Char léger modéle 1935 H

„Hotchkiss H35”


Előzmények:

Az első világháború után Franciaországban (is) gyakorlatilag megszűnt a harckocsik fejlesztése és gyártása: mindössze egyetlen típust, az FT-17-es könnyű harckocsit fejlesztették, de a módosított futóművel rendelkező Renault NC nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az érdemi fejlesztés csak azt követően indult újra, hogy 1926-ban a gyalogoshadosztályok támogatására ún. char d’accompagnement egységeket (kísérő harckocsi-zászlóaljakat) állítottak fel. A cél egy kisméretű, könnyű és olcsó, kizárólag géppuskákkal felszerelt páncélos megalkotása volt.

A Renault vállalat az NC-t felhasználva több lépésben eljutott az NC31-es, majd a D1-es könnyű harckocsiig, amely azonban 14 tonnájával és 47 mm-es lövegével túlságosan drága, 18,6 km/h-s végsebességével pedig túlságosan lassú volt.

1933-ban a fegyvereiről ismert Hotchkiss vállalat a D1-es kiváltására egy könnyebb és olcsóbb páncélos tervét nyújtotta be. Még ebben az évben Franciaország kiírt egy megbízást ilyen (30 mm-es páncélzattal rendelkező, 6 tonnás) könnyű harckocsira, de nyílt pályázatot hirdettek, hogy a legjobb tervezetet fogadhassák el.

A Hotchkiss mellett csupán egyetlen cég, a Renault pályázott, de prototípusuk megelőzte a vetélytársáét. A Hotchkiss első (még torony nélküli) prototípusát csak 1935 januárjában mutatták be, amit 4 hónappal később követett a második prototípus, de a bírálóbizottság mindkét prototípust elutasította, mivel 1934-ben az elvárt páncélvastagságot 30 mm-ről 40 mm-re növelték.

1935 végén a Hotchkiss elkészített egy negyedik változatot is (újratervezett testtel és APX-R típusú toronnyal), amelyet a döntéshozók már elfogadhatónak tartottak és a növekvő német fenyegetés fényében azonnal 200 db-ot rendeltek belőle, Char léger modéle 1935 H (francia; 1935-ös mintájú könnyű harckocsi) néven, ahol a H a gyártó céget (Hotchkiss) jelölte (a konkurens Renault végleges változatát Char léger Modéle 1935 R-ként kódolták, amir R35-re rövidítettek).

A gyártás a tervezettnél lassabban haladt, de időközben (1936 decemberére) a tesztelés során nyilvánvalóvá vált, hogy bár a harckocsi alapvetően megfelelő lett volna, a harcjármű terepen gyakorlatilag irányíthatatlan, emiatt a gyalogság mindössze 100 példányt vett át és helyette a Renault R35-öst rendszeresítette.

A hatalmas erőkkel fegyverkező nácik jelentette fenyegetés ellensúlyozására a francia politikusok bármi áron megfelelő számú páncélossal akartak felelni, ezért a Hotchkiss folytatta a páncélos előállítását. Mivel a gyalogság nem volt hajlandó további példányok átvételére, a lovasságot kötelezték a típus rendszeresítésére (a lovassági harckocsik többsége nem rendelkezett löveggel, a modern SOMUA S35-ös nagyobb volumenű gyártására pedig nem kaptak forrást), a H35-ös így végül lovassági harckocsiként vált ismertté.


Konstrukció:

A Hotchkiss H35-ös a többszöri áttervezés eredményeként már teljes értékű könnyű harckocsi volt toronnyal, löveggel és relatív vastag páncélzattal, de 11 tonnás tömege ellenére a típus mindössze 4,22 méter hosszú volt és legénysége csupán 2 főt tett ki.

A korabeli francia harckocsikra jellemző volt az egyszemélyes torony, ami a H35-ösön is megjelent. Ez az FT-17-es könnyű harckocsi egyik hagyatéka volt, de egyetlen relatív előnyeként a relatív kis méret és az ebből fakadó minimálisan alacsonyabb ár és össztömeg említhető. Mindezt azonban negligálta az egyszemélyes torony hátrányos tulajdonsága: mivel a toronyban csak egyetlen fő (a parancsnok) kapott helyet, rá hárult a harckocsi parancsnoklása mellett a löveg töltése, irányzása és a gépfegyver működtetése is, ami megosztotta a figyelmét.

