Leopard 1

„Leopard”


Előzmények:

A világon elsőként angolok vetettek be sorozatgyártású harckocsikat a németek ellen, 1916-ban. Az akkor egyeduralkodó lövészárok-harcászat szabályait újraíró, forradalmi harcjármű első bevetése hatalmas pánikot okozott a németek soraiban és az Antant hatalmak részben a páncélosoknak köszönhették győzelmüket.

Az első világháború alatt csupán egyetlen német harckocsi-típust használtak (az LK-I és LK-II prototípusok később a svéd Strv m/21 alapját képezték) - az A7V nehézharckocsit (mivel a 18 fős legénységű típus rendkívül nehézkes, lassú és megbízhatatlan volt, a csapatok a zsákmányolt angol típusokat részesítették előnyben).

Az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződés legfontosabb célja az volt, hogy egy ilyen méretű európai háború soha többé ne jöhessen létre, amit sosem látott szigorral próbáltak véghezvinni. Ennek részeként Németország számára megtiltották minden motoros katonai repülőgép és minden harckocsi fejlesztését, gyártását és rendszerbe állítását - ez teljesen ellehetetlenítette a német hadsereget.

A békediktátumot Hitler hatalomra kerülését követően megszegték és a második világháború végére a németek több tucat különböző páncélost gyártottak - ebben az időszakban a náci Harmadik Birodalom tervezte a világ legfejlettebb harckocsijait.

A második világháborús vereség újabb csapást jelentett: a fasiszták uralma ugyan megszűnt, de az országot a győztes hatalmak felosztották és a Szovjetunió keleten egy kommunista bábállamot hozott létre.

Központi fekvése és kettéosztottsága miatt ezt követően Kelet- és Nyugat-Németország határa egyfajta ütköző-zónaként funkcionált a két rivális szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között, ezért mindketten legfejlettebb típusaikkal szerelték fel az általuk támogatott felet.

Az 1950-es évek közepére azonban az amerikai harckocsik elavultak, ezért Nyugat-Németországban pótlásukra kiírták a Standard-Panzer pályázatot, melyben egy új, német fejlesztésű fő csataharckocsit igényeltek.

A pályázati feltételek érdekes módon nem az amerikai, hanem a szovjet felépítéshez hasonló típust vizionáltak: a leendő típust komoly fegyverzettel és erős motorral kívánták felszerelni, mindezt a páncélzat kárára.

Eredetileg lehetetlen feltételeket szabtak (egy 105 mm-es löveg jelentős lőszerkészlettel, 30 lóerő/tonnás teljesítmény, közepes páncélzat, mindezt maximum 30 tonnás tömeg mellett), a nemzetközi érdeklődés mégis jelentős volt, Franciaország csatlakozott is a programhoz (Europa-Panzer).

A kétlépcsős tesztelés eredményeként a Borgward, a Rheinmetall és a Porsche vállalatok közül ez utóbbit hirdették ki győztesnek - az első német fejlesztésű fő csataharckocsi a Leopard (a Leopard 2 megjelenését követően Leopard 1), azaz leopárd nevű típus lett.


Konstrukció:

Ahogy az fentebb is olvasható, a Leopard 1-es tervezésénél szabott feltételeket nem lehetett teljesíteni, mivel a harckocsitól világszínvonalú tűzerőt és mozgékonyságot vártak el 30 tonnás tömeg mellett (a kortárs amerikai M48 45 tonnát, az angol A41 „Centurion” 52 tonnát nyomott).

Ez több sajátos megoldást eredményezett, de a típus külsőre nem különbözött jelentősen a korabeli amerikai típusoktól, valamint mire gyártásba került, tömege is 40 tonnásra hízott.

A Leopard 1 toronygyűrűjének keresztmetszete relatív kicsi volt - ezt az első szekcióban helyezték el és hátrafelé elnyújtották.

A típus főfegyvere a 105 mm-es angol Ordnance L7-es löveg volt - ezt a típust a hidegháború meghatározó részében szinte minden nyugati harckocsiba beépítették, mivel nagy távolságból képes volt kilőni az akkori szovjet harckocsikat. A löveg mellett két géppuskát is rendszeresítettek.

