FV 214

„Conqueror”


Előzmények:

Meglepő, hogy miközben az Egyesült Királyság rendkívül hosszú harckocsi-fejlesztési hagyománnyal rendelkezik, és a britekhez köthető a világ első bevetett harckocsija, a Mark I-es is, az országban mindössze egyetlenegy ténylegesen nehéz harckocsi került sorozatgyártásba. Az utókor az első világháborús Mark-szériát nehéz-harckocsiként kategorizálta, ám ez a besorolás kérdéses, ugyanis megjelenésükkor ez volt a világon az egyetlen harckocsi-típus.

Az első világháború után a brit fejlesztés egyedi útra lépett: néhány közepes harckocsit követően (a könnyű harckocsik mellett) cirkáló- és gyalogsági harckocsikat kezdek gyártani. A gyalogsági harckocsik erősen páncélozott, lassan mozgó típusok voltak, amelyeket a korábbi Mark ”nehéz”-harckocsikhoz hasonlóan (nevüknek megfelelően) a gyalogsággal együtt terveztek bevetni, segítve az áttörést.

Az 1930-as évek új harckocsijai azonban a korábbiaknál lényegesen nagyobb sebességet értek el, ezáltal a korábbiaknál jóval hatékonyabban alkalmazhatták őket gyors mozgást igénylő átkaroló hadműveletekhez. Erre a gyalogsági harckocsik alkalmatlannak bizonyultak, ezért 1936-tól az Egyesült Királyságban gyártásba került az első Mark I-es cirkáló harckocsi, amely a könnyű harckocsik sebességét egyesítette a gyalogsági harckocsik lövegével.

A második világháború alatt kiderült, hogy a brit gyalogsági harckocsik (a Matilda II-es) vastag páncélzata szinte tökéletes védelmet nyújtott számukra, és alacsony sebességük nem okozott olyan komoly problémát, azonban minden brit típust az ún. 2 fontos (40 mm-es) rövidcsövű páncéltörő löveggel szereltek fel, amely a gyors fejlődés következtében hamarosan elégtelenné vált.

Az angolok folyamatosan igyekeztek növelni harckocsijaik tűzerejét: a Matilda II-t váltó Valentine már 57 mm-es, az ezt követő Churchill pedig rövid csövű 75 mm-es löveget is hordozott (kezdetben ezeket is 40 mm-es löveggel gyártották), de a mind erősebb német modellek ellen gyakran még ez sem volt elég.

Szükségmegoldásul több brit páncélvadászt építettek és születtek tervek néhány rendkívül erős típusra, pl.: az elavult elveket követő, 81 tonnás TOG1 és TOG2-es harckocsik, illetve a 17 fontos löveggel szerelt Churchill-variáns, az A43 „Black Prince” gyártására, de ezek nem valósultak meg.

A második világháború végén az Egyesült Királyság a legfejlettebb cirkáló harckocsit, az A34 „Comet”-et és a gyalogsági harckocsik továbbfejlesztéseként értelmezhető A41 „Centurion”-t tartotta rendszerben, azonban a háború vége előtt megalkották az „A45 Infantry Support Tank” tervezetet is, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan egy létező típus (a Centurion) erősebb változatának szántak.

Az 1940-es évek végén a világháború alattihoz képest lényegesen kisebb költségvetés miatt e fejlesztés gyakorlatilag leállt, de maga a program nem szűnt meg és több áttervezést követően végül megszületett az FV 214 „Conqueror” nehéz harckocsi (a típus becenevének jelentése: hódító).


Konstrukció:

A Conqueror-t eredetileg ”általános” erősebb variánsnak készítették, az 1950-es években azonban a végleges modell már kifejezett céllal kerül kialakításra. Ennek oka, hogy beköszöntött a hidegháború: a kommunista Szovjetunió az általa felszabadított országokban hozzá hű diktatúrákat alapított és félő volt, hogy háborút indít Európa megmaradt demokratikus országaink elfoglalására is.

A Szovjetunió nemcsak hatalmas mennyiségű harckocsival rendelkezett, de ezek között számos nehéz harckocsi is helyet kapott, amelyek vastag páncélzata ellen az akkor használt 76 és 84 mm-es lövegek elégtelennek bizonyultak. Az FV 214-es kifejezetten ezen típusok, illetve konkrétan a szovjet JSz-3-as leküzdésére szánták. A két oldalt látható fotók kiválóan érzékeltetik a Conqueror hatalmas méretét: baloldalt a legénység eltörpül a jármű mellett, a jobboldali képen pedig még az FV 214-es mellett álló JSz-3-as nehéz harckocsi is kicsinek tűnik.

Mivel a Conqueror gyártásba került változata megnövelt méretű alapra épült, a korábbiaknál lényegesen nagyobb főfegyvert használhattak, ezért a típus a 120 mm-es L1-es löveget kapta - ezzel korának minden harckocsiját könnyűszerrel ki tudta lőni. A hatalmas löveg lőszerét (a kisebb tömeg és biztonsági okok miatt) két részből állították össze külön hajtótöltettel, emiatt (az óriási harckocsi jelentős beltere ellenére) az FV 214-es csupán 35 lőszert szállíthatott.

