62-es típus

„WZ132”


Előzmények:

Az egységes Kína történelme egészen az időszámításunk előtti második századig nyúlik vissza: ebben az időben egyesítette az országot Csin Si Huang-ti, megalkotva a kínai császárságot (nevének jelentése: Csin, azaz Kína első császára). Bár halála után néhány évvel a birodalom széthullott, az őt követő dinasztiák újraegyesítették és felvirágoztatták az országot.

Ezt a multikulturális világot idővel felváltotta a fokozatos bezárkózás - emiatt a korábban a világ élvonalába tartozó, akkor már hanyatló Kína az 1800-as évek közepén vívott ópiumháborúkban sorozatos vereséget szenvedett az európai nagyhatalmaktól. A megalázó békeszerződések és a kizsákmányolás miatt 1911-ben forradalom tört ki az országban és a császárságot felváltotta a demokratikus köztársaság. A gyenge központi hatalom miatt a térség két nagyhatalma, Japán és a Brit Birodalom rendszeresen beavatkozott az ország belügyeibe, ezért 1925-ben újabb polgárháború tört ki a demokratikus és a kommunista felek között.

A második világháború alatt Kínát a Szövetségesek támogatták, de az ország hatalmas veszteségeket szenvedett a japánok támadásaitól és a továbbra is dúló polgárháborútól, sőt, a belső harcok a második világháború után is folytatódtak. Ebből végül 1949-ben a kommunisták kerültek ki győztesen és a hatalmat Mao Ce Tung ragadta magához (a demokrata Kuomintang Tajvanon hozott létre önálló államot).

A kommunista Kínai Népköztársaság (amely nem azonos a tajvani Kínai Köztársasággal), miután leszámolt a belső ellenséggel, a Szovjetunióhoz hasonlóan erőltetett ütemű fejlesztésekbe kezdett és hatalmas összegeket költött hadseregére. Mivel Kína területének túlnyomó részén középkori viszonyok uralkodtak és az ország nem rendelkezett komolyabb ipari háttérrel (a második világháborúban minden harcjárművet importáltak), kezdetben szovjet harckocsikat (T-34-eseket, T-54-eseket) használtak.

Ez a függés azonban ellentmondott az ország nagyhatalmi törekvéseinek és mivel Kína fokozatosan eltávolodott a Szovjetuniótól, egyre nagyobb igény mutatkozott hazai gyártású katonai eszközökre. 1958-ban megkezdődött a „Nagy ugrás”, amely egy, a Szovjetunióban lezajlotthoz hasonló, hatalmas áldozatokkal járó erőltetett fejlődés volt - ez kihatott az élet szinte minden területére, így a hadseregre és a harckocsikra is.

Ez indukálta az 59-es típus harckocsi gyártását is. E típus a szovjet T-54-es másolata volt és a közel 10000-es darabszámban készült páncélos utódai (69-es típus, 79-es típus, 80-as típus, stb.) révén ma is Kína legfontosabb harckocsija.

De az 59-es típusnak volt egy komoly hátránya - a tömege. Az alaptípus tömege is meghaladta a 36000 kg-ot, ezt pedig a fejletlen kínai infrastruktúra nagy része képtelen volt kezelni (hasonló okból korlátozták 30 tonnában az argentin TAM harckocsi tömegét). A probléma megoldására a kínai katonaság, a Népi Felszabadító Hadsereg (angol rövidítéssel PLA) egy hasonló, de kisebb típust is megrendelt.

A legtöbb kínai harckocsit (így az 59-es típust is) a Kína Belső Mongólia nevű tartományában található 617-es gyárban gyártották, e típus tervezésével és előállításával mégis a 647-es (harbini) gyárat bízták meg, 1958-ban. Az 59-16-os típus névre hallgató prototípust 1962-ben mutatták be: a 62-es típusra átkeresztelt harckocsi egy évvel később, 1963-ban állt szolgálatba (a páncélost WZ132 néven is ismerték - ez a harcjármű gyári kódja volt).


Konstrukció:

A 62-es típus volt Kína első hazai tervezésű harckocsija, amely azonban elődje számos jellegzetességét megtartotta (igaz, a bázismodellnél kisebb méretben), emiatt az 59-es típus és a 62-es típus sziluettje távolról gyakorlatilag megegyezett.

Az új modell rövidebb, 7,9 méter hosszú testén ülő torony új fejlesztés volt, de ez is a szovjet „gomba-kupola” formát követte (kisméretű, egy darabból öntött, lapított félgömb alakú torony). Ennek a kialakításnak voltak előnyei (kisebb célpontot nyújtott, növelte a lövedékek lepattanásának esélyét), de az eredetileg is szűkös torony méretének további csökkentése miatt a küzdőtér igen zsúfolttá vált. E problémát súlyosbította, hogy a csökkentett méret ellenére a négyfős legénységet megtartották (ebből három fő a toronyban kapott helyet).

