TINGJÜAN osztály
„A kínai nagy technológiai ugrás”
Tervezés:
A sárga folyó termékeny hordalékának köszönhetően a mai Kínai Népköztársaság (továbbiakban Kína) területén több ezer éve léteztek összefüggő birodalmak (a leletek tanulsága szerint a legrégebbi bizonyítható állam a Sang-dinasztia volt, az i.e. XVII. században). Az évezredek alatt több császárság uralta a területet, a helyi birodalmakat többször egyesítették, majd néhány évszázad elteltével ismét több részre szakadtak, de Kína sokáig Ázsia egyik legerősebb birodalmának számított, amely (a kínai nagy fal erődrendszere révén) viszonylagos biztonságban volt a hódítókról és több fontos találmány (köztük a papír, majd a papírpénz) feltalálása is hozzájuk köthető.
Az 1700-as évek végére azonban Kína elérte legnagyobb kiterjedését és mivel egyre jobban elzárkózott a külvilágtól, fokozatosan elvesztette technológiai előnyét, majd lemaradt az európai nagyhatalmak mögött. Az első európai hajósok az 1500-as években kötöttek ki Kínában, de a kínai császárok nem ismerték fel az ebben rejlő lehetőséget, ezért az európaiakkal való kereskedelmet gyakorlatilag a makaói kikötőbe szorították.
Az 1600-as évektől a Brit Birodalom fokozatosan kiterjesztette hatalmát a távol-keleten is (a Brit Kelet-indiai Társaság révén). A vállalat Kínával is kereskedni kezdett, de egyre nagyobb problémát jelentett, hogy a britek által óriási mennyiségben vásárolt teáért és különböző luxus-javakért Kína kizárólag aranyat és ezüstöt fogadott el.
Az arany-export az angoloknak idővel már akkora gondot okozott, hogy kénytelenek voltak alternatív árucikket keresni, amit az ópiumban (a mák gubójából nyert kábítószerben) találtak meg. Kínában az ópium-fogyasztás óriási volumenűvé vált, hatalmas egészségügyi és gazgasági problémákat okozva az országban. Ezt a kínai császár, Tao-kuang 1839-ben a kábítószer betiltásával próbálta megoldani, de az ópium illegális csatornákon keresztül ezt követően is óriási mennyiségben érkezett a birodalomban. A császár ezért parancsot adott ezek elkobzására, ami meg is történ - a britek kárpótlást kértek az elvesztett áruért, de ezt a császár elutasított, ezért a britek kirobbantották az első ópiumháborút.
Kínaiak még ekkor is úgy vélték, hogy birodalmuk a világ egyik legnagyobbja és bíztak a mintegy tízszeres létszámfölényükben is, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a jelen harcolt a múlt ellen. A középkori technológiai szintű kínaiaknak gyakorlatilag semmi esélyük nem volt a modern fegyverzetű, gőzhajókkal rendelkező britek ellen, akik relatív kis haderővel, a Jangce folyón felhajózva sorban foglalták el a folyóparti városokat, már a fővárost veszélyeztetve.
A háború 1842-ben totális kínai vereséggel ért véget, a békeszerződésben az angolok kereskedelmi jogokat szereztek, ráadásul - mivel a kínai vezetés továbbra sem ismerte fel a megváltozott helyzetet, 1856-60 között egy második ópiumháború is lezajlott, amelyben a britek mellett további európai nagyhatalmak is részt vettek, gyakorlatilag felosztva maguk között Kínát.
Erre az időszakra később a kínaiak egyenlőtlen szerződések koraként hivatkoztak: a nagyhatalmak ugyan nem gyarmatosították Kínát (mivel a belviszályok óriási erőket kötöttek volna le), de a tengerparti kikötők ellenőrzésével - a koncessziós területek révén - az ország gyakorlatilag félgyarmati státuszba süllyedt. Ez óriási sokkot okozott a kínai vezetés és a lakosság számára is: ekkor még elutasították a modern eszméket, de nyilvánvaló volt, hogy a birodalom túléléséhez nyugati elvek szerint szervezett, az európai fegyverekkel felszerelt hadseregre lesz szükség.
