43M

„Zrínyi”


Előzmények:

Az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháború alatt számos fegyvert, sőt, néhány harcjárművet is gyártott (pl.: hadihajókat, tengeralattjárókat és repülőgépeket), azonban az háború alatt kifejlesztett új járműtípus, a harckocsik közül egy típust sem épített (kidolgozták ugyan a kisméretű Burstyn-Motorgeschütz modellt, ebből azonban prototípus sem épült).

Az első világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchiát feloszlatták és területén önálló országokat hoztak létre. Ezek közé tartozott a Magyar Királyság, amely különösen rossz helyzetbe került. A háborút lezáró békeszerződés következtében az ország jelentős területi veszteségeket szenvedett, ezért Magyarország minden szomszédjával ellenségessé vált, amelyek a revizionista törekvések ellen létrehozták a Kisantant nevű politikai szövetséget, amely a magyarokat szinte teljes elszigeteltségben tartotta.

Ez mások mellett a magyar hadsereget is jóformán ellehetetlenítette: a békeszerződés értelmében a Magyar Királyság számára megtiltották az összes modern harcjármű megvásárlását és hadrendben tartását, a Kisantant miatt ezek behozatala eleve szinte lehetetlen volt, ráadásul a magyar nyersanyag-lelőhelyek nagy része a Kisantant területére került, amelyek nem kereskedtek a magyarokkal.

Ez a helyzet csak az 1930-as évek elején változott meg, mivel ekkorra a politikai és gazdasági helyzet változása miatt három ország is exportált harckocsikat a magyaroknak. Az első az Olasz Királyság volt, amelyben a fasiszták ragadták magukhoz a hatalmat, akik egyre jobban elszigetelődtek, ezért bárki számára értékesítették típusaik: a magyarok tőlük Fiat 3000 könnyű harckocsikat, majd CV-33-as kisharckocsikat vásároltak (utóbbiakat 35 M jelzéssel rendszeresítették).

A kizárólag géppuskákkal felszerelt 35 M mellett a második exportőr a semleges Svédország volt, amely az első világháború után Stridsvagn m/21-es harckocsikat adott át, később viszont eladta Landsverk L-60-as páncélosának gyártási jogát, amelyet a magyarok módosítva 38M „Toldi” jelzéssel gyártottak. A harmadik exportáló a háború előtt Csehszlovákia volt, amely LT vz. 35-ös harckocsijának módosított változatát (T-11) adta át: a magyarok ez alapján szintén saját páncélost fejlesztettek; 40M „Turán” jelzéssel.

1942-ig csak a Magyar Királyságban több mint 600 db helyi építésű harckocsit adtak át, ezek képességei azonban a gyors fejlődés miatt ekkor már nem voltak megfelelők. A Szovjetunió megtámadásakor kiderült, hogy az új alapvető ellenség, a 75 mm-es lövegű T-34-es közepes harckocsi minden téren messze felülmúlja mind a 20 mm-es löveggel felszerelt Toldi, mind a 40 mm-es Turán-t, miközben páncélzata ellenáll a magyar 40 mm-es páncéltörő lövegnek, ráadásul nagyságrendileg nagyobb mennyiségben gyártották.

A németekhez és olaszokhoz hasonlóan a magyaroknak is azonnali hatállyal szükségük volt új, a korábbiaknál erősebb típusokra, ezért több program indult. Ennek részeként a Toldi harckocsik 20 mm-es főfegyverét 40 mm-esre cserélták, a Turán harckocsiét pedig egy rövid csövű 75 mm-esre, azonban ez sem volt elegendő, ezért 1943-ban még erősebb modellek születtek: a hosszú csövű 75 mm-es löveggel felszerelt 43M „Turán”, a német Panther-hez hasonló, teljesen új tervezésű 44M „Tas”, valamint a 43M „Zrínyi”: ez a cikk utóbbi típusról szól (e harcjármű nevét Zrínyi Miklósról kapta).


Konstrukció:

A 43M Zrínyi egy hibrid típus volt: technikailag önjáró löveg, feladatát tekintve viszont páncélvadász, ezért a típust rohamlövegként kategorizálták. A típus a német és olasz elveket követve épült: mivel még a legerősebb magyar harckocsi, a Turán sem volt képes nagyméretű löveg befogadására (a hosszú csövű löveges Turán III teljesen új, nagyméretű tornyot kapott), ezért a tornyot elhagyták és a fegyverzetet közvetlenül a jármű testébe építették be.

