2-es típus

„Ka-Mi”


Előzmények:

A XX. század első felében a Japán Birodalom (továbbiakban Japán) volt Ázsia egyetlen fejlett iparral rendelkező, önálló országa annak ellenére, hogy alig 50 évvel korábban még - szomszédaihoz hasonlóan - lakossága szinte kizárólag földművelésből élt.

Korábban Japán igyekezett elszigetelődni, ám ezáltal lemaradt a technológiai versenyben, így az Amerikai Egyesült Államok 1854-ben rákényszeríthette a kanagavai egyezményt, melynek értelmében meg kellett nyitnia kapuit a külföldiek előtt.

Ez belső feszültséghez vezetett, de az ország gyorsan adaptálta a fejlett európai technológiákat, amely lehetővé tette, hogy a japánok terjeszkedni kezdjenek. Ez a folyamat az 1900-as években is folytatódott és mivel a japánok az Antant oldalán harcoltak, ebbéli törekvéseiket az első világháború alatt és után sem gátolták.

1905-re legyőzték a szintén Ázsia felé terjeszkedő Oroszországot, biztosítva a további gyarmatszerzés lehetőségét, 1931-ben pedig elfoglalták Mandzsúriát (egy túlnyomórészt kínai, kisebb részt orosz területet). Ennek nemzetközi visszhangja miatt Japán 1933-ban kilépett a Népszövetségből és fokozatosan az Adolf Hitler vezette német Harmadik Birodalomhoz közeledett.

Mivel 1938-39-ben a japánok vesztesen kerültek ki az újabb, immár szovjet-japán határháborúból, ezért a továbbiakban ehelyett a déli területek elfoglalására törekedtek. A Csendes-óceáni térségben azonban a japánok mellett az Amerikai Egyesült Államok is igyekezett növelni a befolyását, ezért miután kitört a második világháború, a japánok cselekvésre szánták el magukat.

A Japán Birodalom vezetői úgy vélték, elkerülhetetlen a háború az amerikaiakkal és mivel az európai országokat lekötötte a háború, ellenfelük magára marad. 1941 végén - hosszú tervezés és előkészítés után - megtámadták az Amerikai Egyesült Államok Hawaiiban található bázisát (Pearl Harbor-t) és minimális veszteségek mellett csapást mértek az amerikaiakra, akiknek számos hajójuk elpusztult.

Abban a hiszemben, hogy megsemmisítették az amerikai flottát, megkezdték a Csendes-óceáni szigetek elfoglalását. Az amerikaiak úgy vélték, a japánok képtelenek ütőképes hadsereget felállítani vagy fejlett eszközöket gyártani, pedig az ázsiai ország több téren is jelentős sikereket ért el.

A csendes-óceáni térség sajátossága volt a hatalmas óceán, melyet csak néhány szigetcsoport szakított meg, ezért itt a nagy hatótávolságú repülőgépek (pl.: a Mitsubishi A6M „Zero”), a tengeralattjárók és az úszóképes harcjárművek kerültek előtérbe.

A japánok az elsők között foglalkoztak magas szinten úszóképes harckocsik megépítésével. Már első saját tervezésű harckocsijukból, az amerikai M1 „Combat car”-ra hasonlító 92-es típusú harckocsiból is készült kétéltű prototípus, A-I-Gó jelöléssel (ekkor, az 1930-as évek elején ez inkább még csak technológiai érdekességnek számított).

Ez az alig 3,5 tonnás harcjármű kellően könnyű volt ugyan a feladatra, de ugyanazok voltak a hiányosságai, mint szovjet kortársainak (ld.: T-40) - nem volt lövege és kis tömege miatt túlzottan vékony volt a páncélzata.

Az A-I-Gó és korai típustársainak sikertelensége részben abból eredt, hogy egy túlzottan kisméretű harckocsira épültek, ezért a Japán Császári Hadsereg tovább próbálkozott. Az egyik ilyen típus alapjául Japán egyik legsikeresebb második világháborús páncélosa, a 95-ös típusú „Ha-Gó” szolgált. Az új, 2-es típusú harckocsi a „Ka-Mi” nevet kapta, tervezése 1941-ben kezdődött.


Konstrukció:

Ahogy az fentebb is olvasható, a Ka-Mi a Ha-Gó-n alapult - ez utóbbi egy 4,38 méter hosszú, 7,4 tonnás könnyű harckocsi volt. Azért, hogy a költségeket alacsonyan tartsák, a 2-es típusú harckocsi a 95-ös típus számos elemét használta, ezáltal szerkezetileg túlnyomórészt azonosak voltak.

