Jagdpanzer IV
„JgPz IV”
Előzmények:
A német Harmadik Birodalom teljes fennállása alatt készült egy háborúra, amellyel revánsot vehet az első világháborút követő megalázó béke-feltételekért, ennek ellenére fennállása alatt sohasem sikerült kellő számú harckocsit gyártania.
Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy már a második világháborút megelőző spanyol polgárháború alatt kiderült: az akkor rendszerben álló típusok nagy része (a Panzerkampfwagen I-es és a Panzerkampfwagen II-es) alkalmatlanok az ellenséges harckocsik leküzdésére.
Mivel az új páncélosok (a Panzer III-as és a Panzer IV-es) gyártása csak lassan futott fel, áthidaló megoldásként páncélvadászok gyártását kezdték meg. A Panzerjäger I-es és utódai kifejezetten az ellenséges harckocsik leküzdésére készültek, ezért általában álcázott tüzelési pozícióból vagy más harckocsikkal együtt alkalmazták őket.
Részben sikerük, részben a harckocsik korlátozott utánpótlása miatt a németek később is széles körben használtak páncélvadászokat, a legnagyobb számban gyártott ilyen típus, a StuG III-as azonban eredetileg egy rohamlöveg volt.
A rohamlövegek olyan, a páncélvadászokhoz hasonló harcjárművek voltak, amelyeket nagy kaliberű, rövid csövű lövegekkel szereltek fel és a gyalogságot támogatták a frontvonal áttörésekor (célpontjaik elsősorban nem harckocsik, hanem épületek és megerősített lőállások voltak). Mivel a rohamlövegek ki voltak téve az ellenség koncentrált tüzének, ezek a páncélosok teljesen zárt felépítménnyel és vastag, gyakran megdöntött frontpáncélzattal rendelkeztek.
A második világháború második felétől (a Szovjetunió megtámadását követően) a német alakulatok sosem látott mennyiségű ellenséges gyalogossal és nehéz harckocsival találkoztak, ezek leküzdéséhez azonban az akkor rendszerben álló közepes harckocsik, rohamlövegek, illetve páncélvadászok nem mindig voltak elegendőek.
A Sztálingrádi csata tanulságai azt mutatták, hogy szükség van a korábbiaknál nagyobb tűzerejű páncélvadász egységekre, ezért újabb harcjárművek gyártását irányozták elő. A leendő típusnál nemcsak a minden korábbinál nagyobb tűzerőt vártak el (az erre a célra szánt PaK 42-es páncélátütő képessége meghaladta a legendás német 88 mm-es lövegekét), de rendkívül vastag páncélzatot is: 100 mm-es front és 50 mm-es oldalsó páncélzatot (ugyanakkor elegendőnek tartották a 26 km/h-s végsebességet).
Az elvárások teljesítéséhez egy teljesen új harcjárművet terveztek, mivel a korábbi, túlságosan kisméretű vázakba csak úgy lehetett beépíteni a löveget, ha minimalizálták a páncélzatot és a fegyverzetet a testre építették, ami viszont megnövelte a jármű magasságát (ld.: Panzerjäger I, Marder II, Nashorn, stb.).
Végül a már gyártásban lévő Panzerkampfwagen IV-es harckocsit választották ki a feladatra, a belőle kialakított páncélvadász megnevezése Jagdpanzer IV lett (német; ~ négyes típusú vadászpáncélos), rövidítva JgPz IV.
Konstrukció:
A Jagdpanzer IV alapját a Panzerkampfwagen IV-es adta - a páncélvadász vázát és futóművét egy az egyben a közepes harckocsiból emelték át és általában törekedtek az előállítási költségek minimalizálására, ennek ellenére módosítaniuk kellett a típus vázát, mielőtt beépíthették volna a löveget.
A többi német páncélvadászhoz hasonlóan a Jagdpanzer IV-es sem rendelkezett toronnyal, ezáltal a fegyver kilövési szöge korlátozott volt (ezért mindig az ellenséges harcjármű irányába kellett néznie), ez azonban nem jelentett problémát, mert csak a frontpáncélzat rendelkezett kiemelkedő védelemmel.
A Jagdpanzer IV-est eredetileg a PaK 42-es löveggel kívánták felfegyverezni, de ez a löveg ekkor még csak minimális számban ált rendszerbe és a teljes gyártókapacitást lefoglalta a Panther harckocsik kiszolgálása, ezért kezdetben ezt nem használták.
