SAIPAN osztály

„A mindent hordozó: repülőgép, helikopter, űrhajó...”


Tervezés:

Amikor 1939-ben kitört a második világháború, az Amerikai Egyesült Államok (akárcsak korábban az első világháború kezdetén) semleges maradt, bár hadiipara jelentős bevételre tett szert az európai fegyver-szállításokból, miközben az amerikai hadsereg gyors ütemű modernizációba kezdett. A többi kontinenstől való jelentős távolsága miatt az Amerikai Egyesült Államok haderejét haditengerészete, a US Navy (és a USMC rövidítésű tengerészgyalogság) határozta meg, mivel a tengeri hadviselés mellett az ország szárazföldi haderejét és minden utánpótlást tengeren kellett szállítani.

A US Navy az 1880-as évektől robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, később pedig (az első világháború végére) a világ egyik legerősebb tengeri haderejévé vált, azonban a békekötést követően drasztikusan csökkentették a haditengerészet költségvetését, ráadásul az Amerikai Egyesült Államok is ratifikálta a Washingtoni flottaegyezményt, amely maximálta a megépíthető hajók számát és a felhasználható legerősebb komponenseket, megakadályozva egy újabb fegyverkezési versenyt.

Az egyezmény feladatát több mint egy évtizeden át ellátta; a különböző hajótípusok (elsősorban csatahajók) mellett korlátozva a hadrendben tartható repülőgép-hordozók számát és vízkiszorítását is, ezért 1939-ben az amerikaiak mindössze 6 repülőgép-hordozóval rendelkeztek (Langley, Lexington, Saratoga, Rager, Yorktown, Enterprise) és többségük már elavultnak számított.

Az amerikai hadvezetés felismerte a japánok (és németek) jelentette vesztélyt, ezért megkezdték számos nagyméretű repülőgép-hordozó építését (ld.: ESSEX osztály), majd miután a japánok megtámadták a Hawaii szigetén található Pearl Harbor-i amerikai katonai bázist, az amerikai kontinens harmadát kitevő ország belépett a világháborúba.

A világ legerősebbjének számító amerikai ipar párhuzamosan számos repülőgép-hordozót gyártott, azonban a nagyméretű flotta-hordozók építése így is kb. 2 évig tartott, ezért az amerikaiak az átmeneti időszakban megkezdték kisebb, lényegesen gyorsabban gyártható könnyű hordozók gyártását is. Ezeket eredetileg nem repülőgép-hordozónak tervezett gerinceken kezdték építeni, ehelyett félkész polgári teherhajókat és kisebb hadihajókat hordozókként fejeztek be, drasztikus mértékben lerövidítve a gyártási időt.

Az első ilyen amerikai repülőgép-hordozók egyedi egységek voltak, de emellett kidolgozták az INDEPENDENCE osztály terveit is, amely a CLEVELAND osztályú könnyűcirkálók vázát használta. Az INDEPENDENCE osztályból összesen 9 egységet építettek (mind a 9 hajó még 1943 folyamán hadrendbe állt), emellett pedig megjelent a még kisebb, de rekordszámú, 50 példányban épített CASABLANCA osztályú kísérő-hordozó, amelyeket rendkívül rövid idő alatt építhettek.

Ezen hordozók mind méretükben, mind képességeiket tekintve eltörpültek a több mint 30 ezer tonnás ESSEX osztályú repülőgép-hordozók mellett, ennek ellenére hatalmas terhet vettek le a flotta-hordozók válláról, egyben hatékony légi fedezetet biztosítva a kulcsfontosságú ellátást szállító konvojok számára. Sikerük miatt az amerikaiak bár már a háború alatt megkezdték az ESSEX osztálynál is nagyobb, 45000 tonnás MIDWAY osztályú hordozók építését, emellett egy új könnyű repülőgép-hordozó hajóosztályt is terveztek; utóbbi a SAIPAN osztály nevet kapta. Ahogy a Midway-i csatáról elnevezett MIDWAY osztály esetében, a SAIPAN osztályt is egy nem sokkal korábbi, amerikaiak által megnyert nagy ütközetről (a Saipan-i csatáról) nevezték el.


