Isztrebityelnaja Szamohodnaja Usztanovka 152

„ISzU-152”


Előzmények:

A náci Harmadik Birodalom 1941 végén megtámadta a Szovjetuniót. A kommunista diktátor, Joszif Sztálin két évvel későbbre várta a támadást, amely így felkészületlenül érte a szovjeteket.

A háború alatt ugyanakkor - papíron - a szovjetek hatalmas előny élveztek: nem csak több katonájuk volt, de nagyobb számú harcjárművel is rendelkeztek (például a nemetekénél mintegy négyszer több harckocsijuk volt). Csakhogy a szovjet harcjárművek szinte mind elavultak voltak és a sztálini tisztogatások miatt alig szolgáltak tapasztalt tisztek.

Ekkor az egyetlen valóban hatékony szovjet páncélos KV-1-es nehéz harckocsi volt, de ez túl kis darabszámban állt szolgálatban és már ennek továbbfejlesztett változatai (KV-1Sz, KV-2, stb.) sem voltak alkalmasak a németek megállítására. A szegényes felszereltség és a kritikán aluli irányítás miatt a modern német páncélosok hatalmas pusztítást vittek véghez a védekező szovjetek soraiban, amíg el nem terjedtek a T-34-es közepes harckocsik.

A T-34-es a szovjet harcjárművek mintapéldányává vált: nem alkalmaztak rajta kifinomult technológiákat, ezért gyártása egyszerű, olcsó és gyors volt, viszont ötletes megoldásai így is hatékony típussá tették.

A német páncélos alakulatok soraiban azonban kis számban már a legendás Tiger típusú nehéz harckocsik harcoltak, ráadásul később további rendkívül erős páncélosok jelentek meg (többek között a JagdPanther nevű páncélvadász vagy a háború egyik legjobbjának tartott Panther harckocsi).

A szovjetek ezért a közelharcot erőltették, ahol kevésbé számított a vastag páncélzat, de átlagosan minden egyes Tiger harckocsi kilövéséért tucatnyi T-34-essel fizettek, és ha a németek elavult típusokkal (pl.: T-26-osokkal) kerültek szembe, az arányok még rosszabbak voltak.

A Szovjetuniónak szüksége volt egy olyan harcjárműre, amely képes a legerősebb német harckocsik kilövésére is, de mivel a megfelelő nehéz harckocsi kifejlesztésénél komoly problémák merültek fel, a kommunisták a németekhez hasonlóan inkább páncélvadászokat terveztek.

Kezdetben kisebb járműveket láttak el erős lövegekkel (pl.: SzU-5, SzU-76, stb.), de ezek hatástalanok voltak a német „állatkert” ellen, ezért a hiányt egy SzU-152 nevű önjáró löveggel kívánták orvosolni. Kiválasztották az egyik legerősebb szovjet vontatott löveget (a 152,4 mm-es ML-20-ast) és egy nehéz harckocsi (a KV-1S) vázára helyezték.

Ez a zárt felépítményű nehéz önjáró löveg ugyan valóban képes volt kilőni akár egy Tiger harckocsit is, de komoly technikai gondokkal küzdött, kevés (mindössze 20) lőszert hordozott és nem állt rendelkezésre megfelelő számban.

Továbbra is komoly igény mutatkozott egy olyan harcjárműre, amely közvetlenül a frontvonalon képes támogatni a szovjet csapatokat: ez hívta életre a Isztrebityelnaja Szamohodnaja Usztanovka 152-t. A röviden ISzU-152 jelzésű harcjármű követte a fent említett SzU-76 és a SzU-152 jelzését (a szamohodnaja usztanovka jelentése önjáró löveg, a 152 pedig a löveg űrméretére utal), de elé írták az orosz isztrebityelnaja (~ megsemmisítő) szót, jelezve a típus feladatát.


