40M
„Turán”
Előzmények:
Magyarország - a legtöbb országhoz hasonlóan - sokáig nem rendelkezett harckocsigyártó-ismeretekkel, így, bár igyekezett lépést tartani az új harceszközök terén, ez nem volt egyszerű feladat.
Az első világháború alatt értékelhető páncélos-erővel csak négy ország rendelkezett: az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Nagy Britannia és Németország. A vesztes háborút követően a németek mellett a magyarok számára is megtiltották a harckocsik gyártását és szolgálatba állítását, ami akadályozta a beszerezést (igaz, így is sikerült Strv m/21-eseket az országba csempészni).
A világháborús vereségért Magyarország többek között területének kétharmadával fizetett, aminek kettős célja volt. Egyrészt a nyertesek megszüntettek egy potenciálisan erős országot, másrészt mivel minden szomszédos ország kapott a magyar területekből (még a szintén vesztes Ausztria is), ezzel elszigetelték az országot.
Így miközben az 1930-as évekre egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a modern háborúkban kulcsszerepet fognak játszani a harckocsik, a Kisantantnak nevezet politikai szembenállás miatt a magyarokat szinte teljesen sikerült szegregálni (mivel ezt a laza szövetséget épp a magyar revizionista törekvésektől való félelem tartotta egyben).
Emiatt bár a második világháború végéig Magyarország csak harckocsikból több tucat különböző típust rendszeresített a világ minden tájáról, a legtöbb páncélosból csupán néhány állt rendelkezésre, ami ellehetetlenítette a javítást és karbantartást.
A németek kezdetben nem voltak hajlandóak harckocsijaik eladására, majd aránytalanul magas árat kértek értük (ld.: ajánlat Panzerkampfwagen V-ösökre) és a magyar vezetés nem akarta szorosabbra fonni kapcsolatát a náci rezsimmel. A legtöbb harcjármű ezért a szintén fasiszta Olaszországból származott, ám az olasz harckocsik teljesítménye nem volt kielégítő.
A második világháború kitörésekor Magyarország semleges maradt, de az egyre növekvő fenyegetés miatt kényszerből végü saját harckocsik gyártásáról határoztak. Az első ilyen típus a 38M „Toldi” könnyű harckocsi volt, ám felmerült az igény egy ennél ütőképesebb egységre is.
A magyarok számára a legígéretesebbnek a cseh LT-35-ön alapuló Škoda T-21-es tűnt. Az eleve exportcélokra gyártott páncélost 1940 májusában mutatták be egy delegációnak és mivel a konstrukció megfelelőnek tűnt, a következő két hónapban Magyarországon részteles tesztelésnek vetették alá őket.
A sikeres próbákat követően még az év augusztusában aláírtak egy szerződés a típus licencgyártásáról, a gyártás előtt azonban némiképp a hazai viszonyokhoz alakították át a típust. Ezután a T-22-essé átnevezett harcjárművet 40M „Turán” néven kezdték gyártani (a 40M a gyártás évét, 1940-et jelölte).
Konstrukció:
A Turán alapját az LT vz. 35 (LT-35) alkotta, ami a harckocsi külsején is meglátszott (a 40M futóműve például alig tért el az LT vz. 35-étől).
A páncélos az eredetinél nagyobb, hatszögletű tornyot kapott, mivel a német mérnökök javaslatát megfogadva az eredetileg kétszemélyes tornyot három fősre bővítették. Ez megjelenésekor modern megoldásnak számított (a korabeli francia harckocsik egyik fő problémája éppen az egyszemélyes torony volt), így a 40M-ben a töltés, irányzás, tüzelés, stb. nem a parancsnokra hárult.
A típus 47 mm-es (Škoda A9-es) lövegét egy 40 mm-esre cserélték (ez azzal az előnnyel járt, hogy a Turán képes volt az elterjedt, szintén 40 mm-es Bofors légvédelmi löveg lövedékének tüzelésére is). Szintén praktikus okokból a géppuskákat magyar Gebauer típusúakra cserélték.
Mivel a harckocsi eredeti páncélzatát túl gyengének ítélték, a magyar modellnél ez megerősítésre került. A páncélzat vastagsága elöl ugyan elérte az 50 mm-t, de oldalt és hátul ennél jóval vékonyabb volt és a páncélzat szegecseléssel készült, ami már elavult technológiának számított.
