ROYAL SOVEREIGN osztály

„A Királyi Haditengerészet szintet lép”


Tervezés:

A Brit-szigetek már az őskorban is lakott volt és az évezredek alatt több, egymástól élesen eltérő kultúra élt a területen, de az angolszász Anglia történelmét csak az V. századtól számítják, modernkori történelmét pedig 1707-től (Nagy-Britannia Királyság megalapításától). A terület szigetország jellegéből fakadóan az angol uralkodók a középkor óta törekedtek ütőképes hadiflotta fenntartására: ez évszázadokon át drasztikusan változó méretű haderőt takart, a XVI. században viszont megszületett az egységes, állandó Royal Navy (angol; Királyi Haditengerészet), amely egyaránt szolgált a brit kereskedőhajók védelmére és az ellenséges polgári és katonai hajók pusztítására.

Az állami irányítású brit kalózkodás miatt 1588-ban az akkor a világ legerősebbjének számító (spanyol-Habsburg) Spanyol Armada megkísérelte elpusztítani az egyesült angol flottát, de az összecsapás egyik félnek sem hozott egyértelmű győzelmet. Az ezt követő évtizedekben a brit flotta fokozatosan hanyatlott és elsődleges ellenfelévé Hollandia haditengerészete vált, mielőtt 1707-től az egyesítés, majd bő fél évszázaddal később az ipai forradalom következtében a Royal Navy mind hajói számát, mind erejét tekintve jelentősen nőtt. E folyamat csúcsát az 1805-ös Trafalgar-i csata jelentette, amikor a Nelson admirális vezette brit erők nemcsak megakadályozták a Brit-szigetek invázióját, de elpusztították az egyesült francia-spanyol flottát. Ettől a ponttól a Royal Navy vált a világ legnagyobb haditengerészetévé, amely idővel már erősebb volt, mint az őt követő második és harmadik ország haditengerészete együttvéve.

A XIX. század második felében azonban a tengeri hadviselés alapjaiban változott meg. Az új ágyúk fa hajók ellen rendkívül hatékony robbanó lövedékei, a korábbi fa helyett vas páncélzat és a szél erejét kiváltó aktív gőzhajtás a korábbiaknál lényegesen nagyobb és erősebb egységek létrehozását tette lehetővé, amelyek ellen az addigi sorhajók jóformán hatástalanok voltak.

Az első ezeket használó hajók (köztük az amerikai polgárháborús MONITOR osztály) még csupán kisméretű, folyami egységek voltak, 1860-ban azonban Franciaország hadrendbe állította a GLOIRE osztály első tagját, a világ első vastestű tengeri hadihajóját, ami krízishelyzetet eredményezett a brit haditengerészetnél, ellenlépésre kényszerítve a birodalmat.

A Royal Navy azonnal építeni kezdte az 1861-ben rendszeresített a GLOIRE osztálynál erősebb Warrior-t, az első brit vastestű nyílt tengeri hadihajót, ami egy nemzetközi fegyverkezési verseny kezdetét jelentette a britek, franciák, oroszok, németek, olaszok és az osztrákok között. Az egyre nagyobb és erősebb vastestű hajók építése a Brit Birodalomra különösen nagy terhet rótt, mert ez a kísérletezés kora volt, ahol néhány évtized alatt számos új hajóosztályt építettek, ráadásul a briteknek nemcsak tartani kellett a lépést a többi nagyhatalommal, de a hajóosztályoknak több tagból kellett állnia és az egyes hajóknak erősebbnek kellett lennie az összes vetélytársnál.

A XIX. század végén a Royal Navy még mindig a világ legerősebb haditengerészetének számított, amely 1890-től 6 db ADMIRAL osztályú, majd további 2 db továbbfejlesztett TRAFALGAR osztályú és 2 db korábbi VICTORIA osztályú páncélossal egészítette ki a flottáját, de Franciaország és az Orosz Birodalom új hasonló hadihajói miatt relatív ereje a nagyszámú új hajó ellenére csökkent.

Ezt ellensúlyozandó a britek már e hajók építése közben, 1889-ben egy új, óriási költségvetésű flotta-fejlesztési programot fogadtak el (ennek 21,5 millió fontos kerete mai áron kb. 1000 milliárd forintnak felel meg). E program (amely hivatalosan is rögzítette, hogy a Royal Navy ereje nem lehet kisebb az őt követő két haditengerészet egyesített erejénél) 4 év alatt 10 db új csatahajó, 38 db cirkáló, 18 db torpedónaszád és 4 db új gyorsnaszád építését irányozta elő - a program központi eleme a ROYAL SOVEREIGN osztály lett, a Brit Birodalom első csatahajó-osztálya.