Konstrukció:

Az ISzU-152 nevében megtalálható az önjáró löveg kifejezés és a SzU-152 valóban ebbe a kategóriába tartozott, utódja, az ISzU-152 viszont inkább rohamlövegnek készült, azaz egy nagy kaliberű löveggel felszerelt páncélvadásznak. E páncélos is a SzU-76-oshoz hasonló építési elvet követett: a harcjármű az JSz-1 nehéz harckocsi vázát használta és külsőre a SzU-152-re hasonlított: a löveget a test elején helyezték el, jobb oldalra eltolva, a test hátsó része viszont lapos volt.

A SzU-152-ben az MS-20S löveget használták és kezdetben utódjába is ezt építették, később azonban más 152,4 mm-es lövegeket is teszteltek. Az MS-20-as széria rövid csöve miatt kortársainál kisebb hatótávolsággal rendelkezett, a nehéz talprész elhagyásával csökkentett tömege és hatalmas pusztító ereje mégis ideális páncélvadász-löveggé tette.

Az ISzU-152-es tűzereje elegendő volt a legerősebb német harcjárművek kilövésére is, de a szovjetek nem estek abba a hibába, mint a németek az Elefant páncélvadásznál: a kommunisták a gyalogság elleni védelemről is gondoskodtak.

Az egyetlen 12,7 mm-es DShK nehézgéppuska a közepes harckocsik 3 vagy több géppuskájával összehasonlítva nem tűnt soknak, de e páncélvadásznál elegendőnek bizonyult és akár alacsonyan támadó repülőgépek ellen is használhatták.

Akár a SzU-152-nél, az ISzU-152-nél is aránytalan volt a páncélzat elosztása. A torony nélküli harcjármű oldalának és hátsó részének nem volt komolyabb védelme, a 90-120 mm-es frontpáncélzat viszont vetekedett a Tiger harckocsik páncélvastagságával.

A páncélzatot enyhén megdöntötték, de korántsem annyira, mint a T-34-nél, ezért alacsony volt becsapódó lövedékek lepattanásának esélye, viszont a szokatlanul vastag és nagyméretű lövegpajzs sok szemből érkező lövedéket megállíthatott.

A JSz-1 erős hajtóművet kapott, hogy megfelelő mobilitást biztosítson a mintegy 45 tonna tömegű nehéz harckocsinak. A ráépülő ISzU-152-nél elhagyták a tornyot és a forgató-mechanizmust, de a löveg és a páncélzat nagyobb tömege miatt a típus tömege így is meghaladta a 47 tonnát.

Ezt a terhet egy 520 lóerős dízelmotornak kellett megmozdítania (amit a 30 tonnás T-34-hez terveztek) és bár az oldalankénti hat futógörgős páncélos végsebessége műúton a 40 km/h-t is elérte, terepen 20 km/h-ra sem volt képes. Az ötfős legénységű, nem úszóképes típus hatótávolsága is csekély volt: terepen mindössze 120 km (ezt később növelték).


Fejlesztések:

Az ISzU-152 a SzU-152 fejlettebb változatának tekinthető, bár két különböző harcjárműre épültek. Az ISzU-152 orvosolta elődje több hibáját, de a nagyfokú hasonlóság miatt több hiányosság megmaradt, ezért néhány kisebb módosítással igyekeztek növelni a harcjármű ütőképességét.

Komolyabb átalakításra azonban csak több mint egy évtizeddel a világháború lezárulta után, 1956-ban került sor - ekkor többek között 13 km-re növelték a (ballisztikus pályán mért) maximális hatótávolságot. A páncélzatot is fejlesztették kiegészítő páncéllemezek felszerelésével. Egy belső üzemanyag-tartály elhagyásával 30 db-osra növelték a lőszerkészletet.

E széria mindig is az aktuális nehéz harckocsira épült és ez ennél a változatnál is így volt. A SzU-152 a KV-1S-en alapult, az ISzU-152 a JSz-1-en, a lent említett ISzU-152M a JSz-2-n, az Objekt 704 pedig az JSz-3-on, míg ez az ISzU-152K jelű modell a T-10-es nehéz harckocsin, bár hajtóműve a T-54-es közepes harckocsiból származott.

