Char d’Assault Saint Chamond

„Saint Chamond”


Előzmények:

A világtörténelemben számos birodalom tűnt fel, de idővel többségük a feledés homályába veszett (ld.: aztékok, tatárok, hunok, stb.). A valóban komoly hatalommal rendelkező, a világtörténelmet évszázadokon át formáló hatalmak szinte mind Európából kerültek ki. Közülük is három nagyhatalom jutott meghatározó szerephez: az angolok, a németek és a franciák.

Ezek az országok hatalmukat többek között fejlett katonai technológiáiknak köszönhették, ezzel győzve le a gyakran létszámfölényben lévő ellenséget (ld.: angol géppuskások Afrikában, németek a Bokszerlázadás alatt a kínaiak ellen, stb.)

Hasonló sikereket a franciák is büszkélkedhettek: már a középkori lovagok elődei, a dárdával felszerelt frank páncélos lovasok is félelmetes ellenfélnek számítottak a muszlimok számára, akik rövid szablyákkal és páncél nélkül indultak csatába.

Akárcsak a többi ország, a franciák is igyekeztek megtartani előnyüket, ezért újabb és újabb fegyvereket terveztek, vagy ha szükség volt rá, a taktikájukon változtattak (ld.: Napóleon összpontosított tüzérségi ütegei). Mindezek hatására a XX. század elejére Franciaország komoly gyarmatbirodalmat épített ki és az erősödő Németország ellen szövetségre lépett korábbi ellenfelével, az Egyesült Királysággal.

Mégis, amikor 1914-ben kitört az első világháború, a németek benyomultak a francia területekre és elkeseredett harc vette kezdett, amelyben milliók lelték halálukat. Mindkét fél, minden hadat viselő ország gyors lefolyású háborúban gondolkodott, de a géppuskák elterjedése és a rengeteg löveg csírájában fojtott el minden támadást. A rohamot erőltető parancsnokok beosztottjait mindkét oldalon árkok és egyéb akadályok várták és a kialakuló állóháborúban hiába nőtt riasztó mértékben az elesettek száma, sokáig nem találtak megoldást a problémára.

Ezt a helyzetet az első harckocsi, az angol Mark I-es törte meg 1917-ben: a lánctalpas, lassú, páncélozott szerkezetek utat törtek maguknak a sáron, árkokon és szögesdróton át, miközben tüzükkel lefogták a védőket. Ez a forradalmian új harcjármű alapjaiban írta újra a háborús taktikát és hatalmas előnyt nyújtott használójának. De természetesen nem az angolok voltak az egyetlenek, akik harckocsikat építettek. Bár a Levavasseur project keretében a franciák már a XX. század első évtizedében megkísérelték egy páncélos létrehozását, a Schneider CA1 lett az első valóban bevetett francia típus.

E járműnek számos hibája volt, ezért Émile Rimailho tüzér-ezredes egy új típust tervezett. Mivel az új harckocsi a Forges et Aciéries de la Marine et d'Homécourt Saint Chamond-i gyárában készült, a típusra gyakran Saint Chamond-ként hivatkoztak (néha Schneider B16-ként is emlegették, utalva a gyártó nevére és a típus kifejlesztésének évére). A páncélos neve, a Char d’Assault Saint Chamond jelentése: ~ Saint Chamond-i támadó harckocsi.


Konstrukció:

A Saint Chamond - akárcsak a korszak összes többi (3; az angol Mark széria, a francia CA1 és a német A7V) nehéz harckocsija - ez is az angolok „szárazföldi cirkáló” elgondolását követte. Ezek a korai páncélosok valóban olyanok voltak, mint a hadihajók: hatalmas testükkel lassan haladtak, de semmilyen akadály nem állította meg őket. Amellett, hogy páncélzatukról lepattantak a lövések, képesek voltak viszonozni a tüzet, így egyfajta mozgó várként/bunkerként funkcionáltak.

A Saint Chamond tökéletesen megfelelt ennek a doktrínának: elődjéhez, a CA1-hez képest ráadásul hossza kb. 30%-al 8,8 méterre nőtt és 23 tonnás tömegével közel kétszer nehezebb volt nála. A harcjármű orr-részét a korábbi páncéloshoz hasonlóan különleges alakúra képezték ki, ezáltal kevésbé akadt el a földben, viszont elhagyták az orra szerelt fémlapot, mivel rájöttek, hogy a harckocsi a szögesdrótot a puszta tömegével képes átvágni.

A páncélos testét hosszúra, szélesre, de laposra alakították ki, ezáltal lejjebb került a súlypontja, így kevésbé volt hajlamos a borulásra (ez különösen fontos szempont volt az első világháború árkokkal és bombakráterekkel szabdalt harcmezőin).

