PATYOMKIN osztály

„Lázadók otthona”


Tervezés:

Az Orosz Birodalom (a gyarmatokat leszámítva) megalakulásától (1721-től) a világ legnagyobb területű országának számított, ám elképesztő területe ellenére sosem volt valódi, globális nagyhatalom. Az I. (Nagy) Péter cár által megkezdett reformokat a későbbi uralkodók nem folytatták és Napóleon oroszországi hadjáratát követően az orosz birodalom hanyatlani kezdett.

A cárt és szűk körét kivéve rendkívül szegény, elmaradott országban I. Miklós trónra lépését követően azonnal kitört egy dekabrista lázadás, ám a súlyos problémák ellenére a cárok az Orosz Birodalmat igyekeztek egyenlőnek beállítani a kor valódi nagyhatalmaival.

Ehhez a nagy létszámú szárazföldi haderő mellett haditengerészetre is szükség volt - az orosz flotta azonban csak egy folyami haderőt takart, mivel az oroszok hagyományosan a Balti tengeren és a Fekete tengeren tevékenykedtek.

Az orosz haditengerészet ütőképességének hiányát jól mutatta az 1853-56-os Krími háború, amikor a brit és francia erőkkel (és számos nemzet önkénteseivel) kiegészült Oszmán Birodalom megalázó vereséget mért az oroszokra.

Az oroszok megpróbálták elfoglalni a fekete-tengeri tengerszorosokat, ám a harcokban nemcsak a kitűzött célt nem sikerült elérni, de elvesztették Szevasztopolt is, amely két évtizeden át az orosz flotta központjaként szolgált, ráadásul kiszorultak Európából is.

A vereség egyik fő oka a reménytelenül elavult orosz hadiflotta volt (az orosz veszteségek nagy részét nem is a harcok, hanem a hideg, a betegségek és az utánpótlás hiánya okozta). Az is kiderült, hogy az új fejlesztésű robbanó lőszer ellen az évszázadokon át használt fatestű sorhajóknak már nincs esélyük: a jövő a kevesebb, de nagy kaliberű ágyúval felszerelt, páncélozott géphajtású hadihajóké (a fatestű török hajók komoly veszteségeket szenvedtek az orosz robbanó lövedékektől).

A vereség hatására az oroszok új hajótípusok tervezésébe kezdtek (oldalütegsoros hajókat, toronyhajókat, majd partvédő monitorokat építettek). 1892-ben, a Néva-folyó torkolatában található szentpétervári Új Admiralitás hajógyárban egy új fejlesztésű toronyhajót kezdtek építeni: a SZISZOJ VELIKIJ osztály kis mérete ellenére (hossza csupán 107,2 m volt) két tornyot kapott, főfegyverzetét pedig 4 db 305 mm-es ágyú alkotta.

E hajó létrehozásánál egyetlen cél lebegett az oroszok szeme előtt: egy olyan hadihajó megalkotása, amely felülmúlja az összes többi balti-tengeri hajót (ez a gyakorlatban a svéd haditengerészet takarta).

A következő lépést a (kifejezetten a svéd ODEN és SVEA osztályú partvédő hajók ellen fejlesztett) ADMIRAL USAKOV osztály három hajója (Admiral Usakov, Admira Szenyavin, General Admiral Apraszkin) jelentette. Ezek a hajók nem váltak be: a sikertelenség egyik fő oka az volt, hogy négy 254 mm-es fő lövegüket 5000 tonna alatti vízkiszorítással próbálták párosítani.

A következő osztály a hasonló PETROPAVLOVSZK lett - a SZISZOJ VELIKIJ osztályhoz hasonlóan ez is 305 mm-es lövegekkel rendelkezett, a nagy kaliberű főtüzérség ennél a hajónál is kis mérettel párosult (valamint a korábbiakhoz hasonlóan ez a hajó is túlsúlyos lett).

Az ezt követő ROSZTYISZLAV osztály (az Admiral Usakov-ho hasonlóan) nem 305 mm-es, hanem 254 mm-es főtüzérséggel rendelkezett, viszont világújdonságként kazánjait a szén mellett olajjal is működtethették.

