A11 Mark I

„Matilda”


Előzmények:

A világon elsőként a Brit Birodalom vetett be harckocsikat 1916-ban és az angolok a háború végéig megőrizték vezető szerepüket a páncélosok tervezésében és gyártásában. A rombusz formájú testükről könnyen felismerhető Mark nehézharckocsi-család tagjai 1918-ra a hadsereg megbízható, masszív tagjaivá váltak, de alacsony sebességük miatt már a világháború alatt a frontra került egy könnyebb üldöző-harckocsi (Medium Mark A „Whippet”).

A világháború végével a lassú, nehézkes és drága nehéz harckocsik egy csapásra feleslegessé váltak, ezért a britek is követték a nemzetközi (elsősorban francia) trendet, és az 1920-as évek elejére több közepes és könnyű harckocsit építettek. A könnyű harckocsik világszerte rendkívül sikeresekké váltak, mert a két világháború között páncélosokat szinte kizárólag a gyarmatokon vetettek be lázadó csoportok leverésére: erre a feladatra nem volt szükség lövegekre, lévén az ellenfél haderejét általában kizárólag gyalogság alkotta, miközben a kisebb páncélosokat egyszerűbb volt áthajózni és alacsonyabb áruk miatt lényegesen nagyobb számban gyárthatták őket.

Az angolok az 1925-ben rendszeresített Medium Mark II-es után éveken át kizárólag könnyű páncélosokat gyártottak (a Medium Mark III közepes és az A1E1 „Independent” többtornyú nehéz harckocsik nem jutottak túl a prototípus-fázison). Ez részben kényszer eredménye volt, ugyanis az Egyesült Királyságot is súlyosan érintette az 1929-ben kitört Nagy gazdasági világválság. A problémát részben az okozta, hogy az Egyesült Királyság az első világháború alatt hitelből vásárolt az Amerikai Egyesült Államoktól, de ezt forráshiány miatt képtelen volt törleszteni - ezt korábban a németek első világháború jóvátételéből finanszírozták, de a válság súlyosan érintette Németországot is, amely fizetésképtelenné vált.

A britek (többek között az aranystandard beszüntetésével) úrrá lettek a válságon, de ennek hatása még hosszú éveken át súlyosan érintette a szigetországot és részben emiatt a katonai kiadásokat is visszafogták. Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülését követen a németek rendkívül gyors ütemű fegyverkezésbe kezdtek (ami segítette kilábalásukat a válságból), amire válaszul az Egyesült Királyság is modernizálta haderejét, többek között új páncélosokat fejlesztve.

Az angolok az első világháborúban sikeresen páncélos-doktrína felújított változatára támaszkodtak, amely két elemből állt. A gyalogsági harckocsi az első világháborús nehéz harckocsik kisebb változata volt, amelynek feladata a gyalogsággal együtt mozogva az áttörés segítése volt, míg a cirkáló harckocsik vékonyabb páncélzatú, de erős fegyverzetű és gyors típusokat takartak, amelyek (a remények szerint) az áttörést kihasználva tehetik teljessé a győzelmet azáltal, hogy oldalba támadják, majd üldözik az ellenséget.

Mivel a hadihajókról elnevezett angol harckocsi-osztályok elvárásainak az akkor rendszerben álló brit közepes és könnyű harckocsik nem feleltek meg, megkezdődött több teljesen új típus fejlesztése. Elsőként az A9 Mark I „Cruiser I” cirkáló harckocsit tervezték meg 1934-ben (valamint a vele párhuzamosan fejlesztett párját, az A10 Mark II „Cruiser II”-t), majd ezt követte egy évvel később az első gyalogsági harckocsi, az A11 Mark I „Matilda” (utódja megjelenését követően Matilda I). A páncélost az A9-eshez és A10-eshez hasonlóan a már a Mark I-esen, az első brit páncéloson is dolgozó John Valentine Carden tervezte, a Vickers-Armstrongs nagyvállalatnál (a harckocsi eredeti megnevezése Tank, Infantry, Mk I volt).


Konstrukció:

A Matilda harckocsi az első világháborús (női, azaz kizárólag géppuskákkal felszerelt) nehéz harckocsikat idézte: bár nem rendelkezett löveggel (hasonlóan a könnyű harckocsikhoz), végsebessége alacsony, páncélzata viszont relatív vastag volt, emellett a tervezésnél fontos kritérium volt a lehető legalacsonyabb vételár.

Az A11-es gyalogsági harckocsi ennek köszönhetően igen kisméretűvé vált: hossza 4,85 méter, szélessége 2,28 méter, magasság pedig 1,86 méter volt. A típus egy rendkívül kisméretű, egyfős tornyot kapott. E toronyban kapott helyet a páncélos egyetlen fegyvere, egy .303-as (7,7 mm-es) kaliberű Vickers géppuska, amelyet kifejezetten (kizárólag) gyalogság elleni célra terveztek (a testbe nem építettek másodlagos gépfegyvert).