A H35-ös egy rövid csövű, 37 mm-es SA 18-as löveget hordozott, ami szintén az FT-17-esből származott, amely mellé egy párhuzamosított 7,5 mm-es (MAC mle 1931) géppuskát építettek be (a vezető nem rendelkezett fegyverrel). A H35-ösön alkalmazott APX-R tornyot a Hotchkiss mellett a Renault is alkalmazta saját R35-ös harckocsiján.

A H35-ös testét hat öntött elemből alakították ki, amelyeket csavarkötéssel rögzíttettek. A páncélzat vastagsága a testen egységesen 34 mm, a tornyon 40 mm volt. A H35-ös páncélzatát körültekintően tervezték: az 1930-as évek elején szokatlanul vastagnak számító páncél-elemeket alkalmaztak, amelyeket ráadásul döntve építettek be, emellett a motorteret tűzzáró lemez választotta le a küzdőtértől.

A harckocsi futóművével kapcsolatos komoly problémákat nem orvosolták, azzal a cinikus hozzáállással, hogy a lovasság elsősorban a már létező francia infrastruktúrán kerül bevetésre és a páncélosokat nem kíséri gyalogság, ezért a terepen tapasztalt egyenetlen, kontrollálhatatlan irányítás kevésbé jelent problémát.

A H35-öst egy hathengeres, 3485 ccm-es motor hajtotta, amely 78 lóerőt adott le, ami 28,7 km/h-s elméleti végsebességet biztosított a harckocsi számára (ld. „Szolgálatban bekezdés”). A váltómű a jármű elejére, a középvonaltól balra eltolva került beépítésre (a vezető mellé). A könnyű harckocsi oldalanként három pár gumírozott futógörgőn haladt, amelyek a H35-öst hasonlatossá tették a Renault R35-öshöz, de előbbi vízszintes (fém) spirálrugókkal rendelkezett, míg utóbbi vízszintes gumihengeres rugókkal.


Fejlesztések:

A H35-ös - a második világháború előtti mércével - jelentős példányszámban épült, de elhúzódó tesztelése miatt csupán egyetlen fejlesztett változatot alakítottak ki belőle. Ez alól kivételt képezett az elsőként legyártott 10 példány, amelyek futógörgőit hajlított fém elemek kapcsolták a rugóstaghoz, míg a későbbi harckocsikon már egyenes elemeket alkalmaztak.

A lovasság elégedetlen volt a típussal, köztük az elavult löveg minimális páncélátütő-képességével, ezért egyes példányokon a csőfart átalakították, ezáltal nagyobb lőportöltetű lövedéket használhattak, ami növelte a fegyver csőtorkolati sebességét és ezáltal kismértékben az átütést. Mivel azonban a nagyobb töltet komolyabb megterhelést jelentett a lövegnek, ennek élettartama drasztikusan lecsökkent, ezért a H35-ösök nagy részén nem végezték el ezt a módosítást.

A korlátozott hatékonyságú kisebb változtatásokkal a lovasság nem elégedett meg, mert mindenképpen egy gyorsabb és nagyobb tűzerejű harckocsit szerettek volna rendszeresíteni. Ezt kiszolgálandó a Hotchkiss vállalat megalkotta a Char léger modéle 1935 H modifié 39, röviden H39 vagy 39H jelű modellt (egy ilyen harckocsi látható a baloldali fotón).

Ennél a változatnál a harckocsi testét meghosszabbították, ezáltal egy nagyobb, 120 lóerős motort építhettek be. A változtatások hatására egyrészt a páncélos végsebessége 36,5 km/h-ra nőtt, másrészt harckocsi kormányzása is egyszerűbbé vált.

1940 elején a tűzerő problémáját is orvosolták, miután a 21 kaliberhosszú (37 mm-es) Puteaux SA 18-as löveget a hosszabb csövű (35 kaliberhosszú, szintén 37 mm-es) SA38-as lövegre cserélték. A rendszerben álló példányokat fokozatosan fegyverzeték újra (nagyrészt H39-eseket, de kis számban H35-ösöket is), azonban Franciaország kapitulációja miatt nem minden harckocsi kapott új löveget.

