A41

„Centurion”


Előzmények:

A világ első sorozatgyártású, bevetett harckocsija angol volt: a Mark I-es 1916. szeptember 15-én jelent meg és felbukkanása megváltoztatta az első világháború menetét. 1918-ig több további angol nehéz harckocsi épült, de ezek küllemükben és számos megoldásukban az elődre hasonlítottak (ld.: Mark IV, Mark VIII). Az angol páncélosok gyártása a háború után sem állt le, de a hangsúly áthelyeződött a kisebb, olcsóbb típusokra (pl.: Mark VI, Mark VII).

A harmincas években az Egyesült Királyágban három különböző harckocsi-tervezési irányvonal alakult ki. A fent említett könnyű harckocsik mellett az egyikbe a könnyebb, gyorsabb, ún. „cirkáló” típusok tartoztak (pl.: A9 Mark I „Cruiser”), míg a másik - „gyalogsági harckocsi” - kategóriába a lassabb, de erősebb modellek kerültek (pl.: A12 „Matilda II”).

Ez a két, eltérő elveket preferáló gyártási elv a második világháború alatt is megmaradt: számos cirkáló harckocsi (pl.: A13 Mark III „Cruiser II”, A13 Mark IV „Criuser IV”, A13 Mark V „Covenanter”, A15 „Crusader”, A24 „Cavalier”, A27L „Centaur”, A27M „Cromwell”, A30 „Challenger”) és néhány gyalogsági harckocsi (A22 „Churchill”, A33 „Excelsior”) készült.

Csakhogy mindkét kategóriának volt hibája: a gyalogsági harckocsik sebessége minimális volt, míg a cirkáló típusoknak a páncélvédelme hagyott maga után kívánnivalót. Részben azért, hogy megszüntessék az amerikai importtól való függést, a britek 1943-ban három harckocsi-programot indítottak. Az egyik a korábbi cirkáló harckocsik hagyományát folytatta, de az új páncélos 30 tonnát meghaladó tömegével és kiváló, 600 lóerős Rolls-Royce Meteor benzinmotorjával minden elődjénél hatékonyabbá vált (ez lett az A34 „Comet)”.

A másik típus a gyalogsági harckocsik továbbfejlesztése volt: a Churchill-re épült, ezért „Super Churchill”-ként is emlegették. Az 50 tonnás A43 „Black Prince” lett a második világháború legnehezebb bevetett angol páncélosa, de mivel a korábbi 350 lóerős motoron nem változtatta, végsebessége mindössze 18 km/h volt.

A harmadik program célja egy átmeneti típus (nehéz cirkáló harckocsi) megalkotása volt, azaz a két fejlesztési ág előnyeit kellett egyetlen járműben egyesíteni. Az új páncélosnak túl kellett élnie az akkor létező legerősebb (a Tiger harckocsi 88 mm-es) lövedékének találatát, ennek ellenére a jármű tömege nem haladhatta meg a 40 tonnát. Erre a Black Prince is képes volt, de emellett elvárás volt a Comet-ével megegyező mozgékonyság is.

Ez utóbbi csak úgy tűnt kivitelezhetőnek, ha a Churchill-nél használt kis futógörgők helyett a Comet nagyméretű futógörgőit veszik alapul. A Comet viszont túl kicsi volt, ezért bár ezt használták, a vázát meghosszabbították és betoldottak egy hatodik tengelyt. A Comet Christie-típusú futóművel rendelkezett, de ezt a korlátozott teherbírása miatt nem használhatták, ezért végül a kisebb teljesítményű, de megbízhatóbb Horstmann felfüggesztés mellett döntöttek.

A harmadik harckocsi minden téren kiemelkedett társai közül: mozgékonysága mellett páncélzatát minden korábbi bevetett angol harckocsiénál vastagabbra tervezték és tornyába az elérhető legerősebb löveget helyezték. Ez az új ”öszvér-típus” az A41 jelet és a „Centurion” becenevet kapta (angol; centurio, a latin szó jelentése: század, százados).


Konstrukció:

Különös, hogy az 1930-as, -40-es években az angol harckocsik vagy erősen páncélozottak, de nagyon lassúak vagy gyorsabbak, de egyben védtelenebbek voltak. A Centurion tervezésénél viszont nem ezt a szélsőséges rendszer használták: az A41 visszatért a Medium Mark I, a Mark III „Valentine” és az A38 „Valiant” által képviselt közepes harckocsi-kialakításhoz.

Mint ahogy fentebb is olvasható, az A41-es a Comet-re épült, de széles, masszív teste és lapos tornya miatt külsőre a korábbi gyalogsági harckocsikat idézte. Az új torony kényszerűségből született: a második világháborús angol páncélosok egyik legnagyobb problémája a kis átmérőjű toronygyűrű volt, ami meggátolta nagyobb kaliberű lövegek beépítését. Ezt a Centurion-nál úgy küszöbölték ki, hogy a löveghez tervezték a tornyot úgy, hogy azt a későbbiek még nagyobb kaliberűre cserélhessék.

