Automitrailleuse de Reconnaissance Renault Modéle 35

„AMR 35”


Előzmények:

A világon először a britek vetettek be harckocsikat 1916-ban és a Mark nehézharckocsi-család a háború ikonikus harcjárművévé vált, hozzájárulva a németek legyőzéséhez. A briteket hamarosan követték a franciák, akik kezdetben mérsékelt sikerrel alkalmazták saját nehéz harckocsijaikat (a Schneider CA1-et és a Schneider B16-ost), ugyanakkor hozzájuk köthető a forradalmi FT-17-es könnyű harckocsi. Az FT-17-es a korábbi típusokhoz képest rendkívül kisméretű, de éppen ezért mozgékony páncélos volt, ráadásul egyes példányait a géppuska helyett löveggel szereltek fel (bevezetve az egyetlen forgótoronyba épített löveget), amit máig majdnem minden harckocsi használ.

Az FT-17-es három jelentős előnnyel rendelkezett a korábbi páncélosokhoz képest. Egyrészt a típus egyszerűbb volt elődeinél, ami gyorsabb előállítást és alacsonyabb árat jelentett (emellett a kétfős legénység miatt egyszerűsödött az üzemeltetés és javítás is). Mindezek ellenére az FT-17-es gyakorlatilag ugyanolyan hatékonynak számított, mint kortársai: lánctalpainak köszönhetően nehéz terepen is boldogult, páncélzata megvédte a géppuskák tüzétől, lövegével pedig megsemmisíthette az ellenséges harckocsikat.

A legfontosabb előnyt alacsony ára mellett az FT-17-es széles felhasználási köre jelentette: a típus a frontvonal mellett kiválóan megfelelt üldözésre, járőrözésre, kíséretre és más feladatokra is, ráadásul a világháború után számos ország saját harckocsi-fejlesztésében fontos szerepet játszott (pl.: Japán, Olaszország, Oroszország).

A békekötést követően Franciaországban gyakorlatilag leálltak a harckocsik fejlesztésével és gyártásával (egyedül a még építés alatt álló 10 db FCM 2C szupernehéz harckocsit fejezték be) és bár az 1920-as évek közepén megkísérelték a még nagy számban rendszerben álló FT-17-est új futóművel továbbfejleszteni (Renault NC), a teljesen új típusok tervezése érdemben csak az 1930-as években indult újra.

Az újrafegyverkező Németország elleni védekezésként párhuzamosan több programot indítottak: a hadsereg egyszerre fejlesztett könnyű, közepes és nehéz (valamint később szupernehéz) harckocsikat, míg a lovasság felderítő harckocsikat és a tűzerőt a mozgékonysággal párosító közepes harckocsikat (gyakorlatilag a modern fő csataharckocsik elődeit) építette.

Az 1930-as évek közepén a franciák felismerték, hogy a gyors fejlődés új típusaik többségét máris meghaladta, ezért megkezdték ezek továbbfejlesztett változatainak előállítására. Ebbe a csoportba tartozott az Automitrailleuse de Reconnaissance Renault Modéle 1933, röviden AMR 33 vagy Renault VM is, amelyet 1932-ben terveztek és 1933-35 között gyártottak, de elégtelen teljesítménye miatt már a második világháború kezdetére kivonták a frontvonalból.

A Renault vállalat az AMR 33-as alapján létrehozott egy nagyobb és erősebb harckocsit, amelyet Automitrailleuse de Reconnaissance Renault Modéle 35, röviden AMR 35 vagy Renault ZT jelzéssel rendszeresítettek. A típus neve szó szerint 35-ös típusú Renault felderítő páncélautó volt, de ez csak lovassági eredetére utalt, ami ekkoriban nem volt egyedülálló - hozzá hasonlóan a kortárs amerikai M1-es lovassági könnyű harckocsit is „Combat Car”-ként jelölték, lévén hivatalosan az Amerikai Egyesült Államokban (és Franciaországban is) ekkor csak a gyalogság használhatott harckocsikat.


