FV101

„Scorpion”


Előzmények:

A világon elsőként a Brit Birodalom állított hadrendbe sorozatgyártású harckocsit: a Mark I-est, 1916-ban. Az egyedi, rombusz alakú páncélozott harcjármű egyfajta mozgó erődként funkcionált: oldalaira szerelt egy-egy lövegével, három géppuskájával és 8 fős legénységével műúton is csupán 6 km/h-val haladhatott, de képes volt a gyalogságot megállító árkok, szögesdrótok és géppuskafészkek leküzdésére. A Mark I-est a háború alatt újabb hasonló nehéz harckocsik követték és a típus bevált az állóháború megtörésére, de alacsony sebessége miatt képtelen volt a menekülő gyalogság üldözésére, ezért a britek elkészítették a kisebb és gyorsabb, kizárólag géppuskákkal rendelkező Medium Mark A „Whippet” közepes harckocsit.

Az első világháború után megszűnt az igény a statikus lövészárkok ellen használható, lépésben haladni képes nehéz harckocsikra, ezért az angolok áttértek a löveggel rendelkező közepes harckocsik (Medium Mark I, Medium Mark II), valamint a kisebb, csak géppuskás könnyű harckocsik (Mark I, Mark II, Mark III, stb.) előállítására.

E típusok alapvetően megfeleltek a két világháború közötti időszak helyi összecsapásaiban (többnyire gyarmati felkelések leverésében), az 1930-as évek közepétől azonban egyre valószínűbbé vált egy újabb nagy európai háború, ezért az Egyesült Királyság visszatért az első világháborús rendszerhez. Ennek részeként kétféle harckocsit rendszeresítettek: a nagy sebességű és vékony páncélzatú, de löveggel is rendelkező cirkáló harckocsikat (pl.: Cruiser I, Cruiser II, stb.), valamint a lassú, de rendkívül vastag páncélzatú gyalogsági harckocsikat (pl.: Matilda I, Matilda II).

Ez a koncepció előremutatóbb volt más országok könnyű-közepes-nehéz harckocsi felosztásánál, de a gyalogsági harckocsik sebessége, míg a cirkáló harckocsiknak a páncélvédelme nem volt megfelelő, ezért a második világháború alatt a britek újabb és újabb cirkáló, valamint gyalogsági harckocsikat építettek (emellett kényszerűségből több páncélvadászt is létrehoztak, mivel a meglévő típusok nem tudták befogadni a nagyobb kaliberű páncéltörő lövegeket).

Az ország a második világháború alatt végéig fenntartotta a kettős fejlesztési rendszert (amelyet a páncélvadászok mellett néhány könnyű harckocsi egészített ki) és a háború végére sikerült megalkotni két univerzális harckocsit: a Comet cirkáló harckocsit és a Centurion gyalogsági harckocsit, amelyek már mind tűzerő, mind védelem, mind pedig mozgékonyság terén megfelelő teljesítményt nyújtottak.

A második világháború után a többi nagyhatalomhoz hasonlóan a britek is módosították páncélos-fejlesztésüket: néhány kísérleti típus (ld.: Charioteer páncélvadász, Conqueror nehéz harckocsi, FV301 könnyű harckocsi) után áttértek a fő csataharckocsik (angol rövidítéssel MBT-k) előállítására. Ezek a Comet és Centurion utódaiként még nagyobb, erősebb típusokat takartak (ld.: Chieftain, Challenger 1), kiváltva az összes korábbi harckocsit. Az 1960-as évekre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ezek mellett a több mint 50, majd 60 tonnás páncélosok mellett szükség van kisebb, gyorsabb, olcsóbb páncélosokra is, ezért az 1960-es években létrehozták a Combat Vehicle Reconnaissance (Tracked), CVR(T) (angol; lánctalpas harci felderítő jármű) családot. A CVR(T) program (FV100-as sorozat) első tagja az FV101-es könnyű harckocsi volt, amely a Scorpion (angol; skorpió) becenevet kapta.