Mivel a CA1 jobb oldalára telepített rövid löveg nem vált be, a Saint Chamond-nál a főfegyvert áthelyezték a jármű orr-részébe. Ez a Rimailho ezredes által tervezett Canon de 75mm TR Saint-Chamond (Modele 1915) volt (a fegyver a Canon de 75 modele 1897 tábori lövegen alapult).

A löveget csak függőlegesen lehetett irányozni, ezért kiegészítésként további négy Hotchkiss géppuskát is beépítettek. Részben emiatt, részben a bonyolult motor okán ehhez a típushoz kellett a világon a második legtöbb harckocsizó: összesen 9 fő (a rekorder a szintén az első világháborúból származó német A7V, 18 katonával). Ez a nagy szám azonban kifizetődött, mert az erős löveg gyakorlatilag bármilyen célt képes volt elpusztítani.

A fegyverzethez hasonlóan a harcjármű páncélzata is komolyabb volt elődjénél. A fenéklemez mindössze 5 mm-es volt, a döntött orrba viszont 11 mm-es fémlapokat szereltek fel, így a páncélos jobban ellenállt a német K-páncéltörő puskának. De hiába védték 17 mm vastag páncélzattal a típus oldalát, a hézagos illesztések miatt előfordulhatott, hogy olvadt fémszilánkok jutottak a küzdőtérbe. Hogy megelőzzék a sérüléseket, az angolokhoz hasonlóan a franciák is egy láncból készült szemvédőt rendszeresítettek a személyzet tagjainál, ami a sisakhoz csatlakozott (ezt a nehéz és kellemetlen kiegészítőt általános közutálat övezte).

A löveggel és a páncélzattal szemben futóműből nem volt választék, ezért a Saint Chamond-ot is a Holt traktor alvázával szerelték. A típus egyik legérdekesebb részlete a meghajtás módja volt. A második világháborús Elefant becenevű német páncélvadászt sokan az első hibridhajtású sorozatgyártású harcjárműnek hiszik, de valójában ez már a francia nehéz-harckocsin is felbukkant. A Saint Chamond 90 lóerős motorja ugyanis egy dinamót hajtott: ez szolgáltatta az áramot a lánctalpanként egy elektromos motor számára. Ez bonyolult és nagyméretű megoldás volt, viszont így a páncélos akár 12 km/h-val is haladhatott, ami kétszerese volt az angol rivális típusénak.


Fejlesztések:

Az első világháború alatt nagyobb számban csak angol és francia harckocsikat vetettek be, de ezeket is elszórva. Néhány nagyobb csapatösszevonást leszámítva a páncélosok még inkább csak egy új technológia előfutárai voltak: megbízhatatlanságuk nem tette lehetővé széleskörű alkalmazásukat (rendszerint több páncélos veszett oda meghibásodás miatt, mint ahányat az ellenség harcképtelenné tett).

A franciák egyik nagy problémája ugyanaz volt, mint a többi nemzeté: a harcokban csak korlátozott tapasztalatokat szereztek, ezért a tervezők nem tökéletesíthették modelljeiket. A Saint Chamond-nál is hasonló volt a helyzet: az egyes modellek csak az előállítás leegyszerűsítésére törekvő gyár miatt különböztek. Az első példányok tetején elöl két henger alakú megfigyelő-kupolát építettek, de később ezt elhagyták, mert úgy vélték, hogy nincs rájuk szükség. Idővel rájöttek a hibájukra, ezért az utolsó szériánál a jármű bal oldalára visszahelyeztek egy kis tornyot, amely a korábbiakkal ellentétben nem kör-, hanem négyzet-alapú volt.

Bár a típus előnyére vált, hogy (ellentéten a CA1-el és a kazamatás angol modellekkel), az orr-részbe szerelt löveggel könnyebb volt célozni és teljes méretű löveget alkalmazhattak, de a gyártás drága és lassú volt. Ennek az volt az oka, hogy a járművet szerkesztő Émile Rimailho azért tervezte át a szabványos löveget, hogy aztán saját maga gyárthassa.

Ez ellátási problémákat is felvetett és drága is volt, ezért a harmadik szériánál már az eredeti, 75 mm-es Canon de 75 modele 1897-et építették be. A háború kitörésekor ez volt a legmodernebb gyorstüzelő löveg, de háttérbe szorult, mert alacsony röppályán tüzelt, ami az állóháborúban a baráti egységek mögött állomásozó tüzérségnek nem felelt meg (a harckocsinál viszont kitűnő választásnak bizonyult). Ezeknél a nehéz harckocsiknál elől a 11 mm-es páncéllapra egy kiegészítő 8,5 mm vastag lemezt erősítettek, ezáltal a páncélvédelem is nőtt.


