A9 Mark I

„Cruiser I”


Előzmények:

A világon elsőként a Brit Birodalom vetett be sorozatgyártású harckocsikat az első világháború alatt. Ezek - nagy méretük az ebből adódó lassúságuk és technikai hiányosságaik ellenére - rendkívül sikeressé váltak, ezért az angolok a világháború végéig gyártották a Mark nehéz harckocsik továbbfejlesztett változatait.

A háborút követően kisebb, multifunkciós közepes harckocsik gyártását kezdték meg (pl.: Medium Mark I), de békeidőben hatékonyabbnak bizonyultak a korlátozott tömegű, kisméretű könnyű harckocsik, amelyek csak géppuskákkal rendelkeztek, mivel ellenséges támadásra nem kellett számítani.

Az 1930-as években (reagálva a náci Harmadik Birodalom agresszív terjeszkedésére és hadseregének erőltetett üzemű fejlesztésére) az Egyesült Királyság is igyekezett új, a korábbiaknál erősebb harcjárműveket rendszeresíteni.

A jelentős számban rendszerben álló könnyű harckocsik (túlnyomórészt Mark VI-osok) mellett gyártani kezdték a Matilda II-es gyalogsági harckocsit (az első világháborús brit nehéz harckocsik örökösét), de mellettük már a harmincas évek elején megalkottak egy harmadik kategóriát is. Érzékelve a könnyű és nehéz típusok hiányosságait, a lassú, de erős páncélzattal rendelkező gyalogsági harckocsik mellett az angolok megrendeltek egy cirkáló harckocsi kifejlesztését.

Ez utóbbi nevét az azonos kategóriájú hadihajókról kapta, amelyek olyan közepes méretű hajókat takartak, amelyek nagy sebességre voltak képesek és komoly tűzerővel rendelkeztek, ugyanakkor páncélzatuk méretükhöz képest vékony volt.

E sajátosságokat kihasználva a cirkáló hajók feladata a kisebb és azonos méretű egységek megsemmisítése volt, ha azonban erősebb csatahajókkal találkoztak, nagyobb sebességüknek köszönhetően el tudtak menekülni.

A cirkáló harckocsik hasonló jellemzőkkel rendelkeztek: tűzerejüket azonosra tervezték a gyalogsági harckocsikéval, sebességük viszont a könnyebb típusokéval ért fel. A cirkáló harckocsikat eleve mérsékelt árura tervezték, részben a könnyebb és gyorsabb gyárthatóságért, részben azért, mert az 1930-as évek elején még éreztette hatását a nagy gazdasági világválság.

Az első cirkáló harckocsit a brit páncélosok atyjának tartott Sir John Valentine Carden tervezte, a típus megnevezése Tank, Cruiser, Mk I (A9), azaz A9 Mark I „Cruiser I” lett (a típus becenevének jelentése: cirkáló).

John Carden még a gyártás beindítását megelőzően, 1935. december 10-én egy légi szerencsétlenségben életét vesztette, de ez az általa tervezett (ekkor még A9E1-esként jelölt) cirkáló harckocsi életútját ez nem befolyásolta.


Konstrukció:

Az új páncélos az 1926-os Medium Mark III (A6) jelű közepes harckocsira hasonlított és építésénél több egyszerű megoldást alkalmaztak, valamint az alkatrészek egy része is már létezett (esetenként polgári eredetű volt), ezzel csökkentve az előállítási költségeket.

Az A9-es szögletes tornyában az Ordnance QF 2-pounder löveget építették, amely egy új fejlesztésű, 40 mm-es félautomata löveget takart: ez hatékony volt minden kortárs harckocsi páncélzata ellen és jelentős, 22 lövés/perc tűzgyorsasággal rendelkezett.

Az A9-es emellett további két géppuskát is kapott, amelyeket az A6-oshoz hasonlóan a főtorony elé, egy-egy kisméretű, egyemberes segéd-toronyba szereltek be (ezáltal a harckocsi még inkább hasonlóvá vált a cirkáló hadihajókhoz).

Ez a kialakítás lehetővé tette, hogy akkor is tűz alá vegyék a páncélost oldalról megközelítő ellenséges gyalogságot, ha a főtorony előrefelé nézett, ugyanakkor mindhárom (a két segédtoronyban található és egy párhuzamosított) géppuska tüzét egyetlen célra is fókuszálhatták. A segédtornyok miatt a legénység hat főt tett ki, mivel ezeket a géppuskákat további egy-egy fő kezelte.

