38M

„Toldi”


Előzmények:

Magyarország, mint az Osztrák-Magyar Monarchia tagja, az első világháborúban a Tengelyhatalmak oldalán vett részt. A vesztes háború utáni békekötés hazánkat hatalmas jóvátétel megfizetésére kötelezte és területének 2/3-át más országokhoz csatolták.

Ezzel Magyarország nem csak lakosságának és földjének nagy részét vesztette el, de legalább ilyen komoly csapást jelentett, hogy a határ másik oldalára került a legtöbb ipari létesítmény és megbénult, szakaszokra hullott a vasúti közlekedés is.

A győztesek ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: nem csak meggyengítették az egyik legerősebb vesztes országot, de minden környező államot ellene hangoltak (akik féltek, hogy Magyarország idővel szeretné visszaszerezni az elvesztett területeit).

Ezt be is váltotta a nacionalista nézetekre épülő irredenta-politika, melynek az átlagpolgárok szintjétől a politikai elitig minden körben számos követője akadt. De hiába épültek újjá a megmaradt területek és hiába igyekezett Magyarország visszaszerezni területét és állampolgárait, nem volt meg hozzá a hadsereg modernizálásához szükséges tudása.

Ez a probléma hatványozottan igaz volt a harckocsi-fejlesztésre: az első világháború bizonyította, hogy modern összecsapást gyakorlatilag nem lehet páncélosok nélkül megvívni, de a környező országok érkező import (Lengyelország, Csehszlovákia, stb.) szóba sem jöhetett.

Később Magyarország már olasz hadianyagot is vásárolt, de az 1920-as években jóformán egyetlen harckocsikat készítő ország jöhetett szóba: a független Svédország. Innen származtak Magyarország első harckocsijai is - az Strv m/21-esek.

E tranzakció kedvező tapasztalatai után amikor a harmincas évek végén Magyarország új könnyű harckocsi fejlesztésébe kezdett, számításba vették az északi ország ajánlatát is, a saját fejlesztésű Straussler V-4-es prototípus mellett a magyarok ugyanis tesztelték Svédország harckocsi-gyártójának (AB Landsverk) L-60-as könnyű harckocsiját.

A V-4 számos érdekes részletet felvonultató és ígéretes típusnak tűnt, de az egyre komolyabb elvárások (lánctalp nélküli haladás, úszóképesség, 8 tonna alatti össztömeg, stb.) miatt addig módosították a tervet, amíg leromlott a teljesítménye.

Az 1937-es teszteléskor a svéd és a magyar páncélos közel azonos teljesítményt nyújtott, ezért végül a nagyobb, könnyebb, de vékonyabb páncélzatú és gyengébb lövegű L-60-ast hozták ki győztesen (a V-4-eseket oktató szerepkörre rendelték).

Az új ”magyar” harckocsi a szolgálatba állítás éve alapján a 38M nevet kapta (hasonló okból jelölték az olasz L3/33-asokat 35M-ként), a közhasználatban viszont a Toldi név terjedt el (ami kissé ironikus volt egy könnyű, gyors típusnak).


Konstrukció:

E harckocsi építésénél a cél az volt, hogy az L-60-ast a lehető legkevesebb változtatással adaptálhassák a magyar iparvállalatok, azaz a Ganz (Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Részvénytársaság) és a MÁVAG (Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak) gyártó-kapacitáshoz.

A tervek szerint a 38M jóformán csak nevében különbözött volna a svéd típustól, a kivitelezés során viszont számos kisebb-nagyobb probléma merült fel, ezért a kész modell csak külsőre volt azonos a svéd bázismodellel. A 38M egy átlagos harckocsi felépítésével rendelkezett, amely nagyobb méretű kerekei miatt némileg a csehszlovák LT vz. 38-ra hasonlított.

A kicsi, kör alakú toronyból elöl a löveget magába foglaló páncéllap, hátul egy ellensúly állt ki, ezért elnyújtott hatszögre hasonlított. A toronyban helyezték el a főfegyvert: mivel az eredeti 20 mm-es löveg nem volt elég erős, ezért az L-60-as Madsen lövegét egy nagyobb erejű (25 mm-es) Bofors-sal kívánták helyettesíteni.