Konstrukció:

A SAIPAN osztály ugyan a második világháború közben, rövid idő alatt épített könnyű repülőgép-hordozó volt, azonban az amerikaiak hasznosították a korábbi kisméretű repülőgép-hordozók tapasztalatait. A SAIPAN osztály a korábbiakhoz hasonlóan nem teljesen új tervezésű hordozó volt, hanem egy hadihajón alapult, azonban amíg a korábbi INDEPENDENCE osztály a CLEVELAND osztályú könnyűcirkálóra épült, addig a SAIPAN osztály a nagyobb BALTIMORE osztályú nehézcirkálóra. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a SAIPAN osztály 14500 tonnás (teljes terhelés mellett 19000 tonnás) vízkiszorítása harmadával nagyobb volt az INDEPENDENCE osztályénál, ezáltal növelhették a hordozott repülőgépek számát.

A SAIPAN osztály fegyverzetét szintén módosították. A korábbi repülőgép-hordozók (még a rendkívül apró CASABLANCA osztály is) rendelkezett 100 mm-esnél nagyobb kettős célú lövegekkel, amelyekkel a remények szerint tűz alá vehette a kisebb hajókat, de a gyakorlat bebizonyította, hogy ennek nincs értelme, mert a hordozók csupán néhány kiskaliberű löveggel rendelkeztek, ezért nem képviseltek jelentős tűzerőt, miközben egy közvetlen támadásban az értékes, ám védtelen amerikai repülőgép-hordozók könnyel elsüllyedhettek.

Már a SAIPAN osztály előtti INDEPENDENCE osztály sem rendelkezett nagyobb kaliberű lövegekkel, ehelyett nagyszámú (26 db) 40 mm-es Bofors légvédelmi löveget hordozott. A SAIPAN osztály ugyancsak 40 mm-es Bofors lövegeket kapott, azonban ezek számát még tovább, 40 darabra növelték (részben az öngyilkos japán kamikáze-pilóták elleni védelemként).

A SAIPAN osztály méretéhez képest szokatlanul sok, 42 (egyes esetekben több mint 50) repülőgép hordozására volt képes, amit nagyméretű hangárai mellett két megoldás együttes használatával értek el. Egyrészt (ellentétben a brit hordozókkal) az amerikai hordozók nem rendelkeztek páncélzattal, az így felszabaduló vízkiszorítást pedig további repülőgépek hordozására használták fel. A SAIPAN osztály kapacitását az is növelte, hogy a hangárak mellett rendszeresen nagyszámú repülőgépet magán a fedélzeten tároltak.

A SAIPAN osztályt a második világháború második felében tervezték, ezért nagy alapterületű lifteket kapott, amelyek az újabb repülőgép-típusok, köztük a Grumman F6F „Hellcat” kiszolgálására is képesek voltak (a hordozót eredetileg 18 db Grumman F6F „Hellcat” vadász-, 12 db Grumman TBM „Avenger” torpedóvető- és 12 db Curtiss SB2C „Helldiver” felderítő/bombázó-repülőgép hordozására szánták).

A SAIPAN osztályt jelentős, 120000 lóerős összeteljesítményű gőzturbinák hajtották, amelyek 33 csomós (61 km/h-s) végsebességet biztosítottak a repülőgép-hordozónak. A jelentős számú repülőgép és az üzemeltetésükhöz szükséges kiszolgáló-személyzet magas száma miatt a SAIPAN osztály könnyű hordozó létére kiemelkedően magas, több mint 1700 fős legénységgel hajózott.


Szolgálatban:

A SAIPAN osztályt a legtökéletesebb amerikai második világháborús könnyű-hordozónak szánták, amely kis mérete ellenére - a korábbiaknál is több repülőgépe és magas sebessége révén - olyan hatékony lehet, mind a nagyobb, ”teljes értékű” flotta-hordozók, azonban az osztály két tagjának gerincfektetésére csak 1944 közepén került sor és a névadó Saipan-t 1945. július 8-án, testvérhajóját, a Wright-ot pedig 1945. szeptember 1-én (egyetlen héttel a második világháború vége előtt) bocsátották vízre. Ez azt jelentette, hogy a CVL-48, valamint CVL-49 kódjelű hordozók lekésték a második világháborút: a Saipan-t 1946. július 14-én, a Wright-ot pedig 1947. február 9-én bocsátották vízre.

A SAIPAN osztály valóban a korának messze legnagyobb kapacitású könnyű-hordozója volt, azonban a második világháború végével megszűnt a japánok és németek jelentette fenyegetés (az új ellenség Szovjetunió pedig nem rendelkezett érdemi felszíni flottával), ezért az amerikai hadsereg költségvetését ismét jelentősen csökkentették.