Azért, hogy maximalizálják a páncélos sebességét, az A9 Mark I-es csak minimális páncélzatot kapott. Azt a könnyű harckocsikon később is általánosan alkalmazott megoldást választották, hogy a páncélzatot eleve csak kiskaliberű lövegek ellen fejlesztették. Ez a gyakorlatban 6 mm-es minimális páncélvastagságot jelentett, de a védelem a legvastagabb részen sem haladta meg a 14 mm-t.

Ekkor még nem fordítottak energiát a páncélzat alakjának kidolgozására (a páncélzat megdöntésével megnövelhető a lövedékek lepattanásának esélye, azaz a páncélzat vastagítása nélkül növelhető a védettség).

A bonyolult formákat nélkülöző, függőleges oldalfalú páncéltest gyorsabb gyártást tett lehetővé, ráadásul a vékony páncélzat egyben korlátozott, alig 12 tonnás tömeget is jelentett, azaz javíthatták a mozgékonyságot (összehasonlításul a kortárs, szintén brit gyalogsági harckocsi, a Matilda II 25 tonnát nyomott).

Azért, hogy ne növeljék jelentősen az előállítási költségeket, a Cruiser I-est eredetileg egy Rolls-Royce személyautó motorjával kívánták felszerelni, de ez kevésnek bizonyult, ezért végül az AEC 179-es mellett döntöttek (utóbbi eredetileg buszok számára készült).

Ez az erőforrás 150 lóerős teljesítménye ellenére műúton 40 km/h-s végsebességet garantált, amely lényegesen nagyobb volt, mint a Matilda II-es 26 km/h-s végsebessége. Ehhez hozzájárult az egyedi, oldalanként hat elemből álló futógörgő-sor is: ennek egy-egy szélső tagja nagyobb, a középső négy kisebb méretű volt (két nagy és egy kisebb kerék került egy-egy közös rugóstagra).


Fejlesztések:

A brit második világháborús harckocsik majdnem mindegyike egy-egy sorozat tagja volt és ez különösen igaz volt a cirkáló harckocsikra (ld.: Cruser III/Covenanter/Crusader/Cavalier/Centaur/Cromwell/Challenger/Avenger/Comet), de mivel az A9 Mark I-es az első cirkáló harckocsi volt, így ez a típus nem rendelkezett konkrét előddel.

Rövid szolgálati ideje miatt az A9 Mark I-esből egyetlen átalakított változat született: az A9 Mark I CS: ez a Close Support, azaz gyalogsági (közelharc-támogató) változatot jelentette. Ennél a modellnél a löveget egy 94 mm-es (15 kaliberhosszú), hátultöltős mozsárral cserélték le, ezáltal lecsökkent a lőtávolság és a páncéltörő kapacitás, viszont lehetővé vált épületek és fedezékek hatékony rombolása.

Emellett - bár hivatalosan önálló típusnak számított, az A10 Mark II-es is az A9-es fejlesztett változatának tekinthető. Ez a harckocsi gyakorlatilag az A9-es volt (becenévként a Cruiser II-t használták, míg az A9-es lett a Cruiser I-es), viszont a típus több részegységét módosították.

A főtornyot és a 40 mm-es löveget megtartották, ellenben elhagyták a nehezen használhatónak bizonyuló másodlagos tornyokat és helyettük a testbe egy csak előrefelé tüzelő géppuskát építettek be (ezzel párhuzamosan a legénység létszáma 5 főre csökkent).

A Cruiser II-es fő újdonságát a korábbiaknál vastagabb páncélzat jelentette: a maximális páncélvastagság több mint a kétszeresére, 30 mm-re nőtt, ám ez egyben több mint 2 tonnás tömeg-növekedést is maga után vont.

Mivel az A10 Mark II-es szintén egy 150 lóerős AEC erőforrást kapott, mozgékonysága jelentősen lecsökkent: végsebessége műúton is csupán 26 km/h volt, de ez a döntéshozók szerint nem jelentett problémát (ugyanakkor a klasszikus cirkáló feladatokra már nem volt alkalmas, ezért nehéz cirkáló harckocsiként kategorizálták).

