A10 Mark II

„Cruiser II”


Előzmények:

A világon elsőként a Brit Birodalom alkalmazott harckocsikat 1916-ban, amikor bevetette a Mark nehézharckocsi-család korai tagjait. A jellegzetes, rombusz alakú páncélosok az első világháború ikonjaivá váltak (a folyamatos fejlesztés ellenére mindegyik első világháborús típus az eredeti Mark I-esre hasonlított), több esetben sikeresen elérve a német frontvonalat.

A brit nehéz harckocsik két lövegükkel és jó árokáthidaló-képességükkel sikeresen ellátták az áttörő páncélos szerepét, ugyanakkor nagy méretük és 6-9 km/h-s végsebességük miatt nem tudták teljessé tenni a győzelmeket. Erre a célra alkották meg a Medium Mark A „Whippet”-et: egy lényegesen kisebb, kizárólag géppuskákkal felszerelt üldöző harckocsit, amely korlátai ellenére sikeresnek bizonyult, ezért később további hasonló páncélosokat terveztek (Medium Mark B, Medium Mark C).

Az első világháborút követően a britek is jelentős leépítéseket hajtottak végre és bár folytatták a harckocsik fejlesztését, a fókusz a kisméretű és olcsó, gyarmati használatra szánt egységek felé fordult, amelyeket nem más modern nemzetek, hanem harcjárművekkel általában egyáltalán nem rendelkező lázadó csoportok ellen vetettek be.

A Vickers Medium Mark II-es harckocsiját követően a nagyobb páncélosok fejlesztését az Egyesült Királyságban teljesen leállították (az A1E1 „Independent” nehéz- és a Medium Mark III közepes harckocsik nem jutottak túl a prototípus-fázison, a számos ország helyi páncélos-programjának alapot adó Vickers 6-Ton-ból pedig a britek mindössze 4 példányt használtak; kiképzésre). Ezek helyett az angolok a Mark könnyű harckocsi család, valamint a Carden-Loyd kisharckocsik gyártására koncentráltak.

Amikor az 1930-as évek elején ismét megnőtt az igény a nagyobb páncélosok iránt, a szigetország az első világháborús típusok ideájának modernizációja mellett döntött. A könnyű harckocsik mellett két új kategóriát alkottak: a gyalogsági harckocsik alacsony sebességgel, de rendkívül vastag páncélzattal rendelkeztek és feladatuk a gyalogsággal együtt az áttörés volt, míg a cirkáló harckocsik (a névadó hajótípushoz hasonlóan) vékonyabb páncélzatukból fakadó nagyobb sebességükkel, de hasonló tűzerejükkel üldözhették az ellenséget.

Az Egyesült Királyság viszonylag későn, 1934-ben kezdte meg az új páncélosok fejlesztését, ráadásul a döntéshozók kifejezetten egy olcsón gyártható, de még megfelelő páncélost igényeltek. Ez lett az A9 Mark I „Cruiser I” egy 13 tonnás cirkáló harckocsi, amely műúton akár 40 km/h-val is haladhatott, miközben ugyanazt a 40 mm-es páncéltörő löveget hordozta, mint a gyalogsági harckocsik (igaz, páncélzatának vastagsága helytől függően csupán 6-14 mm között mozgott).

Az angolok az A9-essel párhuzamosan egy nagyobb gyalogsági harckocsit is megrendeltek (A10). Ezt a páncélost is Sir John Valentine Carden tervezte, aki a Mark I-es létrehozásában is fontos szerepet játszott, emellett részt vett a brit kisharckocsik, könnyű és közepes harckocsik kialakításában is. E típus fejlesztése azonban elhúzódott, mert az Egyesült Királyság még nem nyerte vissza erejét az 1929-33-as nagy gazdasági világválság után, ráadásul John Carden 1935-ben repülőgép-balesetben életét vesztette, ezért az A10-es előállítását csak 1938-ban kezdték meg.

