Marmon-Herrington Combat Tank Light Series

„CTLS”


Előzmények:

Az első világháború után (követve a nemzetközi trendet), az Amerikai Egyesült Államok is leállította a harckocsik fejlesztését, illetve gyártását és rögzítették, hogy páncélosokat kizárólag a gyalogság használhat, a két világháború között azonban a harckocsik összetétele megváltozott. A világháború alatt (leszámítva a Renault FT-t) a nehéz harckocsik domináltak: lépésben haladó, löveggel és több géppuskával felszerelt mozgó bunkerek, amelyek képesek voltak a géppuskákkal és szögesdróttal védett lövészárok-rendszerek áttörésére.

A frontvonal összeomlását (majd a háborút) követően azonban a hangsúly a mozgásra helyeződött át, az ellenség üldözésére és bekerítésére, ahol a nehéz harckocsik 5-10 km/h-s végsebessége túlságosan lassúnak bizonyult, ezért helyüket fokozatosan átvették a csak géppuskával felszerelt gyorsabb könnyű harckocsik. E könnyű páncélosok három fő előnnyel rendelkeztek. Egyrészt kisebb méretük és nagyobb mozgékonyságuk miatt szűk terepen (városok utcáin, szűk ösvényeken) is boldogultak, kisebb létszámú legénységet igényeltek és egyszerűbb volt a karbantartásuk, ráadásul alacsonyabb áruk miatt lényegesen a nehéz harckocsiknál nagyobb számban gyárthatták őket. A könnyű harckocsik különösen megfeleltek az európai nagyhatalmak afrikai és ázsiai gyarmatain, ahol rendfenntartó feladatkört láttak el, de szükség esetén alkalmasak voltak lázadások leverésére is.

Az 1920-as évek második felében megjelent egy még kisebb, a könnyű harckocsik alá pozícionált páncélos, a kisharckocsi (angolul tankett). A kisharckocsik általában nem rendelkeztek toronnyal és kétfős legénységük többnyire egy-két géppuskát kezelt, de szintén alkalmasak voltak gyarmati használatra és a remények szerint alacsony áruk miatt jelentős számban gyárthatták őket, amelyeket aztán tömegesen bevetve leküzdhettek bármilyen ellenállást.

Az 1930-as évek elején több országban fejlesztettek és gyártottak kisharckocsikat (pl.: angol Carden-Loyd Mark VI, olasz CV-33), azonban az évtized második felében (éppen a páncélosok számának növekedése miatt) előtérbe kerültek a páncéltörő löveggel felszerelt harckocsik, de mivel a kisharckocsik mérete általában nem tette lehetővé löveg beépítését, szinte azonnal meghaladottá váltak.

Az Amerikai Egyesült Államok, amely az 1930-as években, relatív későn kezdett új harckocsik gyártásába, már nem is rendszeresített kisharckocsikat, az 1931-ben alapított, eredetileg autóalkatrészeket, majd négykerék-meghajtású járműveket gyártó Marmon-Herrington azonban kifejlesztett egy ilyen járművet.

A vállalat 1935-ben - eredetileg Lengyelország számára - készítette el a Combat Tank Light Series (angol; ~ harckocsi könnyű harckocsi sorozat), röviden CTLS sorozat első tagját, a CTL-1-est. A lengyelek végül nem vásároltak a típusból, de azt a cég továbbfejlesztette, és amikor az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyalogsága (USMC) egy olyan kisméretű páncélost igényelt, amelyet a korai, kis kapacitású partraszállító hajók is a fedélzetükre vehettek, felajánlották saját CTL-3-s páncélosukat.


Konstrukció:

A CTLS széria első gyártásba került változata, a CTL-3-as magánkezdeményezésre épült és nem volt köze az állami kézben lévő Rock Island Arsenal által fejlesztett M2-es könnyű harckocsihoz, ezért a típus a kortárs amerikai páncélosok helyett az európai kisharckocsikra hasonlított.

A harcjármű mindössze 3,51 méter hosszú (ugyanakkor 2,08 méter széles) volt és mindössze két fős legénységgel rendelkezett. Toronnyal nem szerelték fel, de az eredeti 7,62 mm-es géppuskát egy 12,7 mm-es nehézgéppuskára cserélték, amelyet egy gömbcsuklóban a harcjármű frontjába építettek, de egyedi módon a páncélos emellett két további géppuskát is kapott, amelyeket szintén a frontba telepítettek (a nehézgéppuska két oldalára).

A CTL-3-as páncéltestét még szegecseléssel készítették, az egyszerű, síklapokból összeállított, dobozszerű páncélzat vastagsága sehol nem haladta meg a 12,7 mm-t (0,5 hüvelyket), de ezt nem tartották komoly problémának, mert a páncélost eleve kifejezetten a gyalogság ellen kívánták bevetni (egy partraszállás első hullámában) és ekkor az amerikai M2-es könnyű harckocsi szintén kizárólag géppuskákkal rendelkezett.