Konstrukció:

Az AMR 35-ös első pillantásra gyakorlatilag azonosnak tűnt az előd AMR 33-assal, de valójában a két típus között számos kisebb-nagyobb módosítást végeztek. Az új páncélos átvette elődje általános felépítését (rövid test, baloldalra eltolt torony és vezető-pozíció, jobboldali motor), de az új harckocsi minden dimenziójában nagyobb volt: a páncélos hossza 34 cm-rel 3,84 méterre, szélessége 12 cm-rel 1,76 méterre, magassága pedig 15 cm-rel 1,88 méterre nőtt.

Felderítő harckocsiként az AMR 35-ösbe nem tartották szükségesnek löveg beépítését, de a páncélosból eleve két fő változatot terveztek: a szakaszparancsnoki változatokat kisebb méretű AVIS-1-es toronnyal látták el, benne egy 7,5 mm-es géppuskával, míg a „normál” példányok nagyobb, AVIS-2-es toronnyal rendelkeztek, bennük egy-egy 13,2 mm-es nehézgéppuskával. A parancsnoki példányokat egy további (légvédelmi célú) géppuskával is felszerelték.

Az AMR 35-ös páncélzata gyakorlatilag változatlan maradt: a torony döntött páncéllemezekből, míg a test közel függőleges elemekből állt (igaz, a korábbi csavarok helyett a páncélzatot már szegecsek rögzítették), a homogén páncéllapok vastagsága a frontrészen is csupán 13 mm-t ért el, oldalt 9 mm-es, a tetőn pedig 6 mm-es volt. Ez a vastagság a második világháború alatt már nem bizonyult elegendőnek, de az AMR 35-öst felderítő harckocsinak tervezték, ahol a magasabb végsebesség magasabb prioritást élvezett, mint a vastagabb páncélzat.

A harckocsi teste így is védelmet nyújtott a kiskaliberű lövedékek találatai ellen, ráadásul az AMR 33-assal kapcsolatos egyik legfontosabb problémát az elégtelen teljesítményű futómű jelentette, amit nem akartak túlterhelni (az 5,5 tonnás AMR 33-assal szemben - a fejlesztések hatására - az AMR 35-ös tömege így is 6,5 tonnára nőtt).

Az AMR 35-ös futóműve látszólag azonos volt a korábban alkalmazottal (oldalanként négy futógörgő, amelyek közül a középső kettőt összekapcsolták, az első és a hátsó görgő viszont egyedülálló volt, felettük található vízszintes rugókkal), de valójában a Renault a teljes futóművet újratervezve, megerősítve azt.

A korábbi 8 hengeres motort egy gyakorlatilag azonos teljesítményű 81 lóerős), 4 hengeres Renault motor váltotta ki; e harckocsi és közötti legfontosabb változtatást viszont nem maga az erőforrás, hanem elhelyezése jelentette, az AMR 35-ösben ugyanis a korábban az orrba épített hajtóművet áthelyezték a harckocsi farába. A változtatás hatására a páncélos már nem volt orrnehéz és mivel a kipufogót is áthelyezték a páncélos hátsó szekciójába, a küzdőtér zajszintje is jelentősen csökkent, miközben a harcjármű végsebessége 1 km/h-val 55 km/h-ra nőtt.


Fejlesztések:

Ahogy a bevezetőben is olvasható, az AMR 35-ös az AMR 33-as továbbfejlesztett változata volt. Az AMR 33-ast 1932-ben tervezték és előállítását egy évvel később kezdték meg, de az első példányokat a lovasság csak 1934-ben vette át. Még ezek leszállítása előtt Louis Renault, a gyártó Renault vállalat alapító tulajdonosa 1934 februárjában két példányt elkülönített és ezeken különféle fejlesztéseket tesztelt.

Renault a legfontosabb kérdést, a frontba helyezett hajtómű miatti orrnehéz elrendezést az erőforrás farba helyezésével oldotta meg, amihez a márka luxus-sportautójában, a Renault Nervasport-ban (a teljes méretű Nervastella luxusautó sportváltozatában) használt soros, 8 hengeres erőforrást használta (emiatt kellett megnyújtani a hátsó szekciót).

