92-es típus

„Jju-Szokosa”


Előzmények:

A Meidzsi-restaurációt követően, a XIX. század utolsó évtizedeiben a Nagy Japán Birodalomban rendkívül gyors ütemű fejlődés ment végbe, amely az átfogó társadalmi és gazdasági változások mellett a haderő modernizációját is magával hozta. A japánok ehhez európai tanácsadókat béreltek fel és küldöttségeket indítottak a fejlett országokba, hogy tanulmányozzák az akkori legmodernebb fegyverzetet, felszerelést és harceljárásokat, amelyeket hazatérve lemásoltak, később pedig továbbfejlesztettek.

A japánok (részben a nagyhatalmaktól való nagy távolság, részben a helyi ipar fejlesztése miatt) igyekeztek minden fegyvert és harcjárművet Japánban előállítani úgy, hogy típusait nem kínálták fel exportra. A Nagy Japán Birodalom kezdetben elsősorban haditengerészetére koncentrált, amely az 1900-as évek elejére olyan erős és modern haderőnemmé vált, hogy képes volt háborúban legyőzni egy európai (igaz, haldokló) nagyhatalmat: az Orosz Birodalmat, ami Ázsia modern kori történetében először fordult elő.

Japán az első világháború alatt az Antant oldalán harcolt, de elsősorban azért, mert így büntetlenül megszerezhette Németország ázsiai gyarmatait: Csingtao kikötővárost Kínában, valamint a Karolina-, Mariana- és Marshall-szigeteket. A japánok a világháborúban csupán néhány kisebb összecsapásban vettek részt Ázsiában, a világháború követően azonban folytatták a gyarmat-szerzést, leigázva Koreát, majd megkezdték a felkészülést Kína és a Csendes-óceáni szigetek megszerzésére.

A japánok tisztában voltak azzal, hogy további területeket már nem tudnak meghódítani, csakis elhódítani: a kontinensen többek között a britektől és a franciáktól, míg az óceáni szigeteket az Amerikai Egyesült Államoktól. A Nagy Japán Birodalom ezért tovább növelte hadiflottájának erejét, miközben a szárazföldi haderejét is igyekezett a legújabb felszereléssel ellátni az elkerülhetetlennek látszó harcok megnyeréséhez.

Ennek részeként (európai mintára) felmerült a japán lovasság gépesítése: a hadsereg ebből a célból többféle páncélautót tesztelt, de a fejletlen, modern infrastruktúrával, köztük jó minőségű burkolt utakkal szinte egyáltalán nem rendelkező ázsiai országokban e járművek csak nehezen boldogultak.

A páncélautók kiváltására tesztelték az első világháborúban megjelent, majd gyorsan terjedő harckocsikat (konkrétan a brit Mark IV-es nehéz és Whippet közepes harckocsikat, illetve francia FT-17-es könnyű- és Carden Lloyd kisharckocsikat), majd 1925-ben megalkották a 87-es típusú Csi-I közepes harckocsit.

Ezt előremutató koncepciója ellenére nem találták sorozatgyártásra alkalmasnak, de e harckocsi bázisán alkották meg a 89-es típust. Később a japánok újabb brit és francia páncélosokat vásároltak és a további fejlesztést ezekre a kisebb harcjárművekre alapozták. 1930-ban a japánok ismét megalkottak egy többcélú kísérleti harckocsit: a Szumida kétéltű páncélautót, egy úszóképes páncélost, amely lánctalpai mögött egy gumikerekes tengellyel is rendelkezett.

A Szumida célja az volt, hogy a szárazföldi haderőt és az előnyben részesített haditengerészetet egyszerre kiszolgálja, de annak ellenére, hogy később a japánok több kétéltű harckocsit is építettek, a lovasság elégtelennek ítélte a típus terepen mutatott teljesítményét. Ennek következtében ezt a programot leállították és ehelyett az Isikavadzsima vállalat megépített egy, kifejezetten a lovasság igényeire szabott harckocsit, amelyet már megfelelően ítéltek és 92-es típus néven rendszeresítették.