A hatalmas löveg mellett a típus 2 db 7,62 mm-es géppuskával is rendelkezett, ebből egy a torony tetejére épített, a toronytól függetlenül körbeforgatható kupolára került. A Conqueror óriási páncélos volt: testének hossza 7,72 métert tett ki, de a löveggel együtt a jármű hossza 12 méter, szélessége 3,99 méter, magassága pedig 3,18 méter volt. A nehéz harckocsi tömege ennek megfelelően 64 tonnát tett ki, amit a vastag páncélzata indokolt.

Az FV 214-esnek nem csupán a szovjet nehéz harckocsik kilövésének képességével kellett rendelkeznie, de páncélzatának megfelelő védelmet is kellett számára nyújtania, ezért a típus frontpáncélzatának vastagsága 178 mm volt. Ez az érték a valóságban még magasabb volt, mert a szemből érkező lövedékeknek döntött páncéllemezen kellett áthatolnia.

Természetesen az 1950-es évek elején kiemelkedően erős tűzerőt és védelmet csak a mozgékonyság kárára tudták szavatolni. A 64 tonnás páncélos a torony mellett egy rendkívül nagyméretű testből állt, amely egyedi, oldalanként kétszer négy-futógörgős lánctalpon haladt (a futógörgők párosával csatlakoztak egy-egy dupla Horstmann felfüggesztéshez, így adva ki az oldalankét két-két négyes blokkot). A harckocsit a második világháború alatt repülőgépekbe, majd cirkáló harckocsikba épített kiváló Rolls-Royce Meteor motor erősebb változata, a Meteor M120-as mozgatta, a korábbi 600 helyett 810 lóerővel.

A jelentős tengely-teljesítmény ellenére a Conqueror igen lassú típus volt: végsebessége műúton is csupán 35 km/h-t tett ki, terepen pedig ennél is lassabb volt, ráadásul igen komoly üzemanyag-fogyasztása miatt egy feltöltéssel csak 161 km-t tehetett meg.

Ahogy fentebb is olvasható, az FV 214-es egy önállóan is forgatható parancsnoki kupolát kapott, amely a típus tűzvezető rendszerének központi eleme volt. Ebben a kupolában többek között egy teljesen mechanikus optikai távolságmérő kapott helyet, ezáltal a parancsnok a torony mozgásától függetlenül bemérhetett célpontokat, majd segíthette a lövészt a célravezetésben (ekkor még nem léteztek lézeres távolságmérők).


Fejlesztések:

A cikk elején olvasható, hogy a második világháború alatt az Egyesült Királyság (szükségmegoldásként) több harckocsinak is elkészítette az erősebb löveges változatát: ilyen volt a Cromwell-ből kialakított Challenger, a Valentine-ból létrehozott Valiant és a Churchill-re épülő Excelsior.

Az A45-ös harckocsi-terv (a Centurion nagyobb tűzerejű változata) később besorolásra került az új brit rendszerbe: ez állt egy új könnyű harckocsi-családból (FV 300), valamint egy nehéz lánctalpas járműcsaládból (FV 200) - mindkettő univerzális platform volt, amely harckocsiból, önjáró lövegből és más támogató járművekből állt.

1949-ben a tervezett járműbe szánt löveg kaliberét 84 mm-ről 120 mm-re emelték, ami komoly gondot jelentett, ugyanis egy ekkora löveget egyetlen akkori jármű sem tudott befogadni, ezért több átmeneti modell készült.

Az erdeti 200-as sorozatú harckocsit, az FV 201-est még a 76,2 mm-es 17 fontos löveggel tervezték, de 1952-ben az FV 201-es testére a Centurion harckocsi Mark II-es változatának tornyát építették, létrehozva az FV 221 „Caernarvon Mark I”-est (84 mm-es löveggel). Elkészült egy fejlettebb Mark II-es modell is, de mivel a Comet nyugdíjazását követően egyedüliként rendszerben maradt Centurion harckocsi kiválóan megfelelt, nem volt többé szükség a ”fejlesztett Centurion”-ra.

Ezt követően a járművet ismételten átépítették, immár kifejezetten a 120 mm-es löveg hordozására, megalkotva a Conqueror Mark I-est. A harckocsiból mindössze egyetlen fejlesztett variáns készült, az elődjével gyakorlatilag azonos Conqueror Mark II-es (utóbbinál a vezető periszkópjait 3-ról 1-re csökkentették, javították a frontpáncélzat illesztéseit és lecserélték a kipufogórendszert. Később egyes Caernarvon-okat Conqueror Mark II/I/H jelzéssel FV 214-es szintre hoztak fel.


Szolgálatban:

A Conqueror többszöri áttervezés eredményeként született és csak 1955-ben állt rendszerbe (a Centurion mellé szánt korábbi változatból, az 55 tonnás, 84 mm-es löveggel felszerelt FV 221 „Caernarvon”-ból mindössze 21 példányt gyártottak). Az FV 214-es a Centurion kiegészítésére szánták, ezért csak kisebb számban készült: 20 db Mark I-est és 165 db Mark II-est építettek, amelyeknek egy esetleges szovjet támadás esetén a kommunisták nehéz harckocsijait kellett kilőniük.