A Nagy mozgékonyság és korlátozott tömeg miatt a Leopard 1-es páncélzata fő csataharckocsihoz képest meglepően vékony volt: a legvastagabb részen is csupán 70 mm.

Ennek ellenére részben sikerült teljesíteni a specifikációban meghatározott feltételeket - a harckocsi páncélzata minden kiskaliberű gépfegyver- és a legtöbb gépágyú-lőszer találatának minden irányból ellenállt. A harckocsi méretéhez képest szokatlanul gyenge páncélzat oka nem tervezési hiányosság volt, hanem a tapasztalatokra reflektáló hadvezetés új elképzelését tükrözte.

A második világháború alatt és előtt a legtöbb harckocsi hagyományos páncéltörő lőszerrel tüzelt. Ezek ideális esetben átütötték a páncélzatot, ám a távolság növekedésével, illetve a találat szögének csökkenésével ez az érték rohamosan csökkent, melyet csak a kaliber jelentős növelésével lehet fokozni (pl.: a háború kezdetén a 20-37 mm-es, a végén a 75 mm-es és efölötti lövegek voltak általánosak).

Az új típusú kumulatív (a páncélzatot átégető) lőszerek azonban - elméletileg - bármilyen vastag homogén páncélzatot képesek átütni és romboló-erejük a távolság növekedésével sem csökken, ráadásul használatukhoz nincs szükség különösen nagy kaliberre.

Emiatt a németek úgy vélték, a páncélzat tovább vastagítása felesleges, hiszen az nem nyújt elegendő védelmet, ezért a lövedékeket nem megállítani, hanem ”kikerülni” kell, azaz megakadályozni, hogy a harcjárművet eltalálják.

Ehhez egy komoly teljesítményű hajtóművet rendszeresítettek: az eredeti 30 lóerő/tonnát nem érték el, de a 819 lóerős, 10 hengeres „mindenevő-dízel” (dízelüzemű, de szükség esetén más üzemanyaggal is működőképes) MTU erőforrás 65 km/h-s végsebességet biztosított. A harckocsi futóművét hét pár közepes méretű futógörgő alkotta, melyeket torziós rugókból álló felfüggesztéshez kapcsoltak. A járművet vegyvédelmi rendszerrel és a későbbiekben éjjellátóval is felszerelték.


Fejlesztések:

A Leopard 1-es sikeres harckocsivá vált és mint minden ilyen páncélost a hidegháború alatt, ezt a típust is folyamatosan igyekeztek fejleszteni, hogy állja az összehasonlítást kortársaival (ez számos módosítást jelentett, de ezek a típus karakterisztikáján nem változtattak).

A Leopard 1-es alaptípust Leopard 1A1-é fejlesztették, amely három alváltozatban készült (1A1A1-1A1A3). A legfontosabb módosítást a stabilizátor jelentette, ezáltal nagyságrendileg javult a mozgás közben leadott lövések pontossága. A későbbiekben rátét-páncélzatot, éjjellátót és egy fejlettebb radart is beszereltek.

A harmadik nagy sorozatot a Leopard 1A2-esek jelentették: a korábbi fejlesztéseket standardizálták és megerősítették a torony páncélzatát.

A Leopard 1A3-nál leszerelték a korábbi, félgömb-alakhoz hasonló tornyot, melyet egy nagyobb méretűvel pótoltak. Ennek páncélzata ugyan nem volt vastagabb, de a kettős páncélzat közötti üreg miatt mégis nőtt a védelem (a kumulatív-gránát találatakor ideális esetben a cseppfolyós fém ebben az üregben fröccsent szét, azaz nem jutott be a küzdőtérbe).

Az 1A2 után két évvel, 1974-ben jelent meg a Leopard 1A4, már (a pontosságot tovább javító) digitális tűzvezető rendszerrel és éjjellátóval. Ezt egy évtizeddel később, a Leopard 1A5-nél még tovább fejlesztették, de a változtatások hatására az egész tornyot le kellett cserélni.

Már Az 1A5 is alkalmas volt a 120 mm-es német (Rheinmetall) löveg hordozására, de ezt végül csak az utolsó típusba, a Leopard 1A6-ba építették be. A típust számos országban módosították a helyi igényeknek megfelelően, ezek megfeleltethetőek egyes német változatokkal. A bal felső képen egy Leopard 1A1, a jobboldalin egy Leopard 1A6 látható.