A ROYAL SOVEREIGN (angol; ~ fenséges uralkodó) nevet korábban többek között egy 102 löveges brit sorhajó viselte (eredetileg Sovereign of the Seas), amely 1637-es hadrendbe állításakor a világ legnagyobb hadihajója volt, egyben a világ első három ütegfedélzetes sorhajója. A ROYAL SOVEREIGN osztály 7. hajója a Revenge nevet kapta, ennek ellenére a hajóosztálynak nincsen köze a 24 évvel későbbi, szintén brit REVENGE osztályú csatahajókhoz, amelyet egyes források ROYAL SOVEREIGN osztály (röviden R osztály) néven említenek, az osztály 4. egységének neve után.


Konstrukció:

Az előd TRAFALGAR osztály ún. ironclad volt, egy vértes- vagy más néven páncélos gőzhajó; gyakorlatilag a MONITOR osztály felnagyított, tengeri változata. Ez a kialakítás vastag páncélzattal és alacsony, a vízből csak kismértékben kiemelkedő fedélzettel rendelkezett, ami növelte az ilyen hajók védelmét, de egyben korlátozta a tűzerejüket és csökkentette a tenger-állóságot (a TRAFALGAR osztály olyan rosszul tűrte a viharokat, hogy a két elkészült egységet a nyugodt vizű Földközi-tengerre kellett vezényelni).

A ROYAL SOVEREIGN osztály ezzel szemben az első brit magas fedélzetű csatahajó volt, amelynek megnövelt hajóoldal-magassága javította a tenger-állóságát, amelyhez a 101-ről 125,1 méterre növelt hossz és a 12590 tonnáról 14380 tonnára nőtt vízkiszorítás is hozzájárult. A magas fedélzet egyetlen hátrányos következménye a magasabb súlypont volt, amelyet a hajóoldal erős bedöntésével ellensúlyoztak.

A csatahajó fegyverzete elődje továbbfejlesztett változata volt egy-egy két löveges első és hátsó főtüzérséggel és a hajó középső szekciójába telepített többlépcsős kazamata-tüzérséggel. A ROYAL SOVEREIGN osztály-t eredetileg az új, 12 hüvelykes (305 mm-es) lövegekkel kívánták felszerelni, de mivel ezek még fejlesztés alatt álltak, végül a TRAFALGAR osztályon is alkalmazott nagyobb kaliberű, de gyengébb 13,5 hüvelykes (342,9 mm-es) lövegeket építették be (ezek könnyen felismerhetők erősen elkeskenyedő ”kólásüveg” alakjukról).

A hajók két-két löveggel rendelkeztek az első és hátsó csepp alakú, a hajó közepe felé elkeskenyedő nyitott barbettákban (henger alakú, nem forgó páncél-mellvérttel körülvett forgótálcákban), a ROYAL SOVEREIGN osztály módosításával létrehozott Hood csatahajó viszont a barbetták helyett henger alakú tornyokat kapott.

A főtüzérség mellett a ROYAL SOVEREIGN osztály (a pre-dreadnoughtokon tipikus módon) nagyszámú, vegyes kaliberű löveggel rendelkezett. Ezek közé tartozott 10 db új fejlesztésű 6 hüvelykes (152 mm-es) löveg, amelyek közül 4 db a felépítmény sarkaira került (előre-oldalra, illetve hátra-oldalra tüzelő kialakításban), további 6 db oldalra néző löveggel (ebből oldalanként 2 db az alsó, 1 db a felső szinten).

Kisméretű hadihajók és torpedónaszádok ellen a csatahajó 10 db 57 mm-es gyorstüzelő löveget, valamint további 12 db 47 mm-es Hotchkiss gyorstüzelő löveget hordozott, vegyesen a hajó testében, a felépítményben és az árbocokon (a korban megszokott módon a főtüzérség kivételével minden löveg egyedülálló volt, amelyeket egymástól relatív nagy távolságra építettek be, hogy egyetlen találat ne pusztíthasson el több löveget). A lövegek mellett az osztály hajói 7 db 450 mm-es torpedóvető-csövet is hordoztak.

A ROYAL SOVEREIGN osztály páncélzatát szintén az előd TRAFALGAR osztályéból fejlesztették tovább. A csatahajók övpáncéljának vastagsága a vízvonalnál helytől függően 356-457 mm között mozgott (ez 1,5 méterrel ért a víz alá és 1,1 méterrel a vízvonal fölé), de a páncélzat csak a barbetták közötti 76,2 méteres szakaszt védte (lévén itt kaptak helyet a hajó tüzérsége és gépei).

A lövegeket körülvevő barbetták vastagsága 279-432 mm között mozgott, a vízzáró rekeszeké 356-406 mm között, míg a kazamaták páncélzata egységesen 152 mm volt, amelyet 64-76 mm vastag páncélfedélzet egészített ki. Az övvért és a barbetták ún. compound (két, eltérő széntartalmú vasötvözet) típusú páncélból, a felépítmény az első hajónál Harvey (felületkeményített) acélból, a későbbi hajókon nikkel-acélból készült.