A XIX. század második felétől ezért megkezdődött a kínai haderő modernizációja, amelyben fontos szerepet játszott a Kelet Bismarckjaként is emlegetett Li Hung-csang. Li többek között a kínai haditengerészetet is új hajókkal kívánta felszerelni: a britek tanácsaikkal segítették a politikust, ugyanakkor (az Orosz Birodalom retorziójától tartva) az angolok em voltak hajlandóak hajókat eladni a kínaiaknak, ezért Li végül a németektől vásárolt, megalkotva a TINGJÜAN osztályt (angol átírással: DINGYUAN, félig magyarosítva CSEN JUEN osztályt).
Konstrukció:
Li Hung-csang helyesen ismerte el, hogy az ekkor modern iparral egyáltalán nem rendelkező Kínának külföldről kell hajókat vásárolnia: a TINGJÜAN osztály gyakorlatilag a német SACHSEN osztályú páncélozott fregattok továbbfejlesztett változata volt (a TINGJÜAN osztályú toronypáncélost egyes források csatahajóként kategorizálják). A közel 7260 tonna (teljes terhelés mellett közel 7800 tonna) vízkiszorítású TINGJÜAN osztály korában, az 1880-as évek elején nemzetközi viszonylatban is nagy méretűnek számított, egyben (ázsiai viszonyok között) kiemelkedően modern hadihajó volt. A TINGJÜAN osztály és elődje, a SACHEN osztály közötti legfontosabb különbség a fegyverzet elhelyezése volt.
A SACHEN osztály az 1870-es években újdonságot jelentő kazamata kialakítással rendelkezett. Az 1850-es évek előtt a hadihajók (köztük a legnagyobb sorhajók) nagyszámú ágyúval rendelkeztek a hajó két oldalán, de ezek csak rendkívül szűk szögtartományban tudtak tüzelni (nem csak vízszintesen, de függőlegesen is, mivel a zárt fedélzet megakadályozta a nagyobb csőemelkedést).
A német hajó kazamata-kialakítása azt jelentette, hogy elsődleges tüzérsége relatív kevés csőből állt (6 db 260 mm-es lövegből), de ezeket a felső fedélzeten egy magasított (erősen páncélozott) oldalfalú, ugyanakkor felül nyitott csoportban helyezték el a hajó közepén, ami növelte a vízszintes kilövési szögüket és egyáltalán nem akadályozta a függőleges löveg-állítást. A TINGJÜAN osztálynál ezt a kazamata-elrendezést elvetették a még újabb, redutos kialakítás javára: e hajó hat helyett négy darab 300 mm-es Krupp löveget kapott úgy, hogy azokat két darab, egyenként két löveget tartalmazó, felül is zárt toronyban helyezték el.
A teljesen zárt, forgatható páncéltornyok használata előremutató volt - a redutos kialakítás lényege, hogy a két tornyot nem egymás mögé vagy mellé, hanem egymáshoz képes eltolva építették be. Ez azzal az előnnyel szolgált, hogy a hajó nemcsak előrefelé, hanem oldalirányban és hátrafelé is az összes lövegét egyszerre használhatta, az egyik torony csak szűk sávot takart ki a másik löveg látóteréből (a későbbi lényegesen nehezebb tornyokat már csak a középvonalban lehetett elhelyezni, de a gyakorlat során kiderült, hogy ez nem jelent érdemi hátrányt, ezért csupán néhány redutos hajó épült).
A TINGJÜAN osztály az 1800-as évek végén különösen nagy kaliberűnek számító, 300 mm-es lövegei mellett mindössze 2 db 150 mm-es löveggel rendelkezett (egy-egy az orron és a taton), azonban a hajót már felszerelték 3 db torpedóvető-csővel is, igaz, még döfőorrot is kialakítottak rajta a nekirohanásos lékeléshez, továbbá a hajó két darab torpedóvető-csónakot is hordozott.
A 91 méter hosszú TINGJÜAN osztály övvértes csatahajó volt: a páncélzat maximális vastagsága 360 mm volt, emellett a parancsnoki hidat is vastag, 200 mm-nyi páncélzat védte. A TINGJÜAN osztály már páncélfedélzettel is rendelkezett, ennek vastagsága 76 mm volt, a tornyokat körülölelő páncélzat 300 mm vastag volt, maga a toronypáncél 76-130 mm vastagság között mozgott.
