A13 Mark I

„Cruiser III”


Előzmények:

Az első világháború alatt a brit Mark nehézharckocsi-család relatív sikeresen szerepelt, de az egyedülálló módon a páncélos rombusz alakú testén végigvezetett, rugózatlan futógörgőkkel gyártott típusok végsebessége mindössze kb. 6 km/h volt. Az első világháború lövészárok-harcai alatt ez elegendőnek bizonyult, mivel a cél egy fix frontvonalon történő áttörés volt, és mivel a németek kezdetben nem rendelkeztek a páncélosok elpusztítására alkalmas fegyverekkel, amikor azonban végül sikerült áttörni a megmerevedett frontot és a mozgékonyság került előtérbe, a nehéz harckocsik háttérbe szorultak.

Erre jelentett megoldást a következő típus, a Medium Mark A, amely ugyan kizárólag géppuskákkal rendelkezett, de lényegesen kisebb mérete és tömege miatt végsebessége lényegesen magasabb, 13,4 km/h volt, egyszerűbb volt a gyártása és mindössze 3 fős legénységgel rendelkezett (szemben a brit nehéz harckocsik 8 főjével). A Medium Mark A hamar kiérdemelte a „Whippet” (angol; agár) becenevet és bár tervezett utódait (Medium Mark B, C, D) nem kerültek bevetésre, az első világháborút követően a britek ezt, a gyorsabb közepes harckocsi ideáját fejlesztették tovább, integrálva a francia Renault FT könnyű harckocsi körbeforgatható tornyát (Medium Mark I).

A két világháború között az Egyesült Királyság folytatta a közepes harckocsik fejlesztését (Medium Mark II, Medium Mark III), de emellett egyre inkább a kisméretű, löveg nélküli könnyű harckocsik kerültek előtérbe. A brit Mark könnyűharckocsi-család rendkívül sikeressé vált egyszerűségéből fakadó alacsony ára és könnyű karbantarthatósága révén, ami miatt különösen megfeleltek a gyarmatok lokális konfliktusaiban, ahol a felkelők gyakran még géppuskákkal sem rendelkeztek.

Hitler hatalomra kerülésével a németek (a Versailles-i békeszerződést megszegve) gyors ütemben kezdtek harcjárművek, köztük harckocsik fejlesztésébe, ami az európai nagyhatalmak számára sokként hatott, hasonló programok beindítására kényszerítve őket. Az angolok az első világháború alatt alkalmazott nehéz- és közepes- harckocsik, majd a két világháború közötti közepes-, könnyű- és kisharckocsik helyett egy teljesen új besorolást vezettek be: a gyalogsági harckocsik lassú, de erős páncélzatú típusokat takartak, míg a cirkáló harckocsik vékonyabb páncélzatot kaptak, viszont szintén rendelkeztek löveggel és sebességük lényegesen magasabb volt. Az 1930-as évek közepén az Egyesült Királyságban még erősen éreztette hatását a nagy gazdasági világválság, ezért az új építésű páncélosok többségét az olcsóbb cirkáló harckocsik alkották, ráadásul ezeken is az elérhető leg-költséghatékonyabb megoldásokat alkalmazták.

Ennek következtében az első két cirkáló harckocsik nem váltotta be a hozzájuk fűzött várakozásokat. Az A9 Mark I „Cruiser” 150 lóerős 40 km/h-s végsebességre volt képes, de 4-14 mm-es páncélzata kizárólag kézifegyverek ellen nyújtott számára védelmet. Az A10 Mark II „Cruiser II” páncélzatát a frontrészen ugyan 30 mm-re növelték, de az így sem nyújtott számára kielégítő védelmet, miközben ugyanazt a 150 lóerős AEC 179-es buszmotort és elavult felfüggesztést kapta, mint az A9, ezért végsebessége műúton is 26 km/h-ra (terepen 13 km/h-ra) csökkent.

A 1936-ban a brit páncélos erők fejlesztésének koordinálására Sir Giffard Le Quesne Martel tábornokot nevezték ki, aki szerepet játszott a könnyű harckocsiknál is kisebb kisharckocsik kifejlesztésében, és aki katonai attaséként megtekinthette a Szovjetunió legújabb páncélosait. E típusok közé tartozott a T-27-es (a brit Carden-Loyd kisharckocsi helyi változata), Martel-re azonban nem ez, hanem a BT gyorsharckocsi tett komoly benyomást.