E típust hivatalosan nehéz páncélautóként kódolták, aminek politikai oka volt: a rendkívül konzervatív japán hadvezetés kizárólag a gyalogság számára engedélyezte harckocsik fejlesztését, a lovasság számára nem, ezzel a megoldással azonban ki tudták kerülni a tiltást (a típus beceneve is nehéz páncélautót jelent).


Konstrukció:

A 92-es típus japán eredete ellenére sok hasonlóságot mutatott a kortárs európai és amerikai kisharckocsikhoz. A páncélos mindössze 3,95 méter hosszú volt, magassága a torony miatt ugyan elérte az 1,86 métert, szélessége viszont csupán az 1,63 métert, azaz a páncélos kisebb volt, mint egy kompakt személyautó.

A harckocsi nem rendelkezett löveggel, kisharckocsi létére körbeforgatható toronnyal viszont igen, amelybe egy 6,5 mm-es (91-es típusú) géppuskát építettek: ezt egy második, a testbe szerelt (szintén 6,5 mm-es) géppuska egészített ki. Utóbbi miatt (rendkívül kis mérete ellenére) a 92-es típusú kisharckocsi nem kettő, hanem három személyes volt.

A 92-es típus részben már hegesztett, nagyrészt még szegecselt páncélzattal rendelkezett: a torony páncélzatának vastagsága maximum 6 mm volt, a toronypáncélzat viszont maximum 12 mm-es volt. A teszteken kiderült, hogy a 92-es típus páncélzatát kis távolságból kézifegyverekkel is át lehet ütni, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a harckocsit Ázsiában tervezték és gyártották, ahol (a gyarmatosítók kisszámú könnyű harckocsiját leszámítva) szinte minden ország hadereje elavult fegyverzettel rendelkezett.

A 92-es típus vékony páncélzata ugyanakkor lehetővé tette, hogy a kisharckocsi tömegét alacsonyan tartsák (a páncélos alig 3,5 tonnát nyomott).

A típus ennek köszönhetően relatív egyszerű, oldalanként hat kisméretű futógörgőből álló felfüggesztést kapott. A 92-es típus mozgatását egy 6 hengeres Isikavadzsima Szumida C6-os benzinmotorral oldották meg, amely csekély, 45 lóerős teljesítmény leadására volt képes, amellyel a kisharckocsi műúton maximum 40 km/h-s sebességig gyorsulhatott.


Fejlesztések:

A 92-es típusú kisharckocsi előállítása kis mérete ellenére komoly feladatot jelentett a japánok számára, ami alacsony példányszámot eredményezett, amég úgy is, hogy a harcjárművet 1932-től 7 éven át építették.

A páncélost eredetileg kétéltű kisharckocsinak tervezték (ehhez a később alkalmazottnál nagyobb méretű felépítményt kapott és hajócsavarokkal is ellátták a vízben történő haladás megkönnyítésére), de ez a 92-es típusú „A-I-Gó” kisharckocsi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért mindössze 2 példány legyártása után ettől elálltak. A 92-es típusú kisharckocsi fentebb vázolt fősorozatát követően a késői példányokat már javított futóművel látták el, amelyeket a korábbi oldalanként hat helyett négy, nagyobb méretű futógörgőjéről lehetett felismerni.

A futómű kijavítása mellett a japánok tűzerő növelését is elkerülhetetlennek tartották, ezért felmerült egy rövid csövű 37 mm-es páncéltörő löveg beépítése, de ezt az apró harcjármű már nem tudta befogadni, ezért ezek helyett a páncélos testében található gömbcsuklóba egy 13,2 mm-es (92-es típusú) nehézgéppuskát építettek, a toronyban található 6,5 mm-es géppuskát pedig idővel egy 7,7 mm-es (97-es típusú) géppuskára cserélték.

Később a kisharckocsit felszerelték egy, a torony tetejére épített (6,5 mm-es) géppuskával (alacsonyan repülő légi célok ellen) - ennek használatához a torony hátsó szekcióját lenyitva és a motor-fedelet beakasztva egy ideiglenes ülést lehetett létrehozni. Mindezek mellett egyes késői példányokon a 13,2 mm-es nehézgéppuskát egy 20 mm-es (98-as típusú) gépágyúval váltották fel.