A mindössze kétfős Matilda páncélzata sík acéllapokból állt, amelyet szegecseléssel rögzítettek - ez alól egyedül a páncélos henger alakú tornya jelentett kivételt, amelyet öntéssel készítettek. A harckocsi alacsony oldalsó páncéllemezei függőlegesek, a fronton és a faron enyhén döntöttek voltak: a páncélzat vastagsága helytől függően 10-60 mm között változott (a test elöl, oldalt és hátul is 60 mm vastag páncéllapokból állt, akárcsak a torony oldalai). A páncélos kis mérete miatt (megjelenésekor vastagnak számító páncélzata ellenére) mindössze 11 tonnát nyomott.

Az A11-es oldalanként nyolc kisméretű (gumírozás nélküli, tisztán fém) futógörgővel rendelkezett, amelyeket négyesével közös laprugós felfüggesztés kapcsolt a páncélos vázához. A harckocsit egy 8 hengeres, 70 lóerős Ford Model 79-es benzinmotor hajtotta, ami rendkívül alacsony (7 lóerő/tonna alatti) teljesítmény/tömeg arányt eredményezett. Ennek és a korlátozott képességű futóműnek köszönhetően a Matilda végsebessége műúton is csak 12,9 km/h, terepen pedig csupán 9 km/h volt (a gyalogsági harckocsikkal szemben elvárás csak az volt, hogy képesek legyenek tartani a lépést a gyalogos katonákkal).

A harckocsi méretét jól szemlélteti az alábbi fotó, amelyen az A11-es egy 1943-as A43 „Black Prince” gyalogsái harckocsi mellett áll - a Matilda játék-harckocsinak tűnik az A22 Mark IV „Churchill” harckocsi fejlesztett változata mellett.


Fejlesztések:

Au A11-es harckocsiból nem készültek klasszikus változatok, de egyes példányokat a 7,7 mm-es géppuska helyett egy 12,7 mm-es Vickers nehézgéppuskával szerelték fel (ez egyező kalibere ellenére nem azonos a világszerte elterjedt amerikai M2 „Browning” nehézgéppuskával és saját 12,7x81 mm-es, nem pedig az M2-es 12,7x99 mm-es lőszerét tüzelte).

A brit haderő mindenekelőtt olcsó páncélost kívánt rendszerbe állítani, ezért a harckocsi egy már létező típuson alapult (a Vickers sikeres export-harckocsiján, a Mark E-n), míg a fontosabb részegységek többsége (mások mellett a motor és a váltómű) polgári járművekből származott (a futóművet a Mark E lövegvontató-változatából, a Medium Mark IV „Dragon”-ból emelték át).

A harckocsi érdemi fejlesztésére nem volt lehetőség, mert a gyenge futóművel és a hajtáslánc többi elemét már a 11 tonnás össztömeg is megviselte (a Matilda alapját adó Vickers 6-Ton - neve ellenére - 7,3 tonnás volt), emellett a géppuskára mértezett apró toronyban nem volt hely egy löveg számára (a kortárs francia páncélosok szintén egyfős tornyot kaptak, de ezek többsége egy rövid csövű 37 mm-es löveget is hordozott). A páncélos legalább egy példányát aknaszedő-készülékkel szerelték fel, de ez nem került sorozatgyártásba.


Szolgálatban:

A Matilda harckocsi egyértelműen az első világháborús brit nehéz harckocsik továbbfejlesztésének tekinthető: gyakorlatilag egy lassan mozgó géppuska-állás volt, amely védelmet nyújtott a kezelőknek a gyalogság puska- és gránát-tüzével szemben. A második világháború, de már az ezt megelőző Spanyol polgárháború is bebizonyította, hogy a kizárólag géppuskás harckocsik kora lejárt: az új, modern harctéren a gyalogsággal együttműködő, de nagy sebességű mozgásra és az ezt kihasználó átkaroló hadműveletekre is képes, löveggel rendelkező páncélosok domináltak.

A Matilda így a végletekig hajszolt költség-csökkentés áldozatává vált, amelyet ráadásul alacsony példányszámban gyártottak és ami miatt a típus több súlyos tervezési hiányosságtól szenvedett. Ezek között akadtak kisebbek, például a vezetőt védő páncéllapot csak akkor lehetett felemelni, ha a tornyot oldalra fordították - de lényegesen súlyosabbak is. Utóbbiak közé tartozott a harckocsi rendkívül alacsony végsebessége (a páncélos nem tudta tartani a lépést a gyalogságot szállító teherautókkal), a löveg hiánya és a teljesen védtelen lánctalp. Az A11-est felszerelték rádióval, de a rendkívül szűk torony miatt ez a testbe került, amelyet a parancsnok csak guggolva ért el (emiatt nem tudta egyszerre használni a rádiót és a géppuskát).