A típus eredeti megnevezése Tank, Cruiser, Heavy Mk I volt (hasonló az előd Tank, Cruiser, Mk I-éhez), végleges megnevezése Tank, Cruiser, Mk II lett (az A10 a vezérkari kódot takarta), Mark II-es jelzése ellenére a páncélosnak nincsen köze a kortárs, szintén brit Mark II könnyű, Mark II közepes és Mark II „Matilda” gyalogsági harckocsikhoz (az angol Cruiser becenév jelentése: cirkáló). A jobboldali fotón egy A9-es látható.


Konstrukció:

Ahogy fentebb is olvasható, az A10-est gyalogsági harckocsinak kezdték tervezni, de sok tekintetben hasonló volt az A9-es cirkáló harckocsihoz: valójában átmenetet képezett a két kategória között és később gyalogsági harckocsiból átminősítették nehéz cirkáló harckocsivá. A Cruiser II-es külsőre látszólag megegyezett elődjével, méreteik azonban eltérők: a típus 5,59 méteres hossza például 0,21 méterrel rövidebb az A9-es azonos adatánál, míg 2,65 méteres magassága 0,01 méterrel kisebb annál.

A Cruiser II-es harckocsi az A9-eshez hasonlóan középre telepített, dobozszerű toronnyal rendelkezett. Más nemzetekkel ellentétben az Egyesült Királyság összes második világháború előtti, löveggel rendelkező páncélosát ugyanazzal a 40 mm-es löveggel szerelte fel (ez elsőként az A9-esen jelent meg). A kétfontosnak is nevezett Royal Ordnance QQF „gyorstüzelő” löveg az A10-es tervezésekor elfogadható teljesítményt nyújtott és komoly előnye volt az egységesítés, lévén nemcsak a legtöbb angol harckocsi, de a vontatott páncéltörő lövegek is ugyanazt a lőszert tüzelték, ami egyszerűsítette az ellátást (a gyorstüzelő jelzés csak arra utalt, hogy a löveg egyesített lőszert használt). A löveg mellett az A10-es egyetlen párhuzamosított Vickers géppuskát hordozott.

Az A9-es harckocsi legnagyobb hiányosságának vékony páncélzatát tartották: 14 mm-es maximális vastagsága nem tette lehetővé a harckocsik elleni harcot. Az A10-esnél ezért a páncélzat vastagságát 25 mm-re (1 hüvelykre) növelték, de nem gyártottak teljesen új páncélzatot, ehelyett a meglévő páncéllemezekre (többek között a páncélos tornyára és homlokpáncéljára) rátét-páncélzatot csavaroztak.

A Cruiser II páncélzata az A9-eshez hasonlóan (a gyártás egyszerűsítése érdekében) nagyméretű, túlnyomórészt függőleges vagy enyhén döntött acéllemezekből állt, amelyeket szegecseléssel (néhány ponton csavarkötéssel) rögzítettek. A megnövelt páncél-vastagság miatt az A10-es tömege 14,3 tonnára nőtt. A harckocsi más megoldásaihoz hasonlóan költséghatékonysági okokból a típus hajtáslánca gyakorlatilag megegyezett az A9-esével.

Mindkét páncélost egy 6 hengeres, 9640 ccm-es, 150 lóerős AEC Type A179 benzinmotor mozgatta, amelyet eredetileg buszmotornak gyártottak, ezért előállítása lényegesen olcsóbb volt, mint egy dedikált nagy teljesítményű harckocsi-motor.

A Cruiser I-essel azonos erőforrás és a megnövelt tömeg miatt a Cruiser II-es végsebessége műúton 40 km/h-ról 26 km/h-ra (terepen 13 km/h-ra) csökkent, de ezt nem tartották problémának, mert a páncélost a gyalogság támogatására szánták, ezért elegendőnek tartották, ha velük lépést tud tartani.