Ezen szerepük miatt a Conqueror-ok egyetlen országban szolgáltak, de nem az Egyesült Királyságban, hanem a nyugat-német Német Szövetségi Köztársaságban. Ez ugyan meglepőnek tűnhet, valójában azonban logikus: az 1945-ben újraalapított angol British Army of the Rhine (angol; brit Rajna-menti hadsereg, röviden BAOR) arra szolgált, hogy ha a kelet-német területeken felsorakoztatott szovjet harckocsik megindultak volna, már a határon feltartóztassa őket, ne az Egyesült Királyság területén harcoljanak.

A Conqueror hasonló utat járt be, mint a szintén 120 mm-es löveggel felszerelt kortárs amerikai M103-a nehéz harckocsi. Mindkét típusra szükség volt a szovjet fenyegetés ellen, azonban mindkét harckocsi súlyos problémákkal küzdött.

Az FV 214-esnek voltak kisebb tervezési hiábi (pl.: a löveg túl hosszú volt, ami nehéz terepen könnyen beleakadhatott a talajba, a torony erősen túlnyúló kosara alá pedig könnyű volt tányéraknát erősíteni), de a Conqueror ezeknél sokkal nagyobb problémákkal küzdött.

A löveg valóban kiemelkedően nagy rombolóerővel rendelkezett, de a két részből álló töltény használata nehézkes, a tűzgyorsaság pedig ebből adódóan alacsony volt. A Conqueror frontpáncélzata hihetetlenül vastag volt, de a jármű testének alsó része csak (60 fokban döntött) 78 mm-nyi páncélzatot kapott, az oldalsó páncélzat 51 mm-es, a toronygyűrű 21 mm-es, a haspáncélzat pedig alig 13 mm-es volt (a kötényzet 6 mm-t tett ki), ezért a típus ugyan ellenállt a hagyományos páncéltörő lőszerek találatának, de egy akna vagy kumulatív gránát könnyedén megölhette a legénységet.

A Conqueror nehéz harckocsi valójában már a második világháborús meghaladott, a Tiger harckocsi által is képviselt utat képviselte: egy nagy tűzerejű és vastag páncélzatú, de emiatt rendkívül lassú és súlyos műszaki gondokkal küzdő páncélos volt. Vele szemben a Centurion harckocsi már a későbbiekben elterjedő fő csataharckocsikhoz tartozott: páncélzata megfelelő volt, akárcsak lövege, de kisebb mérettel és nagyobb mozgékonysággal lényegesen hatékonyabbnak bizonyult.

A valóságban az FV 214-esek csak az interkontinentális ballisztikus rakétákhoz hasonló elrettentő fegyverek voltak, ellensúlyt képviselve a jobban sikerült szovjet JSz-3-as és T-10-es modelleknek, de hibái miatt a Conqueror-t soha nem vetették be és csak rövid ideig állt szolgálatban.

Az FV 214-es 1955-től 1959-ig gyártották, miután megjelent az új 105 mm-es L7-es löveggel felszerelt Centurion 5/2-es, majd visszamenőlegesen is sok Centurion-t újrafegyvereztek, megszűnt az igény a Conqueror-ra, ezért a folyamatos műszaki problémákkal küzdő típust 1966-ban nyugdíjazták.


Utóélet:

Papíron a Conqueror impozáns harckocsi volt, valójában azonban mire megjelent, már elavultnak számított és ezzel a típussal nemcsak a több, párhuzamosan fejlesztett brit fő harckocsi korszaka ért véget, de a nehéz harckocsiké is (az Amerikai Egyesült Államok saját M103-asával hasonlóan járt el és hamarosan a szovjetek is ejtették a nehéz harckocsik ideáját):


FV 222 „Conqueror ARV” (műszaki mentő):

Az FV 222-es a Conqueror-on alapuló nehéz műszaki mentőjármű volt: a más típusoknál megszokott módon e harcjármű is egy ”sima” harckocsi volt, amelyből azonban kiszerelték a tornyot és elromlott FV 214-esek vontattak. Összesen 8 db Mark I-es és 20 db Mark II-es FV 222-est építettek (utóbbi változat torony nélkül is 57 tonnát nyomott).


Érdemes megjegyezni, hogy a Conqueror-ból megterveztek egy korlátozott oldalirányzási szöggel rendelkező páncélvadász-variánst is óriási, 183 mm-es löveggel, de ez az FV 215b-nek nevezett típus nem jutott túl a prototípus-fázison.


Műszaki adatok:

Név: FV 214 ”Conqueror” (hódító)

Típus: nehéz harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 64,00 t

Hossz: 12,00 m (a test hossza: 7,72 m)

Szélesség: 3,99 m

Magasság: 3,18 m

Motor: 810 Le-s (Rolls Royce Meteor M120, 12 hengeres)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 120 mm-es löveg (Ordnance L1, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (M1919 Browning, egy-egy párhuzamosított és a torony tetején)

Páncélzat: 13-178 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 35 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 161 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.