Carro Armato P40

„P26/40”


Előzmények:

Olaszország a XX. században középhatalomnak számított (akárcsak Hollandia vagy az Osztrák-Magyar Monarchia). Bár az ország ereje nem vetekedhetett Európa nagyhatalmaival (az Egyesült Királysággal, Németországgal és Franciaországgal), igyekezett egy erős ország benyomását kelteni - ld.: afrikai gyarmatok, ütőképes hadsereg, erős ipari bázis, stb..

Ez utóbbi részben kényszerből született: az első világháború alatt az Antant oldalán harcoló olaszok például egyáltalán nem rendelkeztek harckocsikkal, mivel angol és francia szövetségeseik kapacitását saját szükségleteik kielégítése kötötte le.

Olaszország második harckocsija ezét a Fiat 3000 lett, amely tulajdonképpen a francia Renault FT-17 helyi változata volt (ezzel szemben a korábbi, két példányban készült 40 tonnás Fiat 2000 nehéz harckocsi saját tervezet volt).

Az első világháború után (különösen Benito Mussolini 1922-es hatalomra kerülését követően) a túlnyomórészt mezőgazdaságból élő országban rendkívül ambiciózus tervek indultak, pl.: a Mare Nostrum (olasz; mi tengerünk), azaz a teljes Földközi tenger felügyelete és több ország (pl.: Libanon és Egyiptom) elfoglalása.

A hitleri Németországhoz közeledő Ducenek (vezérnek, azaz Mussolininek) ehhez erős hadseregre volt szüksége, ezért egész sor harckocsit (L3/33, L6/40, M11/39, M13/40, stb.) és repülőt (Fiat CR.42, Fiat G.50, Macchi C.200, stb.) készítetett és bizakodva nézett szembe a háború lehetőségével.

Miután elkezdődött a második világháború és Mussolini reményei szerint az angolokat lefoglalta a németek elleni harc, 1940-ben hadat üzent az Egyesült Királyságnak és megtámadta Egyiptomot. Az angolok kezdetben visszavonultak, majd beásták magukat és hamarosan kiderült, hogy az olasz tervek figyelmen kívül hagyták a valóságot. Hiába voltak túlerőben, a technológiai fölény az angoloknál volt: az olasz harckocsik például hatalmas veszteségeket szenvedtek, mivel 20, 37, sőt, 47 mm-es lövegjeik sem ütötték át az ellenséges harckocsik páncélzatát, saját védelmük viszont nem állt ellen a 40 mm-es angol lövegeknek.

Emiatt a Fiat közepes harckocsik mellett az olasz Ansaldo hadiipari vállalat még 1940-ben megkezdte egy, a korábbiaknál jóval nagyobb tűzerejű nehéz harckocsi tervezését, amely eséllyel veheti fel a harcot a Szövetségesek összes típusával. Ez lett a Carro Armato P40 (olasz, P40-es páncélozott harckocsi), mely a P26/40 kódjelet kapta (a ”P” a pesante - nehéz - rövidítése, a 26 a jármű tömegét, a 40 pedig a tervezés idejét jelölte).


Konstrukció:

A P26/40 volt a legnagyobb második világháborús olasz harckocsi, amely nagyobb tűzerővel és vastagabb páncélzattal rendelkezett, mint elődei, ennek ellenére felépítésében számos hasonlóságot mutatott a többi olasz páncélossal.

A harcjármű teste gyakorlatilag megegyezett a korábbi olasz közepes harckocsikéval: ennél a típusnál is kisméretű futógörgőket alkalmaztak, nyolcszögletű toronnyal és hátrafelé lejtő páncéltesttel (mindezt annak ellenére, hogy a jármű hossza az M11/39-hez képest 23%-al, tömege 133%-al nőtt).

A P26/40 legnagyobb újdonsága kétségtelenül a toronyba épített 75 mm-es löveg volt, mellyel - a tervezők számítása szerint - minden szóba jöhető ellenséges harckocsit meg lehetett semmisíteni. A 18 kaliberhosszú löveg kezelését két fő végezte, ezért a parancsnokra hárult a töltés feladata is.