A jármű harmadik típusa az ISzU-152M volt, melynél továbbra is megtartották a löveget, viszont - akárcsak elődjénél - az egyik üzemanyag-tartályt kiszerelték, helyére pedig lőszerek kerültek, így ez a változat szintén 30 lőszert hordozott (az alapmodellnél 50%-al többet).

A harckocsi páncélzatán csak minimálisan változtattak, de a DShK nehézgéppuskát a modernebb DShKM változatra cserélték és a típust éjszakai harcra alkalmas periszkóppal látták el. E páncélos számos alkatrésze a JSz-2-es nehéz harckocsiból származott.

A páncélvadász 920 liternyi üzemanyag-készletét így is sikerült megtartani, mellyel a harcjármű 670 km megtételére volt képes.


Szolgálatban:

A sürgető helyzet miatt az ISzU-152-esek első példányai már a tervezés évében, 1943-ban megjelentek a harctereken. E páncélost azonos feladatra tervezték, mint a KV-2-t és a SzU-152-t: a legveszélyesebb célpontok (erődítmények, nehéz harckocsik és nehéz páncélvadászok) elpusztítására (a járművet Zveroboy; ~ vadállat ölő becenévvel illették).

Hatalmas teste és nehézkes mozgása ellenére az ISzU-152 rendkívül hasznos típusnak bizonyult, mivel több feladatkörben is megállta a helyét. Alkalmazhatták önjáró lövegként, bár ebben a szerepkörben kevésbé volt hatékony, mivel hatótávolsága nem volt kellően nagy, és a célzó-rendszert is kisebb távolságra tervezték, ráadásul a páncélosba maximum 21 lőszer fért.

Mivel azonban a 152,4 mm-es vontatott lövegek mozgatása rendkívül körülményes volt (nem állt rendelkezésre kellő számú vontatójármű és sebezhetőek voltak az ellenséges gyalogság által), jobb híján e hatalmas harcjárművet használták, mivel az megvédte a legénységét és együtt mozoghatott a páncélos erőkkel.

Az ISzU-152 jóval veszélyesebb volt, ha közepes távolságon, páncélvadászként használták. Ebből a távolságból (szemből) a harckocsi nemcsak a Panzerkampfwagen IV, de a Panther és a Tiger lőszerének is képes volt ellenállni. Ennél is fontosabb volt, hogy a világ akkor létező összes harckocsiját képes volt kilőni, még a rettegett Königstiger-t és a Jagdtiger-t is, ezért az ISzU-152 megtörte a legyőzhetetlen német harckocsik nimbuszát és az egyik legfélelmetesebb szovjet harckocsivá vált.

Mivel azonban mindössze 20 lőszerrel rendelkezett és percenként csupán 2-3 lövés leadására volt képes (az osztott lőszer miatt), egy ISzU-152 egyedül könnyű prédát jelentett. Ezt a szovjetek úgy orvosolták, hogy az ilyen páncélosokból egyszerre többet (4-5-öt) vetettek be, melyek így rövid idő alatt hatalmas pusztítást vihettek végbe.

Az MS-20-as löveg eredetileg tábori ütegnek készült, nem pedig páncéltörő lövegnek, ezért a nehéz harckocsik páncélzatát gyakran nem tudták átütni. A hatalmas robbanások viszont néha nem csak az ellenséges harckocsi lánctalpát tépték le, de lerobbantották a tornyát is. Érdekesség, hogy a betonromboló töltet nem ütötte át a harckocsik acél-páncélzatát (mivel nem erre tervezték), viszont hatalmas erejétől a küzdőtérben páncélszilánkok szakadtak le, megölve a bent ülőket.

