Automitrailleuse a chenilles Renault FT modéle 1917

„FT-17”


Előzmények:

Az első világháború megmerevedett frontjainak áttörését, az állóháború feloldását minden hadviselő fél legfontosabb feladatának tekintette. Mivel a korábban alkalmazott taktikák nem váltak be, a stratégák a tüzérségi zárótűzzel támogatott arctámadást erőltették, ami azonban a milliós emberveszteség ellenére nem jelentett valódi megoldást.

Ezzel egy időben ezért nagy erőkkel fejlesztették a fegyvereket és a járműparkot is - az első világháború két legfontosabb találmánya a hatékony katonai repülőgépek és a harckocsik voltak.

Utóbbiak kezdetben a „szárazföldi-csatahajó” sémát követték és már létező elemekből állították össze őket: egy lánctalpas vázat erős hajtóművel és dobozszerű páncélzattal láttak el, majd felfegyverezték.

Az első sorozatgyártásba került harckocsi az angol Mark I volt és az angolok a háború végégi megőrizték elsőségüket, de egy másik nagyhatalom, Franciaország szorosan a nyomában volt.

A franciák kezdetben a lánctalpas Holt traktort vették alapul, mivel ez a jármű már bizonyította jó terepjáró képességét.

A páncélost tervező Jean Baptiste Eugene Estienne tábornok (akit a franciák egy része a harckocsi atyjaként aposztrofál), eredetileg a Renault óriásvállalattal kívánta legyártanti harcjárművét, ám a tulajdonos Louis Renault visszautasította (így azt a Schneider építette meg).

Amikor a franciák értesültek a Mark I-es sikereiről, az összes könnyűharckocsi-tervezetet leállították, köztük Louis Renault héttonás ötletét is, hogy erőforrásaikat a nehéz (Schneider SA, Saint Chamond) és szuper-nehéz (FCM 2C) harckocsikra összpontosíthassák.

J.B.E. Estienne tábornok azonban minden tekintélyét latba vetve elérte, hogy kiírjanak egy pályázatot a korábbiaknál kisebb páncélosra is.

Ezen a Renault vállalat nyert Louis Renault Automitrailleuse a chenilles (francia; lánctalpas páncélozott autó) típusával, melyet szolgálatba állítására utalva FT modéle 1917, röviden FT-17 (vagy Char Renault FT - Renault FT harckocsi) névvel illettek.


Konstrukció:

Az FT-17-es alapjaiban különbözött minden korábbi harckocsitól, ugyanis elődeinél jóval kisebb volt. Az angol Mark nehézharckocsi-család legnagyobb számban gyártott tagja, a Mark IV-es harckocsi 8 méter hosszú volt és több mint 28 tonna, a Saint Chamond 8,8 méteres és 23 tonna, az FCM 2C pedig 10,27 méter és 69 tonna.

Velük szemben az FT-17-es mindössze 4,95 méter hosszú volt és üresen alig 6,5 tonnát nyomott. A kompakt kialakítás több előnnyel járt, de még ennél is fontosabb újdonság volt a sorozatgyártású harckocsiban elsőként debütáló, körbeforgatható torony.

Az angol Mark nehéz-harckocsik lövegeit a páncélos oldalain található erkélyben helyezték el, ami limitált oldalirányzási szöget eredményezett, a francia nehéz harckocsikon pedig az orr-részbe került a löveg, így csak előrefelé tudtak tüzelni.

Ezzel szemben az FT-17-es tornya miatt teljes, 360 fokos körben tüzelhetett, ami jelentős előnyt biztosított számára.

Az is újdonságot jelentett, hogy - ellentétben az angol Medium Mark A „Whippet” közepes harckocsival, a francia páncélos két változata közül az egyik tornyában egy rövid csövű löveget hordozott (a másik egy géppuskás modell volt).

A korábbi harckocsikhoz képest minimális mérete ellenére az FT-17-es páncélzata megfelelt kortársaiénak: a szegecselt lapok sehol sem voltak vékonyabbak 6 mm-nél, a legvastagabb területen pedig elérték a 22 mm-t.