Szolgálatban:

Ahogy az a „Fejlesztések” bekezdésben is olvasható, a 92-es típusú kisharckocsit 1932-től 1939-ig gyártották, de ez idő alatt csupán 167 példány készült el: mivel azonban a lovasság nem kapott modernebb harckocsikat, a 92-es típust igyekeztek modernizálni.

A harckocsit elsőként Harbin városának 1932-es elfoglalásakor vetették be: a támadás sikerrel járt, azonban ebben fontos szerepet játszott, hogy a páncélosok mellett a várost a japán gyalogság, tüzérség és légierő is támadta, miközben a védők többsége képzetlen és rosszul felszerelt civil önkéntes volt.

A 92-es típust elsősorban a Kvantung-hadsereg használta, amely a Japán Császári Hadsereg egyik hadseregcsoportjaként a mai Kína észak-keleti részén létrehozott Mandzsukuo bábállam létrehozásáért és japán uralom alatt tartásáért volt felelős. Utóbbi részeként a 92-es típusú harckocsit mások mellett Jehol tartomány megtámadásánál használták, amelynek célja ütközőzóna kialakítása volt a kínai és az elfoglalt japán területek között.

A kisharckocsi bevetésének tapasztalatai felemásak voltak. Egyrészt a 92-es típus páncélosként nehéz terepen jobban boldogult, mint a gumikerekes páncélautók és harckocsiként bevetésének pszichológiai hatása is volt (ráadásul mivel a kínaiak gyakorlatilag egyáltalán nem rendelkeztek páncélosokkal, a löveg hiánya nem jelentett problémát).

Mindezek ellenére a típus páncélzata olyan vékony volt, hogy azt még kézifegyverek is átütötték, ráadásul mozgékonysága sem volt kellően magas: miközben lovassági harcjárműként végsebessége műúton is relatív alacsony volt, terepen meglepően rosszul teljesített. A legnagyobb problémát mégis a kisharckocsi-jellegből adódó korlátozott fejlesztési lehetőség jelentette: a kisméretű, minimális teherbírású harcjármű nem tette lehetővé löveg vagy vastagabb páncélzat felszerelését.

Mindezek miatt bár az utolsó, modernizált futóműves és nehézgéppuskával felszerelt 92-es típusú kisharckocsikat még 1942-ben is bevetették (Mandzsúriában), a páncélost gyakorlatilag a második világháború kezdetére kiváltották: a lovasság a későbbiekben elsősorban újabb páncélautókat használt, míg a 92-es típus feladatkörét a hasonló gyalogsági „94-es típusú TK” kisharckocsi vette át, majd utóbbit is kiszorította a már löveggel is rendelkező „97-es típusú Te-Ke” könnyű harckocsi.


Utóélet:

A 92-es típusú kisharckocsi egyike volt a két világháború közötti kisméretű, kizárólag géppuskákkal felfegyverzett, relatív gyors és olcsó páncélosoknak, amelyek ugyan a második világháború kezdetére elavultságuk miatt gyakorlatilag eltűntek, azonban értékes tapasztalatokkal szolgáltak a későbbi harckocsik kifejlesztéséhez:


94-es típus „TK” (kisharckocsi):

A gyalogság - látva a 92-es típusú kisharckocsit - maga is igényelt egy hasonló típust, amelyet a tervek szerint felderítésre és másodlagos feladatokra (járőrözésre, konvojok kíséretére) használhatnak. A TK a 92-es típushoz hasonló, de 3,08 méteres hosszával még annál is kisebb volt (ez a páncélos is vékony páncélzattal és kizárólag géppuskával rendelkezett). A 94-es típus legfontosabb előnyös tulajdonsága alacsony ára volt, ezáltal több mint 800 példányt építettek belőle, de ahogy a 92-es típus, a 94-es típus is alkalmatlannak bizonyult a frontszolgálatra.


Műszaki adatok:

Név: 92-es típus „Jju-Szokosa”

Típus: kisharckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 3,50 t

Hossz: 3,95 m

Szélesség: 1,63 m

Magasság: 1,86 m

Motor: 45 Le-s (Isikavadzsima Szumida C6, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 6,5 mm-es géppuska (91-es típusú, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 6,5 mm-es géppuska (91-es típusú, a test jobb oldalán)

Páncélzat: max. 12 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.