Az A10-esből szintén kialakítottak közelharc-támogató modellt (szintén a 94 mm-es mozsárral), illetve az első 31 példányt leszámítva a korábbi Vickers géppuskákat BESA típusúakra cserélték (ezeket A10 Mark IIA-ként jelölték). A jobboldali képen felül egy A9-es, alatta egy A10-es látható.


Szolgálatban:

Az A9-es azon kevés brit harckocsi közé tartozott, amelyek gyártását a második világháború előtt elindították és 1939-ben már nagyobb számban álltak rendszerben. E páncélos előállítását 1936-ban kezdték meg és előállítása egészen 1941-ig folyt, igaz, ez idő alatt csupán 125 példány készült el (94 db Mark I és 31 db Mark ICS).

Az A9-esek előállítása két vállalatnál folyt: a Vickers csak 50 példányt épített, míg 75-öt a Harland & Wolff Heavy Industries hajóépítő készített.

A Cruiser-eket az 1. páncélos hadosztály vetett be Franciaországban, ahol 40 mm-es lövegük nemcsak a Panzerkampfwagen I-esek és Panzer II-esek, de a korai Panzer III-asok kilövésére is képes volt, ugyanakkor sérülékenynek bizonyult a német 37 mm-es páncéltörő lövegekkel szemben.

Szintén problémát jelentett a gyenge futómű, a csak korlátozottan használható segédtornyok és az, hogy a hibás tervezés miatt a keskeny lánctalpak gyakran lefordultak a visszafutó görgőkről.

Mivel a Franciaország összeomlását követő 1940-es dunkerque-i csata alatt a britek célja csak a katlanba szorult egységek kimentése volt, a csapatok gyakorlatilag minden felszerelésüket, köztük a még működőképes harckocsijaikat is hátrahagyták.

A megmaradt és új Cruiser I-eseket a 2-, valamint a 7. páncélos hadosztály használta Észak-Afrikában. Itt elavultságuk ellenére kezdetben relatív sikeresnek számítottak, mert az ellenséges olasz típusok még az A9-eseknél és A10-eseknél is gyengébbek voltak.

Kezdetben az Észak-Afrikába küldött német harckocsik ellen is sikerült kisebb sikereket elérniük, később azonban már tűzerejük sem számított elégségesnek, ezért 1941 végén minden példányt kivontak a frontszolgálatból, a megmaradt példányokat ezt követően már csak kiképzésre használták. Néhány példány Görögországba is eljutott, hogy támogassa a németek ellen harcoló görög alakulatokat, de ezek mind megsemmisültek.

Az A9 Mark I-est kizárólag az Egyesült Királyság rendszeresítette, váltótípusa, az A13 Mark I „Cruiser III” és utódai már Christie-típusú felfüggesztéssel és nagyméretű futógörgőkkel rendelkeztek, ezáltal nőtt a sebességük és megszűntek a Cruiser I-nél és Cruiser II-nél tapasztalt műszaki problémák.


Utóélet:

Az A9-es és A10-es harckocsikat csak korlátozott mértékben használták, valamint képességeik meg sem közelítették a későbbi harckocsikét, ugyanakkor ezek a típusok adták az alapot a második világháború végéig az Egyesült Királyság páncélosainak zömét alkotó cirkáló harckocsikhoz:


Mark III „Valentine” (gyalogsági harckocsi):

Az A9-es utódja az A13 Mark I „Cruiser III”-as volt, ám ennél a típusnál gyakorlatilag az alapoktól kezdték újra a tervezést, ezért mind a jármű tornya és teste, mind pedig futóműve különbözött a Cruiser I-esétől. Ezzel ellentétben a Valentine-t a Cruiser I-es vázán fejlesztették ki, megtartva elődje futóművét és lövegét, viszont jelentősen növelve páncélzatát (ettől - az A10-eshez hasonlóan - a harckocsi sebessége jelentősen, 24 km/h-ra csökkent). Később a Valentine alapján megalkották az A38 „Valiant” prototípust, de ez a háború vége miatt már nem került sorozatgyártásba.


Műszaki adatok:

Név: A9 Mark I „Cruiser I”

Típus: cirkáló harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 12,00 t

Hossz: 5,80 m

Szélesség: 2,50 m

Magasság: 2,65 m

Motor: 150 Le-s (AEC 179, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 6 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 40 mm-es löveg (QF 2-pdr, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 3 db 7,7 mm-es géppuska (Vickers, egy-egy a két segédtoronyban, egy párhuzamosított)

Páncélzat: 6-14 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 240 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.