61-es típus

„Roku-Icsi”


Előzmények:

Az 1800-as évek második felétől a Nagy Japán Birodalom rendkívül gyors ütemben fejlesztette haderejét, japán tervezésű és gyártású fegyverek és harcjárművek tucatjait építve a kézifegyverektől a csatahajókig. Az 1930-as évek elejétől a japánok harckocsikat is terveztek: az ország első saját fejlesztésű páncélosa a gyártásba nem került 87-es típus volt, amelyet később további páncélosok (pl.: 89-es típus, 92-es típus, 97-es típus) követtek.

A japán kis- és könnyű harckocsik az 1930-as évek végének hódításai során relatív sikeresen szerepeltek, de ennek nem a harckocsik kiemelkedő képessége volt az oka, hogy az, hogy a megtámadott ázsiai országok általában egyáltalán nem rendelkeztek nemcsak harckocsikkal, de páncéltörő fegyverekkel sem, ezért ellenük a vékony páncélzatú, csak géppuskával felszerelt könnyű harckocsik is elegendőnek bizonyultak.

A japánok számára a harckocsik további fejlesztése nem volt prioritás, mivel az ázsiai hadszíntér jelentős része sűrű dzsungelekből és kis szigetekből állt, ráadásul japán hadseregben a haditengerészet nagyobb befolyással rendelkezett, mint a szárazföldi haderő, korlátozva utóbbi lehetőségeit. A páncélosok érdemi fejlesztésének hiánya azonban a háború második felében visszaütött, mert miután a japánok megelőző csapást mértek a Pearl Harborban található amerikai haditengerészeti bázisra, az Amerikai Egyesült Államok belépett a második világháborúba.

Az amerikai harckocsik a háború végéig hátrányban voltak a lényegesen nagyobb és erősebb német páncélosokkal szemben, azonban még a kisebb, Európában már elavultnak számító könnyű harckocsijaik (pl.: M3 „Stuart”) is egyenlő eséllyel vették fel a harcot a legnagyobb számban rendelkezésre álló 95-ös típusú könnyű harckocsival, az M4 „Sherman” közepes harckocsi pedig szinte legyőzhetetlennek számított.

Erre reflektálva a japánok a háború végén gyártani kezdtek új harckocsikat, köztük a korábbi rövid csövű 37 mm-es löveg helyett 47 mm-es löveggel felszerelt 97-es típusú „SinHoTo Csi-He” és 1-es típusú „Csi-He” közepes harckocsikat, majd a 75 mm-es löveggel felszerelt 1-es típusú „Ho-Ni I” és 2-es típusú „Ho-I” páncélvadászt, illetve rohamlöveget.

A háború utolsó szakaszában a japán ipar már elvesztette a korábban elfoglalt nyersanyag-lelőhelyeit, a gyárakat pedig a Szövetségesek folyamatosan bombázták, ezért azok kapacitása drasztikusan lecsökkent. Az utolsó néhány száz modernebb harckocsit a japánok nem küldték a frontra, ehelyett visszatartották őket, felkészülve az amerikaiak és szovjetek támadására a Japán főszigetek ellen.

A rendkívül véresnek ígérkező harcokat végül az első atombombák bevetésével sikerült megelőzni, ezért a Sherman-nel szemben még mindig alulmaradó páncélosokat végül soha nem használták. A második világháború után Japánt az Amerikai Egyesült Államok megszállta, haderejét feloszlatta, a japán hadiipar és ennek részeként a harckocsi-fejlesztés megszűnt létezni. Sziget jellegéből fakadóan az ország védelme kisszámú harckocsival is megoldhatónak bizonyult, ráadásul a rossz minőségű japán földutak és kis kapacitású hidak miatt a Sherman harckocsik mellett M24 „Chaffee” könnyű harckocsikat alkalmaztak, amelyeket helyben javítottak.

A második világháborút követően az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között kialakuló hidegháborúban Japán szerepe felértékelődött, mert az amerikaiaknak szüksége volt ázsiai katonai bázisokra. Ebben a helyzetben az 1950-es évek elején ismét engedélyezték egy Japán (nevében önvédelmi) haderő felállítását, amelynek keretében újraindult a japán harcjárművek, az elsők között egy harckocsi kifejlesztése. Két fő tervezetet alakítottak ki, egy kisebb, 25 tonnás könnyű harckocsi és egy nagyobb, 35 tonnás nehéz harckocsi tervét, amely közül utóbbit fogadták el, 61-es típus jelzéssel, utalva a rendszeresítés évére.