Szolgálatban:

A harckocsik bevetése új korszakot jelentett a szárazföldi hadviselésben: a francia Jean Baptiste Estienne ezredes (később tábornok) híressé vált szavaival „Bárki, aki elsőként képes lesz felfegyverezni és felszerelni az első szárazföldi páncélost…, megnyeri a háborút”.

Látva az angolok hihetetlen sikereit, a franciák is szorgalmazták a páncélosok építését, csakhogy az első, 1917-es catában a francia Schneider CA1-es nehéz harckocsik komoly vereséget szenvedtek. Ennek két oka volt: egyrészt a németek ekkorra már megismerkedtek az új harcjárművel és nem pánikszerűen menekültek, hanem felvették a harcot (a bevetett 132 harckocsiból a tüzérség 57-et elpusztított). Emellett az is komoly problémát jelentett, hogy a francia járműben a K-páncéltörő puska találatától gyakran meggyulladt az üzemanyag.

A CA1 után egy évvel debütáló Saint Chamond igyekezett orvosolni a hibákat és összességében jóval erőteljesebb benyomást keltett. A kortárs angol Mark IV-es nehéz-harckocsival összehasonlítva jóval hatékonyabbnak tűnt: végsebessége kétszerese volt a rivális típusénak, de erősebb volt a fegyvere is, nagyobb a hatótávolsága és vastagabb a páncélzata. A franciák bíztak az új típusban és 400 Saint Chamond legyártására utasították a Schneider vállalatot.

Annak, hogy a típus mégsem vált be, egyetlen oka volt: a hossza. Bár a Holt traktor alváza kevésbé volt sérülékeny, mint az angoloknak a harckocsik egész testén végigfutó lánctalpuk, egyszerűen túl rövid volt a Saint Chamond-hoz képest.

Emiatt a nyolc méternél is hosszabb páncéltest elöl és hátul is jelentősen túllógott. Ha a Saint Chamond egy kb. másfél méternél mélyebb árkon vagy bombakráteren hajtott át, nagy volt az esély arra, hogy a típus fennakadt. Hiába próbálkoztak, a túlnyúlások - különösen az orr-részen - megoldatlannak bizonyultak és a Saint Chamond-okat egy idő után elkezdték visszavonni az első vonalból. Ekkor - akárcsak a hidegháborúban az amerikai M551-esnél - új munkát találtak az amúgy használhatatlan páncélosnak: önjáró lövegként, a csapatok támogatására vetették be.

A Schneider Saint Chamond-ja számára a kegyelemdöfést egy másik francia harckocsi, a korszakalkotó Renault FT-17-es adta meg. Az aprócska páncélos kicsi volt és mindössze kétfős legénységgel rendelkezett, viszont borzasztó olcsó volt és forgatható tornyába már egy löveget helyeztek.


Utóélet:

A Saint Chamond csupán egy félresikerült modell volt a megfelelő páncélos kikísérletezéséért vívott harcban. Az angol Mark harckocsikkal szemben nem volt sem túl elterjedt, sem hatékony, sem pedig ismert. Mégis, a németek első harckocsija, az A7V meglepő hasonlóságokat mutatott: a Holt-traktorra épülő alap, a túlnyúlások, az orrba szerelt löveg - ezek mind-mind megvoltak a németeknél is, de részben emiatt a német páncélos sem lett sikeres:


FCM 2C „Char 2C” (nehéz harckocsi):

Az első világháború végével nem fejeződtek be a páncélos-kísérletek, sőt, még nagyobb intenzitással folytak. Míg azonban a legtöbb ország a könnyű típusokat preferálta (ld.: angol Mark VI), addig a franciák a nehéz harckocsikra is kiemelt figyelmet fordítottak. Ezek egyike volt a Char 2C, amelynek tervezését már 1917-ben megkezdték, de csak a háború végé után fejezték be. Bár felépítését tekintve nem sok köze volt a Saint Chamond-hoz, ez a típus is áldozatául esett a túlméretezett testnek és a nem megfelelő futóműnek.


Műszaki adatok:

Név: Char d’Assault Saint Chamond „Saint Chamond”

Típus: nehéz harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 23,00 t

Hossz: 8,80 m

Szélesség: 2,70 m

Magasság: 2,40 m

Motor: 90 Le-s (Panhard-Levassor, benzinüzemű hibrid)

Legénység: 9 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (Canon de 75 modele 1897, az orr-részben, középen)

Kiegészítő fegyverzet: 4 db 8 mm-es géppuska (Hotchkiss M1914, 1-1 a jármű jobb- és bal-oldalán, elöl és hátul)

Páncélzat: 5-17 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 12 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 60 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.