PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály
„Spanyol trónörökös”
Tervezés:
A felfedezések korában a Spanyol Királyság (továbbiakban Spanyolország) rendkívüli vagyonra tett szert dél-amerikai gyarmatai révén, amelyből felállította a világ akkori legnagyobb hadiflottáját, a Spanyol Armadát, de a hibás gazdasági, politikai és katonai döntések sorozata miatt a rövid aranykort fokozatos hanyatlás követte. Ez fokozottan igaz volt a spanyol haditengerészetre, amely a Napóleoni háborúk során, a Trafalgari csatában súlyos vereséget szenvedett a jelentős számbeli hátrányban lévő britektől, egyben elvesztette a tengerek és óceánok feletti egyeduralmát.
Ekkor még sikerült újraépíteni az armadát, de az 1800-as évek második felében a hadihajó-építés drasztikusan átalakult és a korábbiaknál lényegesen nagyobb méretű fémtestű, gőzhajtású csatahajók előállítására jelentős nehézipar hiányában már nem volt képes. A spanyolok hanyatlását jól mutatta, hogy az ország bő fél évszázad alatt mindössze egyetlen dreadnought-típusú csatahajó-osztályt épített: a háromtagú ESPANA osztályt, a világ legkisebb dreadnought típusú csatahajóit (ezt is brit segítséggel, ráadásul az utolsó egységet csak az első világháború után, 1919-ben fejezték be és két évvel később állították hadrendbe.
A hagyományos hadihajók mellett az első világháború után Spanyolország a repülőgépek haditengerészeti felhasználása iránt is érdeklődött. Ennek részeként 1918-ban lefoglalták a német Neuenfels teherhajót, amelyet először Espana No.6 jelzéssel állítottak szolgálatba, majd 1921-ben átépítették vízirepülőgépeket hordozó repülőgép-anyahajóvá (Dédalo néven).
A Dédalo 1925-ben részt vett az al hoceima-i partraszállásban (a Rif háború záró összecsapásában), ezen kívül azonban eseménytelen szolgálatban volt része. Az egyetlen kivételt Juan de la Cierva y Codorníu 1934-es kísérlete jelentette, amely során a világon elsőként egy autogiroval (forgószárnyas repülőgéppel) landolt a Dédalo fedélzetén. A Dédalo repülőgép-anyahajót már 1934-ben kivonták a hadrendből, de a Spanyol polgárháború ellehetetlenítette a leszerelését, ezért csak 1940-ben bontották el.
Spanyolország a második világháború alatt névleg semleges maradt (a fasiszta diktatúra kezdetben a németeket, majd a Szövetségeseket támogatta), de a világháború végére a hagyományos, löveggel felszerelt csatahajók gyakorlatilag elavulttá váltak és az egyetlen nagyméretű felszíni egységgé a repülőgép-hordozó vált.
Spanyolország az 1960-as évektől igyekezett az Amerikai Egyesült Államok segítségével új, modern haderőt felállítani. Ennek első és legfontosabb lépéseként 1967-ben bérbe vette az ekkor már 12 éve raktárban álló amerikai INDEPENDENCE osztályú Cabot könnyű repülőgép-hordozót, amelyet 1972-ben megvásárolt, majd 1976-ban felújított és a korábbi repülőgép-anyahajóhoz hasonlóan Dédalo néven rendszeresített.
A repülőgép-hordozó mellett 1969-től a spanyolok 5 db BALEARES osztályú (módosított amerikai KNOX osztályú) fregattot építettek, de emellett erős volt az igény második világháború alatt épített Dédalo kiváltására egy új hordozóval. A repülőgép-hordozót hatalmas költsége és bonyolultsága miatt végül csak 1977-ben rendelték meg; az egység eredetileg az Almirante Carrero Blanco nevet kapta, de a hajóosztályt már PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály néven rendszeresítették.
A hajó spanyol nevének jelentése: Asztúria hercege, amely a spanyol trónörököst megillető cím. Ezen elnevezés pikantériája, hogy korábban egy 1794-ben szolgálatba állított, a Trafalgari csatában megsérült három ütegsoros spanyol sorhajó viselte ezt a nevet, amelyet VII. Ferdinánd spanyol királyról neveztek el, így a PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály rá is utal, noha az uralkodót az utókor egyértelműen inkompetensnek tartja: a trónról lázadás távolította el és bár később visszatérhetett, regnálása alatt szenvedett vereséget az armada, Napóleon seregei feldúlták Spanyolországot és az ország elvesztette majdnem minden dél-amerikai gyarmatát.
Konstrukció:
A korábbi, 9900 tonna vízkiszorítású Dédalo repülőgép-anyahajó és az amerikai eredetű, 11000 tonnás Dédalo repülőgép-hordozóval szemben a PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály vízkiszorítása elérte a 15912 tonnát (teljes terhelés mellett a 16700 tonnát), hossza pedig a 195,9 métert. A PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály így is a kisebb méretű könnyű repülőgép-hordozók közé tartozott, ezért a repülőgépek indítását egy, a britek által is használt síugró sánccal segítették. A spanyol hordozón ez egy 46,5 méter hosszú, 12 fokos szögben végződő emelkedőt jelentett.
A legtöbb modern repülőgép-hordozóhoz hasonlóan a PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztályt is csak korlátozott mennyiségű légvédelmi fegyverzettel gyártották (ebben az esetben a spanyol Meroka CIWS légvédelmi rendszerrel).