E nehéz harckocsinál már nem használták a korábban (a vezető mellé épített) két géppuskás lőállást: ehelyett egyetlen 8 mm-es géppuska került a löveg mellé. Ezen kívül a P26/40-re egy további gépfegyverrel lehetett rögzíteni, a torony tetejére (az ellenséges repülők lelövésére).

A harcjármű tűzerejéhez hasonlóan védelme is felülmúlt minden korábbi (és későbbi) olasz típust: ennek vastagsága még a legvékonyabb részen, a hasi oldalon is elérte a 14 mm-t. Ennél jóval vastagabb, 40 mm-nyi páncéllap védte a harckocsi oldalát és hátsó szekcióját, az orr-rész és a torony páncélzata főként 50 mm-nyi volt, szemből viszont 60 mm-es páncélzat védte a bent ülőket (ez az adat az utolsó világháborús olasz harckocsin is csak 50 mm volt, az L3/33-on viszont mindössze 12 mm).

Az komoly tűzerő és a korábbiaknál erősebb védelem miatt a típus tömege a névben is szereplő 26 tonnára növekedett, ezért a harckocsi mozgékonyságának megőrzése rendkívül fontos volt. A P26/40-be ezért egy 330 lóerős SPA dízelmotor került, mellyel az oldalanként nyolc futógörgős páncélos műúton 45 km/h-s (terepen 15 km/h-s) sebességet érhetett el. A futómű egyéb tekintetben nem különbözött jelentősen a korábbi olasz harckocsiktól: itt is laprugókat használtak, melyek kétszintes rendszerben, négy futógörgőt kapcsoltak össze.


Fejlesztések:

A Carro Armato P40 egy újabb olasz harckocsi volt, amely szinte mindenben követte elődjei felépítését, ezért gyakorlatilag a P26/40 maga is egy feljavított M11/39 volt (bár a harcjárművet nehéz-harckocsiként jelölték, a fronton gyakran M26/40 névvel illették - ”M” - medio; közepes).

A P26/40 tervezése már 1940-ben elkezdődött, de további két évig tartott, mire beindult a gyártás. Ez idő alatt a Szövetségesek új harckocsijai mutatkoztak be, köztük a szovjet T-34-es és ez az olaszoknál is a németekhez hasonló pánikot váltott ki. A 26,5 tonnás T-34 ugyanis egy könnyen gyártható közepes harckocsi volt, de tornyának vastagsága az olasz nehéz harckocsihoz hasonlóan 60 mm-es volt és egy 76,2 mm-es löveggel szerelték fel (innen is látható, hogy a nehéz harckocsi besorolás csak olasz mércével volt igaz).

Azért, hogy a leendő típus felvehesse a versenyt ezzel az új fenyegetéssel, a P26/40-t még a sorozatgyártás beindítása előtt továbbfejlesztették. Ennek részeként a korábbi 18 kaliberhosszú löveg csövét 34 kaliberhosszra növelték, ezzel 700 m/s-ra nőtt a lövedék kezdősebessége. Emellett a páncélzatot is vastagították kiegészítő páncéllemezek felerősítésével. Ez a változat a P26/40 75/34 jelzést kapta (utalva a hosszabb csövű lövegre). A relatív rövid gyártási idő miatt a páncélosból további bázismodell nem készült, a németek által használt Panzerkampfwagen P40 737(i) megegyezett az olasz verzióval. A felső fényképen egy 75/34-es modell, jobbra egy Panzerkampfwagen P40 737(i) látható.


Szolgálatban:

Ahogy fentebb is olvasható, a P26/40 egy nagyságrenddel jobb volt a többi olasz közepes harckocsinál, de ez egyben komoly problémákat is okozott. A típus tervi már 1940-ben készen álltak, de a gyártást több tényező hátráltatta: többek között a megfelelő hajtómű megtalálása (Olaszországban ekkor nem létezett kellően erős gépjármű-motor, a repülőgép-motorok átalakítása pedig hosszabb időt vett igénybe).