A nagy teljesítményű erőforrás hatására a prototípus végsebessége jelentősen, 72 km/h-ra nőtt, de Renault nem kívánta sorozatban gyártani a járművet, mert a nagyszámú módosítás és a drága hajtómű jelentősen megnövelte volna az előállítás költségét, de miután megtekintették a teszteket, a lovasság tisztjei ragaszkodtak az új típushoz. Mindössze egyetlen kifogásuk volt: a fejlesztett változat erőforrása a mindössze 4,68 tonnás testtel ugyan kiemelkedő teljesítményt biztosított, de sportautó-motorként nem volt elég megbízható és robosztus a katonai szolgálatra, ezért a hadsereg új motor beépítésére kötelezte a Renault gyárat.

A vállalat ezért áttért a Renault 432-es buszmotor használatára, de az AMR 33-as futómű-problémái miatt az új prototípuson teljesen újratervezték a futóművet (utóbbit a Renault AMR 35-ös mellett a Renault R35-ös harckocsi is használt). Összesen háromféle futóművet teszteltek, de az első és második változatot a francia hadsereg nem tartotta megfelelőnek (igaz, Kína vásárolt a Renault ZB jelű második változatból). A végleges (Renault ZT) jelű kialakítás vált a későbbi AMR 35-ös alapjává: a 7,5 mm-es géppuskával szerelt alapváltozatot jelölték AMR 35-ösként, míg a nehézgéppuskás variánst ZT 1-ként (az előbbiből kialakított, rádióval felszerelt parancsnoki változatot pedig ADF 1-ként).

Nem sokkal a gyártás megkezdését követően a franciák számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a típus nagy eséllyel nemcsak páncélozatlan, de könnyen páncélozott járművekkel (pl.: páncélautókkal) is találkozhat a felderítés során, ezért két új változatot dolgoztak ki: egy löveggel felszerelt modellt és egy dedikált páncélvadászt. A tornyos változat a ZT 2 jelzést kapta és egy géppuska mellett a szabványos kis kaliberű (25 mm-es) francia páncéltörő löveget hordozott, amely egy új fejlesztésű, nyolcszögletű (APX 5-ös típusú) toronyban kapott helyett (ld. balra).

Ezen kívül további (torony nélküli) változatokat is terveztek, ezek az „Utóélet” bekezdésben olvashatók.


Szolgálatban:

Az AMR 35-ös előállítását 1936-ban kezdték meg, de neve ellenére a típust elsősorban nem felderítő szerepkörben kívánták bevetni, hanem a főerők előtt haladó, gépesített lovassági szerepkörben, illetve a tervek szerint a páncélos feladata a terep felmérése mellett az ellenséges könnyű harckocsik elleni harc volt. Eredetileg a lovasság a kiváló SOMUA S35-ös közepes harckocsit kívánta jelentős számban gyártani, de költségvetési megszorítások miatt ezek helyett az olcsóbb könnyű harckocsik (köztük az AMR 35-ösök) kerültek előtérbe.

A második világháború előtt Franciaországban megváltozott a páncélosokról alkotott kép. Mivel az új álláspont szerint a vékony páncélzatú típusok (így az AMR 35-ös) nem élné túl az összecsapást az ellenséggel, ezek helyett a lovasságban rendszeresítették a gyalogság által elutasított Hotchkiss H35-ös harckocsit: ez a típus 37 mm-es lövegével és maximum 40 mm-es öntött páncélzatával egyrészt felülmúlta az AMR 35-öst, másrészt viszont műúton is mindössze 28 km/h-s végsebessége gyakorlatilag alkalmatlanná tette a lovassági szerepkörre.

A H35-öst ennek ellenére relatív nagy sorozatban kezdték gyártani, az AMR 35-öst pedig másodlagos feladatokra, köztük a gyalogság támogatására csoportosították át (forráshiány miatt a 25 mm-es löveggel szerelt Renault TZ 2-esek előállítása csak 1939 végén kezdődött meg).

Franciaország 1940-es megtámadásakor - hiányosságaik ellenére - az AMR 35-ösöket (és a korábbi ARM 33-asokat) is bevethetőnek minősítették. Az összecsapások alatt az AMR 35-ös ugyan kiemelkedően mozgékonynak bizonyult, de még a nehézgéppuskás változat sem volt képes sem a német könnyű harckocsik, sem a (vékonyabb, de döntött páncélzatú) német páncélautók páncélzatának átütésére.