A két egymás melletti kéménnyel rendelkező ROYAL SOVEREIGN osztály egységeit két darab háromszoros expanziójú gőzgép mozgatta, amelyeket eredetileg 9000 lóerős összteljesítményre terveztek, ami 16 csomós (30 km/h-s) végsebességet biztosított volna, de rövid időre 11000 lóerős teljesítményt is elérhettek, ami 17,5 csomós (32,4 km/h-s) sebességet biztosított. Tesztútján az osztály első egysége valamivel magasabb teljesítmény mellett 16,43 csomós (30,43 km/h-s) sebességet ért el és maximális teljesítmény mellett pedig 13360 lóerejével 18 csomós (33 km/h-s) sebességgel haladt, de mivel ettől megsérültek a kazánok, a hajók teljesítményét 11000 lóerőben, sebességét 17,5 csomóban maximálták.

A ROYAL SOVEREIGN osztály tagjai egységtől függően 670-692 fős legénységgel rendelkeztek (a legénység a legtöbb hajón 670 főt tett ki, a módosított Hood-on 690 főt, a zászlóshajóként használt Empress of India-n, Royal Oak-on és Revenge-en 692-695 főt; a maximális befogadó képesség 712 fő volt).


Szolgálatban:

A ROYAL SOVEREIGN osztály egy, a korábbiaknál is nagyobb hadihajó-osztályt takart, ennek ellenére a Brit Birodalom az osztály szokatlanul magas számú, nyolc tagját párhuzamosan építette. 1889-1894 között az alábbi egységek készültek el: Royal Sovereign, Empress of India, Repulse, Hood, Ramillies, Resolution, Revenge és Royal Oak - a portsmouthi, a pembroke-i, chathami, clydebanki, jarrowi és birkenheadi hajógyárakban (a pembroke-i Pater Yard hajógyár és a jarrowi Palmers hajógyárak kettő, a többi egy-egy egységet gyártott).

Ahogy az fentebb is olvasható, a ROYAL SOVEREIGN osztály eltért a korábbi alacsony fedélzetű páncélos hadihajóktól, amelynek több előnye volt, de emiatt nem használhattak teljesen zárt tornyokat (lévén ez még magasabbra tolta volna a hajók súlypontját). Az egyetlen kivételt a hajók építésének kezdetekor nyugdíjba vonult Sir Arthur William Acland Hood admirális, a haditengerészetet korábbi vezetője után elnevezett HMS Hood jelentette, amely alacsonyabb fedélzetet és zárt tornyokat kapott, ezáltal átmenetet képezett a ROYAL SOVEREIGN osztály és a korábbi MONITOR osztály között.

A ROYAL SOVEREIGN osztály a világ első csatahajó-osztálya volt, amely végleg szakított a MONITOR osztály hagyományaival és kifejezetten nyílt tengeri hadviselésre tervezett nagyméretű egységekből állt, azonban a hajók elsőségük miatt gyermekbetegségektől szenvedtek. Ezek közül a legfontosabb az erős imbolygás (a hossztengelyre merőleges kilengés) volt, mivel a hajók nem rendelkeztek lengéscsillapító hosszbordákkal. A Hood esetében - a tornyokból fakadó magas súlypont miatt - az imbolygás még erősebb volt, ráadásul - az alacsony fedélzet miatt - a korábbi osztályokhoz hasonlóan viharos tengeren csak nehezen boldogult (kialakítása következtében nagyobb hullámzás esetén a sebessége drasztikusan lecsökkent). Problémáik miatt a ROYAL SOVEREIGN osztály tagjait többször átépítették: mások mellett 1894-95-ben lengéscsillapító hosszbordákkal szerelték fel őket, később pedig eltávolították az árbocra szerelt lövegeket és a torpedóvető csöveket. A baloldali fotón az Empress of India, a jobboldalin a Hood látható: utóbbin megfigyelhető az alacsonyabb fedélzet és a zárt torony.

Átadásukat követően a ROYAL SOVEREIGN osztály hajóit szétosztották: a Royal Sovereign, Repulse, Resolution és az Empress of India a honi flottába került (a Brit-szigetek védelmére), ahol a Royal Sovereign zászlóshajóként szolgált. A Revenge és a Royal Oak a Dél-Afrika elleni 1896-os támadásban részt vevő ún. repülő raj tagja lett (a zászlóshajó szerepét a Revenge töltötte be), míg a Ramillies a Mediterrán flotta zászlóshajójává vált (a korábbi TRAFALGAR osztályhoz hasonlóan az alacsony fedélzetű Hood-ot szintén a Földközi-tengerre küldték). A csatahajók szolgálati ideje majdnem teljesen eseménytelenül, hadgyakorlatokkal telt, mielőtt 1902-ben megkezdték a modernizálásukat (a ROYAL SOVEREIGN osztályt az Empress of India képviselte II. Eduárd angol király 1902-es koronázására rendezett haditengerészeti szemlén).