Az ISzU-152-esek azonban leghatékonyabbak kis távolságból voltak. Városi harcokban hatalmas előnyt jelentett a rendkívül vastag első páncélzat, valamint a rövid lövegcső, ráadásul ekkor a törmelékek védelmet biztosítottak az oldalról érkező találatok ellen is.

Összesen 4635 db ISzU-152 épült, így ez a páncélos minden fontosabb harctéren megjelent. Erejét mutatja, hogy a második világháború végével sem vonták ki a szolgálatból, így több háborúban is megfordult (és részt vett az 1956-os magyarországi forradalom leverésében is). A baloldali kép 1956-ban készült Budapesten, a Corvin mozi előtt és két harcképtelenné tett ISzU-152-t ábrázol).

A Szovjetunió mellett a típust használta a lengyel hadsereg, de egy-egy zsákmányolt példányt a finnek és a jugoszlávok is bevetette. A második világháború után ISzU-152-esek eljutottak Csehszlovákia, Egyiptom, Észak-Korea, Irak és Kína haderőibe is. E harcjármű utolsó példányai még részt vettek az utóbb elsőnek titulált 1990-91-es Öbölháborúban, ekkor már csak mint az iraki hadsereg önjáró lövegei.


Utóélet:

Az ISzU-152-esekből nem készültek különleges feladatkörű típusok, mivel ezek a járművek önmagukban is egy-egy nehéz harckocsi változatai voltak. Hatalmas tűzerejük miatt nem is szorultak komolyabb fejlesztésre, de két említésre méltó prototípus is született a járműből, melyből az egyik a rendkívül erősen páncélozott, JSz-3-ra épülő Objekt 704 volt, a másik pedig az ISzU-152-2:


Isztrebityelnaja Szamohodnaja Usztanovka 152-2 „ISzU-152-2” (páncélvadász):

Az ISzU-152-esek rendkívül erősek voltak, de a löveget eredetileg nagyobb távolságú, magas röppályájú tüzelésre szánták, ami gyakran gondot jelentett a célzásnál, ezért kifejlesztettek egy kizárólag páncélvadász feladatkörű változatot is.

A több mint 7,5 métere csövű BL-8-as, majd BL-10-es löveggel felszerelt ISzU-152-2-esek hatótávolsága elérte a 18 km-t, de az óriási löveg több új problémát vetett fel (akárcsak az Objekt 704-esnél) és ezek megoldására csak a világháború vége után került sor. Mivel több gyakorlati nehézség is felmerült (pl.: minimális irányzási szög), e típust sohasem használták.


8U218 (önjáró rakétaindító harcjármű):

Az ISzU-152-es nagyméretű, erős alvázát még az 1950-es években is alkalmazták, mint rakétaszállító- és kilövő-platformot. A nagyméretű felépítménnyel rendelkező 8U218-as az akkor debütáló R-11-es egyfokozatú, atomtöltet hordozására is alkalmas ballisztikus rakétát hordozta. A 8U218-as (illetve az általa szállított R-11-es) rakéta rendkívül komoly fenyegetést jelentett, mert az egység egy nagy erejű (igaz, pontatlan) rakétát hordozott és önjáró kialakítása révén bárhonnan indíthatták (nem csak sérülékeny rakétasilókból), ráadásul a Szovjetunió mellett több, a kommunistákkal baráti viszont ápoló országban rendszeresítették.


Műszaki adatok:

Név: Isztrebityelnaja Szamohodnaja Usztanovka 152 „ISzU-152”

Típus: rohamlöveg (páncélvadász)

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 47,30 t

Hossz: 9,18 m

Szélesség: 3,07 m

Magasság: 2,48 m

Motor: 520 Le-s (V-2IS, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 5 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 152,4 mm-es löveg (ML-20S, a test elején, a középvonaltól jobbra eltolva)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (DShK, a test tetején)

Páncélzat: max. 120 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), 19 km/h (terepen)

Hatótávolság: 170 km (terepen 120 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.