Az orosz haditengerészet ezt a PERESZVJET osztállyal váltotta fel, majd - ahogy korábban - a PERESZVJET osztály is kapott egy ”párt”: egy hasonló hajót, amelyet 305 mm-es lövegekkel szereltek fel: ez lett a PATYOMKIN. Valójában az osztályt csak az utókor nevezte Patyomkin-nak, mivel teljes neve Knyaz Patyomkin Tavricseszkij volt (a hajónak Grigorij Patyomkinhoz, illetve a róla elnevezett Patyomkin-falvakhoz a nevét leszámítva nincs köze).


Konstrukció:

A hajót középpontba állító film (ld. lentebb) neve Patyomkin páncélos volt, valójában azonban a hajót nem Patyomkin-nak nevezték és a ”páncélos” jelző is pontatlan, lévén a kor majdnem mindegyik hadihajója kovácsoltvas páncélzattal rendelkezett.

Az utókor a Knyaz Patyomkin Tavricseszkij-et (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért: Patyomkin-t) egyszerűen dreadnought előtti csatahajónak szokás tekinteni, mivel vízkiszorítása meghaladta a 10000 tonnát (a tervekben 12680 tonna szerepelt, elkészültekor azonban 13107 tonnás lett).

A 115,4 méter hosszú Patyomkin fő fegyverzetét (ahogy fentebb is olvasható), 4 darab 305 mm-es ágyú alkotta. Az orosz haditengerészet döntéshozói az 1800-as évek közepétől igyekeztek egységes kaliberű főtüzérséggel ellátni hajóikat, de nem tudtak megegyezni arról, hogy 10 colos (254 mm-es) vagy 12 colos (305 mm-es) ágyúkat használjanak.

Előbbi fegyver ugyan jobb lövésszaki tulajdonságokkal rendelkezett (nagyobb kezdősebesség, nagyobb hatótáv, stabilabb röppálya), viszont a 305 mm-es löveg komolyabb romboló erővel bírt és a szűk folyókon és öblökben lezajlott háborúkban a 254 mm-es löveg nagyobb hatótávolságát nem tudták kihasználni.

A 305 mm-es lövegek pusztító erejét korlátozta, hogy maximális lövegemelkedésük mindössze 15 fok volt (hatótávolságok kb. 12 km) és még ideális körülmények között is csupán négy percenként lehetett leadni velük egyetlen lövést.

A Patyomkin „dreadnought előtti” jelzője a fegyverzetét jelölte: e hajó ugyan már nem minimális vízszintes kitéríthetőségű ágyúkat kapott (mint a közvetlen előd PERESZVJET osztály), azonban a kazamata-kialakítást (az ágyúkat hajó középső régiójába csoportosító elrendezést) és a nagy számú, különböző kaliberű ágyú megmaradt).

A beépítés miatt csak vízszintesen forgatható másodlagos tornyokba egy-egy löveg került: 16 db 152 mm-es, 14 db 75 mm-es és 6 db 47 mm-es löveg, valamint a hajót felszerelték 5 db 381 mm-es torpedóvető-csővel is (két-két vetőcső került az oldalakra, egy az orrba - mind az öt cső a víz alatt helyezkedett el és egyenként 3-3 torpedó tartozott hozzájuk). A hajón csak a torpedókat és a 305 mm-es lövegeket tervezték bevetni az ellenséges csatahajók ellen, a többi löveg a torpedóvető csónakok és kisebb hajók elleni védelmül szolgált.

Erre szükség is volt, ugyanis a Patyomkin-t a víz alatt csak részben védte páncélzat. A hajón ún. citadella típusú páncélzatot alkalmaztak: csak a test kétharmadát (72,2 métert) védte páncélzat - középen, a vízvonalon a Krupp típusú páncélzat vastagsága elérte a 229 mm-t (hátrafelé fokozatosan vékonyodott, a faron csak 51 mm-nyi fémet használtak). Ennek a kialakításnak a feladata az volt, hogy megvédje a kritikus részeket (a hajtóművet, az ágyúkat és a lőszerraktárat), ha pedig a páncélozatlan részt találták el, a 178 mm vastag válaszfalaknak kellett megakadályozniuk a Patyomkin elsüllyedését.

A hajó övvonala felett páncélozták a kazamatákat és a tornyokat (utóbbiak oldalait 254 mm-nyi páncél borította), valamint a parancsnoki állást és magát a fedélzetet is.