Konstrukció:

Az FV100-as sorozat és ezen belül az FV101-es egy új irányvonalat képviselt a brit harckocsi-fejlesztésben: a tengerentúli bázisokon állomásoztatott fő csataharckocsik magas költsége miatt ehelyett az angolok légi úton szállítható könnyű, kisméretű harcjárműveket rendszeresítettek, amelyek a főszigeteket csak szükség esetén hagyják el, ugyanakkor rövid időn belül bevethetők. Ehhez a Scorpion méretét és tömegét jelentősen lecsökkentették: a könnyű harckocsi 6,23 méteres hossz mellett mindössze 2,13 méter széles és 2,1 méter magas volt, tömege pedig nem érte el a 8,1 tonnát.

A háromfős legénységű harcjárművet többcélú típusnak szánták, de kis mérete miatt képtelen volt befogadni egy fő csataharckocsik leküzdésére képes hosszú csövű, nagy kaliberű (105 mm-es vagy 120 mm-es) löveget, ezért ehelyett egy rövid csövű, alacsony kezdősebességű 76 mm-es L23A1-es löveget építettek be. Ez a fegyver nagy robbanóerejű rogyókúpos gránátjával (HESH) képes volt páncélozatlan és könnyen páncélozott célpontok (teherautók, páncélautók) leküzdésére, emellett gépágyúknál nagyobb kalibere miatt a nagy robbanóerejű (HE) lövedéke hatásosnak bizonyult megerősített gyalogsági állások rombolására is.

A löveg mellett a páncélos egy párhuzamosított 7,62 mm L43A1-es (FN MAG) géppuskával rendelkezett, valamint felszerelték ködgránát-vetővel és a löveghez is rendszeresítettek ködgránátot (a löveg hatásos lőtávolsága 2,2 km volt).

Az FV101-es tömegének alacsonyan tartására a könnyű harckocsi páncélzatát acél helyett a kevésbé ellenálló, de lényegesen könnyebb alumíniumból készítették. A páncélzat pontos vastagsága nem ismert, de annak anyaga és korlátozott vastagsága miatt csak kiskaliberű fegyverek tüzének állt ellen, ugyanakkor az alacsony profil és az erősen megdöntött homlokpáncél is növelte a jármű túlélési esélyét (a harckocsi erőforrását a jármű orrába építették, a frontpáncél 200 méterről ellenállt a szovjet 14,5 mm-es nehézgéppuska lövedékének).

Az alacsony tömeg és kis méret ugyan korlátozta a védelmi képességet, viszont pozitívan hatott a páncélos mozgékonyságára. A harckocsiba eredetileg egy 4,2 literes Jaguar J60 Mk 100b benzinmotort építettek, amely 190 lóerős teljesítményt biztosított, ezáltal műúton jelentős, 80 km/h-s sebességet tett lehetővé. Egyes források szerint a Scorpion a leggyorsabb sorozatgyártású harckocsi, ez azonban nem igaz, ennél több páncélos, köztük a második világháborús M18 „Hellcat” páncélvadász, a BT-2-es könnyű harckocsi és a modern T14 „Armata” harckocsi is nagyobb sebességre képes).

Az FV101-es feladatkörének megfelelően közepes méretű teherszállító repülőgéppel légi szállítható (egyetlen Lockheed C-130 „Hercules” egyszerre két Scorpion-t vehet a fedélzetére), emellett speciális, lebegést segítő szettel a könnyű harckocsi úszóképes - vízben maximum 5,8 km/h-s sebességgel haladhat.


Fejlesztések:

Az FV101-es független volt a rendszeresítésekor hadrendben álló angol fő csataharckocsitól (az FV4201 „Chieftain”-től) és nem kapcsolódott a második világháborús, légideszantos brit A17 Mark VII „Tetrarch” páncéloshoz sem (közelebb állt a szintén légi szállítható, 75 mm-es löveggel felszerelt amerikai Chaffee harckocsihoz).