Az A10-es futóművén szintén nem változtattak, megtartva az oldalanként két elemből, elemenként három görgőből álló rendszert, amelyeket tekercsrugók kapcsoltak a vázhoz. A nehezebb páncélzat miatti magasabb fogyasztás következtében a nehéz cirkáló harckocsi hatótávolsága az előd műúton mért 240 km-ével ellentétben 160 km-re csökkent.


Fejlesztések:

Az A10-es szűken vett értelemben nem nevezhető az A9-es fejlesztett változatának, lévén azzal párhuzamosan tervezték, a Cruiser II gyakorlatilag mégis egy felülpáncélozott Cruiser I-es volt. A legnagyobb különbséget (a megnövelt páncélvastagság mellett) az jelentette, hogy megváltak az A9-esen alkalmazott (a bevezetőben említett A1E1-ből átemelt) két első, kisméretű géppuskás-toronytól (ez helyes döntésnek bizonyult, mert ezek bonyolították a páncélost, miközben a britek nem tudták kihasználni az általuk biztosított többlet-tűzerőt).

Az A10-es bázismodellje (A10 Mk I) mellett kialakításra került egy kismértékben módosított variáns (A10 Mk IA), amelynél a párhuzamosított Vickers géppuskát BESA géppuskára cserélték és felszereltek egy lövegpajzsot, valamint - más kisebb módosítások mellett - a testbe egy második BESA géppuskát szereltek.

A Cruiser II-esből később kialakítottak egy A10 Mk IA CS jelű közelharc-támogató variánst is (Cruiser II Close Support), amelynél a löveget egy 94 mm-es tarackkal váltották fel a 40 mm-es löveget.

E típus érdekessége, hogy miközben más országokban a hasonló kaliberű, rövid csövű löveggel rendelkező páncélosokat (pl.: Panzer IV korai változatai, StuG III) kifejezetten megerősített állások rombolására szánták, addig a britek ezt csak másodlagosnak tartották, ehelyett az A10 Mk IA CS harckocsik nagyszámú ködgránátot szállítottak, hogy az egységek mozgását ezzel álcázhassák (értelemszerűen a gyalogság elleni nagy robbanóerejű lövedékek kárára).

Az alábbi két fotó közül a baloldali egy A10 Mark I-est, a jobboldali pedig egy A10 Mark IA-t mutat.


Szolgálatban:

Az A9-est és az A10-est kifejezzen mérsékelt áru harckocsiknak tervezték, amelyek ellensúlyozhatják az új generációs külföldi (elsősorban német) páncélosokat. Erre a feladatkörre eredetileg megfeleltek és kétségtelenül előrelépést jelentettek a korábbi angol harckocsikhoz képest, de mindkét típusnál súlyos hiányosságra derült fény.

Az A9-es páncélzata elégtelennek számított, miközben nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedő sebessége ezt az áldozatot nem igazolta, ezért hamarosan kiváltották az újabb, Christie-típusú futóművel szerelt cirkáló harckocsik (elsőként az A13 Mark I „Cruiser III”). Az A10-es szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Vastagabb páncélzata miatt sebessége minimálissá vált, ugyanakkor a maximum 25 mm-es szegecselt páncélzat még nagyobb távolságból sem állt ellen a 37 mm-es német páncéltörő löveg találatának.

A típust ezért már 1937-ben, a sorozatgyártás megkezdése előtt átminősítették nehéz cirkáló harckocsivá (váltótípusa gyalogsági harckocsi szerepkörben az A11 Mark I „Matilda” lett), végül (részben a növekvő német fenyegetésre válaszul) végül mégis megrendelték. A Cruiser II-esből mindössze 100 darabot rendeltek, ennek ellenére a gyártás párhuzamosan három gyárban folyt: a páncélost a Vickers mellett készítette a Birmingham Railway Carriage and Wagon Company és a Metropolitan-Cammell is.