A szovjet gyorsharckocsik megvalósították azt, ami az angol cirkáló harckocsik eredeti célja volt: a közepes harckocsikkal azonos löveget hordoztak, de sebességük 70 (a későbbi változatokon 80) km/h-t is meghaladta. A szovjet BT páncélosok az amerikai John Walter Christie harckocsi-tervét követte: egy olyan típusét, amely Christie nagy sebességet lehetővé tevő, nagyméretű futógörgőiről könnyen felismerhető felfüggesztését egy, a szárazföldi harcjárművek között kiemelkedően nagy teljesítményű, mégis könnyű repülőgép-motorral kombinálta.

Martel hazaérkezését követően szinte azonnal elkezdett dolgozni egy hasonló típuson, amihez a britek beszereztek egy amerikai Christie harckocsit, miközben egy angol mágnás, a William Richard által alapított Morris Nuffield Organization nevű szervezeten keresztül megvásárolták a szovjetektől a licencgyártás jogát (így a brit kormány nem került közvetlen kapcsolatba a kommunistákkal).

A páncélos (jelentős áttervezését követően) az A13 Mark I „Cruiser III” nevet kapta (hasonló elnevezése ellenére a típus nem azonos a kortárs brit A13 Mark III „Covenanter” harckocsival), aminek fejlesztésére és gyártására Morris létrehozta a Nuffield Mechanization & Aero Limited vállalatot (a harckocsi hivatalos neve Tank, Cruiser, Mk III (angol; 3-as cirkáló harckocsi), vezérkari jelzése A13 Mark I volt).


Konstrukció:

Az új harckocsi kifejlesztésénél a Nuffield szakemberei kombinálták a Christie-típusú futóművet az A9-es és A10-es páncélosok tapasztalataival, de amit lehetett, a korábbi cirkáló harckocsikból vettek át. Az A13-as elődeihez hasonlóan egyszerű, dobozszerű tornyot kapott, a középvonaltól balra eltolt parancsnoki kupolával.

A Cruiser III-as a többi cirkáló harckocsiban is alkalmazott 2 fontos (40 mm-es) páncéltörő löveget hordozta, ami a két világháború között relatív jó páncélátütő képességgel rendelkezett. A britek a Medium Mark III közepes harckocsin, a Vickers A1E1 „Independent” gyalogsági harckocsin, valamint az A9-es cirkáló harckocsin több-tornyos kialakítást alkalmaztak: a löveg mellett egy-egy torony került a löveg elé (az A1E1-n mögé is), bennük egy-egy géppuskával.

A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy ezek a tornyok gyakorlatilag használhatatlanok, ezért az A13-ason a tornyokat elhagyták és ehelyett egy 7,7 mm-es Vickers géppuskát építettek a toronyba, a löveg jobb oldalára. Mivel a korábbi tornyokat (valamint az A10-es első géppuskáját) elhagyták, a legénység létszáma 4 főre csökkent és a vezető pozícióját a test közepére helyezték át (emellett a típus egyetlen központi fényszóróval rendelkezett).

Az A13-as páncélzatát is a sebesség növelésére törekvés korlátozta, ezért a típust az A9-eshez hasonlóan relatív vékony páncélzattal borították: a maximális páncélvastagság 14 mm, a minimális 6 mm volt (hasonló az A9-eshez). Amíg azonban az A9-esnek csak a frontját és tornyait védték 14 mm-es lemezekkel (a testet 10 mm vastag acéllemezekkel burkolták, felül pedig mindössze 4 mm-esek), addig az A13-as teste és és tornyai (utóbbi 12 mm vastag oldalait leszámítva) egységesen 14 mm-esek voltak - csak a hasi páncéllemezek, valamint a torony ellensúlyának alsó páncélzata készült 6 mm-es lemezekből.

Az A9-es és A10-es cirkáló harckocsik oldalanként 6 kisméretű futógörgőjét az A13-ason oldalanként 4 db nagyméretű futógörgővel váltották fel, amelyek a visszafutó-görgő szerepét is ellátták. A Cruiser III-as le sem tagadhatta a szovjet BT harckocsikkal való kapcsolatát, lévén ugyanazt az aszimmetrikus futógörgő-felosztást használták (a tengelyek távolsága eltérő volt: az első és második tengely közötti távolságnál a második és harmadik tengely közötti űr nagyobb, a harmadik és negyedik közötti kisebb volt).