Mérsékelt ára ellenére az A11-esből 1937-ben mindössze 60 példányt rendeltek, amelyet 10 nappal később egy újabb 60 darabos tétel követett, majd két évvel később még 19 darab, ezáltal (a prototípussal együtt) összesen 140 db Matilda harckocsit gyártottak. Az elkészült gyalogsági harckocsikat a brit haderő legrégebbi páncélos egysége, a Királyi Harckocsi Ezred rendszeresítette. Az ezred az Egyesült Királyságban állomásozott, de amikor Lengyelország lerohanásával megkezdődött a második világháború, az ezredet A11-es páncélosaikkal együtt áthajózták Franciaországba, hogy (a már a helyszínen tartózkodó Brit Expedíciós Erőkkel együtt) Franciaország esetleges megtámadásakor részt vegyenek a németek elleni harcban.

Amikor a nácik 1940. május 10-én megtámadták Franciaországot, a Matilda volt a helyszínen tartózkodó legfontosabb brit páncélos (ezen kívül az angolok csupán szintén kizárólag géppuskákkal felszerelt könnyű harckocsikkal rendelkeztek). A brit alakulatok a francia csapatokkal együtt május 21-én ellentámadást indítottak (Arrasi csata), amely kezdetben sikeresnek tűnt: az 58 db A11 Matilda I-es (és 16 db A12 Matilda II-es) harckocsi sikeresen megállította a német páncélosokat, mivel azok 37 mm-es lövegei (és a vontatott páncéltörő lövegek) hatástalannak bizonyultak az angol gyalogsági harckocsik frontpáncélzatával szemben.

A németek a katasztrófát csak úgy tudták elkerülni, hogy néhány 88 mm-es légvédelmi löveget páncéltörő feladatra fogtak be. Az ellentámadás végül összeomlott és a támadásért az angolok súlyos árat fizettek: mindössze 2 db A12-es élte túl a csatát és az A11-esek fele is megsemmisült.

A megmaradt brit páncélosok két nappal később egy második (szintén sikertelen) ellentámadási kísérletben is részt vettek, majd a túlélő példányok harcolva visszavonultak. A Matilda I-es harckocsik rendkívüli lassúságuk és a löveg hiánya miatt hamar áldozatul estek a német előrenyomulásnak és a Szövetségesek utolsó védelmi vonalát, Dunkirk kikötővárost mindössze 2 db Matilda I-es érte el. A Dinamó hadművelet részeként (a La Manche csatornán áthajózva) az Egyesült Királyság sikeresen kimenekítette katonáit a dunkirki területről, de szabad kapacitás hiányában minden nehézfegyverzetet, köztük az összes harckocsit hátra kellett hagyni).

Ezt követően néhány Franciaországban ragadt Matilda I-es még folytatta a harcot: e páncélosok legénységét részben szintén evakuálták (Ariel hadművelet), de az A11-eseket ebben az esetben is hátrahagyták. A típus elégtelen teljesítményét látva a brit haderő Egyesült Királyságban maradt Matilda páncélosait visszavonta a harcoló alakulatokról, de a kimenekítést követő súlyos harckocsi-hiány miatt az A11-eseket továbbra is használták kiképzésre.

A Matilda I-es harckocsi (hasonlóan az első brit cirkáló harckocsikhoz) összességében sikertelennek bizonyult, de a tervezésekor és bevetésekor szerzett tapasztalatok komoly segítséget jelentettek az Egyesült Királyságnak a következő generációs páncélosok tervezésében.


Utóélet:

Az A11 Matilda I-es harckocsi csupán rövid ideig állt rendszerben és eredeti szerepkörében mindössze a németek franciaországi hadjáratának két hónapja alatt használták, ezért a típust hamarosan elhomályosította sikeresebb utódja:


A12 Mark II „Matilda II” (gyalogsági harckocsi):

Az A11-es képességei már megjelenésekor sem voltak kiemelkedőek, ezért már 1936-ban megkezdődött egy váltótípus tervezése: ez lett az A12 Matilda II, amely önálló tervezet volt (a páncélost nem a Vickers, hanem a Vulcan öntödében tervezték és gyártották). E harckocsi a géppuska mellett egy 40 mm-es löveggel rendelkezett, öntött páncélzatát jelentősen megvastagították (ezáltal tömege 25 tonnára nőtt), a legénységet pedig 4 főre bővítették. A Matilda II-es továbbra is szenvedett a gyalogsági harckocsik lassúságától (végsebessége műúton 24 km/h volt) és 40 mm-es lövege is elégtelennek bizonyult, de ezért részben kárpótolta rendkívül vastag páncélzata és az a tény, hogy közel 3000 példányban gyártották.


Műszaki adatok:

Név: A11 Mark I „Matilda”

Típus: gyalogsági harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 11,00 t

Hossz: 4,85 m

Szélesség: 2,28 m

Magasság: 1,86 m

Motor: 70 Le-s (Ford Model 79, ”V” hengerelrendezésű, 8 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,7 mm-es géppuska (Vickers, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 10-60 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 13 km/h (úton), 9 km/h (terepen)

Hatótávolság: 130 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.