A páncélvastagságot azért sem növelhették jelentősen, mert az túlságosan nehézzé tette volna a 4,3 tonnás CTL-3-ast. A relatív kis tömeg másik előnye az volt, hogy a harckocsi meghajtásához egy kisebb teljesítményű erőforrás is elegendőnek bizonyult: erre a célra egy 85 lóerős, 8 hengeres Ford motort választottak.

A harckocsi futóműve szintén eltért a többi brit páncélosétól: oldalanként négy darab kisméretű futógörgőt alkalmaztak, amelyet laprugós felfüggesztés kapcsolt a jármű testéhez, viszont ezek fölé mindössze egyetlen egy visszafutó-görgőt építettek.


Fejlesztések:

Ahogy fentebb is olvasható, a CTLS járműcsalád első tagja a CTL-1-es volt, amelyet hamarosan követett a szélesített lánctalpú CTL-2-es, majd az amerikai haditengerészet számára tervezett CTL-3-as, immár egy nehézgéppuskával és két géppuskával. A hadsereg nem volt elégedett a típussal (ld. lentebb), ezért a Marmon-Herrington vállalat létrehozta a CTL-3A-t, amely áttervezett, nagyobb kapacitású futóművet és egy új, 6 hengeres, 118 lóerős motort kapott, majd a módosított frontú CTL-3M-et (a későbbi CTL-6-os egy módosított futóműves, de torony nélküli CTL-3-ast takart).

A következő lépés a CTL-3TBD volt, amelyre már egy kisméretű tornyot építettek, benne a korábbi egy helyett kettő nehézgéppuskával. A legnagyobb sorozatban a CTLS-4TAC variánst gyártották, amely vastagabb (maximum 25,4 mm-es) páncélzatot, az amerikai harckocsikon gyakori függőleges tekercsrugós felfüggesztést és három 7,62 mm-es géppuskát hordozott (egyet a tornyában). Amíg a 4TAC modell a középvonaltól jobbra eltolt tornyot kapott, párja, a CTLS-4TAY baloldali toronnyal rendelkezett (a változtatások hatására mindkét CTLS-4-es tömege 8 tonnára nőtt).

A két, egymással azonos (de ellentétes oldalra épített tornyú) változatot azért gyártották, mert kialakítása miatt a CTLS-4TA sorozat tornyát nem lehetett teljesen körbefordítani, ezért a harckocsikat párosával tervezték bevetni (egy bal- és egy jobboldali tornyos modellt), amelyek együtt bármilyen irányból érkező ellenséget tűz alá vehettek.

A második világháború alatt egy kizárólag géppuskás harckocsit már nem tartottak megfelelőnek, ezért a gyártó elkészítette a CTMS-1TB1-es modellt, amely kettő helyett három fős legénységgel rendelkezett és tornyában már egy 37 mm-es löveget (és egy 7,62 mm-es géppuskát) szállított. A CTMS programmal párhuzamosan megkezdődött egy még erősebb, négyszemélyes páncélos tervezése (MTLS-1G14) egy helyett két 37 mm-es löveggel, öt(!) géppuskával és még vastagabb páncélzattal, de ez alváltozat már nem került gyártásba.

Az alábbi fotómontázson balról jobbra egy-egy CTL-3, CTL-3A (hátulról), CTL-6 és egy CTL-3TBD látható.


Szolgálatban:

A Marmon-Herrington CTL-3-ast a haditengerészet azért választotta, mert a versenytárs J. Walther Christie által épített prototípust nem tartották megfelelőnek, a gyalogsági M2-es pedig túlságosan nagy és nehéz volt ahhoz, hogy egy könnyű bárka a fedélzetére vegye. A cég 1936-ban mindössze 5 db CTL-3-ast épített, majd további 5 példányt 1939-ben, a haditengerészet tesztjére. A teszteken egyértelművé vált, hogy a löveggel felszerelt M2-es könnyű harckocsi (M2A4) és hasonló utódja, az M3 „Stuart” mellett méret és teljesítmény tekintetében is eltörpül a torony nélküli, csak géppuskás kisharckocsi, ezért 1940-ben mindössze 20 (CTL-6-os) példányt rendeltek (azokat is csak azért, mert a partraszálló hajók nem bírták el a 15 tonnás Stuart-ot).

Marmon-Herrington számára ez óriási problémát jelentett, mivel az Amerikai Egyesült Államok nem lépett be az 1939-ben kitörő második világháborúba, ezért további amerikai megrendelésre nem volt esély, miközben a fejlesztés nem állami megrendelésre történt, hanem a cég saját kockázatára, így a költségeket is neki kellett állnia.

A leszállított 20 db CTL-6-os és a fokozatosan CTL-3A, majd 3M szintre felhozott 10 db CTL-3-as azonban csak előszériaként funkcionált, ugyanis bár 1940-ben Hollandiát megszállták a németek, Holland Kelet-India (a mai Indonézia) gyarmat független maradt, ugyanakkor félő volt, hogy a terjeszkedő japánok (vagy más ország) megkísérli meghódítani az anyaország nélküli területet.