A Meroka egyedi módon két sorban összesen 12 db 20 mm-es gépágyúból áll, amelyeket egyszerre vagy egymás után süthetnek el, ezzel növelve a találat valószínűségét. E rendszert eredetileg hajó-elhárító rakéták megsemmisítésére tervezték, de alkalmazható repülőgépek ellen is. A PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály összesen 4 db Meroka Mod 2B egységet hordozott.
Maga a hordozó maximum 29 db légi jármű szállítására és kiszolgálására volt képes, de a gyakorlatban ritkán hajózott 22-nél többel. A típus túlságosan kisméretű volt a modern vadászbombázók számára, ezért a hordozó (brit eredetű) amerikai McDonnell Douglas AV-8B „Harrier II” függőlegesen felszállni képes vadászrepülőgépekkel üzemelt (ezeket eredetileg földi csapásmérésre szánták, de légiharc rakétákat is szállítottak).
A Harrier II (hasonlóan az eredeti brit Harrier-hez) ugyan képes volt a helikopterekhez hasonló, függőleges felszállásra, ebben az esetben azonban drasztikusan lecsökkent a hasznos terhelése - ezen segített a síugró sánc. A Harrier II repülőgépek mellett a PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály kisszámú Sikorsky SH-3 „Sea King” és Agusta-Bell AB-212 helikoptereket is szállított: előbbiek tengeralattjáró-elhárító feladatokat végeztek, míg utóbbit utas- és teherszállításra használták. A PRÍNCIPE DE ASTURIAS saját fegyverzete mellett páncélzatot sem kapott.
A repülőgép-hordozó meghajtását Bazan-General Electric LM2500 gázturbinával oldották meg, amelyek 46400 lóerős összteljesítményre képesek: ezzel a hordozó 26 csomós (49 km/h-s) végsebességre volt képes. A spanyol hajóosztály 830 fős legénységgel rendelkezett (ebből 230 főt tett ki a repülőgépek kiszolgáló-személyzete).
Szolgálatban:
A PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály a legkisebb modern repülőgép-hordozók közé tartozott, azonban az építés így is elhúzódott: a repülőgép-hordozó gerincfektetésére csak 1979. október 8-án került sor, a vízrebocsátásra további közel 3 évet kellett várni és a PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály első, névadó tagját végül csak 1988. május 22-én állították szolgálatba: 11 évvel a megrendelése után.
A spanyol hajóosztályból csupán egyetlen egység épült, a Príncipe de Asturias (R-11), amely a spanyol haditengerészet zászlóshajójává vált. Korábban a Dédalo-t az amerikai alapú, de Spanyolországban gyártott 5 db BALEARES osztály kísérte - ehhez hasonlóan a Príncipe de Asturias-t 6 db új SANTA MARÍA osztályú (helyben gyártott amerikai OLIVER HAZARD PERRY osztályú) fregattok kísérték.
A PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztályt elsősorban a nagyszámú szovjet tengeralattjáró elleni harcra tervezték, de nem sokkal hadrendbe állítását követően a Szovjetunió összeomlott, ezért a hordozó feladatkör nélkül maradt. Spanyolország a repülőgép-hordozóval részt vett több NATO hadgyakorlaton, amelyeken együtt hajózott amerikai repülőgép-hordozókkal, emellett békefenntartó feladatokat látott el az Adriai-tengeren.
A PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály viszonylag rövid ideig szolgált, mert a spanyol haditengerészet költségvetését az újabb, modernebb egységekre csoportosították át. Ez részbe azt eredményezte, hogy a 2010-es évek végén már csupán 13 db Harrier II repülőgép állt hadrendben, ami kevesebb, mint a fele a hordozó kapacitásának. A hordozó ezt már nem élte meg, mert a jelentős fenntartási költségekre hivatkozva az egységet 2013-ban kivonták a szolgálatból. A típus iránt több ország érdeklődött, de ezek helyett végül a hadihajót 2017-ben lebontották.
A PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztályon szerzett tapasztalatok ennek ellenére felbecsülhetetlenek voltak Spanyolország számára, amely 2003-ban megkezdte egy új egység építését és 2010-ben szolgálatba állította a JUAN CARLOS I osztályt; egy hibrid repülőgép-hordozót/partraszálló hajót. Utóbbi lényegesen nagyobb, 26000 tonnás vízkiszorítással rendelkezik, de a PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztályhoz hasonló repülőgépeket (amerikai F-35B-ket) szállít, amelyeket síugrósánc segítségével indíthat.
Végül érdemes megemlíteni, hogy bár a PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály névleg egyetlen tagból állt, az építő Bazán (ma Navantia) a terveket felhasználva Thaiföld számára megépítette a Chakri Naruebet repülőgép-hordozót.
Műszaki adatok:
Név: Príncipe de Asturias (PRÍNCIPE DE ASTURIAS osztály)
Típus: könnyű repülőgép-hordozó
Gyártó: Bazán (Ferrol, Spanyolország)
Rendszerbe állítás éve: 1988
Fizikai jellemzők:
Vízkiszorítás: 15912 t (teljes terhelés mellett 16700 t)
Hossz: 195,9 m
Szélesség: 24,3 m
Merülés: 9,4 m
Hajtómű: 2 db 46400 LE-s összteljesítményű gázturbina (Bazan-General Electric LM2500+)
Legénység: 830 fő
Fegyverzet:
Elsődleges fegyverzet: 4 db Meroka CIWS
Kiegészítő fegyverzet: lehetőség maximum 29 dn repülőgép és helikopter szállítására
Páncélzat:
Toronypáncél: 0 mm
Övvért: 0 mm
Fedélzet páncélzata: 0 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 26 csomó (48 km/h)
Hatótávolság: 7500 tmf (12000 km), 20 csomós (37 km/h-s) sebesség mellett