A páncélost egy kisméretű, négyhengeres Renault benzinmotor mozgatta, amely mindössze 40 lóerős teljesítményre volt képes, de az alacsony tömeg miatt a fajlagos teljesítmény meghaladta a 6 lóerő/tonnát (ez az arány a kortárs Schneider CA-nál 4,4; a Saint-Chamond-nál pedig 4 lóerő/tonna alatti volt).


Fejlesztések:

Az FT-17-es méretei ugyan alulmúlták kortársaiét, ám számos újdonságot alkalmaztak rajta, ezért egyesek ezt a típust tartják a világ első modern harckocsijának. Legénysége csupán két főből állt, de a torony és a benne elhelyezett löveg mellett olyan részleteket vonultatott fel, mint a parancsnoki kupola, illetve a páncélos küzdőterét és a hajtóművet elválasztó páncélzat.

A típus kiválóságát az is mutatja, hogy bár évtizedekig állt szolgálatban a világ legkülönbözőbb országaiban és számos változat készült belőle, az eredeti konstrukció mindvégig változatlan maradt.

E harckocsiból két alapmodell készült: a Char mitrailleur változat hordozta a géppuskát, míg a Char a canon a löveget (a megépült harcjárművek 60%-a volt ilyen géppuskával felszerelt és mindössze 20% kapott löveget).

A Char signal „TSF”modell egy parancsnoki harckocsit takart: ezt a TSF (télégraphie sans fil, ~ vezeték nélküli) páncélost egy rádióval is felszerelték, legénységét pedig három főre növelték.

Az első világháborút követően az FT-17-eseket tovább készítették: ilyen volt az FT M24/25, az FT M26/27 és az FT modifié 31 is. Ez utóbbi páncélost (melyet nem hivatalosan FT-31-ként is emlegettek), egy 7,5 mm-es Reibel géppuskát kapott.

A változatok közötti eltérés a legtöbb esetben marginális volt: különféle (hatszögletű és kör alakú) tornyot használtak, melyekből létezett a testhez hasonlóan szegecselt, de forrasztott és öntött változat is, de még a másolt változatokat is könnyű volt megismerni meglepően nagyméretű első visszafutó görgőikről.


Szolgálatban:

Az FT-17-esek sok országban meglepően sokáig szolgáltak: az első példányok debütálására 1918. március 31-én került sor és az utolsók 1940-ben még szolgálatban álltak. J.B.E. Estienne tábornok ebben a típusban látta a jövőt: ára jóval a többi harckocsié alatt maradt és gyártásuk is egyszerűbb és gyorsabb volt, ezért nagyobb számban álltak rendelkezésre.

A tábornok úgy vélte, az angolok által alkalmazott taktika (kisebb csoportokban, lassan haladó nehéz-harckocsik) helyett elképesztő számú kis-harckocsival kell áttörni a teljes frontvonalat. Részben ennek köszönhetően a szovjet T-26-os megjelenéséig az FT-17 számított a világ legnagyobb darabszámban szolgáló harckocsijának: összesen mintegy 3800 példány készült belőle.

Az amerikai hadsereg a franciák után néhány hónappal, szeptember 12-én vetett be először FT-17-eseket, a később széles körben ismertté váló George Smith Patton Jr. tábornok (balra) parancsnoklata alatt (rá olyan nagy hatással voltak első világháborús élményei, hogy a harckocsi-fejlesztés elkötelezett hívévé vált).

A Saint-Mihiel-i kiszögellés ellen indított támadás során a bevetett 419 db Szövetséges harckocsiból 360 db FT-17-es volt (a csata az ő győzelmükkel ért véget). A jobboldali fotón egy, a támadásban részt vevő FT-17-es látható, 1918-ban (St. Mihiel, Franciaország).