A legtöbb kis országhoz hasonlóan a Magyar Királyság számára is problémát jelentett elavult páncéltörő-képessége: az országban kizárólag 20 és 40 mm-es páncéltörő fegyvereket gyártottak, ezért ennél nagyobb kaliberű fegyverhez más forrásból kellett ágyúkat beszerezni (általában légvédelmi vagy tábori lövegeket).

A páncélátütő-képesség maximalizálása érdekében a magyarok a német 75 mm-es PaK 40 vontatott önjáró löveg módosított változatát választották, amely a Keleti fronton már bizonyította, hogy képes a T-34-esek kilövésére: magát a löveget a Zrínyi frontrészébe, a középvonaltól kismértékben balra eltolva építették be egy kör alakú, korlátozott (11-11 fokos) oldalirányzási szöget biztosító lövegpajzsba (a függőleges kitéríthetőség -8 és +25 fok között mozgott). A löveg mellett a harckocsi egyéb külső fegyverrel nem rendelkezett, de a felszereléshez tartozott 4 db géppisztoly és 6 db kézigránát.

A harcjármű frontrészét 0,35 méterrel megmagasították, de a torony elhagyása miatt a Zrínyi teljes magassága így is 1,9 méterre csökkent. A típus megalkotásánál nemcsak nagyobb tűzerőt, de a korábbiaknál erősebb védelmet is elvártak, ezért a Zrínyi frontrészén 75 mm vastag páncélzatot alkalmaztak (50 mm-es alap- és 25 mm-es rátét-páncélzattal), míg a páncélvadászt oldalfalai lényegesen vékonyabbak - 25 mm-esek - voltak, azonban enyhén megdöntötték őket (a gömbhéj alakú lövegpajzs átfedésben lévő részének vastagsága elérte a 100 mm-t). A legvékonyabb rész (tető- és fenéklemez) vastagsága 13 mm-t tett ki.

A Zrínyi fejlesztésének felgyorsítására nem egy teljesen új harckocsit építettek, hanem a Turán harckocsiból indultak ki, átvéve annak oldalanként 8 db kisméretű futógörgős, laprugós felfüggesztését. A harckocsi motorját, egy 260 lóerős teljesítményt biztosító, 8 hengeres Weiss Manfréd benzin motort szintén a Turán-ból emelték át, ami a 22 tonnás tömegű páncélvadászt 40 km/h-ig gyorsíthatta.


Fejlesztések:

A Zrínyi páncélvadász a Turán harckocsi módosított változata volt, azonban bár annak testét és futóművét örökölte, több volt közvetlen átépítésnél, ugyanis a küzdőtér méretének növelése okán a járművet kettévágták és 400 mm-rel kiszélesítették (ez és a torony hiánya jelentősen csökkentette a jármű felborulásának esélyét). A harckocsiból két fő változatot fejlesztettek. A Zrínyi I a már említett páncélvadász modell volt német 75 mm-es hosszú csövű páncéltörő löveggel, azonban ez a löveg nem volt elérhető, ezért a magyaroknak más megoldás után kellett nézniük.

Ahogy az az előző bekezdésben is elhangzik, a Magyar Királyság nem rendelkezett megfelelő páncéltörő lövegekkel, azonban korábban legyártottak 60 db 40 M típusú tarackot, amelyeket vontatott tábori lövegekbe szántak, de nem fejezték be őket, ezért az a döntés született, hogy a német PaK 40 löveg helyett ideiglenesen ezeket építik be a páncélvadászba.

Így született meg a Zrínyi II rohamlöveg, amely a Zrínyi I-gyel közel azonos jellemzőkkel rendelkezett (22 helyett 21,6 tonnás tömeg, 40 helyett 43 km/h-s végsebesség). A Zrínyi rohamlövegből érdemben fejlesztett változat nem épült, azonban a második gyártási sorozat példányait ellátták a Turán harckocsin is használt perforált kötényzettel. A háború végén legalább egy példányra 152 mm-es német nem irányított rakétavetőt erősítettek, ez a változat azonban nem került sorozatgyártásba.


Szolgálatban:

A Zrínyi fejlesztése 1942 legvégén kezdődött és igen gyorsan haladt: a Turán harckocsi vas prototípusát átalakítva létrehozott (harcra alkalmatlan) tesztpéldány már 1943 februárjában készen állt. A tesztek jelentős tűzerőt ígértek elfogadható védelem mellett, bár a Turán harckocsi túlterhelt, meghibásodásra hajlamos futóműve megmaradt.