Csakhogy a nagyobb löveget a torony képtelen volt befogadni, ezért végül a svájci Solothurn 20 mm-es lövegét választották (ezt a típust már használták a magyar hadseregben). A főfegyvert egyetlen hazai gyártású Gebauer géppuska egészítette ki, amelyet a lövegtől balra építettek be.

Ezzel a 8 mm-es gépfegyverrel is gondok adódtak, mivel a géppuska felsőtáras volt, a magas tár viszont a lapos toronyba nem fért be. A tervezők ezért egy meglepő, de egyszerű módszert választottak: a megfelelő helyen kivágták a torony tetőpáncélját, majd a lyukra egy jellegzetes (tárfenék) alakú páncélidomot erősítettek.

E könnyű harckocsi kis kaliberű fegyveréhez képest páncélzata néhol meglepően vastag volt - az oldalpáncél 13 mm-es, a fenéklemez pedig mindössze 6 mm-es volt, de a homlokpáncél vastagsága meghaladt a 30 mm-t (ezt érdemes összehasonlítani a kortárs - nehezebb - LT vz. 35-össel vagy a Panzerkampfwagen II-vel).

A Toldi legfőbb előnye - hasonlóan a legtöbb könnyű harckocsihoz - mozgékonysága volt. Az eredetinél hatékonyabb lengéscsillapítókhoz kapcsolódó nagyméretű kerekek műúton 50 km/h-s sebességet tettek lehetővé, amely a háború előtt nagyon gyorsnak számított.

A futómű is fejlettsége is meghaladta a svéd eredetit: a 38M volt a gyorsabb, pedig a kb. egy tonnával nagyobb tömege ellenére mindkét modell ugyanazt a 150 lóerős motort használta. A Toldi terepen is jól teljesített, bár a futómű sajátos megoldásai miatt nem tudott helyben megfordulni.

A 38M a háború elején jó-, később átlagos képességű páncélosnak számított, külsőre viszont számos egyedi részlettel bírt: különleges alakban feszített lánctalpa mellet könnyen felismerhető volt a vezető melletti hajlított fémrúdról vagy a parancsnoki kupola nagyméretű ajtajáról.


Fejlesztések:

A Toldi a háború elején jó szolgálatot tett a magyar hadseregnek, de a hazai gyártók aggódtak, hogy mi lesz, ha a külföldről rendelt alkatrészek nem jutnak el a gyárakba. Emiatt igyekeztek hazai változatokra cserélni az importált alkatrészeket - ez a folyamat egészen 1941-ig tartott.

A behozott (főleg a német) alkatrészek nem voltak elég jó minőségűek, ezért a hazai gyártású részeknél igyekeztek kijavítani a hibákat (ez külsőre nem volt látható, leszámítva a hevederesre átalakított Gebauer géppuska miatt visszaalakított tetőt).

A harckocsikat már 1938-ban is rádióval szerelték: az R/5-ös modell ívantennája kiváló teljesítménnyel rendelkezett, de hátránya volt, hogy az ovális fémlapot már távolról könnyen észre lehetett venni.

Bár számos kisebb változtatást eszközöltek (főként kényszerből), a Toldi egyre kevésbé felelt meg a második világháborús harctér igényeinek. A legnagyobb gondot a ma gépágyú-kalibernek tekintett 20 mm-es löveg jelentette: ezzel a 38M képtelen volt leküzdeni az ellenséges páncélosokat.

A hibát - igaz, elég későn - a gyártók is észlelték, ezért elkészítették a Toldi új változatát. E harckocsi szinte mindenben megegyezett elődjével, de ez utóbbi tornyában már egy 40 mm-es löveget hordozott, ezáltal jelentősen megnőtt a pusztítási képessége. Lecserélték az antennát is: az új modellbe már az R-5/a variánst építették, amelynek hagyományos rúdantennája volt.

Ezt a harckocsit számos elnevetéssel illették: a gyár a 38M „Toldi” A.40-et használta, a hadsereg a 38M Toldi hk. B.40-et, de gyakran a szolgálatba állítás évére utaló 42M „Toldi IIA” jelzéssel jelölték (ld. jobbra). A katonák „foltozott Toldi”-ként emlegették, a németek viszont Papierpanzerkampfwagen-nek (papír harckocsinak) csúfolták.