Mintegy 100 db FT-17-et küldtek a cári Oroszországba, ahol a fehérek oldalán harcoltak, majd egyes példányok a bolsevikok kezére kerültek.

A franciák széles körben alkalmazták, összesen 24 országban használták, többek között Brazíliába is eljutott. Egyes államok (pl.: Olaszország) sokáig hadrendben tartották, a franciáknál pedig még a második világháború alatt is szolgáltak FT-17-esek (igaz, már nem vetették be őket). Egyik utolsó alkalmazásuk viszont a németekhez fűződik: a páncélost Párizsban használták, (ironikus módon éppen) a franciák ellen.


Utóélet:

Az FT-17-egy legendás harckocsi volt: számos újítást honosított meg, köztük talán a legfontosabb a forgatható torony gyakorlati hasznának demonstrálása volt. Történelmi jelentősége azonban nem csak ebben rejlett: az FT-17 ugyanis számos ország harckocsi-fejlesztésének első állomását jelentette.

A módosított változatok egyik kuriózuma a lengyel Wojskowy Instytut Gazowy által 1926-ban épített kísérleti modell volt, mely képes volt ködfüggöny létrehozására és vegyi támadás indítására is:


FT 75 BS (önjáró löveg):

A 75 mm-es Blockhaus Schneider (BS) rövid csövű mozsárral felfegyverzett francia típus az FT-17 önjáró löveg változata volt (fixen beépített toronnyal). Bár ez az űrméret akkoriban - főleg egy könnyű harckocsin - hatalmasnak hatott (azonos űrméretű volt a közel négyszer nehezebb Saint Charmond francia nehézharckocsi lövegével), a típusból mindössze kb. 40 példány épült.


Six Ton Tank Model 1917 (könnyű harckocsi):

Az FT-17-es a Ford vállalat által gyártott amerikai másolata volt. Szinte mindenben megegyezett az eredetivel: összesen 950 db készült belőle, ezek egyharmadát szerelték fel löveggel. A Ford cég megépített egy még kisebb, mindössze 3 tonnás páncélost is, melyet csupán egyetlen fő irányított, de külsőre ez is az FT-17 alakját idézte volt.


FIAT 3000 (könnyű harckocsi):

A francia könnyű harckocsi olasz változata. Bár nem a francia Renault, hanem a hazai (olasz) Fiat gyártotta, ez is szinte mindenben megegyezett elődjével (bár erősebb motorja miatt kissé nőtt a mozgékonysága).


FT-Ko (könnyű harckocsi):

A Császári Japán Hadsereg részére küldött, átalakított FT-17-esek neve. Az FT-Ko-t többnyire kiképzésre használták, de a Mandzsúriai incidens alatt (1931-32) részt vett éles bevetéseken (ld. jobbra).


Malij Szoprovozhdenija-Pervij „MSz-1” (könnyű harckocsi):

A szovjetek tanulmányozták a zsákmányolt FT-17-eseket, majd megépítették első saját harckocsijukat, amelyet egyszerűen Malij Szoprovozhdenija-Pervij (orosz; első kisméretű jármű) névvel illettek, de ismert volt a fellengzős „Lenin, a szabadság harcosa” elnevezés is (később a T-18-as kódjelet kapta).

Az MSz-1 és utódai, az MSz-2 és MSz-3 azonban már nem tekinthetőek valódi FT-17-klónnak, mert bár külsőre hasonlítottak egymásra, de új fegyverzetet, motort (elöl, keresztben beépítve) és felfüggesztést kaptak.



Műszaki adatok:

Név: Automitrailleuse a chenilles Renault FT modele 1917 „FT-17”

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 6,50 t

Hossz: 5,00 m

Szélesség: 1,74 m

Magasság: 2,14 m

Motor: 40 Le-s (Renault, 4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg (Puteaux SA 1918, a toronyban) vagy 1 db 8 mm-es géppuska (Hotchkiss M1914, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 6-22 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 7,8 km/h (úton), 4,4 km/h (terepen)

Hatótávolság: 65 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.