A páncélzat növelése 1,7 tonnás tömeg-növekedést jelentett a T-21-hez képest, ezért szükségessé vált egy nagyobb teljesítményű erőforrás beépítése (ezt egy 15 literes, 260 lóerős Weiss Manfréd motorral oldották meg).
Az új, nyolchengeres hajtóművel a 40M műúton maximum 47 km/h-s sebességre volt képes, ezzel felülmúlta legtöbb kategória-társát.
Elődjéhez hasonlóan a Turán-ba is oldalanként négy kisméretű ikergörgő került, eléjük pedig egy további görgőt is beépítettek (ennek általában csak annyi szerepe volt, hogy a lánctalpat a visszafutó-görgőhöz továbbította és emelkedőkön segített a tömeg elosztásában). Az átalakítás enyhén emelkedő profilt kölcsönzött a lánctalpaknak.
Fejlesztések:
A 40M „Turán” a T-21-es feljavított változata volt: az eredeti konstrukciót több mint 200 helyen módosították és a helyi igényekhez, lehetőségekhez szabták, de az igyekezetek ellenére a 40M nem volt túl ütőképes harckocsi.
A személyzet például folyton panaszkodott a páncélos nehéz kezelhetőségére és az eredeti hajtáslánc a megnövekedett össztömeg miatt terepen nehezen boldogult (az új motor a 20 többlet-lóerő ellenére nem volt elég erős).
Ennél azonban sokkal súlyosabb problémák is felmerültek. A fő problémát a minimális tűzerő jelentette: a második világháború kezdetén a hasonló kaliberű páncéltörő lövegek még alkalmasak voltak a vékony páncélzatú típusok leküzdésére, de mire a Turán gyártásba került, már új generációs harckocsikkal került szembe.
Ezek a harckocsik (pl.: a T-34, M4 „Sherman”, A27M Mark VIII „Cromwell”) vastagabb páncélzatuk mellett erősebb lövegeket hordoztak, ami ellen a Turán vékony páncélzata nem nyújtott kellő védelmet. A szegecselt kialakítás hibái mellett további hátrányt jelentett, hogy a magyar típus páncélját közel függőleges szögben építették be, így minimális volt a lövedékek lepattanásának esélye.
E problémák 1941-re már olyan komoly gondot jelentettek, hogy a fejlesztést nem lehetett tovább halasztani. Az áttervezések után született meg a 40M bázisán épített 41M „Turán II”, amely bár a Turán (I) sok alkatrészét hasznosította, jóval felülmúlta elődjét.
A legnagyobb változtatást egy új, még nagyobb torony jelentette - ez egyben egy erősebb (nagyobb kaliberű) löveg beépítését is lehetővé tette (a választás a 75 mm-es 41 M típusú lövegre esett).
A modernizált verziót (akárcsak elődjét) a magyar terminológiában nehéz harckocsinak nevezték, bár tömege még a 20 tonnát sem érte el (ez pont az ellentéte a németeknek, akik a 45 tonnás Panther-t közepes harckocsiként kategorizálták).
Ezen kívül elkészült egy hosszú csövű 75 mm-es löveggel és még vastagabb páncélzattal felszerelt variáns (43M „Turán III”), de ez a harcjármű nem jutott túl a prototípus-fázison (balra egy 41M látható).
Szolgálatban:
Az 1940 szeptemberére elkészült 40M-ből a magyar hadsereg 230 példányt rendelt. Az egyre sürgetőbb helyzet miatt a gyártást négy üzemben kezdték meg (a csepeli Weiss Manfréd gyár mellett a budapesti Ganz-ban, a diósgyőri Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárakban - röviden MÁVAG-ban - és a győri Magyar Waggongyárban).
Az erőltetett előállítás ellenére a megrendelt járművek leszállítása egészen 1944-ig tartott. E típust a hazai 1. és 2. páncélos hadosztály használta, ez később kibővült az 1. lovashadosztállyal is.
A 40M-ek - számukból és erejükből kifolyólag - a magyar harckocsi-állomány gerincének számítottak, amelyek megjelenésükkor képesek voltak a T-26-oshoz hasonló elavult szovjet harckocsik megsemmisítésére. A gyors szovjet technikai fejlődés és a tömeggyártás azonban gyorsan beérte, majd lehagyta a Turán-okat.