Konstrukció:

A 61-es típusú harckocsi japán első új fejlesztésű páncélosa volt, de annak ellenére, hogy az országban korábban számos harckocsit terveztek, a 61-es típus közelebb állt a második világháborús amerikai harckocsikhoz. Ennek oka, hogy a japánok a harckocsi kifejlesztésekor kölcsönöztek és tanulmányozták a második világháború végi M36 „Jackson” páncélvadászt (gyakorlatilag egy 90 mm-es löveggel felszerelt Sherman harckocsit), valamint a Japánban használt M4-es és M24-es harckocsikat.

A 61-es típus legfontosabb részegysége a jellegzetes, ”T” alakú csőszájfékkel felszerelt 90 mm-es löveg volt, amelyet az elérhető legerősebb, de még elfogadható tömegű fegyverként választottak, érzékelve, hogy a Koreai háborúban bevetett szovjet közepes harckocsik (elsősorban a T-34-85-ös) leküzdésére a Sherman és a Chaffee 76 mm-es lövegei már nem elég erősek.

Az apró torony miatt a löveg rendkívül nagy ellensúlyt kapott, amely méretét tovább növelte, hogy belül üreges volt (ezt lőszer-tárolásra használták). A harckocsi testébe nem építettek gépfegyvert, a löveg mellett a 61-es típus egy párhuzamosított 7,62 mm-es amerikai M1919A4-es géppuskát kapott, valamint egy 12,7 mm-es (szintén amerikai) M2-es nehézgéppuskát építettek a torony nagyméretű parancsnoki kupolájára. A páncélos négyfős legénységgel rendelkezett, a vezető a japánban használt jobbkormányos rendszernek megfelelően a középvonaltól jobbra eltolt fülkében foglalt helyet.

A 61-es típus közepes harckocsinak készült, de jellegét tekintve közelebb állt egy páncélvadászhoz: erős löveggel szerelték fel, páncélzata azonban vékony volt. A 114 mm-es lövegpajzsot leszámítva a típus tornyának frontrésze 70 mm, a homlokpáncél 50 mm vastag volt, a torony függőleges oldalfala 60 mm-es, legömbölyített részei 40 mm-esek, míg a páncéltest oldalt 30 mm-es, a faron pedig 20, illetve 25 mm-es volt. A harckocsi tornya öntött, a test hegesztett kivitelű volt.

A vékony páncélzatra azért volt szükség, hogy ne lépjék túl a 35 tonnás tömeg-határt, ezáltal a 61-es típus elfogadhatóan mozgékony maradt. A korábbi amerikai harckocsik, köztük a Sherman és a Jackson jellegzetes, változattól függőleges-, illetve vízszintes tekercsrugós felfüggesztése helyett a japánok a típusnál oldalanként hat közepes méretű, torziós rugós felfüggesztésű futógörgőt használtak, ami nehéz terepen is megfelelő mozgékonyságot biztosított (a páncélos futóműve hasonló volt az amerikai Patton harckocsikéhoz, de a 61-es típus azoknál lényegesen keskenyebb volt).

A 61-es típust egy 12 hengeres Mitsubishi HM21 WT dízelmotor mozgatta, amely turbófeltöltésének köszönhetően 570 lóerős teljesítményre volt képes; ezzel a páncélos műúton 45 km/h-s sebességig gyorsulhatott.


Fejlesztések:

A 61-es típus fejlesztésének kezdetekor egy 25 tonnás harckocsit kívántak rendszeresíteni, amelyet a legtöbb korabeli japán híd elbírt, és amelyet szabványos vasúti pőrekocsin is szállíthattak, de a 90 mm-es löveg és a vastagabb páncélzat miatt végül egy 35 tonnás páncélost alakítottak ki.

A páncélos első prototípusa, az STA-1 1956 decemberében jelent meg, amelyet további három modell követett (STA-2,-3,-4); a sorozatgyártású 61-es típus az utolsó, STA-4-es változaton alapult (a jobboldali fotón egy STA-1-es látható). A 61-es típusú harckocsi teljesen új fejlesztés volt, de több részegysége amerikai harckocsikon alapultak.