A gyártás végül két évvel később, 1942-ben indult be és annak ellenére, hogy ekkorra a harckocsi egyes részegységei (futómű, szegecselt páncélzat) elavultak, jelentősen növelte az olasz páncélos alakulatok erejét. A P26/40 végre eséllyel vehette fel a harcot az angol Crusader és Matilda II harckocsikkal, mivel amellett, hogy 75 mm-es lövege hatásos volt ellenük, vastag páncélzatát az ezekben használt 40 mm-es löveg már nem ütötte át.

Mivel erre a többi korabeli olasz harckocsi (még az 1942-es M15/42) sem volt képes, a P26/40-ből 1200 db-ot rendeltek, ám a túlzott tervekből Olaszország 1943-as kapitulációjáig mindössze 103 db készült el.

A típus valóban ütőképes harckocsi lehetett volna, de a kétéves csúszás miatt mire a P26/40 megjelent, már rendszerbe álltak az új generációs harckocsik (pl.: az M4 „Sherman” és a T-34), melyek közel azonos teljesítményűek voltak, ám több tízezer példányban készültek.

Az elavult megoldások miatt a P26/40 ráadásul ugyanazokkal a problémákkal küszködött, mint a többi olasz páncélos: a tűzerő hiánya mellett a lánctalp-kialakítás következtében a jármű nehéz terepen rendkívül lelassult és nagy volt a futómű sérülésének esélye.

További problémát jelentett a szegecselt páncélzat: ez egyrészt növelte a gyártási időt, másrészt kialakításából adódóan találat esetén a páncél gyakran széttört. A páncélzat a 2 fontos (40 mm-es) angol páncéltörő löveg ellen védelmet nyújtott, de 6 fontos (57 mm-es) utódja már képes volt kilőni a harckocsit.

Ennek ellenére a típus (mint a legjobb olasz harckocsi) a háború végéig szolgált és az 1943-as olasz fegyverletétel után a német alakulatok is kaptak belőle - ezek jelzése volt a Panzerkampfwagen P40 737(i). Az alábbi fotón a P26/40 első prototípusa látható, melyet épp Adolf Hitlernek mutatnak be (a háttérben a Jagdtiger méretarányos fa makettje, még hátrébb egy Jagdpanther látható).


Utóélet:

A P26/40-nek számos hibája volt és kétségtelen, hogy nem volt valódi nehéz harckocsi, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy 1940 után hiába terveztek két további olasz harckocsit (M13/41, M15/42), ezek egyike sem érte el e nehéz harckocsi szintjét:


Carro Armato P43 (önjáró légvédelmi löveg):

Miután kiderült, hogy a P26/40 sem elég erős a korszak többi harckocsijához képest, az olaszok megalkották a P43-as nehéz harckocsit. Ezt már egy hosszú csövű 75 mm-es löveggel szerelték fel (de lehetőség volt egy 90 mm-es löveg beépítésére is). A 30 tonnás, a legvastagabb részen 100 mm-es páncélzatú harckocsiból csak fa modellek készültek, de már tervezték egy még erősebb altípus (P43 bis) gyártását is.


Semovente da 149/40 (önjáró löveg):

Mivel az olasz harckocsik tűzereje nem ért fel az angolokéhoz, a tervezők német mintára önjáró lövegeket és páncélvadászokat alakítottak ki a harckocsik testén (ld.: az L6/40-re épülő Semovente 47/32 vagy az M13/40-en alapuló Semovente 75/18). Hasonló változatot a P26/40-ből is terveztek, melybe az egyik legerősebb olasz löveget, a 149,1 mm-es Cannone da 149/40 modello 35-t építették. A 24 tonnás, nyitott felépítményű harcjárműből mindössze egyetlen példány készült.


Műszaki adatok:

Név: Carro Armato P40 „P26/40”

Típus: nehéz harckocsi (valójában inkább közepes harckocsi)

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 26,00 t

Hossz: 5,80 m

Szélesség: 2,80 m

Magasság: 2,50 m

Motor: 330 Le-s (SPA 342, 13 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (Ansaldo Model 37, L/34, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 8 mm-es géppuska (Breda 38, egy-egy a testben és légvédelmi)

Páncélzat: 14-60 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), 25 km/h (terepen)

Hatótávolság: 280 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.