A TINGJÜAN osztály hajóit két darab három hengeres gőzgép hajtotta (mindkét motor külön hajócsavart forgatott), az egységek névleges teljesítménye 6000 lóerő volt - ez 14,5 csomós (26,9 km/h-s) végsebességet tett lehetővé (a második hajóval a próbaúton 15,4 csomós – 28,5 km/h-s sebességet is elértek). A hajók 1000 tonna szenet szállíthattak (általában csak 700 tonnát hordoztak), ez 4500 tm-es (8300 km-es) hatótávolságot tett lehetővé 10 csomós (19 km/h-s) sebesség mellett.
Eredetileg a csatahajókat vitorlázattal is felszerelték (az Európából Ázsiába történő áthajózáshoz), de ezt később eltávolították. A TINGJÜAN osztály hajóinak legénysége 363 főből állt.
Szolgálatban:
A kínai haditengerészet korábban kizárólag fából készült, géphajtás nélküli dzsunkákból állt, ezeket Li Hung-csang egyetlen óriás-beszerzés keretében (többek között) 12 db TINGJÜAN osztályú csatahajóval kívánta kiváltani. A nagyratörő tervek soha nem valósultak meg: ahogy az oroszok a PALLADA osztálynál és tervezett csatahajóiknál, új a kínaiak a TINGJÜAN osztály esetében sem tudták előteremteni a nagyszámú hajóhoz szükséges pénzügyi fedezetet, ezért a tervezett 12 hajóból végül csak 3 épült meg, ráadásul a harmadik egységet cirkáló-méretűre zsugorították, ezért gyakorlatilag a TINGJÜAN osztály csupán két hajóból állt.
Ezek közül a névadó Tingjüan építését 1881. május 31-én kezdték meg és még az év végén be is fejezték, míg testvérhajójának, a Zhenyuan-nak a gerincfektetésére 1882-ben került sor és ezt is egy éven belül befejezték. A német ipar számára a hajók megépítése nem jelentett problémát, ezért nem volt az építésből fakadó késés (hivatalosan a hajókat 1883-ban, illetve 84-ben átadták) ugyanakkor 1884-ben a franciák és kínaiak között háború tört ki az akkor kínai uralom alatt álló Tonkin (Észak-Vietnám) birtoklásáért, ezért a háború végéig a németek visszatartották a TINGJÜAN osztályú hajókat (a háború francia győzelemmel ért véget).
A Tingjüan és Zhenyuan átadásukat követően Kína messze legmodernebb, egyben legnagyobb hadihajóivá váltak (a Tingjüan a flotta zászlóshajójának szerepét is betöltötte). A TINGJÜAN osztály első éles bevetésére egy évtizeddel később, az 1894-95-ös Első kínai-japán háborúban került sor (a tét a Kína által birtokolt Korea feletti uralom megszerzése volt). Japán Kínához hasonlóan az 1850-es években középkori szinten álló ázsiai birodalom volt és Japánban is a fejlett nyugati erők megjelenése kényszerítette ki a nyitást, azonban a japánok a kínaiaknál átfogóbb fejlesztéseket hajtottak végre.
A döntő ütközetre a Sárga-tengeri csatában került sor, amikor a kínai Ting Zsu-csang (angolszász átírással Ding Ruchan) admirális vezette hajóhad a két TINGJÜAN osztályú csatahajóval, 3 nagy és 6 kisméretű cirkálóval, valamint 2 torpedórombolóval összecsapott a japánok 2 partvédő páncélosával, 1 páncélozott cirkálóval 7 cirkálóval és 2 torpedónaszáddal.
A kínai flotta két legnagyobb egysége össztűz alá került: a Tingjüan kb. 120, a Zhenyuan 200 találatot szenvedett el, de vastag páncélzatát a kisebb kaliberű japán löveget nem tudták átütni. A csata meghatározó pontja a Tingjüan egy sortüze volt. A hibás kialakítás miatt a gyártó kikötötte, hogy a TINGJÜAN osztályból egyenesen előre szigorúan tilos sortüzet leadni, mert az a közvetlenül a tornyok előtt található parancsnoki hidat tönkreteheti.
után néhány hónappal zátonyra futott, ezért javításra szorult).