Szolgálatban:

A közös fejlesztés ellenére a német és a francia gyártás nem volt azonos: a német Leopard 1 1965-ben jelent meg, a francia változat, az AMX-30 egy évvel később (mire gyártásba került, ez utóbbi típus is 36 tonnásra hízott).

A másik fő érdeklődő Olaszország volt: az olaszok ugyan kiszálltak a programból, de később megvették a Leopard 1-es licencgyártásának jogát, majd ez alapján fejlesztették ki saját OF-40-es fő csataharckocsijukat.

A Leopard 1-es az amerikaitól eltérő alapelve ellenére rendkívül sikeres típussá vált, amely kiszorította az elavult, az Amerikai Egyesült Államokból származó M47-es és M48-as harckocsikat a német hadseregből.

A típusból csak Nyugat-Németországban 2437 db-ot állítottak rendszerbe és más európai országok is nagy tételben vásároltak belőle: Belgium, Dánia, Görögország, Hollandia, Norvégia, Olaszország, sőt még az Egyesült Királyság is beszerzett 4 példányt.

Idővel a Leopard 1-esek iránt más földrészekről is érkezett rendelés: a vásárlók között van Ausztrália, Brazília, Chile, Ecuador, Kanada, Libanon és Törökország. A típust több helyi konfliktusban használták, de eredeti céljára, a nagy mennyiségben támadó, szovjet eredetű kelet-német harckocsikkal sohasem került szembe.

A Leopard 1-es fénykorát a hidegháború alatt élte, amikor az 1990-es években a Szovjetunió felbomlott, több európai ország páncélosaik nagy részét, így a Leopard 1-est is nyugdíjazta - ezek közül sok fejlődő országokba került (pl.: Libanon belga Leopard 1-eseket használ).

A Leopard 1 váltótípusa a már páncélzat terén is világszínvonalat képviselő Leopard 2-es lett, de továbbra is nagyszámú Leopard 1-es áll szolgálatban (a német páncélos erők nyugdíjazott Leopard 1-eseiket szintén újraértékesítik).


Utóélet:

A Leopard 1 a másodszor újjáéledő német harckocsi-ipar terméke, amely az akkoritól merőben eltérő alapkoncepciója ellenére az egyik legsikeresebb hidegháborús harckocsivá vált. Mivel nagy példányszámban gyártották és hosszú ideig állt rendszerben, számos módosítást és specializált változatot jelentettek meg hozzá, de ezek a fejlesztett verziókhoz hasonlóan csak kisebb átalakítésokat jelentettek. Az alábbiakban a bázismodellből kialakított német változatok olvashatóak:


Bergepanzer 2 (páncélozott műszaki mentőjármű):

Az amerikai M48-as fő csataharckocsiból az Amerikai Egyesült Államok megalkotta az M88-as műszaki mentő harckocsit, melyet a németek Bergepanzer 1 néven állítottak szolgálatba 125 db-ot). A Bergepanzer 2 ennek a típusnak a felváltására született, immár a Leopard 1 vázán - elődjéhez hasonlóan ezt a torony nélküli járművet is felszerelték egy kisméretű daruval, ezáltal képesség vált a harctéri hajtómű-cserére.


Biber (hídvető harckocsi):

Ez a németül hódot jelentő harcjármű szintén egy torony nélküli variáns, melyet egy összecsukható hídelem szállítására terveztek.


Flugabwehrkanonenpanzer Gepard „Flakpanzer Gepard” (önjáró légvédelmi löveg):

A Leopard 1 vázára épített légvédelmi üteg: a 2 db 35 mm-es (Oerlikon GDF) gépágyúval és radarral felszerelt típust a szovjet ZSzU-23-4 nyugati alternatívájának tartották, noha külsőre inkább a 9K22 „Tunguska”-ra hasonlít.


Műszaki adatok:

Név: Leopard 1

Típus: fő csataharckocsi (MBT)

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 40,00 t

Hossz: 9,54 m

Szélesség: 3,37 m

Magasság: 2,39 m

Motor: 819 Le-s (MTU MB 838 CaM 500, 10 hengeres)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (Royal Ordnance L7A3, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (MG 3, egy-egy párhuzamosított és légvédelmi)

Páncélzat: 10-70 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 65 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 600 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.