Helyhiány miatt az 59-es típusban használt 100 mm-es löveget nem építhették be, ezért a 62-es típus a korábbiaknál kisebb kaliberű, de a könnyű harckocsik között még így is erőteljesnek számító, 85 mm-es löveget kapott. Érdekes, hogy a két darab 7,62 mm-es géppuska mellett a torony tetejére szerelt 12,7 mm-es légvédelmi géppuskát nem a parancsnoknak kellett kezelnie, így ő minden helyzetben a páncélos irányítására koncentrálhatott.

A harckocsi támadóereje féloldalas volt: egyrészt a 62-85TC típusú löveghez többféle páncéltörő lőszert gyártottak, köztük az igen hatásos űrméret alatti nyíllövedéket, másrészt viszont nem szerelték fel modern tűzvezető rendszerekkel (emiatt mozgás közbeni tüzelés esetén a találati arány drasztikusan lecsökkent).

A harckocsi védelme szintén gyenge volt, de ez logikus következmény volt, révén a 62-es típus tömege nem léphetett túl bizonyos határt. Emiatt az 59-es típus 20-203 mm közötti páncélzatával szemben a 62-es típus védelme a legvastagabb helyen, a torony elején is csupán 50 mm-es volt, a test egyes pontjain pedig mindössze 15 mm-nyi acéllemez védte a bent ülőket.

Ez viszont kedvező hatással volt a jármű mozgékonyságára. A relatív könnyű harckocsit egy 12 hengeres, 430 lóerős erőforrás mozgatta, ezáltal a harcjármű nehéz terepen is jól boldogult. A vízhűtéses erőforrás az elődökhöz hasonló öt nagyméretű futógörgőt hajtott (a 62-es típus könnyen felismerhető volt az első és a második tengely közötti résről).

A visszafutó-görgő nélküli lánctalppal a harckocsi 60 km/h-s végsebességre volt képes. A 62-es típus nem volt úszóképes, menetből 1,4 (gázló-készlettel 5) méter mély vízben volt képes haladni.


Fejlesztések:

Annak ellenére, hogy a 62-es típus országa első ténylegesen saját tervezésű harckocsija volt, a kortársakkal (pl.: AMX-13, PT-76, M41, M551) összehasonlítva megállapítható, hogy összességében a típus állta a nemzetközi összehasonlítást. Egyik legnagyobb előnyét magas teljesítmény/tömeg aránya jelentette: ezáltal a legnehezebb terepviszonyok között is mozgékony maradt, ráadásul a könnyű harckocsi lövege is elegendően erősnek bizonyult.

A vékony páncélzattal szemben viszont komoly aggályok merültek fel. Ezt a hiányosságot tovább erősítették a harcok során szerzett negatív tapasztalatok: a típus olyan gyenge volt, mint a szovjet PT-76-os, illetve az az alapján fejlesztett kínai 63-as típus, ám azokkal ellentétben nem volt úszóképes.

A hatékonyság növelése érdekében 1979-től a 62-es modell-t felváltották két, egymástól alig különböző, fejlettebb variánssal: a 62-I típus (gyári jelölése: WZ-132-1) és a 70-es típus-sal. Ezeket a több tucat módosítást magában hordozó variánsokat ellátták lézertávmérővel is, ezzel növelve a lövések pontosságát.

Ellentétben az amerikaiakkal, a szovjetek (és így az őket másoló kínaiak is) többnyire nem fordítottak figyelmet a légvédelmi géppuskát kezelő személy épségére, ezért ezt a fegyvert csak ritkán használták. A 62-I-es típus és a 70-es típus viszont kapott egy-egy felső, kisméretű lövegpajzsot, ezzel is növelve a hatékonyságukat és a legényég védelmét. Egyes példányokra további kiegészítő páncélzatot szereltek és páncél-szoknyával is ellátták őket a torony és a futómű védelmére.

Ennél nagyobb változást jelentett a 62G típus (fent), amely, mint ahogy azt a neve is mutatta, „Gai”, azaz fejlesztett modell volt. A korábbi típusoknál komoly hátrányt jelentett a gyenge és szűk torony, ezért a 62G típushoz egy teljesen új tornyot terveztek. Ez már nem a gombafej formát követte: a nagyobb torony döntött lapokból állt.