A teljesen fémből készült hajó mozgatását két darab (3 hengeres, háromszoros expanziójú) gőzgép beépítésével oldották meg, ezek együttes teljesítménye több mint 10000 lóerő volt. A Patyomkin kétfajta kazánnal rendelkezett: a 8 első kazán olajtüzelésű volt, míg a hátsó 14 még széntüzelésű: ezekkel a próbaúton 16,5 csomós (30,6 km/h-s) végsebességet sikerült elérni.


Szolgálatban:

A Knyaz Patyomkin Tavricseszkij építését 1898-ban kezdték meg és a hajót 1900-ban bocsátották vízre. A Patyomkin-t ennek ellenére csak öt évvel később tekintették elkészültnek: ennek oka, hogy 1904. január 2-án egy szivárgást követően meggyulladt a kazánból kiömlő olaj - e baleset miatt a hajó olajtüzelésű kazánjait átalakították széntüzelésűekké (ez volt a hajó megnövekedett tömegének az oka).

A Patyomkin ismertségét az 1905-ben kitört lázadásnak köszönhette. Ennek előzménye a szegény, tanulatlan népcsoportok (parasztok és munkások) közötti általános elégedetlenség volt, amelyhez szeparatisták és szociáldemokraták csapódtak. A szocialisták igyekeztek feltüzelni az orosz haditengerészetet is (már 1903 óta agitáltak a tengerészek között), de ennek kezdetben nem volt sok eredménye.

Az 1904-05-ös orosz-japán háború alatt azonban az elavult hajókkal harcoló oroszok hatalmas veszteségeket szenvedtek (csak az 1905-ös Csuzimai csata során a bevetett 31 orosz hajóból 21, köztük a 8-ból 7 orosz csatahajó semmisült meg). A veszteségek pótlására az összes elérhető, tapasztalt tisztet és matrózt Ázsiába vezényeltek, a helyettesítésükre pedig kevésbé megbízható katonákat és újoncokat osztottak be.

Az oroszok számára tragikus Csuzimai csatáról értesülve a tengerészek morálja összeomlott - a szociáldemokraták ebben a helyzetben megpróbáltak minden egyes orosz hajó legénységét fellázítani, ami ugyan nem sikerült, de a Patyomkin mégis fellázadt.

1905. június 27-én a hajó legénysége a borscshoz (egy Oroszországban népszerű leveshez) lárvákkal fertőzött, romlott húst kapott, ennek elfogyasztását pedig sokan visszautasították. A lázadás megelőzésére a hajó parancsnoka biztosította a tengerészeket arról, hogy az étel ehető, (a legenda szerint eközben helyettese 12, véletlenszerűen kiválasztott embert kivégzéssel fenyegetett).

Ez volt az utolsó csepp a pohárban: kitört a káosz és a zendülők megöltek 7 tisztet, köztük a kapitányt és az első tisztet. A lázadók bizottságot alapítottak, majd úgy döntöttek, hogy Odesszába hajóznak (a Patyomkin mellett hatalmukba kerítették a 627-es jelzésű, Ismail nevű - 77 tonnás - torpedóvető csónakot is, amely a Patyomkin-t kísérte).

A városban káosz uralkodott: a rendőrség a feldühödött csőcselékkel harcolt. A helyi rendfenntartó erők kérték a Patyomkin-t, hogy felfegyverzett tengerészekkel segítsék a törő-zúzók elleni harcot, de ezt a népbizottság elutasította, sőt, elfogott egy utánpótlást szállító teherhajót, majd a város bombázásával fenyegetőzött.

Amikor azonban a kozákok több száz embert mészároltak le az utóbb a hajóról Patyomkinra átnevezett lépcsősoron, az ágyúit nem sütöttek el (a tengerészek nem tudták, hogy kire lőjenek). Éjjel a feldühödött fosztogatók mintegy 6000 embert öltek meg: néhány nappal később a rend helyreállítására és a lázadó Patyomkin elfogására Odesszába érkezett három csatahajó, köztük a Gregorij Pobjedonoszec.

A Patyomkin vezetése ekkor ismét azzal fenyegetőzött, hogy lőni fogja a hajókat, amelyek ezért elvonultak, majd egy nagyobb flottával tértek vissza. Ennek a rajnak a része volt a fentiek mellett a Rosztyiszlav csatahajó, valamint a Szinop felemelt lövegállású hajó is, a kifutó Patyomkin mégis el tudott hajózni közöttük (ez azért történhetett, mert a hajók a parancs ellenére nem akarták lőni a Patyomkin-t, sőt, a Grigorij Pobjedonoszec csatahajó csatlakozott a lázadókhoz).