A ROYAL SOVEREIGN osztály egyértelműen előrelépést jelentett a korábbi páncélos gőzhajókhoz képest és egyben véget vetett a vad kísérletezések korának, ugyanakkor újabb lökést adott a nagyhatalmak haditengerészeti versengésének. A brit ROYAL SOVEREIGN osztályra válaszul a franciák megépítették a BRENNUS osztályt, a németek a BRANDENBURG osztályt, az oroszok PETROPAVLOVSZK osztályt, az olaszok az AMMIRAGLIO DI SAINT BON osztályt és később az Osztrák-Magyar Monarchia a HABSBURG osztályt, ráadásul új belépőként megjelent az Amerikai Egyesült Államok (INDIANA osztály) és a Nagy Japán Birodalom (FUJI osztály).

Erre válaszul a Brit Birodalom azonnal további csatahajókat rendelt: a ROYAL SOVEREIGN osztályt a CENTURION osztály követte, majd az egytagú HMS Renown, de már 1895-ben hadrendbe állították a 9(!) tagú MAJESTIC osztály első egységét. A ROYAL SOVEREIGN osztály ennek köszönhetően ugyan az új (később pre-dreadnoughtnak nevezett) csatahajók modelljévé vált, de a rendkívül gyors fejlesztés miatt már 1904-ben megkezdték a tartalékba helyezésüket.

Amikor 1906-ban a Brit Birodalom hadrendbe állította a HMS Dreadnought-ot, az újabb technológiai ugrást jelentett a nagyméretű hadihajók fejlesztésében, végleg elavulttá téve a ROYAL SOVEREIGN osztályt. A 8 hajóból hatot 1909-12 között nyugdíjaztak, míg a HMS Empress of India-t 1913-ban célhajóként elsüllyesztették, mielőtt az egységeket elbontották. 1914-ben, az első világháború kitörésekor már az osztály legtöbb tagját elbontották. Ez alól csak két csatahajó jelentett kivételt: az ismét hadrendbe állított HMS Revenge, amelyet a háború kitörésekor alkalmassá tettek szárazföldi célpontok bombázására, majd ezen képességét kihasználva Flandriát (a Belga Királyság északi régióját) bombázta, hátráltatva a németeket, valamint a HMS Hood-ot, amelyet Portland kikötőjének bejáratánál elsüllyesztették, hogy megakadályozzanak egy esetleges német inváziós erőt a kikötésben.

A Brit Birodalom és Franciaország egyesített tengeri hadereje a Revenge nélkül is többszörösen meghaladta a német flottáét, ezért a ROYAL SOVEREIGN osztály utolsó tagját 1915-ben lakóhajóvá alakították és átnevezték Redoubtable-re, hogy a felszabaduló Revenge nevet a bevezetőben említett REVENGE osztály névadó tagja kaphassa meg. Összességében elmondható, hogy a ROYAL SOVEREIGN osztály fontos lépcsőt jelentett a nagyméretű hadihajók fejlődésében, de az ellene létrehozott egységek és az egy évtizeddel későbbi, radikális előrelépést hozó DREADNOUGHT osztály hamarosan elhomályosították.


Műszaki adatok:

Név: Royal Sovereign (ROYAL SOVEREIGN osztály)

Típus: (pre-dreadnought) csatahajó

Gyártó: Portsmouth hajógyár (Portsmouth, Brit Birodalom)

Rendszerbe állítás éve: 1892

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 14380 t (teljes terhelés mellett 15830 t)

Hossz: 125,1 m

Szélesség: 22,9 m

Merülés: 8,4 m

Hajtómű: 2 db 11000 LE-s összteljesítményű gőzgép (háromszoros expanziójú), 8 kazán

Legénység: 670-692 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 4 db 342,9 mm-es löveg (BL 13.5 Mk I, párosával a barbettákban)

Kiegészítő fegyverzet: 10 db 152 mm-es löveg (QF 6-inch Mk I, a felépítmény oldalain, kazamatákban), 10 db 57 mm-es (gyorstüzelő), 12 db 47 mm-es (Hotchkiss, gyorstüzelő), 7 db 450 mm-es torpedóvető-cső

Páncélzat:

Toronypáncél: 0 mm (barbetta: 279-432 mm)

Övvért: 356-457 mm

Fedélzet páncélzata: 152 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 17,5 csomó (32,4 km/h)

Hatótávolság: 4720 tm (8740 km 10 csomós - 19 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.