A páncélos főfegyverének a legerősebb rendelkezésre álló angol löveget választották, ez pedig az Ordnance 17 fontos QF (gyorstüzelő) vontatott páncéltörő lövege volt. A második világháború alatt ez a 76,2 mm-es löveg volt a Szövetségesek legnagyobb teljesítményű páncéltörő lövege, de nagy mérete megnehezítette használatát. A folyamatos problémák miatt az angol A30 „Challenger” gyártásával például mindössze 200 példány után leálltak és a löveg az amerikai M4 „Sherman”-be is csak beforgatva fért be (ezt a modellt Firefly-nak hívták).

A Centurion-nál viszont ilyen problémák nem jelentkeztek, ezért ki tudták használni komoly tűzerejét, melyet egy 20 mm-es Polsten gépágyúval tovább növeltek (a fegyver a svájci Oerlikon vállalat gépágyújának lengyel másolata volt).

A korábbiaknál erősebb elsődleges és másodlagos fegyverzettel szerelt A41-es páncélzata is kiemelkedőnek számított. Az alapmodell frontpáncélzata mindössze 76 mm-es volt (szemben a Churchill harckocsi 101 mm-ével), de - angol típusnál szokatlan módon - a homlokpáncélt erősen megdöntötték, jelentősen növelve a lövegék lepattanásának esélyét. Bár a függőleges oldalfalú torony koncepcióját megtartották, az a legvastagabb helyen elérte a 152 mm-t (ez az adat még a legendás német Tiger harckocsinál is ”csak” 100 mm-volt).

A nagyon vastag páncélzat és az erős löveg nehézzé tették a Centurion-t, ezért a típus a (Rover által gyártott) 600 lóerős Rolls-Royce Meteor motort kapta, de így csak maximum 35 km/h-ra tudott felgyorsulni (erre terepen is képes volt).

Fejlesztések:

Az eredetileg 40 tonnásra tervezett Centurion-ból már a program korai fázisában megrendeltek egy nehezebb verziót is és végül ez a második, 50 tonnás variáns terjedt el. Mint ahogy az a „Szolgálatban” bekezdésből is kiderül, az A41 lett a második világháború utáni legsikeresebb angol harckocsi, ez pedig egyben nagyszámú fejlesztett modellt is jelentett.

Az első, Centurion Mk 1 nevű modell el sem jutott a sorozatgyártásig, mivel előállítását mindössze 20 prototípus legyártása után leállították (ld balra). Helyét a Centurion Mk 2 vette át: az A41A jelzésű variáns már öntött tornyot kapott, felszerelték egy parancsnoki kupolával és a használhatatlan Polsten gépágyút hagyományos Besa géppuskával váltották fel.

Miután 1948-ban elérhetővé vált az Ordnance 20 fontos (84 mm-es) QF lövege, a harckocsiból kialakítottak egy erősebb lövegű verziót is (Centurion Mk 3). Ez a modell vált a legsikeresebbé: több mint 2800 példányban gyártották - ez több, mint az összes többi típus együttvéve.

A Centurion Mk 3 már az erősebb, 650 lóerős Rolls-Royce Meteor hajtóművet használta, akárcsak a 95 mm-es mozsárral felszerelt közelharc-támogató Centurion Mk 4 és a két Browning géppuskával felszerelt Centurion Mk 5.

Az utolsó 84 mm-es löveges A41 a Centurion Mk 5/1 (más néven FV 4011) lett kiegészítő páncélzattal és egy 12,7 mm-es Browning nehézgéppuskával. A későbbi verziók nagyon hasonlítottak egymásra, de a korábbiaktól eltérően ezekbe már az Ordnance 105 mm-es L7-es lövegét szerelték (ezek a Centurion Mk 5/2, 6, 6/1, 6/2, 7, 7/1, 7/2, 8, 8/1, 8/2, 9, 9/1, 9/2, 10, 10/1, 10/2, 11, 12 és Centurion Mk 13 voltak).

Ezen kívül mintegy kéttucatnyi további variánst terveztek, de ezek egyike sem jutott túl a prototípus-fázison (jobbra egy Centurion Mk 12-ről készült fotó látható).


Szolgálatban:

Az A41-es tervei már 1944-re készen álltak, de hiába felelt meg a teszteken, a kormány tiltása egy évig késleltette a programot, ezért a Centurion (a Comet-tel és a Black Prince-el ellentétben) lekéste a második világháborút.

A harckocsi 1945-ben állt szolgálatba, amikor a világ minden táján leépítették a hadseregeket, de a típust olyan kiválónak tartották, hogy az A41-et választották az egyetlen jövőbeli angol harckocsinak (ez egyben a Comet sorsát is megpecsételte). Az Egyesült Királyság mellett 19 további ország állította szolgálatba: a brit nemzetközösség tagjai (pl.: Ausztrália, Kanada) mellett Jordánia, Kuvait és Libanon is.

Centurion-ok harcoltak a hidegháború szinte minden összecsapásában: a Koreai és a Vietnámi háborúkban mellett még az 1991-es Öbölháborúban is. Összesen 4423 Centurion készült, az angolok után a második legnagyobb üzemeltető Izrael volt: minden negyedik A41-es hozzájuk került.