Technikailag az AMR 35-ös ugyan jobb képességekkel rendelkezett, mint a német Panzerkampfwagen I-es (és a Panzer II-es) harckocsik, de a német páncélos ékeket nem ezek, hanem Panzer III-as, illetve hasonló képességű zsákmányolt (csehszlovák) harckocsik alkották, amelyek nagyobb távolságból is átütték az AMR 35-ösök vékony páncélzatát.

A legtöbb AMR harckocsi ennek ellenére nem a harcokban, hanem műszaki hibáknak esett áldozatul (a felfüggesztés elemeinek törése, a váltómű vagy a differenciálmű hibájából), illetve azért, mert a logisztika összeomlása miatt elfogyott az üzemanyag. Néhány példány a fegyverletételig folytatta a harcot, de Franciaország kapitulációjakor a legtöbb példány már megsemmisült.

Az AMR 35-ös volt a legfejlettebb francia könnyű harckocsi, amely még 1940-ben is kiemelkedően gyorsnak számított, de elégtelen fegyverzete és páncélzata miatt a típus (súlyos veszteségei ellenére) nem tudta befolyásolni a harcok menetét, igaz, ebben szerepe volt a forráshiánynak is, ezért (a speciális változatok kivételével) mindössze 167 db AMR 35-ös épült.

A német csapatok kisszámú AMR 35-öst zsákmányoltak, amelyeket Panzerspähwagen VM 701(f) jelzéssel oktató, illetve rendfenntartó szerepkörben alkalmaztak.


Utóélet:

Az AMR 35-ös bizonyos mértékig a második világháború után nagyon sikeressé vált AMX-13-as könnyű harckocsi egyik ősének tekinthető, de emellett (problémái és relatív erős futóműve miatt) több specializált változat alapjául is szolgált (az alábbiak mellett a franciák megkezdték egy légideszantos változat tervezését is, de mivel nem rendelkeztek a típust szállítani képes repülőgéppel, ebből egyetlen prototípus sem készült el:


Renault YS (rádiós harckocsi):

A YS változat a ZT 3-ashoz hasonlóan nem rendelkezett toronnyal, de feladatát tekintve a tornyos ADF 1-eshez hasonló rádiós harckocsi volt.


Renault YS 2 (tüzérségi megfigyelő harckocsi):

Az YS-hez hasonló változat, de nem parancsnoki rádiós, hanem tüzérségi megfigyelő szerepkörben. A harcjármű ennek megfelelően különböző optikai eszközökkel (céltávcsövekkel, optikai távmérővel) volt felszerelve.


Renault ZT 3 (páncélvadász):

A ZT 3-as képességeit tekintve azonos volt a ZT 2-essel, de azzal ellentétben torony nélküli felépítménnyel rendelkezett, benne a ZT 2-esben is használt 25 mm-es SARF löveggel, valamint egy géppuskával (a löveget a középvonaltól jobbra eltolva építették be). A jobb felső fotón egy ilyen harcjármű látható.


Renault ZT 4 (felderítő harckocsi):

Az AMR 35-ös még egy torony nélküli változata, amelyet viszont az eredeti, felderítő szerepkörre szántak.


German 8cm schwere Granatwefer 34 auf Panzerspähwagen AMR(35f) (önjáró aknavető):

Korlátozott számban a németek zsákmányoltak ép ARM 35-ösöket, amelyekből kialakítottak egy önjáró aknavető variánst: ehhez a harckocsik tornyát és felépítményét leszerelték, majd ezeket egy nagyméretű, felül nyitott felépítménnyel váltották fel, amelybe egy 81 mm-es (GW-34) löveget építettek.


Műszaki adatok:

Név: Automitrailleuse de Reconnaissance Renault Modéle 35 „AMR 35”

Típus: könnyű (lovassági) harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 6,50 t

Hossz: 3,84 m

Szélesség: 1,76 m

Magasság: 1,88 m

Motor: 81 Le-s (Renault 432, 4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 13,2 mm-es nehézgéppuska (Hotchkiss, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 6-13 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 55 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.