Amikor a keleti fronton megjelentek az új fejlesztésű páncélosok (pl.: a T-34-es közepes harckocsi), a hazai típus üldözőből azonnal üldözötté váltak. A problémák orvoslására kifejlesztett 41M Turán II-ből további 309 járművet rendeltek, de csak 55 darabot sikerül legyártani.
A megerősített Turán II sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár erősebb löveggel és vastagabb páncélzattal szerelték fel, ezt a mozgékonyság rovására tették (mivel elődjéhez hasonlóan ezt is egy 260 lóerős benzinmotor mozgatta). A fejlesztett tűzerő sem érte el az elvárt szintet, mivel a rövid csövű löveg teljesítménye a távolság növekedésével drasztikusan leromlott.
A Turán II képes volt ugyan átlőni a T-34-es páncélzatát, de erre a szovjet harckocsi jóval távolabbról is képes volt, emellett minden egyes elkészült 41M-re kb. 1500 db T-34-es jutott és idővel Magyarországon is feltűntek szovjet nehéz harckocsik (főleg KV és JSz-típusok).
A lent látható két fénykép közül a baloldali egy Turán-t mutat, ahogy felhajt egy nyitott vasúti kocsira, míg a jobboldali fotón az 1. páncélos hadosztály 40M-je látható 1943-ban (a jármű éppen egy elpusztult híd maradványain hajt át):
Utóélet:
A Turán egy kis állam próbálkozása volt egy megfelelő, hazai gyártású harckocsi előállítására. Ezzel a háború előtt és alatt több állam (pl.: Ausztrália, Csehszlovákia, Lengyelország, Új-Zéland, stb.) próbálkozott, de csak keveseknek sikerült (pl.: a lengyeleknek a 7TP harckocsival). Bár ígéretes terv volt, de mind a 40M, mind a 41M csupán egy átlagos közepes harckocsi lett, mely nem lehetett ellenfele a hatalmas Szovjetuniónak és rendkívül nagy mennyiségben készülő páncélosainak:
43M „Zrínyi II” (rohamlöveg):
Mivel a 44M „Zrínyi” rohamlöveg előállítására nem volt megfelelő gyártókapacitás, egyből a Zrínyi II önjáró tarack sorozatgyártását kezdték meg (melyeket aztán szintén rohamlövegként használtak). Német kezdeményezésre egy harckocsi alvázába szereltek egy szűk szögtartományban tüzelő, nagy űrméretű löveget.
E típus nem kapott tornyot, így lecsökkent a sziluettje és mérséklődött az előállítási ideje és költsége. A Turán testében nem volt elegendő hely a lövegnek, ezért a Zrínyi-t majdnem fél méterrel szélesebbre építették.
Ezáltal ugyan megnőtt a jármű stabilitása, de az osztott lőszer miatt nagyon alacsony volt a tűzgyorsaság, emiatt pedig nem volt igazán alkalmas páncélvadász feladatokra. Mintegy félszáz Zrínyi legyártása után a gyárat bombatalálat érte, ezért a gyártást idő előtt befejezték (bár a roncsok közül kimentett alkatrészekből még hat darab 43M-et állítottak össze.
Mint ahogy típusjelzése is mutatta, a Zrínyi II 1943-ban állt szolgálatba. Érdekes módon - súlyos hiányosságai ellenére - a Zrínyiket szokatlanul hatásosan alkalmazták, ezek az egységek voltak a magyar páncélos-alakulatok legjobbjai (e jármű hasonlított az olasz Semovente da 75/18 fejlesztett változatára, a 105/25-re).
Műszaki adatok:
Név: 40M „Turán”
Típus: a magyar terminológiában nehéz-, valójában közepes harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 18,20 t
Hossz: 5,55 m
Szélesség: 2,44 m
Magasság: 2,30 m
Motor: 260 Le-s (Weiss Manfréd V-8H, 8 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 5 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 40 mm-es löveg (41M, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 8 mm-es géppuska (Gebauer 34/40A M, egy párhuzamosított, egy a testben)
Páncélzat: 13-50 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 47 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 165 km