A Renault R40-esként is ismert Char léger modéle 1935 R modifié 1939 fejlesztett változat hírére felmerült annak a lehetősége, hogy a H35/H39-es harckocsikból is létrehoznak egy továbbfejlesztett, H40-es verziót (teljesen újratervezett futóművel) de ez nem valósult meg.


Szolgálatban:

A Hotchkiss H35-öst 1933-ban tervezték, de sorozatgyártása csak 1936 szeptemberében indult be, mégis relatív nagy számban gyártották. A H35-ös harckocsi egyrészt előrelépést jelentett a lovasság számára, mivel löveggel és vastag páncélzattal rendelkezett, kiváltva a minimális páncélzatú és csak géppuskával rendelkező AMR 33-as és AMR 35-ös könnyű harckocsikat, ugyanakkor a típus bevethetőségével kapcsolatban súlyos kételyek merültek fel.

A H35-ös korában meglepően vastag páncélzattal rendelkezett, de egyes beszállítók alacsony minőségű páncéllemezeket biztosítottak: kezdetben az acél túl puha volt, míg a felületkeményítés után a páncélzat törékennyé vált és légbuborékok keletkeztek, amelyek találat hatására szétrobbantak. A harckocsi hivatalos végsebessége csupán 27,8 km/h volt (épített úton), ami a nagysebességű támadást preferáló lovasság számára eleve túlságosan alacsony volt, ráadásul a váltót csak nagy nehézségek árán lehetett a legmagasabb, ötödik fokozatba kapcsolni, ezért a tényleges sebesség még ennél is alacsonyabb volt és problémát jelentettek a gyakori meghibásodások is.

A gondok ellenére 1940-ben a francia lovasság harckocsizó egységeinek nagy részét ezzel a típussal szerelték fel, mert a preferált SOMUA S35-ösből összesen csupán 440 készült, míg a H35-ösből és H39-esből összesen kb. 1200 darab.

Norvégia 1940 áprilisában történt (német) lerohanásakor egy kisebb kontingens (15 db) H39-es harckocsi a francia expedíciós erőkkel harcolt Narvik városának visszafoglalásáért - a kéthónapos összecsapás-sorozatban a brit, francia, norvég és lengyel erők legyőzték a németeket, de a tűzkeresztséget túlélő 13 db H39-est (Franciaország összeomlása miatt) már az Egyesült Királyságba szállították vissza.

Korábban, Lengyelország lerohanását követően a Szövetségesek (elsősorban az Egyesült Királyság és Franciaország) megegyeztek, hogy a nagyobb hatékonyság érdekében egységesítik a termelését, amelynek részeként egyetlen könnyűharckocsi-típust fognak jelentős sorozatban gyártani. A választás a lehetőségekhez mérten legjobbnak ítélt H39-esre esett, amelyet (az Egyesült Királyság mellett) továbbra is nagyrészt Franciaországban állítottak volna elő, de a szükséges (Franciaországban hiányzó) jó minőségű páncélzatot brit és portugál üzemek állították volna elő. E tervek végül nem valósultak meg, mert 1940. május 10-én a németek megtámadták Franciaországot.

Papíron a H35-ös és H39-es rendkívül veszélyes ellenfélnek tűntek: e harckocsik páncélzatát nemcsak a löveg nélküli Panzer I-es és Panzer II-es könnyű harckocsik nem tudták átütni, de a 37 mm-es Panzer III-as harckocsi és a PaK 36-os vontatott páncéltörő löveg sem. A gyenge minőségű páncélzat mellett azonban több tényező is súlyosan hátráltatta a francia harckocsi eredményes használatát. A legtöbb példány nem rendelkezett rádióval, ráadásul a kétfős kialakítás miatt leterhelt parancsnokok képtelenek voltak a komolyabb koordinációra.

A hadvezetés egyik inkompetens lépése volt, hogy a lassú, de rendkívül vastag páncélzatú B1-es harckocsikat a gyorsabb H39-esek kísérték, míg a gyors SOMUA S35-ösöket a lassú H35-ösök. A németek a légi fölény birtokában zuhanóbombázókkal támadhatták a harckocsit, a legtöbb példányt mégis a benzinhiány miatt kellett (általában ép) állapotban hátrahagyni. A németek emiatt kb. 550 db H35-ös és H39-es harckocsit zsákmányoltak, amelyeket Panzerkampfwagen 35H 734(f), illetve Pz.Kpfw. 38H 735(f) jelzéssel állítottak rendszerbe (ezek csupán abban különböztek a bázismodellektől, hogy a torony kupoláját két elemből állóra cserélték).