Ugyanakkor - az úszóképesség létrehozása miatt (ld. lejjebb) - külsőre nagymértékben különböztek egymástól: többek között a páncélos testét rendkívüli módon, 73 cm-rel kiszélesítették.

A Ha-Gó-hoz hasonlóan a Ka-Mi is egy kisméretű, kör alakú tornyot kapott, benne egy 37 mm-es löveggel és a két 7,7 mm-es géppuskát is megtartották. Páncélosok között egyedülálló módon a 2-es típusú harckocsi két darab torpedót is hordozhatott (a törzs jobb, illetve bal oldalán), ezért elméletileg hadihajók elsüllyesztésére is alkalmas volt.

A harckocsi egyszerű, szögletes páncéltestet kapott, melynek vastagsága maximum 13 mm volt (a védelem növelését korlátozta az úszóképesség megtartásának kényszere), de ez a japán páncélosok között átlagos értéknek számított (lövegpajzsát leszámítva a Ha-Gó páncélzata is maximum 14 mm-es volt).

A 2-es típus futóműve megegyezett a 95-ös típuséval: oldalanként négy-négy futógörgőt helyeztek el, melyek párosával csatlakoztak egy közös tengelyhez. A változtatások hatására a Ka-Mi tömege 12,3 (pontonok nélkül 9,15) tonnára nőtt, ennek ellenére megtartották a korábbi, 115 lóerős Mitsubishi dízelmotort, így a páncélos végsebessége műúton 45 km/h-ról 37 km/h-ra csökkent.

Ezen változtatások mind egyetlen célt szolgáltak: azt, hogy a harckocsi a szárazföld mellett vízben is működőképes maradjon. A szögletes páncéltestre elöl és hátul egy-egy nagyméretű fém pontont lehetett erősíteni: ezek használatával a tömeg/felhajtóerő aránya annyira lecsökkent, hogy a 2-es típusú harckocsi jelentős tömege ellenére fennmaradt a víz felszínén. Mivel a pontonok a szárazföldön csak akadályozták a mozgást, le lehetett őket csatolni.

Vízben a Ka-Mi maximum 10 km/h-s sebességgel haladhatott, köszönhetően a harckocsi farába épített két propellernek. Meglepő, hogy (európai harckocsikkal összehasonlítva) kis tömege ellenére legénysége 5-6 főből állt (erre a harckocsi bonyolult mechanikai megoldásai miatt volt szükség).


Fejlesztések:

A Ka-Mi-t a szó szoros értelmében nem fejlesztették tovább, ehelyett (hasonlóan az olasz Semovente da 75/18-hoz), más harckocsik alapjára építettek azonos kialakítású páncélosokat. Ennek egyik oka, hogy a 2-es típusú harckocsi maga is egy fejlesztés volt - a 95-ös típusra épülő harcjárművön több változtatást eszközöltek, növelve képességeit.

A harckocsi főfegyverét egy 37 mm-es kaliberű löveg adta: ugyanilyen átmérőjű fegyver került korábban a 95-ös típusba is, ám azzal ellentétben a kétéltű páncélosba már nem a 94-es típusú, hanem az újabb, 1-es típusú löveget építették.

Ez utóbbi (hosszabb csövének és újratervezett lőszerének köszönhetően) 50%-al nagyobb maximális lőtávolsággal rendelkezett (kb. 6 km), így képes volt kilőni az amerikai könnyű harckocsikat.

A Ka-Mi páncélzata is fejlettebb volt az előd Ha-Gó-énál, mivel az a korábbi szegecselt fémlapok helyett hegesztéssel készült. Ezt részben a kényszer szülte: a szegecselt páncélzat jóval kevésbé vízzáró, lévén ennél a technológiánál elkerülhetetlenül akadnak hézagok.

A megfelelő szigetelés a kétéltű harckocsik között kulcskérdés, mivel enélkül elsüllyednének, ezért erre a japánok is kiemelt figyelmet fordítottak. A harckocsi testét nyolc cellára osztották fel (akárcsak a hadihajóknál), ezáltal a harckocsi találat esetén sem süllyedt el.

Ez sokkal jobb megoldásnak bizonyult, mint a Szövetségesek Mark III „Valentine” és „M4 Sherman” harckocsikon alapuló „Duplex Drive”-ja, melyeknél egy ponyvával oldották meg a lebegést, ám ezt egy repesz vagy géppuska találata is felszakíthatta, amitől a járművek menthetetlenül elsüllyedtek.