A Scorpion-t idővel további FV100-as sorozatú harcjárművek követték (ld. „Szolgálatban” bekezdés), amelyek részben az FV101-es alkatrészekből építkeztek, de emellett e páncélosból is kialakítottak módosított változatokat. Az eredeti Jaguar benzinmotort később egy 5,9 literes, 190 lóerős Cummins BTA dízelmotorra cserélték, de típusból kialakítottak 194 lóerős Steyr M16 TCA HD motoros változatot is.

A Scorpion-ból egyetlen érdemben továbbfejlesztett változatot gyártottak: a Scorpion 90-est (más néven Scorpion 2-t), amely egy hosszú csövű, 90 mm-es Cockerill Mark 3 M-A1 páncéltörő löveget hordozott és kifejezetten export-célra tervezték (egy ilyen harckocsi látható a jobboldali fotón).

A CVR(T) járműcsalád utolsó tagja az FV107 „Scimitar” volt, amely gyakorlatilag egy 30 mm-es gépágyúval felszerelt Scorpion-t takart, de emellett 1995-ben magából az FV101-esből is kialakítottak egy hasonló változatot: a Sabre-t, amely a Scorpion Cummins dízelmotoros testéből és a CVR(W) (gumikerekes felderítő harcjármű-családba) tartozó FV 721 „Fox” páncélautó tornyából állt (benne szintén egy 30 mm-es gépágyúval).


Szolgálatban:

A CVR(T) harcjármű-család tervezését az 1960-as években kezdték meg, a Scorpion-t hosszú tesztidőszakot követően 1970-ben fogadták el és 1973-ban állt szolgálatba az Egyesült Királyság haderejében. Az eredeti megrendelés 275 példányra szólt, amelyet később több alkalommal megnöveltek. Az FV100-as harcjármű-családdal az Egyesült Királyság közös alapra épülő, ezért alacsonyabb áru és egyszerűbben javítható gyorsreagálású (légi szállítható) kapacitást hozott létre.

A típuscsalád 7 tagból állt: az FV101-es harckocsiból (76 mm-es löveggel), a Swingfire-t tüzelő FV102 „Striker” irányított páncéltörő rakétás hordozójárműből (gyakorlatilag egy rakétás páncélvadászból), az FV103 „Spartan” páncélozott csapatszállítóból, az FV104 „Samaritan” páncélozott mentőjárműből, az FV105 „Sultan” parancsnoki és tűzvezető járműből, az FV106 „Samson” páncélozott műszaki mentőjárműből és az FV107 „Scimitar” könnyű harckocsiból (30 mm-es gépágyúval; utóbbi látható a bal felső fotón).

A járműcsaládból s Scimitar feladata volt a könnyű (elsősorban páncélozatlan) célok leküzdése és a felderítés, a Striker-é a nagyobb fő csataharckocsik elleni harc, míg a Scorpion-t egy köztes típusnak szántak, amely a fő csataharckocsik kivételével minden célpont ellen hatékony.

Az FV101-es igen sikeressé vált: több mint 3000 példányban gyártották, ennek felét az Egyesült Királyság vásárolta meg, emellett azonban további több mint egy tucat ország szerzett be Scorpion-okat; elsősorban afrikai, dél-amerikai és közel-keleti nemzetek, de a második legnagyobb megrendelő Belgium volt.

A páncélos első éles bevetése az 1982-es Falkland-szigeteki háborúban történt, ahol az óriási távolság és baráti repülőtér hiányában a brit fő csataharckocsit nem tudták bevetni. Az argentin alakulatok harckocsikkal nem, csak Panhard AML-90 gumikerekes páncélvadászokkal és LVTP-7, illetve LARC-5 kétéltű csapatszállító harcjárművekkel rendelkeztek, de aknák és ellenséges tűz következtében legalább egy FV101-es megsemmisült és egy további megsérült. Az Egyesült Királyság később több Scorpion-t bevetett az 1990-91-es Öbölháborúban.