Franciaország kapitulációja előtt kisszámú Hotchkiss könnyű harckocsit küldött Lengyelországba, 16 db-ot Marokkóba, míg két példányt Törökországnak értékesítettek. A megszállt Franciaországban létrehozott kollaboráns Vichy-kormányzat Afrikában használta a harckocsikat, a németek azonban nem tartották megfelelőnek a típust, ezért részben specializált változatokat alakítottak ki rajtuk (ld. „Utóélet” bekezdés), részben baráti országoknak adták tovább őket (Bulgáriának, Horvátországnak és Magyarországnak).

Magyarország 15 példányt vett át 1942-ben, amelyekkel az Ukrajnán áthaladó utánpótlási vonalakat biztosították (a 101. önálló harckocsizó század kötelékében), majd Fehéroroszországban és Lengyelországban harcoltak velük, de a szovjetek elleni harcokban mindegyik páncélos elveszett.

Néhány példány túlélte a második világháborút - ezeket rövid ideig még használták a francia gyarmatokon, illetve a megszállt Németországban. A típus utolsó üzemeltetője Izrael volt: 1948-ban Franciaországból 10 db H39-est csempésztek a zsidó államba, amelyeket azokat bevetettek az arabok elleni háborúban (az utolsó példányt 1952-ben selejtezték le).


Utóélet:

A Hotchkiss H35-ös soha nem tudta beteljesíteni a potenciálját és Franciaország elfoglalását követően (a gyors fejlődés miatt) gyakorlatilag elavulttá vált. A németek nem kívánták eredeti formájában használni a típust, de több átalakított modell hoztak létre a harckocsi vázán:


7,5 cm PaK 40(Sf) auf Geschützwagen 39H(f) „Marder I” (páncélvadász):

Nevének megfelelően a Marder I-es (nyest 1-es) egy 75 mm-es PaK 40-es páncéltörő löveget hordozott. Mivel a löveg nem fért be az apró toronyba, azt kiszerelték és ehelyett a H39-esek testére egy-egy nagyméretű, felül nyitott felépítményt erősítettek fel. 24 db Marder I-es készült, ezek a későbbi Marder II-es és Marder III-as páncélvadászokhoz csak nevükben kapcsolódtak.


10,5 cm leFH18(Sf) auf Geschützwagen 39H(f) (önjáró löveg):

A Marder I-eshez hasonló átalakítás, de ebben az esetben egy 105 mm-es leFH 18M tarackot szereltek egy közel azonos, nagyméretű, nyitott felépítménybe. Összesen 48 példányt alakítottak át ilyen módon.


Artillerieschlepper 38H(f) (páncélozott lövegvontató):

Számos H39-est a németek lőszer-vontatóként használtak: ehhez egyszerűen kiszerelték a harckocsik tornyát, csökkentve a motor által mozgatott tömeget. Egyes példányokat lőszer-szállításra is használtak.


Panzerbeobachtungswagen 38H (f)) (tüzérségi megfigyelő harckocsi):

A H35-ösön alapuló tüzérségi megfigyelő harcjármű. E páncélos tornyát is eltávolították és ehelyett egy nagyobb hegesztett, de nagyrészt zárt felépítményt építettek a páncélosra.


Panzerkampfwagen 35H(f) mit 28/32 cm Wurfrahmen (rakétavetős harckocsi):

Kisszámú H35-ösre ferde fa keretet szereltek, amelyekbe Wurfrahmen 40-es rakétákat helyeztek (hasonlóan az Sdkfz 251-es féllánctalpas csapatszállítóra épülő változathoz, de a páncélos oldalanként nem három-, csupán kettő rakétát szállított.


Műszaki adatok:

Név: Char léger modéle 1935 H „Hotchkiss H35”

Típus: könnyű (lovassági) harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 11,00 t

Hossz: 4,22 m

Szélesség: 1,95 m

Magasság: 2,15 m

Motor: 78 Le-s (Hotchkiss, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg (SA 18, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 34-40 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 28,7 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 129 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.