Az A13-as másik fontos újdonsága Nuffield Liberty motorja volt. A 12 hengeres Liberty motort korábban több Airco, Curtiss és Douglas repülőgép használta, de az 1930-as években már elavultnak számított, azonban 340 lóerős teljesítményével több, mint kétszer erősebb volt az elődökben használt AEC motornál, 48 km/h-s végsebességet biztosítva a 14,2 tonnás harckocsinak (a teszteken 64 km/h-t is elértek, de ezt leszabályozták 48 km/h-ra).


Fejlesztések:

Az 13-as több alkatrészét (köztük lövegét és részben tornyát) egy az egyben a korábbi cirkáló harckocsikból vette át, ugyanakkor a típus élesen eltért két elődjétől, ezért először mindössze 50 példányt rendeltek a harcjárműből, noha a részegységeket külön-külön már tesztelték. A fegyverzet bevált brit modelleket takart, de a típus futóműve is már bizonyított a szovjet BT harckocsikon, a Liberty repülőgép-motort pedig korábban már az első világháború végi Mark VIII „International” nehéz harckocsiban is használták (amelyet ezért Liberty néven is emlegettek).

A páncélos alapját adó amerikai harckocsi (brit jelöléssel A13E1) testét túlságosan szűknek tartották, ezért jelentősen áttervezték, emiatt a második és harmadik prototípus (A13E2, A13E3), valamint a sorozatgyártású változatok külsőre már eltértek Christie modelljeitől és a szovjetek páncélosaitól. Szintén különbséget jelentett, hogy elhagyták Christie egyedi megoldását: a brit típus futógörgői nem rendelkeztek meghajtással, ezért a cirkáló harckocsi kizárólag lánctalpain haladhatott (Christie modelljei - még nagyobb sebességgel - lánctalpak nélkül, pusztán kerekei segítségével is mozoghatott).

Az A13 Mark I „Cruiser III”-ból nem alakítottak ki speciális változatokat, de (hasonlóan az A9-eshez) ezzel párhuzamosan elkészítettek egy vastagabb páncélzatú utódot, az A13 Mark II „Cruiser IV”-et. Ez utóbbi technikailag önálló modell volt, de örökölte elődje testét, tornyát, fegyverzetét és futóművét, viszont a frontpáncélzatát 30 mm-esre növelték.

A legfontosabb vizuális eltérést egy rátét jelentette: a torony két oldalára egy-egy ”V” alakú, 4 mm vastag, belül üreges elem került, emellett a Vickers géppuskát Besa típusúra cserélték és Mark I-es helyett Mark II-es Liberty motort használtak (utóbbi azonos volt a Mark I-essel, de elhagyták róla a kompresszoros önindítót). Később egyes Cruiser III-asokat Cruiser IV-esekké alakítottak át (a baloldali fotón egy németek által zsákmányolt Cruiser IV látható).


Szolgálatban:

Az A13-as jelentős előrelépést jelentett a brit cirkáló harckocsik fejlesztésében: bár tűzereje és páncélvédelme nem változott, az A9-essel és A10-essel szemben terepen is jelentős sebességre volt képes, lehetővé téve az átkaroló hadműveleteket. Az A13 Mark I-esből ennek ellenére mindössze 65 példányt építettek, mert hamarosan kiváltották az A13 Mark II-essel (az azonos hajtómű és a fél tonnás tömeg-növekedés ellenére a Cruiser IV-es végsebessége szintén 48 km/h volt).

A Cruiser III-as (és Cruiser IV-es) összességében sikertelen konstrukciónak bizonyult, aminek oka komplexitása volt: motorja messze túl bonyolult és kényes volt és (a Vickers géppuskához hasonlóan) a páncélosba építve megbízhatatlannak számított.

A típus 1938-ban állt szolgálatba és a brit expedíciós erők tagjaként hamarosan Franciaországba hajózták át őket, hogy elrettentő erőként szolgáljanak egy esetleges német támadás megelőzésére. Kisszámú (kb. 40 db) Cruiser IV-est szintén áthajóztak, de ezek a példányok számos problémával küzdöttek: több harckocsi teljesen új volt és egyes alkatrészeik hiányoztak, nem volt megfelelő az alkatrész-utánpótlás és a legénység képzettsége sem volt kielégítő.

