Atelier de Construction d’Issy-les-Moulineaux 30

„AMX-30”


Előzmények:

A francia harckocsi-gyártás az első világháború alatt több tekintetben világelső volt (ld.: FT-17-es könnyű harckocsi), de a két világháború között továbbra is ezekhez az elavult elvekhez ragaszkodtak, létrehozva az erősen páncélozott, de kis tűzerejű és lassú típusokat (pl.: Renault R35, Char B1, FCM 2C).

A második világháború elején a náci Harmadik Birodalom hihetetlenül gyorsan lerohanta az országot, amely így alkalmatlanná vált új típusok megalkotására (a német megszállás alatt a kettészakított országban érdemi fejlesztés nem folyt, de titokban több program is működött).

Amikor 1944-ben a Szövetségesek visszafoglalták Párizs-t, a francia vezetés a lehető leggyorsabban vissza akarta nyerni nagyhatalmi státuszát, ezért azonnal újraindította hadiiparát, többek között a harckocsi-gyártást is. Ennek részeként fejezték be a még a Vichy-kormány által megkezdett páncélost, amely az ARL-44 nevet kapta.

Bár a francia típusok közül az ARL-44-es kora legmodernebbjének számított, így is már megjelenésekor is elavultnak számított, mivel a két világháború között tervezett B1-esre épült és gyakorlatilag csak egy erősen feljavított második világháborús konstrukció volt.

Ennek kiváltására a franciák egy rendkívül ambiciózus programot indítottak, melyben az ország mind az öt nagy harcjármű-gyártója részt vett (az AMX, az FCM, a Renault, az SLD-Lorraine és a SOMUA). Összesen 5 prototípus készült (AMX M4, AMX Chasseur de Char, AMX 50, Char Lorraine és SOMUA SM), de mindegyik egymáshoz hasonló nehéz harckocsi volt (hasonló méretűek, mint a német Tiger II).

Jelentős méretük és tűzerejük, valamint a rajtuk alkalmazott modern részegységek ellenére egyik típus sem került sorozatgyártásba és az 1950-es évek elejére a franciák számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a hadseregnek a jövőben egy kisebb, közepes harckocsikhoz hasonló típusra lesz szükségük.

Ekkor a Német Szövetségi Köztársaságban (Nyugat-Németországban) is felmerült az igény egy hasonló páncélosra, ezért a két ország közös harcjárművet tervezett (eredetileg erre a franciák az AMX-13-as átalakított változatát kívánták felhasználni).

Négy további ország is érdeklődött a program iránt, melyet FINABEL 3A5-ként jelöltek és kezdetben egy olyan 105 mm-es löveggel felszerelt típust kívántak megalkotni, amely 80 mm vastag frontpáncéllal rendelkezik, ugyanakkor tömege nem haladja meg a 30 tonnát.

A francia és német védelmi minisztérium megállapodott két prototípus legyártásáról (országonként egyet-egyet, majd további ötöt-ötöt), de miután a Charles de Gaulle vezette francia Ötödik Köztársaság mind jobban szembehelyezkedett az Amerikai Egyesült Államokkal, a francia-német együttműködés egy lazábbá vált. Bár a németek tovább folytatták a programot, megkezdték amerikai harcjárművek (köztük M47 „Patton” harckocsik) szolgálatba állítását.

A franciák AMX 30-as és a németek Leopard fantázianevű prototípusai mind jobban különböztek egymástól és bár az egyre jelentősebb szembenállás ellenére még történt egy kísérlet a közös gyártásra (a francia harckocsi tornyának és a német testének egyesítésével), ez kudarcba fulladt és mindkét ország saját maga folytatta a tervezést.

Ez vezetett német részről a Leopard 1 (és továbbfejlesztett változata, az olasz OF-40-es), míg francia részről az AMX-30-as létrehozásához (utóbbi típus elnevezése gyártóját, az Atelier de Construction d’Issy-les-Moulineaux-ot takarta, a 30 pedig az eredetileg tonnában megadott tömeget jelölte, hasonlóan az AMX-13-asnál alkalmazotthoz).


Konstrukció:

Az AMX-30-as korának egyik legkisebb és legkönnyebb fő csataharkocsija volt, annak ellenére, hogy a sorozatgyártott modell tömege elérte a 36 tonnát (ami komoly tömeg-túllépést jelentett).

Maga az AMX-30-as egy új felfogást képviselt: a franciák és németek ezen harcjármű (és a Leopard 1-es) létrehozásakor úgy vélték, a lövegek már olyan szintre fejlődtek, hogy az ellenük létrehozott páncélzatot annyira meg kellene vastagítani, amely már a sebesség jelentős csökkenést jelentene.

Emiatt mindkét fő csataharckocsit komoly tűzerővel és mozgékonysággal tervezték úgy, hogy a páncélzat vastagságát minimalizálták (az gyakorlatilag csak kiskaliberű fegyverek és gépágyúk ellen védett). Tisztában voltak azzal, hogy a páncélzat nem fog ellenállni más harckocsik tüzének, ezért elsősorban típusaik tűzerejére és mozgékonyságára építettek (érdekes, hogy a kortárs angol Centurion és Chieftain harckocsik hasonló helyzetben éppen ellenkező fejlesztési irányt képviseltek: páncélzatukat a mozgékonyság kárára erősen megnövelték).

