RIVADAVIA osztály

„Felesleges tűzerő”


Tervezés:

Ahogy az a honlap más, korabeli hadihajóival foglalkozó írásaiban is olvasható, a dél-amerikai országokat a spanyolok gyarmatosították, majd évszázadokkal később, az 1800-as évek elején (a Napóleon spanyolországi hadjárata miatt meggyengült anyaországot kihasználva) egymás után váltak függetlenné.

A következő évtizedekben az immár önálló országok többsége azonban véres polgárháborúba süllyedt, néhány kivételtől (köztük Brazíliától) eltekintve a monarchiát felváltotta a demokratikus államrend. A harcok nemcsak az országokon belül folytak: az addig a gyarmati státusz miatt irreleváns területi kérdések a felszínre törtek és ezek birtoklásáért szintén rendkívüli veszteségekkel járó háborúkat vívtak.

Ezt az utat járta be két jelentősebb szomszédjához, Brazíliához és Chiléhez hasonlóan Argentína is, amely 1816-ban kiáltotta ki függetlenségét (ekkor még Dél-Amerika Egyesült Tartományaiként), de ezt követően polgárháborúba süllyedt, amelyet csak az 1853-as alkotmánnyal sikerült lezárni. Dél-amerikai országként Argentína kiemelt kérdésként kezelte a Magellán-szoros és a Drake-átjáró közötti vízi út, a Beagle-csatorna feletti uralom megszerzését, ami kis híján háborúhoz vezetett Chilével.

A tényleges harcot sikerült elkerülni, de a két ország az évszázad végén (az európai igényeket kiszolgáló mezőgazdasági termékeik, pl.: a nyersgumi importjával) óriási bevételre tettek szert, amelyek nagyméretű hadihajók vásárlására fordítottak, elindítva egy dél-amerikai haditengerészeti fegyverkezési versenyt.

A részben a Beagle-csatorna és Patagónia feletti uralom megszerzéséért vívott versenynek a Brit Birodalom vetett véget, amely féltette a kontinens közelében elhaladó kereskedelmi hajóit, ezért a két felet rákényszerítette egy flotta-megállapodás aláírására (Laudo limítrofe entre Argentina y Chile de 1902).

Úgy tűnt, hogy ezzel sikerült megállítani az óriási költségű fegyverkezést, de ekkorra mind Chile, mind Argentína nagyobb haditengerészettel rendelkezett, mind a lényegesen nagyobb területű és lakosságú Brazília, amely - miután a polgárháború eltörölte az országban még jelen lévő monarchikus berendezkedést, maga is ütőképes hadihajókat kezdett vásárolni.

Ennek csúcspontjaként Brazília két darab MINAS GERAES osztályú dreadnoughtot szerzett be, amely felborította az addigi egyensúlyt, amire válaszul Argentína és Chile is folytatta a hajóvásárlásokat (Chile az ALMIRANTE LATORRE osztályú szuper-dreadnoughtokat vásárolta meg). Az argentin kormányzat szintén jelentős összegeket különített el dreadnoughtok vásárlására: először az egyik brazil MINAS GERAES osztályú hajót kívánta megvásárolni, de mivel ennek eladására a brazilok nem voltak hajlandóak, nyílt beszerzést hirdetett.

Argentína sikeresen használta ki, hogy a megrendelésekért egymást túllicitálva versengtek a világ nagyhatalmainak hajóépítői - kiírásikra összesen 15 db amerikai, brit, francia, német és olasz hajógyártó nyújtott be pályázatot. Az argentinok kezdetben az olasz tervet favorizálták, illetve valószínű volt, hogy végül a hajókat a Brit Birodalomban fogják megépíteni (számos más nagyméretű hadihajó mellett a chilei ALMIRANTE LATORRE osztályt és a brazil MINAS GERAES osztályt is az angol Armstrong Whitworth építette).

Végül mégis az Amerikai Egyesült Államok kapta a megrendelést, aminek több oka volt: az amerikai kormány igyekezett nyomást gyakorolni az argentinokra, a legnagyobb példányszámú argentin lap, a La Prensa aktívan kampányolt az amerikaiak mellett és az Amerikai Egyesült Államokban volt a legalacsonyabb a hajóhoz használt acélt előállítása (köszönhetően a helyi acéllobbinak).

Végül az argentin beszerzés nagy részét (a kisebb hadihajókat) különböző európai országok gyártották, a két dreadnoughtot viszont amerikai cégek építették, mivel ők kínálták a legalacsonyabb árat (ezt részben úgy érték el, hogy tervezetük kisebb és vékonyabb páncélzatú volt a britek által ajánlottnál). Az egységek a RIVADAVIA osztály nevet kapták, Bernardino de la Trinidad González Rivadavia y Rivadavia (röviden Bernardino Rivadavia), Argentína (akkor még Rio de la Plata Egyesült Tartományai) első elnökének tiszteletére.


