 50 db (szintén T-38-as jelzéssel ellátott) Panzer 38(t)-t a szovjetek ellen több alkalommal is bevetették, de a túlerővel és technológiai fölénnyel rendelkező szovjet támadásokban a legtöbb példány megsemmisült. Az utolsó, Romániába visszavont példányok megérték az ország kiugrási kísérletét és bevetették őket a németek ellen, de a háború utolsó hónapjaira az ekkorra már menthetetlenül elavult típus utolsó példányai is elpusztultak a németek elleni harcokban. A szlovák csapatok hasonlóan nagy veszteségeket szenvedtek, ezért a 95 db átvett Panzer 38(t) túlélő, nagyjavításra hazaküldött példányait már a német felszólítás ellenére sem szállították vissza a keleti frontra.

A németekkel és szövetségeseikkel szemben a svéd harcjárművek túlélték a háborút, akárcsak a Bulgária által 1943-ban vásárolt 10 db Panzer 38(t) - mindkét ország az 1950-es évekig használta a típust. Peru a korábban vásárolt páncélosait az 1941-es perui-ecuadori háborúban bevetette, ahol nem szenvedett komoly veszteségeket, mivel Ecuador sem harckocsikkal, sem páncéltörő lövegekkel nem rendelkezett. Peru papíron egészen 1988-ig rendszerben tartotta a típust.

Összességében megállapítható, hogy az 1942-ig 1414 példányban legyártott Panzer 38(t) hamar elavult, ugyanakkor a háború első felében érdemben hozzájárult a német sikerekhez, amiben része volt az új, megbízható motornak és futóműnek is, lévén ezek használatával kiküszöbölték az előd műszaki hibáinak jelentős részét.


Utóélet:

A Panzer 38(t) futóműve és motorja egyszer, de megbízható volt és mivel a Csehországban található gyár révén a páncélos nem foglalta le a német harckocsi-gyárak kapacitását, a típus vázán több harcjárművet is létrehoztak:


Német páncélvadász/rohamlöveg változatok:

Amikor a németek szembekerültek az új generációs szovjet harckocsikkal, azonnali hatállyal szükségük volt azok leküzdésére alkalmas páncélosokra (többek között ekkor jelentek meg a hosszú csövű löveggel felszerelt Panzer IV-es közepes harckocsik). A Panzer 38(t) erősebb löveg befogadására nem volt alkalmas, ezért ehelyett megalkották a Marder III jelű páncélvadászt, amely a Panzer 38(t) vázán egy 75 mm-es német PaK 40-es, vagy 76,2 mm-es zsákmányolt szovjet F-22-es löveget hordozott. A többféle nyitott felépítménnyel gyártott páncélosból összesen 1736 db-ot gyártottak.

A későbbi Jagdpanzer 38(t), ismertebb nevén Hetzer hasonló harckocsi volt szintén 75 mm-es löveggel, de ezt a típust már relatív vastag páncélzattal is ellátták és több mint 2800 példány készült belőle, amelyeket egészen a német kapitulációig használtak. Az Aufklärungspanzer 38(t) mit 7.5 cm KwK 37 L/24 hasonló alakú, de nyitott rohamlöveg volt és nevének megfelelően egy rövid csövű 75 mm-es löveget hordozott.


Egyéb német változatok:

A Flakpanzer 38(t) a Panzer 38(t) légvédelmi változatát jelölte, amelyet 1 db 20 mm-es gépágyúval szereltek fel, akárcsak az Aufklärungspanzer 38(t) mit 2 cm KwK 38 harcjárművet, míg a Grille egy, a típuson alapuló önjáró löveget takart (egy 149,1 mm-es tábori löveggel).


Külföldi változatok:

Svédország 1944-től rendszeresítette a Stormartillerivagn m/43-ast, amely 36 db 75 mm-es löveggel felszerelt, később 105 mm-es lövegre átfegyverzett, zárt rohamlöveget jelölt (ld. jobbra), míg az ország 220 db m/41-es harckocsit 1961-től Pansarbandvagn 301 néven páncélozott csapatszállítóvá alakított át (mindkét típust az 1970-es évek elejéig rendszerben tartották). A svéd Nahkampfkanone 1, illetve a román TACAM T-38 páncélvadászok nem kerültek sorozatgyártásba, ahogy a román Flakpanzer Maresal légvédelmi löveg sem.


Műszaki adatok:

Név: Lehky tank vzor 38 „LT vz. 38”

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 9,80 t

Hossz: 4,61 m

Szélesség: 2,14 m

Magasság: 2,25 m

Motor: 123,3 Le-s (Praga Typ TNHPS/II, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37,2 mm-es löveg (3,7cm ÚV vz. 38, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es géppuska (ZB-53, egy párhuzamosított, egy a test elején)

Páncélzat: 8-30 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 42 km/h (úton), 15 km/h (terepen)

Hatótávolság: 250 km (műúton), 100 km (terepen)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.