Az AMX-30-as a szovjet gombafej-alakhoz hasonló, ám hosszabb és laposabb tornyába nem a rendkívül széles körben elterjedt angol 105 mm-es L7-es löveget szerelték, hanem a szintén 105 mm-es Modéle F1-est.

Az erőteljes löveg mellé egy amerikai M2 Browning típusú, 12,7 mm-es nehézgéppuskát építettek be, valamint egy 7,62 mm-es légvédelmi géppuskát is felszereltek a torony tetejére (ez utóbbit a parancsnok használta).

Ahogy az fentebb is olvasható, a francia páncélos védelme átlag alatti volt: a torony oldala 41,5 mm vastag volt és a maximális vastagság is csupán 80,8 mm, míg a többi hasonló típusban ez a 200 mm-t is meghaladta (igaz, a Leopard 1 hasonló értéke még kisebb volt). A típus páncélzatát részben hegesztéssel, részben öntéssel-, míg a tornyot kizárólag öntéssel állították elő.

Az átlagosnál kisebb védelem ugyanakkor kisebb össztömeget eredményezet, ezért a közepes teljesítményű, 720 lóerős (Hispano-Suiza HS-110-es) hajtóművel is jelentős mozgékonyságot tudtak elérni.

A harcjármű futóművét oldalanként öt darab közepes méretű futógörgő alkotta, melyek torziós rugókhoz csatlakoztak (a későbbi sorozatgyártású példányokon már nem az eredeti, gyenge 5-SD-200D típusú manuális-, hanem félautomata váltót használtak).

A hajtómű rendkívül nagy, 600 km-es hatótávolságot és műúton 65 km/h-s végsebességet tett lehetővé (amíg a legtöbb kortárs harckocsi végsebesség épített úton is csak 48 km/h volt). Az AMX-30-ast felszerelték tűzvezető rendszerrel, löveg-stabilizátorral viszont nem (ezt később pótolták).

Tömege miatt az AMX-30-as nem volt úszóképes, menetből 1,3 méteres, mélyvízi gázló-felszereléssel 4 méter mély folyón kelhetett át (nukleáris, biológiai és vegyvédelmi kiegészítővel nem rendelkezett).


Fejlesztések:

E harckocsi prototípusát még AMX-30A-ként jelölték, de ettől már az első gyártásba került modell is annyira különbözött, hogy utóbbit átkeresztelték AMX-30B-re.

A gyártás alatt a páncélos számos részegységen változtattak. A típust felszerelhették egy Obus G (Obus á Charge Creuse de 105 mm Modéle F1) jelű HEAT (angol; kumulatív) lőszerrel (ez egy drága, de pontos és rendkívül hatékony töltény volt, amely 3000 méterről 400 mm-nyi homogén páncélt ütött át, azaz hatékony volt az összes akkor létező harckocsi ellen). Nagyobb kaliberű löveg beépítésére emiatt nem volt szükség, de az eredeti nehézgéppuskát később egy 20 mm-es gépágyúra cserélték, a légi célok elleni harcra.

A páncélzat érdemi vastagítása nem jöhetett szóba, mert az lerontotta volna a mozgékonyságot, viszont beépítésre került egy légszűrővel felszerelt ventilátor-rendszer, pótolva az addig hiányzó nukleáris, biológiai és vegyi védelmet.

Kezdetben a feljavított változatokat továbbra is AMX-30B-ként jelölték, később viszont áttértek a fejlesztett AMX-30 Valorisé előállítására (e típus mellett az alapváltozatot is tovább gyártották, idővel ezeket AMX-30B2 szintre hozták fel).

A lövegen később sem változtattak, de kifejlesztettek hozzá egy, a korábbiaknál is nagyobb teljesítményű APFSDS-lőszert (angol; szárnystabilizált, leváló-köpenyes páncéltörő nyíllövedéket).

A francia fő csataharckocsi új tűzvezető rendszert, lézertávmérőt és egy rossz fényviszonyok között is használható kamerát is kapott. A korábbi hajtóművet egy 680 lóerős (HS-110.2-es) egység váltotta, amely (a nagyobb teljesítményű torziós rugókkal) tovább javította az AMX-30-asok mozgékonyságát.

Az 1990-es ével elején a még rendszerben álló francia AMX-30-asokat (BRENUS kódnevű) robbanó reaktív páncélzattal látták el és hajtóműveiket 750 lóerős (Renault Mack E9-es) típusúra cserélték.

E harckocsiból egy ”lebutított” exportmodell is készült, melyből kiszerelték a legtöbb elektronikai rendszert (ezeket a példányokat basic AMX-30-asként jelölték). A Spanyolországnak értékesített AMX-30-asokat AMX-30E-ként, míg a gyakorlásra szánt példányokat AMX-30 FORAD-ként kódolták (jobbra egy spanyol AMX-30-as látható).