A harckocsiból nem alakítottak ki továbbfejlesztett változatokat, az ezt követő japán harckocsi pedig teljesen új konstrukció volt (a közepes harckocsi testét használó speciális változatok az „Utóélet” bekezdésben olvashatók), azonban a legyártott példányokat több esetben modernizálták, mások mellett ködgránátvetők beépítésével.


Szolgálatban:

A japánok amerikai páncélosokat tanulmányozva fejlesztették ki a 61-es típusú közepes harckocsit és bár az Amerikai Egyesült Államok felajánlotta M47 „Patton” harckocsiját megvételre, Japán kitartott a saját fejlesztésű típus mellett.

Ahogy fentebb is olvasható, a 61-es típus első prototípusát kevesebb, mint két év alatt fejlesztették ki, de az előállítás csak 1961-ben kezdődött és a gyártás hasonlóan lassan haladt. 1964-ig mindössze 10 db 61-es típusú harckocsit gyártottak és 1965-ben is mindössze 30 példány épült. 1975-ig összesen 560 db 61-es típusú harckocsit gyártottak (a páncélosokat a korábbi japán harckocsikat is gyártó Mitsubishi Nehézipari Művek készítette, míg a löveget a Japán Acél Művek gyártotta).

A 61-es típus a második világháború után megjelenő, továbbfejlesztett második világháborús harckocsik közé tartozott (ld.: svéd Stridsvagn 74, Sherman M-50); egy 30 tonna körüli testre épített relatív nagy erejű löveggel és új motorjának köszönhetően elfogadható mozgékonysággal. A 61-es típust eredetileg a Koreai háborúban tervezték bevetni, de mire a típust rendszeresítették, a harcok már véget értek. A páncélos előnyös tulajdonsága volt relatív alacsony tömege, azonban már rendszeresítésekor elavultnak számított.

Az 1960-as évek elején a Szovjetunióban hadrendbe állt a T-62-es (a T-54-es fejlesztett változata), valamint az amerikai M60 „Patton” fő csataharckocsik, amelyek 115, illetve 105 mm-es löveggel, 200 millimétert meghaladó frontpáncélzattal és nagyobb teljesítményű hajtóművel rendelkeztek. A japánok szerencséjére az ország a hidegháború alatt nem vett részt háborúban, ezért a 61-es típus (valamint a kortárs 60-as típusú páncélvadász) soha nem találkozott az elsődleges ellenfélnek számító Kína szovjet eredetű fő csataharckocsijaival.

A 61-es típus így éles bevetésre nem került és nem exportálták, azonban a rajta szerzett tapasztalatok hozzájárultak a következő japán harckocsi, a 74-es típus kifejlesztéséhez, amely komoly előrelépést jelentett, de a típus (ahogy utódai, a 90-es típus és a modern 10-es típus) a 61-es típushoz hasonlóan könnyebb más országot kortárs páncélosainál. A 61-es típus a 74-es típussal hosszú időn át párhuzamosan szolgált, kivonása fokozatosan történt meg - az utolsó példányokat csak 2000-ben nyugdíjazták.


Utóélet:

Az utód 74-es típussal szemben a 61-es típusú közepes harckocsi testét csak korlátozott számban használták speciális harcjárművekhez:


67-es típus (hídvető harckocsi):

A 61-es típus testét használó hídvető harckocsi, amely torony helyett egy kettényitható hídelemet hordozott.


70-es típus (műszaki mentő):

A 61-es típus műszaki mentő változata. E harcjárműnél az eltávolított torony helyére dobozszerű páncél került, valamint egy ”A” daru, a sérült harckocsik motorjának, illetve tornyának kiemeléséhez.


Műszaki adatok:

Név: 61-es típus „Roku-Icsi”

Típus: közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 35,00 t

Hossz: 8,19 m (torony nélkül 6,03 m)

Szélesség: 2,95 m

Magasság: 2,49 m

Motor: 570 Le-s (Mitsubishi 12HM21WT, 12 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 90 mm-es löveg (Japán Acél Művek, L/52, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (M1919A4 , párhuzamosított), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2, légvédelmi)

Páncélzat: max. 114 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 45 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.