A japánok ráadásul a harckocsi vészhelyzeti elhagyására is gondoltak. A páncélos testének hátsó részén kialakítottak egy, a tengeralattjárókon használthoz hasonló menekülőnyílást, amely alapesetben a testhez simult (így nem akadályozta a torony körkörös tüzelését), ám szükség esetén fel lehetett emelni. A jobboldali fotón jól látható a bázismodellnél szélesebb test, a hegesztett páncélzat és a torony mögötti menekülőnyílás.


Szolgálatban:

A Ka-Mi egy rendkívüli páncélos volt, korának messze legfejlettebb kétéltű harckocsija. Kifejezetten arra szánták, hogy a meghódítani kívánt Csendes-óceáni szigeteken a támadás első hullámát támogassa.

A partraszálló erők komoly problémája volt ugyanis, hogy a nehezebb egységeket csak azután rakodhatták ki, ha már elfoglalták a part menti szakaszokat (ezért szenvedtek hatalmas veszteségeket például a Szövetségesek a Normandiai partraszálláskor). A 2-es típust ráadásul a harckocsik között szinte egyedülálló módon akár tengeralattjáróról is indíthatták, ezáltal meglepetésszerű támadást hajthattak végre.

Amikor 1942-ben megjelent ez a merőben új páncélos, a Japán Birodalom hatalmának csúcsára ért: több mint 7 millió négyzetkilométernyi területet tartottak ellenőrzés alatt, köztük a legtöbb Csendes-óceáni szigetet. A Midwayi csatában azonban a japán haditengerészet súlyos veszteségeket szenvedett az amerikaiaktól (akik flottájának gerincét azok a repülőgép-hordozók alkották, amelyek nem voltak jelen Pearl Harbor megtámadásánál).

A japánok fokozatosan visszaszorultak, ez pedig nem kedvezett a 2-es típusú harckocsiknak, melyeket így szárazföldi páncélosként, védekező szerepkörben vetettek be.

A Ka-Mi kétéltű páncélosként használva a világ legjobbjának számított, de hagyományos feladatkörben hatékonysága minimális volt, mivel az új amerikai típusokat (pl.: az M4 „Sherman”-t) képtelen volt kilőni. Páncélzata is túlzottan vékony volt: a harckocsik mellett még a Landing Vehicle Tracked (röviden LVT) nevű amerikai lánctalpas partra szállító egységek nehézgéppuskái is kilőhették.

Hiába vetették be több szigeten, a 2-es típusú harckocsi ugyanolyan gyengén szerepeltek, mint a többi japán páncélos (többet beástak és statikus védelmi pontként használtak, bár erre gyenge lövege miatt még kevésbé volt alkalmas).

E harckocsi két évig (1943-ig bezárólag) készült, de ez idő alatt mindössze 184 példány épült meg (ebben komoly szerepet játszott, hogy a Ha-Gó-tól számos részletben eltérő harckocsit gyakorlatilag kézzel szerelték össze).


Utóélet:

A Ka-Mi egy különleges típus volt, amely megmutatta, hogy egy eleve kétéltűre tervezett harckocsinak több előnyös tulajdonságai van, ám a korszak szárazföldi páncélosaival összehasonlítva túlságosan gyengének bizonyult. Mindezek ellenére nem nevezhető egyértelműen hibás konstrukciónak, ám a leszerelhető pontonok ötlete feledésbe merült és később inkább beépített tartályokat használtak (ld.: PT-76):


3-as típus „Ka-Csi” (páncélvadász)::

A 17 tonnás 1-es típusú „Csi-He” közepes harckocsi bázisán is létrehoztak egy, a 2-es típushoz hasonló kétéltű harckocsit. Az 1-es típus megnövelt vázán alapuló 3-as típus tömege meghaladta a 28 tonnát, tornyában már egy erősebb, 47 mm-es löveget építettek és a több mint 10 méter hosszú harcjármű páncélzatának maximális vastagsága elérte az 50 mm-t. Mindezek ellenére a háború végéig csupán 19 db Ka-Csi épült, mivel a harckocsik gyenge teljesítményét látva a japánok szűkülő erőforrásaikat inkább a másik két haderőnemre összpontosították.


Műszaki adatok:

Név: 2-es típus „Ka-Mi”

Típus: kétéltű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 12,30 t (pontonok nélkül 9,15 t)

Hossz: 7,42 m (pontonok nélkül 4,80 m)

Szélesség: 2,79 m

Magasság: 2,34 m

Motor: 115 Le-s (Mitsubishi A6120VDe, 6 hengeres, léghűtéses, dízelüzemű)

Legénység: 5-6 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg (1-es típusú, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (97-es típusú, egy-egy a testben és a toronyban)

Páncélzat: 6-13 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 37 km/h (úton), 10 km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.