A lázadás azonban nem volt hosszú életű: a Grigorij Pobjedonoszec-et a haditengerészethez hű matrózok már másnap a szárazföldre futtatták - a Patyomkin megpróbált semleges kikötőkben utánpótláshoz jutni, ám ez nem vezetett sikerre.

A román Konstancában a helyi vezetés hajlandó volt amnesztiát adni az oroszoknak, ha leteszik a fegyvert és semlegesítik a hajót, ezért a Patyomkin-t a sekély vízben legénysége elsüllyesztette, majd elmenekültek - ezzel a lázadás véget ért, a hajót azonban továbbra is használták.

Még az év július 11-én a Patyomkin-t kiszivattyúzták, majd orosz területre vontatták (a hajó túlnyomórészt sértetlen volt, mivel nem tüzeltek rá, de a motorban kárt tett a sós tengervíz). A Patyomkin új nevet is kapott (Pantyelejmon), de később egy újabb lázadás tört ki rajta, amit viszont gyorsan elfojtottak (1909. június 11-én éjjel a hajó véletlenül nekirohant a Kambala nevű tengeralattjárónak, amit elsüllyesztett).

A Pantyelejmon 1911-ben - szintén véletlenül - zátonyra futott, de a javítást követően ezt a hajót is bevetették az első világháborúban (mint az 1. csatahajóraj zászlóshajóját).

A világháború alatt a Pantyelejmon részt vett török erődök bombázásában, de az új orosz dreadnought típusú csatahajók rendszerbe állításával a többi nagy hadihajóval együtt elavultnak minősítették és másodlagos feladatokra vonták vissza (ilyen minőségében tüzével orosz szárazföldi csapatokat támogatott).

Az 1917-es februári forradalmat követően a hajót ismét átnevezték: ezúttal Patyomkin-Tavricseszkij-re, majd május 11-én ismételten új nevet kapott (Borec za Szvobudu, azaz szabadságharcos). Miközben Oroszország anarchiába süllyedt, a hajót 1918 márciusában Szevasztopolnál a németek elfogták. A német fegyverletételt követően a hajó az Antant birtokába került: attól való félelmükben, hogy esetleg kommunista kézbe jut, a brit Calipso cirkáló emberei a hajó motorjait 1919-ben tönkretették.

A javítást követően mind a kommunisa vörösök, mind pedig a monarchiapárti fehérek használták a hajót, amely 1920-ban végleg a Vörös Hadsereg kezére került. Az ekkorra már menthetetlenül elavult, rossz állapotban lévő hadihajót 1922-ben kivonták a szolgálatból és 1923-ban megkezdték a szétbontását. Ez 1925-ig tartott, a Patyomkin mégsem merült a feledés homályába, sőt, nemzetközi szintű ismertségre tett szert.

Ennek oka Szergej Mihajlovics Eisenstein filmrendező 1925-es propagandafilmje (ennek a címe volt a Patyomkin páncélos), amely a Patyomkin-on történt első lázadást (annak idealizált változatát) mutatja be.

A némafilmet a történelemhamisítással gyakran élő kommunista vezetés rendelte meg, mert megpróbálták az 1905-ös lázadásokat úgy beállítani, mint az 1917-es forradalom előfutárát (függetlenül a ténytől, hogy a hajót anno szocialisták kerítették hatalmukba, akik nem vállaltak társközösséget a kommunistákkal).


Műszaki adatok:

Név: Knyaz Patyomkin Tavricseszkij (PATYOMKIN osztály)

Típus: (dreanought előtti) csatahajó

Gyártó: Új Admiralitás Hajógyár (Mikolajiv)

Rendszerbe állítás éve: 1905

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 13107 t

Hossz: 115,4 m

Szélesség: 22,3 m

Merülés: 8,2 m

Hajtómű: 2 db, 10600 Le-s összteljesítményű gőzgép, 22 kazán (Belleville, eredetileg 8 olaj-, 14 széntüzelésű)

Legénység: 731 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 4 db 305 mm-es löveg (párosával a két főtoronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 16 db 152 mm-es löveg, 14 db 75 mm-es löveg, 6 db 47 mm-es löveg, 5 db 381 mm-es torpedóvető-cső

Teljesítmények:

Végsebesség: 16,5 csomó (30,6 km/h)

Hatótávolság: 3200 tm (5900 km, 10 csomós - 19 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.