Később egy második, 75 darabos megrendelés is érkezett a típusra (amelyből így összesen 175 darabot építettek), de rendszeresítésére csak 1939-ben került sor. Az elkészült A10-esek egy részét a Brit Expedíciós Erők (angol rövidítéssel BEF) használta, amely részt vett Franciaország védelmében.

A BEF néhány tucat Cruiser II-ese igen gyenge teljesítményt nyújtott az újabb német Panzer III és csehszlovák eredetű Panzer 38(t) közepes harckocsik ellen. 40 mm-es lövegével ugyan kis távolságból képes volt ellenfelei kilövésére, azonban vékony páncélzata miatt sérülékenynek számított, ráadásul relatív kis kaliberű lövege miatt a gyalogság elleni nagy robbanóerejű lövedék gyakorlatilag hatástalannak bizonyult (más országok erre a célra rövid csövű 75 mm-es lövegeket használtak).

További problémát jelentett, hogy a nedves környezetben a páncélos könnyen elakadt és gyakoriak voltak a futóművel kapcsolatos műszaki hibák, ráadásul a rendkívül alacsony végsebesség nem tett lehetővé komolyabb manőverezést. A BEF a rendelkezésére álló összes, 20-30 db A10-est elvesztette (a visszavonuló egységeket a Csatornán át kimenekítették az Egyesült Királyságba, de a járművek mentésére már nem volt kapacitás).

A megmaradt A10-eseket, mint elavult harckocsikat Észak-Afrikába szállították, ahol feladatuk a támadó olasz páncélos erők megállítása volt. Itt még 1941-ben is meglepően sikeresen szerepeltek, mert a fejletlenebb olasz harckocsik alacsony sebességük és vékony páncélzatuk miatt sebezhetőnek bizonyultak, miközben a gyakorlatilag teljesen sík terep és a száraz időjárás csökkentette az A10-esen tapasztalt műszaki hibák számát.

A cirkáló harckocsit utoljára Görögországban használták, ahová 60 db Cruiser II-est hajóztak át, de az ekkor már igen rossz műszaki állapotban lévő páncélosok többségét műszaki hiba miatt hamarosan hátra kellett hagyni. Az A10 Mark II-es így nagyrészt sikertelennek bizonyult, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a sebességet és tűzerőt páncélvédelemmel egyesítő brit ”nehéz” cirkáló harckocsik ideája a háború végére beérett az A34 „Comet” harckocsival.


Utóélet:

A Cruiser II-es egy relatív olcsó harckocsi volt, amelyet átmeneti típusnak szántak az újabb páncélosok megjelenéséig, de az általa használt futóművet a későbbiekben már csak egyetlen angol harckocsi használta:


Mark III „Valentine” (gyalogsági harckocsi):

Az A9-esen, A10-esen és A11-esen szerzett tapasztalatok alapján a Vickers vállalat 1938-ban tervezte meg a Mark III-as gyalogági harckocsit, amely gyakorlatilag egy erősebb páncélzatú A10-es volt, de az új tervezésű, a korábbi szögletessel szemben henger alakú toronnyal. A Valentine harckocsi 24 km/h-s végsebességével igen lassúnak és a Matilda II-eshez képest kevésbé jól védettnek bizonyult, de a Cruiser II-eshez hasonlóan egyszerű és olcsó páncélosnak szánták, amelyből ezért a második világháború alatt több mint 8000 db-ot gyártottak.


Műszaki adatok:

Név: A10 Mark II „Cruiser II”

Típus: cirkáló harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 14,30 t

Hossz: 5,59 m

Szélesség: 2,54 m

Magasság: 2,63 m

Motor: 150 Le-s (AEC 179, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 5 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 40 mm-es löveg (QF 2-pdr, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (BESA, egy párhuzamosított, egy a testben)

Páncélzat: 6-25 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 26 km/h (úton), 13 km/h (terepen)

Hatótávolság: 160 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.