Konstrukció:

Az amerikai építésű RIVADAVIA osztály sok tekintetben hasonló volt a britek által Chile számára gyártott ALMIRANTE LATORRE osztályú dreadnoughtokhoz, bár technikailag a RIVADAVIA átmenetet képezett a csatacirkálók és a dreadnoughtok között. Mindkét hajóosztályt úgy tervezték, hogy meghaladják a brazil MINAS GERAES osztály méreteit és képességeit. Ez az argentin RIVADAVIA osztály esetében 27900 tonnás (teljes terhelés mellett 30600 tonnás) vízkiszorítást, 181,28 méteres hosszt és közel 30 méteres szélességet jelentett.

A hajó főtüzérségét 12 db 305 mm-es (12 hüvelykes) löveg alkotta, amelyeket párosával építettek a hat toronyba. Az elsődleges lövegek száma és űrmérete megegyezett a brazil MINAS GARAES osztály főtüzérségével, akárcsak a lövegek elrendezése. Két-két torony került az orrba és a tatba (a második tornyok emelt elrendezésben), míg a két középső tornyot egymáshoz képes eltolták.

Amíg azonban a MINAS GARAES osztálynál a két oldalsó torony csak az egyik irányba tüzelhetett (mivel kettéválasztotta őket a hajó felépítménye), addig a RIVADAVIA osztálynál (hasonlóan a rivális chilei ALMIRANTE LATORRE osztályon) a középső tornyok mindkét oldalra tüzelhettek. Ez azzal ez előnnyel járt, hogy oldalsortűz esetén a RIVADAVIA osztály mind a 12 lövegét egyszerre használhattak, míg a MINAS GARAES osztálynál maximum 10 löveg vehetett tűz alá egy célpontot.

A RIVADAVIA osztály a 305 mm-es lövegek mellett 12 db 152 mm-es és 16 db 102 mm-es löveggel rendelkezett, amelyeket az oldalsó kazamatákba építettek be (ezen lövegek korlátozott szög alatt tüzelhettek). A csatahajó a lövegek mellett 2 db 533 mm-es torpedóvető-csővel is rendelkezett.

A dreadnought vastag páncélzattal rendelkezett: a tornyok páncélzata a frontrészen elérte a 305 mm-t, míg az övvért vastagsága a vízvonalban középen 250 és 300 mm között mozgott, viszont az övvért csak a hajó középső szekcióját védte, az orr és a tat nem rendelkezett páncélzattal (ezt a kialakítást az angolok „all or nothing”, azaz mindent vagy semmit kialakításnak is nevezik). A parancsnoki híd páncélzatának vastagsága szintén 300 mm-t tett ki, a másodlagos tüzérséget befogadó kazamaták vastagsága 159 mm és 238 mm között mozgott.

A hajó meghajtását már (3 db) turbinával oldották meg (hasonlóan más dreadnoughtokhoz), ezeket 18 db Babcock & Wilcox kazán látta el energiával, amelyek 3 hajócsavart hajtottak. Az igen jelentős vízkiszorítás ellensúlyozására a hajtóművek összteljesítménye is kiemelkedő volt: 40000 lóerő (ezt később még tovább növelték).

Ezzel a RIVADAVIA osztály maximum 22,5 csomós (41,7 km/h-s) végsebességig gyorsulhatott, hatótávolsága 11 csomós (20 km/h-s) sebesség esetén elérte a 11000 tengeri mérföldet (20000 km-t). A hajó legénysége 1215 főt (más forrás szerint 1220 főt) tett ki.


Szolgálatban:

Amikor kiderült, hogy a hajókat az Amerikai Egyesült Államok építhetik, brit újságok és politikusok egyszerre vádolták csalással és támadták a döntéssel az argentinokat, de ez nem befolyásolta a megrendelést. A RIVADAVIA osztályból két hajó építését kezdték meg: az amerikai cégek külön pályáztak az egyes egységekre, ezért a névadó Rivadavia-t a Fore River Shipbuilding Company, míg testvérhajóját, a Moreno-t a New York Shipbuilding Corporation építette.

A Rivadavia építését 1910-ben kezdték meg, egy évvel később vízre bocsátották, majd 1914 decemberére készült el, míg a párhuzamosan épített Moreno-t 1915 februárjában adták át (építésük, illetve tesztelésük során minkét hajót baleset érte, ami késleltette az átadásukat).