A tágasabb belső tér lehetővé tette egy erősebb, 105 mm-es huzagolt csövű löveg beépítését, amelyet már elláttak stabilizátorral, tűzvezető rendszerrel és egy éjjellátóval. A korábbi verziókat 2000-től váltották fel a modernebb 62G típussal, a változtatásokat azonban csak kb. 400 példányon végezték el, ez a legyártott példányok kb. negyede. A típusra kétféle aknamentesítő eszközt is erősíthettek, ám ezek nem voltak különálló modellek.


Szolgálatban:

A 62-es típus 1963-ban lépett szolgálatba és egészen 1989-ig gyártották: a 21 tonnás könnyű harckocsi fő feladata a déli tartományok védelme lett. Szintén fontos feladat volt a hegyi járőrözés. A sziklás, meredek terepen a fő csataharckocsik nehezen boldogultak, de a kisebb, fürgébb 62-es típus széles lánctalpának és erős motorjának köszönhetően itt sem vallott kudarcot.

A 62-es típus 1500-at meghaladó darabszámban készült és a harckocsi sikeres exportmodellé vált. Összesen 10 ország állította szolgálatba és elterjedése jól mutatta Kína hatalmi törekvéseit (minden felsorolt ország Ázsiában vagy Afrikában található). A rendszeresítők: Banglades, Észak Korea, Kambodzsa, Kongói Demokratikus Köztársaság (korábban Zaire), Kongói Köztársaság, Mali, Szudán, Tanzánia és Vietnám (utóbbi volt Kína után a legnagyobb megrendelő, összesen 200 példánnyal). A jobboldali fotón egy, a Kongói Demokratikus Köztársaságban szolgáló 62-es típus látható.

E könnyű harckocsi valószínűleg a Vietnámi háborúban esett át a tűzkeresztségen, ahol a győztes kommunistákat támogatta. Az 1975-ben véget ért konfliktus után 1979-ben, a harmadik indokínai háborúban Kína Vietnám ellen használta a páncélost. Itt a mintegy 200 bevetett harckocsi többségét 62-es típusok adták, de a tapasztalatok lesújtóak voltak. Számos példány esett áldozatul a vietnámi gyalogságnak, akik (szovjet eredetű RPG) kézi páncéltörő gránátjaikkal szemből is kilőhették a könnyű harckocsit (ez vezetett a fejlesztett modell kialakításához).

Bár a harckocsira továbbra is szükség volt Kína déli területein, a gyenge szereplés miatt a 62 típusú harckocsikat felmentették az első vonalbeli szolgálat alól és inkább felderítésre, járőrözésre használták őket. A típust kiképző páncélosként is hasznosították, egészen 2103-ig, amikor minden 62-es típust kivontak a szolgálatból. Utóda a szintén 1963-ban szolgálatba állított, fentebb is említett 63-as típus.


Utóélet:

A 62-es tipikus utat járt be: ez volt egy erős, de fejletlen ország első próbálkozása saját harckocsi megalkotására (hasonlóan az indiai Vijayanta vagy az észak-koreai Chonma-ho harckocsikhoz). Az elkészült típusnak több hiányossága volt, de a fejlesztéskor nyert tapasztalatokat a későbbi modelleken hasznosították:


GJT 211 (páncélozott bulldózer):




A 62-es típus váza adta az alapot ehhez a földmunkagéphez. A harckocsi tornyát elhagyták és a helyére egy kabint, valamint rakteret építettek (ez az alapváltozatnál nyitott, a GJT 211A-nál zárt). A tolólappal felszerelt típust egyetlen 12,7 mm-es géppuskával szerelték fel. A 47 km/h-s sebességre képes harcjárműből (GSL 131 néven, 82-as típus jelzéssel) aknamentesítő variánst is készítettek.





GSL 110B (páncélozott aknamentesítő):

Ez a GSL 131-hez hasonló modell egy rakétás aknamentesítő. Elődjéhez hasonlóan itt is a vázig lecsupaszították a páncélost, de a GSL 110B egy rendkívül lapos tornyok kapott, amelyre 24 vetőcsövet erősítettek.


Műszaki adatok:

Név: 62-es típus „WZ132”

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 21,00 t

Hossz: 7,90 m

Szélesség: 2,90 m

Magasság: 2,30 m

Motor: 430 Le-s (12150L-3, 12 hengeres, vízhűtéses, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 85 mm-es löveg (62-85TC típus, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (59T típus, egy-egy párhuzamosított és torony-), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (54-es típus, légvédelmi)

Páncélzat: 15-50 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 60 km/h (úton), 35 km/h (terepen)

Hatótávolság: 500 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.