Megoldásként a hollandok fegyverekkel és harcjárművekkel kívánták felszerelni a területet, csakhogy Európában már javában zajlott a második világháború, amelybe az Amerikai Egyesült Államok is szállított harcjárműveket, ezért hiányzott a megfelelő szabad gyártó-kapacitás. Ebben a helyzetben a hollandok kényszerből megrendelték a magáncégként gyártósorral és kész típussal rendelkező CTLS-t, de mivel a CTL-3-ast túlságosan gyengének tartották, kizárólag továbbfejlesztett CTLS-4-seket igényeltek. A megrendelés 200 harckocsira szólt, de a páncélosok leszállítása rendkívül lassú volt: 1942 elején kb. kéttucat példány megérkezett a gyarmatra, de azt a japánok kevesebb, mint egy hónappal később megszállták, ezért a gyár ismét megrendelő nélkül maradt (néhány harckocsit bevetettek a japánok ellen). A támadás alatt már további több mint 150 páncélos úton volt Ázsiába, ezeket végül Ausztráliába szállították, ahol 1943-ig kiképzésre használták.

Miután a japánok 1941 végén csapást mértek a Pearl Harbor-i amerikai haditengerészeti támaszpontra, az ország belépett a második világháborúba és az elkészült, de még le nem szállított CTLS harckocsikat lefoglalta, valamint a Marmon-Herrington vállalatot kötelezte a gyártás folytatására. A páncélost Kínának szánták, amelyet a Lend-Lease szerződés keretében kívántak leszállítani, hogy azokat a kínaiak a japánok ellen használják, de a kínaiak az ekkor már elavult típusra nem, csak az ígért (löveggel rendelkező) Sturart harckocsira tartott igényt. Több mint 200 darab CTLS kisharckocsit így végül az amerikai hadsereg rendszeresített, majd a típussal az Alaszkában állomásozó páncélos erőkkel szerelte fel, hogy kiváltsa egy esetleges északi támadás megállítására ott állomásozó Stuart-okat.

A löveggel felszerelt CTMS-1TB1 harckocsikból a hollandok 194 darabot rendeltek, de ezek közül egyet sem szállítottak le a Holland Kelet-Indiák megszállásáig, ezért az elkészült példányok közül 26-ot Holland Guyanába (ma Suriname) küldtek, ahol átadták őket a Szabad holland erőknek, míg egyes páncélosokat közép- és dél-amerikai országoknak adtak át. Az MTLS-1G14 harckocsi ekkor még fejlesztés alatt állt; ennek fejlesztését az amerikai haderő elvette a cégtől, de miután 1943-ban összehasonlították a lényegesen erősebb és kiforrottabb, 75 mm-es löveggel felszerelt M4 „Sherman” közepes harckocsival, a programot leállították. Összesen több mint 800 CTLS szériájú páncélost gyártottak, ennek fele CTLS-4TAC, illetve 4TAY sorozatú volt.

Az Amerikai Egyesült Államok már 1943-ban megsemmisítette az összes hadrendben álló CTLS harckocsiját, az indonézek azonban még a második világháború után is használták néhány évig a típust (a hollandok elleni szabadságharc részeként). A hollandok által használt utolsó CTMS-1TB1-t még később, csak 1957-ben vonták ki, Kuba pedig egészen az 1960-as évekig használta a típust.

A CTLS sorozat a világ utolsóként kifejlesztett (második világháború előtti) kisharckocsija volt és valószínűleg mind közül a legfejlettebb és az egyik legerősebb (a többször módosított futómű képességeit jól mutatja, hogy az első gyártott változat tömege 4,3 tonna, az utolsóé ennek közel az ötszöröse, több mint 20 tonna volt), de mire gyártásba került, a kisharckocsik koncepciója már meghaladottá vált.


Utóélet:

A CTLS sorozat (részben kényszerűségből) jelentős példányszámban épült, de nem ez volt a Marmon-Herrington vállalat által a második világháború alatt gyártott egyetlen harcjármű; a cég emellett megtervezte saját páncélautóját (ezt Dél-Afrikában gyártották), valamint egy légideszantos harckocsit:


M22 „Locust” (légideszantos harckocsi):

Az Egyesült Királyság a második világháború előtt elkészítette az A17 Mark VII „Tetrarch” könnyű harckocsit, amelyet a GAL. 49 „Hamilcar” sikló repülővel szállíthattak. E típus leváltására 1941-ben a Marmon-Herrington vállalat kifejlesztette és gyártotta az M22-es könnyű harckocsit, amely dimenziói révén szintén elfért a Hamilcar rakterében, azonban a 7,4 tonnás, 37 mm-es löveggel és maximum 9,5 mm-es páncélzattal felszerelt típus a háború második felében már menthetetlenül elavultnak számított. A jobboldali fotón baloldalt egy M22-es, jobboldalt egy MTLS-1G14 látható.


Műszaki adatok:

Név: Marmon-Herrington Combat Tank Light Series CTL-3 „CTLS”

Típus: kisharckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 4,3 t

Hossz: 3,51 m

Szélesség: 2,08 m

Magasság: 2,11 m

Motor: 85 Le-s (Ford, 8 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2, a test elején, közepén)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (M1919, a test elején, két oldalt)

Páncélzat: max. 12,7 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 53 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 201 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.