A képzetlen kínai legénység ezt a csata hevében nem vette figyelembe: a négy ágyúból leadott lövések hatására a hajót irányító admirális két órára elvesztette az eszméletét, a jelen lévő brit tanácsadó, W. F. Tyler pedig megsüketült, míg Ting tiszti kara szörnyethalt (a problémát tovább súlyosbította, hogy egy lövedék eltalálta a főárbocot, ezért a csatahajó nem tudott kommunikálni a flotta többi egységével.
A csatának csak a szürkület vetett véget: a kínaiak elvesztettek 2 nagy- és 3 kisméretű cirkálót, de mindkét csatahajójuk működőképes maradt, viszont egyik csatahajó sem tudott súlyos károkat okozni a japánokban, mert a korrupció miatt a hajót elavult, nem megfelelő lőszerrel látták el (a Zhenyuan a csata
A Weihaiwei csatában a TINGJÜAN osztály egységei sikertelenül próbálták megvédeni a Weihaiwei (ma Weihai) kikötőt (részben azért, mert a hajót ismét alkalmatlan lőszerrel szerelték fel), ráadásul a japán torpedóvető hajók eltalálták a Tingjüan-t, amely a sekély vízben elsüllyedt, de lövegeit ezt követően is használták (Ting Zsu-csang admirális a Tingjüan-ról átköltözött a Zhenyuan-ra).
A tenger mellett a szárazföldről is ostromolt kikötő reménytelen helyzetbe került: a japánok felszólították a kínai vezetést a megadásra és a hajók átadására, ezért Ting Zsu-csang (ópium-túladagolásával) öngyilkosságba menekült. Egyes források szerint a Tingjüan-t a japánok robbantották fel, mások szerint a kínaiak által elhelyezett robbanószer okozta a végzetét, a Zhenyuan azonban japán hadizsákmánnyá vált.
A hajót a japánok újjáépítve Csinen néven saját flottájukba osztották be (ez volt a Japán Birodalom első teljes értékű csatahajója), de 1898-ban már csak másodosztályú csatahajóként tartották számon, 1905-ben pedig visszaminősítették első osztályú partvédő hajóvá. A Csinen még részt az Orosz-japán háborúban, de csak mint konvoj-kíséret. 1911-ben a hajót leselejtezték és céltárgyként használták, de a közel 15000 tonnás Kurama csatacirkáló tüze nem süllyesztette el, ezért egy évvel később lebontásra eladták.
A hajóból egyedül a horgonya maradt meg, de a TINGJÜAN osztály a kínai haditengerészet modernizációjában - relatív rövid és korlátozottan sikeres pályája ellenére - mérföldkőnek számított, ezért megépítésre került a Tingjüan léptékhelyes másolata, amelyet Weihai kikötőjében, múzeumhajóként állították ki, jelenleg is itt horgonyoz.
Műszaki adatok:
Név: TINGJÜAN osztály
Típus: (toronypáncélos) csatahajó
Gyártó: Stettiner Vulcan AG (Stettin)
Rendszerbe állítás éve: 1883
Fizikai jellemzők:
Vízkiszorítás: ~ 7260 t
Hossz: 91,0 m
Szélesség: 18,0 m
Merülés: 6,1 m
Hajtómű: 2 db, 7000 LE-s összteljesítményű gőzgép, 8 kazán
Legénység: 363 fő
Fegyverzet:
Elsődleges fegyverzet: 4 db 300 mm-es löveg (Krupp, párosával a középső tornyokban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 150 mm-es löveg (egyesével az orr- és tat-toronyban), 3 db 356 mm-es torpedóvető-cső, 2 db torpedóvető-csónakot, döfőorr
Páncélzat:
Toronypáncél: max. 300 mm
Övvért: max. 360 mm
Fedélzet páncélzata: 76-130 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 14,5 csomó (26,9 km/h)
Hatótávolság: 4500 tm (8300 km, 10 csomós - 19 km/h-s - sebesség mellett)