A típus nem csak az 1950-es Koerai háborúban, de még az 1967-es Hatnapos háború alatt is a csatatér legerősebbjének számítottak és mindenhol kitűnt vastag páncélzatával és erőteljes lövegével. Bár végsebessége elmaradt a későbbi páncélosoktól, még a legnehezebb terepen is jól boldogult.

Életciklusa során a páncélosnak két konkurenciája született: ezek közül az első az 1954-es Charioteer páncélvadász (hivatalosan FV 4101 „Cromwell Heavy AT Gun”) volt, amely gyakorlatilag egy 84 mm-es löveggel felszerelt Cromwell volt.

Ezzel a britek saját harckocsi-elhárító képességüket kívánták fokozni, de miután a Centurion-t is ezzel a löveggel szerelték fel, a nehézkes páncélvadász feleslegessé vált (akárcsak a korábbi A30 „Avenger” és Archer típusok).

A másik modell a két évvel későbbi FV 214 „Conqueror” volt, de a 66 tonnás nehéz harckocsi életképtelen konstrukció volt és (akárcsak az amerikai M103-as) kizárólag a szovjet JSz-3 ellensúlyozására készült.

A Centurion nem csak a legnagyobb számban gyártott, de a legtovább használt angol harckocsi címével is büszkélkedhet: az utolsó A41-es közepes harckocsit 67 év után, 2012-ben nyugdíjazták, de specializált változatai még mindig szolgálnak. Ez a típus volt az utolsó angol közepes harckocsi, utóda, az FV 4201 „Chieftain” már MBT (angol; fő csataharckocsi) volt.


Utóélet:

A Centurion sok tekintetben kiemelkedő típus volt és a második világháború kudarca után megmutatta, hogy az angolok még mindig képesek világszínvonalú harckocsik gyártására. A könnyűharckocsi-családot (ld.: FV107 „Scimitar”-t) leszámítva a Centurion után már csak MBT-ok (Vijayanta, Chieftain, Challenger 1, Challenger 2) készültek, de mind az A41-el szerzett tapasztalatokat hasznosították.

A régóta szolgálatban álló harckocsiból számos különleges rendeltetésű variáns készült és egyes országok saját szájízük szerint modernizálták a típust (a listában a prototípusok nem szerepelnek, ilyen volt pl. a 183 mm-es löveggel felszerelt FV 4005 Stage 2 páncélvadász):


Az Egyesült Királyság típusai

Az angolok több mint 20 átépítést gyártottak, köztük két hídvető-variánst (FV 4002 „Centurion Mk 5 Bridgelayer” és FV 4016 „Centurion ARK”), különféle mozsárral felszerelt utászjárművket (pl.: FV 4003 „Centurion Mk 5 AVRE 165”) és műszaki mentőjárműveket (FV 4006 „Centurion ARV Mk 2”, FV 4013 „Centurion ARV Mk 1”, FV 4018 „Centurion BARV”).

Rajtuk kívül épült egy-egy rakétás páncélvadász (FV 4010 „Heavy Tank Destroyer G.W. Carrier”), bulldózer (FV 4019 „Centurion Mk 5 Bulldozer”) és önjáró légvédelmi löveg (Centurion Marksman).


Izraeli modellek:



A zsidók Centurion-jaikat Sho’t-nak (héber; ostor) nevezték és négyszer modernizálták (Sho’t Kal Alef, ~ Bet, ~ Gimel és ~ Dalet). A Szingapúrnak szánt izraeli variáns a Tempest nevet kapta, amely angolul szintén ostor-t jelent.

Miután a közepes harckocsit kivonták a szolgálatból, a felszabaduló alvázokat három célra használták. Az Eshel ha-Yarden egy rakétás harckocsit, a Nagmashot páncélozott csapatszállítót jelentett (fejlesztett verzióji a Nagmachon és a Nakpadon voltak), míg az 51 tonnás Puma egy páncélozott utászjármű volt.




Dél Afrikai modellek:

A Dél-Afrikai Köztársaság Centurion-jait is izraeli segítséggel fejlesztették. A Semel bázismodell után megkezdték az Olifant gyártását (altípusai az Mk 1A, Mk 1B és Mk 2). Az utolsó Olfiant Mk 2-es új, nagyobb tornyot kapott, benne egy 120 mm-es löveggel, ezáltal ez a páncélos már inkább az amerikai M1 „Abrams” MBT-ra hasonlít.


Rajtuk kívül Svédország 9 féle modellt rendszeresített (Strv 81 és Strv 106 közötti jelöléssel), de ezek többsége eredeti angol típus volt, csupán a nevüket igazították hozzá a svéd rendszerhez (a 8-as sorozatúak a 84 mm-es, a 10-esek a 105 mm-es löveget jelölték).


Műszaki adatok:

Név: A41 „Centurion” (század)

Típus: közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 52,00 t

Hossz: 9,80 m

Szélesség: 3,38 m

Magasság: 3,01 m

Motor: 650 Le-s (Rolls-Royce Meteor, 12 hengeres)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (Royal Ordnance L7, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (Browning, párhuzamosított)

Páncélzat: max. 152 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 35 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 450 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.