Az FV101-es az 1970-es, 80-as évek gyorsreagálású légideszantos könnyű harckocsijai közé tartozott (hasonlóan az amerikai M551 „Sheridan” és német Wiesel páncélosokhoz), azonban éppen átmeneti jellege miatt vált elavulttá. Ekkorra a harctereket már a fő csataharckocsik uralták, amelyek vastag páncélzatát az alacsony kezdősebességű 76 mm-es löveg képtelen volt átütni és a típus páncéltörő rakétákkal sem rendelkezett, miközben a könnyebb célpontok (páncélozatlan terepjárók és páncélautók) ellen a nagy tűzgyorsaságú gépágyúk jobban megfeleltek.

Mindezek miatt az Egyesült Királyságban megalkották az Alvis Stormer-t, egy, az FV100-ashoz hasonló méretű és elrendezésű, de több mint 50%-kal nehezebb harcjármű-családot, amelynek azonban földi célpontok elleni tagjai között nincs rövid csövű löveggel felszerelt modell (a Stormer HVM a Striker-hez hasonló - de Starstreak típusú - irányított páncéltörő rakétákkal rendelkezik, míg a Striker 30 a Scimitar-hoz hasonlóan egy 30 mm-es gépágyút kapott).

A Scorpion-t az Egyesült Királyság hadereje 1994-ben leselejtezte (ezek egy részéből alakították ki a Sabre változatot), néhány országban azonban a páncélos máig hadrendben áll.


Utóélet:

Az FV101-es darabszámát tekintve igen sikeres harckocsinak számított és bázisjárműként szolgált az FV100-as járműcsalád számára, ennek ellenére a típust szinte sohasem vetették be és a páncélzat fejlődése hamarosan meghaladottá tette az alacsony kezdősebességű fegyverzetet:


Salamander (kiképző harckocsi):

Az Egyesült Királyság kisszámú Scorpion-t megtartott és lövegüket egy nagyméretű ál-löveggel helyettesítette: ezek a példányok a britek kanadai harckocsi-kiképző létesítményében az agresszor szerepét töltötték be a hadgyakorlatokon, különböző szovjet/orosz páncélosokat szimulálva (az amerikaiak erre a célra hasonló Sheridan légideszantos harckocsijukat használták).


Tosan (könnyű harckocsi):

Irán 250 db Scorpion-t vásárolt az 1979-es Iráni forradalom előtt. Mivel a sah hatalmát megdöntő vallási diktatúra máig nemzetközi fegyverembargó alá esik, az irániak igyekeznek lemásolni és helyben gyártani külföldi harcjárműveket. E program részeként az 1990-es évek végére megalkották a Tosan-t, amely gyakorlatilag az FV101-es helyi másolata, de 90 mm-es löveggel és újabb dízelmotorral.

Az iráni Sayyad gyorsreagálású harcjárművet szintén az FV101-es alapján fejlesztették ki, de ez a típus öt helyett oldalanként csak négy futógörgővel rendelkezik és löveg helyett két Toophan (amerikai BGM-71 „TOW” másolat) irányított páncéltörő rakétát hordoz, ezért közelebb áll a Striker-hez (az alsó fotón baloldalt egy Tosan, jobboldalt egy Sayyad látható).


E típusok mellett az ausztrál Medium Reconnaissance Vehicle páncélozott (lánctalpas) csapatszállító és a kanadai Armoured Vehicle General Purpose páncélautó „Cougar” változata a Scorpion tornyát használja, a 76 mm-es löveggel.


Műszaki adatok:

Név: FV101 „Scorpion” (skorpió)

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 8,07 t

Hossz: 5,29 m

Szélesség: 2,13 m

Magasság: 2,10 m m

Motor: 190 LE-s (Cummins BTA, 5,9 literes, dízelüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 76 mm-es gépágyú (ROF L23A1 , a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (L43A1, párhuzamosított)

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 72,5 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 756 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.