Mindezen problémák miatt amikor a németek 1940-ben lerohanták Franciaországot, az A13-asok szinte mind egy szálig odavesztek (gyakran műszaki hiba miatt, vagy) mert védekezésre használták őket, negligálva a sebességükből fakadó előnyt, de emellett számos példányt még működőképes állapotban hagytak hátra.

A megmaradt harckocsik egy részét Görögországban, majd Észak-Afrikában használták. Az afrikai hadszíntéren a típus lényegesen jobban szerepelt, amiben szerepet játszott az a tény is, hogy Líbiában a németek helyett a lényegesen gyengébb olasz harckocsikkal kerültek szembe és a száraz környezet jobban megfelelt a harcjárműnek. A Cruiser IV-es hasonló karriert futott be: vastagított frontpáncélzata nem növelte érdemben a védelmét, de kismértékben sikerült növelni a típus megbízhatóságát. A németek legalább 9 db Franciaországban zsákmányolt Cruiser IV-es cirkáló harckocsit parancsnoki járműként használtak a Szovjetunió lerohanásakor.

Az A13 Mark I-es, valamint az A13 Mark II-es csupán rövid ideig álltak szolgálatban és kizárólag az angolok használták őket, ugyanakkor a Christie típusú futóművet, valamint a harckocsit meghajtó repülőgépmotor koncepcióját az összes későbbi brit cirkáló harckocsi is használta. Az egymást követő modellek egyre erősebb páncélzattal és tűzerővel rendelkeztek, bár a sor utolsó tagja, a valóban ütőképes A34 „Comet” Christie-típusú (de oldalanként 5 futógörgős) felfüggesztését leszámítva már egyáltalán nem kapcsolódott az eredeti Cruiser III-ashoz.


Utóélet:

A Cruiser a brit cirkáló harckocsik fejlesztésének egyik fontos lépcsője volt (a másik az A27M Mark VIII „Cromwell”-en bevezetett Meteor repülőgép-motor, valamint az 57, majd 76 mm-es lövegek voltak), de a Liberty motort megbízhatatlansága és a gyors fejlődés hamarosan meghaladottá tette a típust:


A13 Mark III „Covenanter” (cirkáló harckocsi):

A Cruiser III/Cruiser IV harckocsikat két, egymástól eltérő páncélossal váltották ki. Az A13 Mark III (más néven Cruiser V) gyakorlatilag egy felülpáncélozott A13-as volt: a maximális páncélvastagságot 40 mm-re növelték úgy, hogy a páncélvastagság mindenhol legalább 30 mm-es függőleges páncélzatnak feleljen meg és a tornyot egy jellegzetes, nagyméretű lövegpajzzsal gyártották, de megmaradt a toronynak a Cruiser IV-esen használt felülpáncélozása, a 40 mm-es löveg és a 48 km/h-s végsebesség. A páncélzat mellett a Covenanter legfontosabb újdonsága Meadows motorja volt, amely a Liberty motorhoz hasonlóan 340 lóerős teljesítményt biztosított. Összesen 1771 db Covenanter-t építettek.


A15 Mark VI „Crusader” (cirkáló harckocsi):

A Covenanter építésében számos brit cég vett részt, a Nuffield azonban ragaszkodott egy saját tervezésű páncéloshoz, amely a Crusader-t (Cruiser VI-ot) eredményezte. Az A15-ös páncélzatát szintén megvastagították és meghosszabbították a testet, ezért a futógörgők számát oldalanként 4-ről 5-re növelték, de a Nuffield megtartotta a Cruiser IV tornyát és a Nuffield Liberty motort. A végeredmény egy, a Covenanter-hez hasonló harckocsi lett, amely hamarosan a brit páncélos erők legfontosabb típusává vált, amelyből 5300 darabot építettek, és amely az afrikai hadszíntér meghatározó páncélosának számított.


Műszaki adatok:

Név: A13 Mark I „Cruiser III” (3-as cirkáló)

Típus: cirkáló harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 14,20 t

Hossz: 6,00 m

Szélesség: 2,54 m

Magasság: 2,59 m

Motor: 340 Le-s (Nuffield Liberty, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 40 mm-es löveg (QF2, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,7 mm-es géppuska (Vickers, párhuzamosított)

Páncélzat: 6-14 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 48 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 140 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.