A korai sorozatgyártású példányok így az L/48-as PaK 39-es löveget kapták - ez rövidebb csöve miatt gyengébb teljesítményt nyújtott, de így is képes volt minden szóba jöhető célpont megsemmisítésére, jelentős távolságból is.
Mivel a Panzerkampfwagen IV-es ekkora löveg befogadására nem volt alkalmas, a típus testében át kellett helyezni az üzemanyag-tartályt és el kellett hagyni a toronyforgató segédmotort, de utóbbira torony híján nem is volt szükség. Maga a löveg egy kazamata-rendszerű, ún. vaddisznófej-típusú lövegpajzsba került (hasonlóan a Hetzer páncélvadászhoz) - gyalogság elleni védelemként a löveg mellett egy MG 34-es géppuskát is beépítettek.
A Jagdpanzer IV-es frontpáncélzata 80 mm vastag volt, azaz nem érte el az eredetileg elvártat, ezt azonban erősen megdöntötték, ezért szemből gyakorlatilag nem lehetett kilőni (az első szekció effektív védelme felülmúlta a legendás Tiger nehéz harckocsi 100 mm-es - függőleges - páncélzatát).
Az oldalsó páncélzatot is megvastagították és erősen megdöntve építették be, ezáltal nagyobb távolságból a legtöbb Szövetséges harckocsinak oldalról is problémát jelentett egy Jagdpanzer IV-es kilövése. A páncélzat további előnyös tulajdonsága volt, hogy nagyméretű, lapos elemekből állt, amelyek előállítása és beépítése is egyszerű volt.
A Jagdpanzer IV-es erőteljes lövege és páncélzata miatt 25,8 tonnát nyomott (a Panzer IV-es csak 25 tonnát), ennek ellenére a páncélvadász motorját, a közel 300 lóerős Maybach HL 120 TRM egységet változtatás nélkül vették át.
Mivel a tömeg-növekedés nem volt jelentős, műúton (a Panzer IV-eshez hasonlóan) ez a páncélos is tartani tudta a 40 km/h-s sebességet, terepen pedig gyakran nem a végsebesség, hanem az alacsonyabb beépített, hosszú csövű okozott problémát (löveg híján - a többi harckocsival szemben - ezt nem is lehetett hátrafelé fordítani). A futóművet is megtartották: ez oldalanként nyolc kisméretű futógörgőt jelentett, amelyek tekercsrugós felfüggesztéshez kapcsolódtak.
Fejlesztések:
A Jagdpanzer IV-est kevesebb, mint másfél évig gyártották, ennek ellenére több alváltozata született, mert a németek igyekezetek folyamatosan fejleszteni harcjárműveiket. Ez több, a jármű képességeit csak minimálisan módosító fejlesztést takart, például a futóművet védő kötényzetet.
Ezzel szemben a kezdetben használt zimmerit réteget (amely a mágneses aknák feltapasztását akadályozta meg) 1944 végétől már nem használták (a gyártás egyszerűsítése és a készletek csökkenése miatt) - hasonló okokból a késői gyártású példányokon a korábbi négy helyett már csak három visszafutó-görgőt használtak.
A páncélvadászt kezdetben felszerelték csőszájfékkel is, de ez tüzeléskor felkavarta a port és egyéb törmeléket, elárulva a páncélos pozícióját, ezért a legénység gyakran leszerelte, később pedig már be sem építették.
A páncélvadászból négy ténylegesen megkülönböztetett variánst gyártottak. A sorozatgyártás megkezdése előtt elkészítettek néhány Jagdpanzer IV 0-Serie jelű előszériás példányt: ezeket rövidített, 43 kaliberhosszú PaK 39-es lövegükről lehetett felismerni.
Az első nagy gyártási sorozatot jelentő Jagdpanzer IV-eseket már 48 kaliberhosszú löveggel szerelték fel. Bár ezzel a löveggel is ki lehetett lőni 1000 méterről az összes kortárs ellenséges harckocsit, e páncélvadászból kialakították a Panzer IV/70 (V)-est: ezt a típust az eredetileg tervezett, 70 kaliberhosszú 75 mm-es löveggel szerelték fel: ugyanazzal, amelyet a Panther harckocsiba is beépítettek (ez látható balra).