Szolgálatban:

Franciaország eredetileg 300 darab AMX-30-asra adott le megrendelést, melyeket 1966-ban kezdtek gyártani. Kezdetben mindössze 10 példányt építettek havonta, mivel a harcjármű részegységei; a torony, a testpáncél, a gépfegyverek, az optikai műszerek és a hajtómű mind-mind külön telephelyen készültek, majd a Roanne-i Atelier de Construction de Roanne gyárban végezték el a végszerelésüket.

Öt évvel később, 1971-ben még mindig kevesebb, mint 200 db AMX-30-as állt rendszerben, ám ekkor újabb megrendelés érkezett. Ennek kielégítésére fokozatosan növelték a termelést és amikor beszüntették a típus gyártását, a franciák már 1355 példányt állítottak rendszerbe (ezek kisebb része új típus volt, a többit felújították).

Az AMX-30-as Franciaország legnagyobb példányszámban gyártott fő csataharckocsija, amely egyben (az AMX-13-ashoz hasonló) exportsikerré vált.

Az első megrendelő, Izrael végül nem rendszeresítette a típust (helyettük angol Chieftain páncélosokat szereztek be), ezért az áttörés 1969-ben következett be, amikor az országában a hatalmat magához ragadó görög hadsereg 204 db AMX-30-ast (ebből 14 db AMX-30D-t) rendelt. Később Bosznia-Hercegovina, Chile, az Egyesült Arab Emírségek, Irak, Katar, Nigéria, Spanyolország, Szaúd-Arábia, Tunézia és Venezuela is vásárolt a típusból.

A leszállított AMX-30-asok egy része később más országban szolgált tovább (Bosznia például 32 db AMX-30-ast szerzett be az Egyesült Arab Emírségektől). Az utolsó megrendelő Ciprus volt, aki 1989-ben rendelt 35 példányt (a végső példányokat csak 1994-ben szállították le). Mindösszesen (a különféle specializált változatokkal együtt 3571 AMX-30-ast gyártottak).

Elterjedtsége miatt az AMX-30-asok több háborúban felbukkantak, ezek közül a legnagyobb az 1991-es II. öbölháború volt (itt a francia csapatok az Opération Daguet keretében támogatták a többnemzetiségű támadókat).

Az AMX-30-as ekkor már elavult típusnak számított és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a francia fő csataharckocsi vékony páncélzata nem áll ellen az iraki T-72-esek 125 mm-es lövedékeinek, ezért a francia csapatok háttérbe szorultak és a harckocsik helyett elsősorban AMX-10 RC típusú gumikerekes páncélvadászokat használtak (az AMX-30-asok az egész offenzíva alatt csupán 270 lőszert tüzeltek el).

A franciák mellett katari AMX-30-asok is részt vettek a háborúban: az arabok páncélosai kilőttek három iraki T-55-öst, de a harcok alatt legalább egy AMX-30-as is elpusztult. E harcjármű mára teljesen elavult, ennek ellenére korlátozott számban néhány ország a mai napig rendszerben tartja (Franciaországban is megtartottak 16 példányt kiképzésre).

Az AMX-30-asból kifejlesztettek egy megerősített változatot AMX-32 néven, majd mindkét típust megkísérleték leváltani a korábbiaknál erősebben páncélozott AMX-40-essel, de a franciák végül egy negyedik típus, a Leclerc fő csataharckocsi gyártása mellett döntöttek.


Utóélet:

Az AMX-30-as a második világháború után újjáéledő francia hadiipar terméke volt. Több tekintetben állta az összehasonlítást más országok fő csataharckocsijaival, de teljes élettartama alatt vékony páncélzatától szenvedett:


Az AMX-30-asból számos fejlesztett prototípus készült, de ezek egy része sosem jutott el a sorozatgyártásig. A legsikeresebb típus az AMX-30D lett, amely az AMX-30-as torony nélküli műszaki mentő változatát takarta, de építettek egy hasonló műszaki mentő modellt (AMX-30EBG), hídvetőt (AMX-30 Bridge) és aknaszedőt is (AMX-30RBD).

Az AMX-30 AuF1 rövidítés egy 155 mm-es löveggel felszerelt önjáró löveget takart, az AMX-30 ROLAND az azonos nevű föld-levegő rakétarendszert hordozta, míg a hasonló AMX-30 PLUTON szintén egy rakétás harcjármű volt.


Műszaki adatok:

Név: Atelier de Construction d’Issy-les-Moulineaux 30 „AMX-30”

Típus: fő csataharckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 36,00 t

Hossz: 9,48 m

Szélesség: 3,10 m

Magasság: 2,28 m

Motor: 720 Le-s (Hispano-Suiza HS-110)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (Modéle F1, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2, párhuzamosított), 1 db 7,92 mm-es géppuska (a test tetején)

Páncélzat: 15-80,8 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 65 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 600 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.