Az A.40 toldat bevezetésével egy időben a korábbi variánsokat is átnevezték 38M „Toldi” A.20-ra (ld. bal felső kép), hogy könnyebben megkülönböztessék egymástól a két harckocsit (ezek a vékonyabb páncélt leszámítva megegyeztek az A20-asokkal).

Mivel sem a 20 mm-es, sem a 40 mm-es löveg nem volt elegendő az új szovjet harckocsik leküzdésére, bemutatásra került a még erősebb Toldi III (k.hk. C40), de ebből a szintén 40 mm-es löveggel felvértezett modellből mindössze 12 jutott el a csapatokhoz.


Szolgálatban:

Készítésekor a 38M kiváló könnyű harckocsi volt: képességei vetekedtek a csehszlovák LT vz. 38-assal és a lengyel 7TP-vel - ez meg is mutatkozott a Jugoszlávia elleni hadjáratban, igaz, ekkor még nem ütköztek komolyabb ellenállásba.

A Szovjetunió elleni harcok viszont egyre keményebbé váltak: amikor megjelentek a híres-hírhedt T-34-esek, a harckocsik ellen amúgy is alig használható 20 mm-es löveg teljesen hasznavehetetlenné vált.

A legnagyobb problémát a lassú gyártás okozta: a hatalmas számban támadó szovjet harckocsikat a gyenge és csupán 190 példányban gyártott 38M-ek nem tudták megállítani. Ezen érdemben nem változtatott a 42M sem, mivel a néhány feljavított páncélos ezrekkel nézett farkasszemet. Hiába volt erősebb a 40 mm-es löveg, a KV-1, KV-2 és T-34-esekről egyszerűen lepattant a kis átmérőjű lövedék.


A Toldi-k ennek ellenére derekasan küzdöttek, amiben segítségükre volt hatékony rádiójuk és jó terepjáró képességük, de a szintén magyar 40M „Turán”-hoz hasonlóan semmi esélyük nem volt a győzelemre.

A 38M-et, miután teljesen használhatatlannak ítélték a többi harckocsi ellen, egyre gyakrabban felderítőként vetették be (noha a 39M „Csaba” képében a magyar hadseregnek már volt saját páncélautója).

Ebben a szerepben a típus jóval hatékonyabban bizonyult: a könnyű test és a mozgékonyság előnyére vált a Toldi-knak, míg a gyenge löveg és a vékony páncélzat ennél a feladatkörnél kevésbé számított. A típussal egészen Magyarország kapitulációjáig harcoltak, a háború után viszont azonnal kivonták a néhány megmaradt példányt.


Utóélet:

A Toldi esete hasonlított a csehszlovák és lengyel páncélosokéhoz: egy saját harckocsi építése saját ötletekkel, hazai alkatrészekből. A típus első bevetései ígéretesnek tűntek, ám mivel később sem készültek nagy számban erősebb harckocsik, még akkor is rendszerben tartották őket, amikor már végképp elavultnak számítottak, emiatt hatalmas veszteségeket szenvedtek:


40M „Nimród” (páncélvadász/légvédelmi löveg):

A Toldi legfőbb problémája gyenge lövege volt és mivel a szovjetek uralták a magyar légteret, az alacsonyan támadó kommunista csatarepülők is komoly fenyegetést jelentettek. Ezt a problémát egy új, kettős céló harcjárművel kívánták orvosolni: a 38M vázára egy 40 mm-es Bofors légvédelmi löveget szereltek.

Ezért több áldozatot kellett hozni (egyel több futógörgő, nyitott torony), ám a típus a szovjet harckocsik ellen nem vált be, légvédelmi lövegként viszont hatékony volt, ezért idővel egyre inkább a repülőgépek ellen vetették be őket. E modellből Lehel néven páncélozott sebesültszállító is készült.


Műszaki adatok:

Név: 38M „Toldi”

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 8,50 t

Hossz: 4,75 m

Szélesség: 2,14 m

Magasság: 1,87 m

Motor: 150 Le-s (Büssing NAG, 8 hengeres benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 20 mm-es löveg (Solothurn 36 M, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 8 mm-es géppuska (Gebauer 34/40M, párhuzamosított)

Páncélzat: 6-33 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 50 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.