Békeidőben nem volt többé szükség a nagyszámú kísérő-hordozóra, ezért a kisebb számú, de lényegesen nagyobb erőt képviselő, több mint 30 ezer tonnás repülőgép-hordozók kivételével a legtöbb amerikai hordozót fokozatosan kivonták a szolgálatból (a baloldali fotón a SAIPAN osztályú Wright mellett az ESSEX osztályú Leyte hordozó látható, jól érzékeltetve a két típus közötti méret-különbséget).

Késői építése miatt az új SAIPAN osztályú hordozók túlélték társaikat, de eredeti feladatkörükben így is csupán egy évtizeden át álltak hadrendben. Utóbbiban szerepet játszott, hogy bár elődeiknél nagyobb kapacitással rendelkeztek, a második világháborút követően az amerikai haditengerészet is fokozatosan átállt a hosszabb kifutót igénylő és általában nagyobb méretű sugárhajtóműves repülőgépek használatára.

A két SAIPAN osztályú repülőgép-hordozó a második világháború után kezdetben iskolahajóként üzemelt, amelyen több száz pilótát képeztek ki, később pedig több hadgyakorlaton is részt vettek. Az 1950-es évek elején mindkét hajót Ázsiába vezényelték, későbbi életútjuk azonban részben különbözött. A Saipan vált az első, kizárólag sugárhajtóműves vadászgépekkel felszerelt repülőgép-hordozóvá (McDonnell FH „Phantom” típusú repülőkkel), majd a hordozót bevetették az Első indokínai háborúban, később pedig a Koreai háborúban, de szinte kizárólag járőr-feladatokat látott el, ellenőrzés alatt tartva a környező vizeket.

A Wright-ot 1956-ban kivonták az aktív szolgálatból. Felmerült, hogy (a második világháborúban alkalmazott módszerrel) repülőgépeket szállítanának vele az Amerikai Egyesült Államok és amerikai támaszpontok között; AVT-7 jelzéssel), ez azonban nem valósult meg, viszont 1962-ben a hordozót újra aktiválták.

Az immár CC-2 jelzést viselő egység ekkortól mobil parancsnoki állásként funkcionált. Új feladatköréhez a hordozót átépítették: a hangárakat kommunikációs és egyéb berendezésekkel töltötték fel, a kifutóra pedig nagyszámú antennát telepítettek. Ez egyben azt jelentette, hogy a hajó többé nem volt képes repülőgépek indítására és fogadására, de a fedélzet szabadon maradt részéről összesen 3 helikoptert üzemeltethettek. Új feladatkörében a Wright egészen 1970-ig szolgált, de csak mint kiképző-hajó, amely nem hagyta el az amerikai kontinens körüli vizeket. 7 év raktározást követően az egységet 1977-ben végleg kivonták a szolgálatból és 1980-ban elbontották.

A Saipan-t 1959-ben szintén repülőgépek szállítására kívánták használni (ATV-6 jelzéssel), de erről letettek és 1963-ban átalakították mobil parancsnoki állássá (CC-3, AGMR-2, majd Arlington néven), később pedig mobil átjátszó állomásként üzenetek továbbítására használták - ilyen minőségében bevetették a Vietnámi háborúban. Az Arlington (ex-Saipan) életútja végén az amerikai hold-programban segítette a kommunikációt az űrhajókkal, mielőtt kivonták az aktív szolgálatból, 5 évvel később törölték a flottakönyvekből és 1976-ban szétbontották


Műszaki adatok:

Név: Saipan (SAIPAN osztály)

Típus: könnyű kísérő repülőgép-hordozó

Gyártó: New York Shipbuilding (Camden, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok)

Rendszerbe állítás éve: 1946

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 14700 t (teljes terhelés mellett 19000 t)

Hossz: 208,00 m

Szélesség: 23,39 m

Merülés: 8,50 m

Hajtómű: 4 db 12000 LE-s összteljesítményű gőzturbina

Legénység: 1721 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 40 db 40 mm-es légvédelmi löveg (Bofors)

Kiegészítő fegyverzet: lehetőség 42 db repülőgép hordozására

Páncélzat:

Toronypáncél: 0 mm

Övvért: 0 mm

Fedélzet páncélzata: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 33 csomó (61 km/h)

Hatótávolság: ismeretlen tm (ismeretlen km - ismeretlen csomós - ismeretlen km/h-s sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2021 | Minden jog fenntartva.