Ezzel gyakorlatilag megegyező változat volt a Panzer IV/70 (A), de amíg előbbit a Vomag, utóbbit az Alkett gyártotta. Az Alkett változatát szintén a 70 kaliberhosszú 75 mm-es löveggel szerelték fel, ugyanakkor a típus páncéltestét átalakították, mivel ennél a változatnál a Panzer IV-es testére kevesebb változtatással építették rá a felépítményt (emiatt ez a modell magasabb volt és a frontrész alsó részén nem használtak döntött páncélzatot).
Szolgálatban:
A Jagdpanzer IV-es gyártása 1943-ban kezdődött és bár korának egyik legerősebb páncélvadásza volt (ekkor egyedül a minimális számban épített Elefant páncélvadász múlta felül), a hadvezetés egy része nem támogatta a gyártását.
Heinz Wilhelm Guderian tábornok, a Blitzkrieg (villámháború) taktika megalkotója különösen ellenezte a Jagdpanzer IV-esek előállítását, mivel gyártásukhoz értékes Panzer IV-es vázakat és hosszú csövű 75 mm-es lövegeket kellett felhasználni. Ennek oka, hogy a korábbi páncélvadászok elavult páncélosokra épültek, így egy máskülönben nem használható harckocsi-alvázakat használtak, illetve Guderian azzal érvelt, hogy a Panzer IV-esen alapuló, szintén hosszú csövű 75 mm-es löveggel felszerelt Sturmgeschütz IV is alkalmas a feladatra.
A Jagdpanzer IV-es gyártását mindezek ellenére elindították és jelentős számban gyártották - egészen a második világháború végéig. Ez idő alatt kb. 2000 ilyen páncélvadász készült el, ami az amerikaiak és szovjetek gyártási volumenéhez képest elenyészően alacsony volt, a StuG III-as és a Hetzer után mégis a harmadik leggyakoribb páncélvadásznak számított.
A Jagdpanzer IV-esek elsőként a Normandiai harcok alatt jelent meg, majd kiterjedten használták őket mind a nyugati, mind pedig a keleti fronton.
Komoly tűzerejének és vastag páncélzatának köszönhetően e típus rendkívül sikeressé vált és számos ellenséges harckocsit semmisítettek meg vele (Rudolf Roy Jr. harckocsizó ász például öt nap alatt 26 ellenséges páncélost lőtt ki), a háború végén azonban a típus veszteségei is jelentősen nőttek.
Ennek oka nem a páncélos fegyverzetének vagy páncélzatának elavulása volt: a németek egyre kevesebb páncélossal rendelkeztek, ezért a páncélvadászokat a harckocsik helyett, illetve gyalogság-támogatásra, rohamlövegként kezdték alkalmazni.
A problémát az okozta, hogy kis távolságon a torony hiánya jelentősen csökkentette a hatékonyságot és néhány száz méterről a típus páncélzata az új amerikai, angol és szovjet páncéltörő lövegeknek nem állt ellen.
Hatékonysága miatt a második világháború után a Jagdpanzer IV-eseket tovább használták: Románia az 1950-es évekig tartotta rendszerben e páncélvadászt Tun de asalt bazat pe tancul T4 (TAs T4) jelzéssel, míg Szíria az ötvenes években 6 db Jagdpanzer IV-est szerzett be, amelyeket egészen 1967-ig használtak.
Utóélet:
A Jagdpanzer IV-es az egyik legsikeresebb második világháborús német páncélvadász volt, amely rendkívüli tűzereje mellet nemcsak jelentős páncélzattal rendelkezett, de mozgékonysága is elfogadható-, előállítási költsége pedig mérsékelt volt:
Kanonenjagdpanzer (páncélvadász):
Magából a Jagdpanzer IV-esből közvetlenül nem építettek specializált modelleket (mivel a típus maga is a Panzer IV-es átalakított változata volt), ugyanakkor ez a harcjármű szolgált a hidegháborús Kanonenjagdpanzer páncélvadász mintájául. Ez utóbbi egy 90 mm-es löveggel felszerelt, lapos harcjármű volt, amely külsőre is sokban hasonlított a Jagdpanzer IV-eshez.
Műszaki adatok:
Név: Jagdpanzer IV
Típus: páncélvadász
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 25,80 t
Hossz: 8,50 m
Szélesség: 3,17 m
Magasság: 1,85 m
Motor: 296 Le-s (Maybach, HL 120 TRM, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (PaK 42, a test elején, a középvonaltól jobbra elcsúsztatva)
Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (Maschinengewhr 34, a test tetején)
Páncélzat: 10-80 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 210 km