Eredetileg Brazília 3 db MINAS GERAES osztályú dreadnoughtot tervezett vásárolni. Mindhárom egység építését megkezdték, de ekkor összeomlott az addig hatalmas bevételek biztosító európai kávé- és gumi-import, ezért a brazilok a tervezett harmadik hajót, a Rio de Janeiro-t még befejezése előtt eladták az Oszmán Birodalomnak (a világháború kitörésekor a hajót a britek elkobozták és Agincourt néven állították rendszerbe).

Az európai import az argentinokat is sújtotta, ezért amikor kiderült, hogy Brazília három helyett csak kettő dreadnoughtot vásárol, el kívánták adni az egyik RIVADAVIA osztályú egységüket. Az első világháborúra készülő nemzetek közül több is megvásárolta volna a hajót, de az Amerikai Egyesült Államok mindenáron meg akarta akadályozni, hogy az általa fejlesztett legújabb rendszerek egy potenciális ellenfél kezébe kerüljenek. Argentína hajlandó lett volna az Amerikai Egyesült Államoknak értékesíteni az egyik hajót, de az amerikai haditengerészet ezt elutasította, mert a mindent vagy semmit páncél-elrendezés elavultnak számított (köszönhetően az európai haditengerészeti verseny miatti gyors fejlődésnek).

Az első világháború alatt Argentína semleges maradt, ezért a RIVADAVIA osztály hajói harcban nem vettek részt, majd jelentős fenntartási költségeik miatt átmenetileg leállították őket. 1924-re sikerült elegendő forrást összegyűjteni, amelyet felhasználva a hajókat az Amerikai Egyesült Államokban modernizálták. Ennek részeként mind a Rivadavia, mind a Moreno új tűzvezető rendszert kapott, valamint - mások mellett - széntüzelésről olajtüzelésűre alakították át a kazánjaikat. A felújított hajók több diplomáciai úton részt vettek, majd Brazíliában gyakorlatoztak.

Amikor kitört a második világháború, mindkét (ekkorra elavult) dreadnoughtot hazarendelték, de mivel Argentína a második világháború alatt is semleges maradt, a RIVADAVIA osztály ekkor sem vett részt tényleges összecsapásban. A világháborút követően folytatták diplomáciai küldetéseiket, de forrás hiányába a hajók állapota gyorsan romlott és az évtized végére már erre a feladatra is alkalmatlanok voltak. A Moreno-t 1956-ban vonták ki a szolgálatból, majd egy évvel később Japánba vontatták és szétbontották, míg a Rivadavia-t 1957-ben nyugdíjazták és 1959-ben (Olaszországban) bontották szét.

A két dreadnought (és más hajók) értékesítéséből szerzett pénzből Argentína megvásárolt egy brit COLOSSUS osztályú könnyű repülőgép hordozót (az R31-es Warrior-t), amelyet Independencia néven állított rendszerbe (a hordozó tervezett feladatkörére alkalmatlan volt, ezért már jóval az Egyesült Királysággal vívott Falkland-szigeteki háború előtt, 1969-ben leselejtezték).

A RIVADAVIA osztály sorsa is hasonló a cikk elején említett kortárs dél-amerikai nagyméretű hadihajókhoz: tervezésekor modern, nagyméretű és jelentős tűzerejű hajóosztálynak számított, de az európai fegyverkezési verseny hamarosan meghaladottá tette. Argentína így egy korlátozott képességű, de jelentős fenntartási költségű hajóosztályt volt kénytelen üzemeltetni, miközben megszűnt a forrást biztosító nagy volumenű kávé- és gumi-export. Mindez oda vezetett, hogy Brazília és Chile mellett Argentína is évtizedeken át rendszerben tartotta drága dreadnoughtjait, ám azok egyetlen háborúban sem vettek részt.


Műszaki adatok:

Név: Rivadavia (RIVADAVIA osztály)

Típus: dreadnought

Gyártó: Fore River Shipbuilding Company (Quincy)

Rendszerbe állítás éve: 1914

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 27900 t (teljes terhelés esetén 30600 t)

Hossz: 181,3 m

Szélesség: 30,0 m

Merülés: 8,4 m

Hajtómű: 40000 Le-s összteljesítményű gőzturbina (Curtis), 18 kazán (Babcock & Wilcox)

Legénység: 1215 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 12 db 305 mm-es löveg (kettesével a tornyokban)

Kiegészítő fegyverzet: 12 db 152 mm-es löveg (a kazamatákban), 16 db 102 mm-es löveg (a kazamatákban), 2 db 533 mm-es torpedóvető-cső

Páncélzat:

Toronypáncél: max. 305 mm

Övvért: 250-300 mm

Fedélzet páncélzata: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 22,5 csomó (41,7 km/h)

Hatótávolság: 11000 tmf (2000 km), 11 csomós (20 km/h-s) sebesség mellett


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.