A páncélvadász rendszeresítését különösen nagy várakozás előzte meg, ugyanis a 40 és rövid csövű 75 mm-es magyar harckocsik a harctéren alul maradtak a T-34-esekkel és szovjet nehéz harckocsikkal szemben, miközben a hosszú csövű löveggel felszerelt Turán harckocsi sorozatgyártását a műszaki problémák miatt nem kezdték meg, a teljesen új Tas harckocsi pedig a prototípus-fázisig sem jutott el, így a Zrínyi lett az egyetlen nagy tűzerejű magyar páncélos.

A tesztekből nyilvánvaló volt, hogy a 105 mm-es Zrínyi II rövid csöve és osztott lőszeréből fakadó alacsony tűzgyorsasága miatt csak élőerő és erődítmények ellen használható hatékonyan, ezért az a döntés született, hogy a legyártott példányok 2/3-as M44 „Zrínyi” lesz a 75 mm-es páncéltörő löveggel, míg a fennmaradó 1/3 M43 „Zrínyi” 105 mm-es tarackkal.

A gyakorlatban azonban kiderült, hogy a löveggyártó MÁVAG a 75 mm-es PaK 40 magyar másolatát, a 43 M páncéltörő löveget képtelen gyártani, mert más típusok teljes mértékben lekötötték a gyártókapacitását, ezért (a gyártás folyamatosságának biztosítása miatt) a 43M (Zrínyi II) változatot kezdték gyártani és a 75 mm-es Zrínyi I végül egyáltalán nem került gyártásba.

A harcjárműből 1943-ban 40 egységet szereltek össze, amelyet 1944-ben egy második, 50 példányos megrendelés követett, de a 26. példány legyártása után az építő Weiss Manfréd üzemét amerikai bombatámadás gyakorlatilag megsemmisítette, ezért felhagytak a típus előállításával (egyes források szerint 1944 végén a Ganz üzemében még befejeztek 6 példányt), azaz összesen valószínűleg 66 vagy 72 példány épült. Az elkészült harcjárművet már nem páncélvadászként, hanem rohamlövegként kategorizálták (105 mm-es tarackja miatt), ezért a páncélos nem a harckocsizó egységekhez, hanem a tüzérséghez került.

A rohamlövegeket kizárólag a Keleti fronton vetették be 1944-től, a szovjetek ellen. A típus itt alapvetően jól szerepelt és nagy mennyiségű robbanószert tartalmazó lövedéke kiemelkedően hatékony volt a szovjet gyalogság ellen, azonban osztott lőszere, alacsony kezdősebessége és a lövedék íves ballisztikai pályája miatt harckocsik ellen csak korlátozottan volt használható, ráadásul a frontrészt kivételével a típust még az elavult 45 mm-es páncéltörő löveg is átütötte.

A Zrínyi-k kitűntek a magyarországi harcok alatt, ahol német eredetű páncélvadászokkal együtt számos ellenséges harcjárművet, köztük több tucat T-34-est kilőttek, azonban a magyarok nem tudták pótolni a veszteségeiket, így a szovjetek fokozatosan felőrölték az ellenállást. A Zrínyi rohamlöveg létére a magyar harckocsizó egységek elitjének számított és korlátozott képességei ellenére az egyetlen sorozatgyártásába került típus volt, amely komoly fenyegetést jelentett a szovjet harckocsikra.


Utóélet:

A Zrínyi rohamtarack volt a Magyar Királyság utolsó új, gyártásba került páncélosa, amelyből ugyan nem készült specializált változat, azonban a szövetséges Olasz Királyságban kifejlesztettek egy hasonló típust:


Semovente da 105/25 (páncélvadász):

A Semovente da 105/25 a Zrínyi olasz megfelelője volt. E harckocsi az olaszok utolsó közepes harckocsijára (az M15/42-re) épült, fegyverzetét pedig egy 105 mm-es löveg alkotta, később azonban kifejlesztettek belőle egy 75 mm-es páncéltörő löveges változatot is.


Műszaki adatok:

Név: 43M „Zrínyi”

Típus: páncélvadász/rohamlöveg

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 21,60 t

Hossz: 5,68 m

Szélesség: 2,99 m

Magasság: 1,90 m

Motor: 260 LE-s (Weiss Manfréd, 8 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es tarack (40 M, a test frontrészén)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 13-75 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 43 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 220 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.