MONITOR osztály

„Vízi bunker”


Tervezés:

Az 1800-as évekig a hadihajók az évszázadok alatt kikísérletezett megoldásokat alkalmazták: fatestű vitorlás hajók voltak, amelyek fedélzetükön minimális hatótávolságú ágyúkat hordoztak. Gyökeresen új technológiák hiányában a vitorlás hadihajók mérete indult növekedésnek: a századfodulón már nem voltak ritkák a három ütegfedélzetes, 100-nál is több ágyút hordozó sorhajók. Az óriási sorhajók fenyegetőnek tűntek, de valójában lassúak és korlátozott tűzerejűnek bizonyultak.

A pontatlan ágyúkból kilőtt tömör vasgolyók hatásos lőtávolsága az 1 km-t sem érte el és ez az akár 1 méter vastag fa hajótestbe csapódva általában csak felületi sérüléseket okozott. Ezzel tisztában voltak a korabeli tüzérek is, akik az árbocok szétlövésére és a vitorlázat elpusztítására törekedtek, lévén enélkül a vitorlás hajók mozgásképtelenné váltak.

A korabeli fejlesztések, a láncos, illetve hevített golyók nem hozták meg a rombolóerő növekedését, de egyre nőtt az igény radikális fejlesztésre. Ennek oka a nyomasztó brit fölény volt, amelyet újabb hajók építésével nem lehetett megoldani, mert a Brit Birodalom flottája erősebb volt az utána következő két haditengerészet hajóinak egyesített erejénél.

Henri-Joseph Paixhans francia tüzértiszt 1922-es könyvében (Az új tengeri erő és a tüzérség) azt javasolta, hogy az angol sorhajók ellen eredményesen alkalmazhatnának egy kisméretű, gyors gőzüzemű hajót, amely nem hagyományos tömör ágyúgolyókat, hanem robbanógránátokkal tüzel.

1924-ben megjelent Paixhans ilyen típusú ágyúja, a Canon-Obusier, amely valóban hatékonynak bizonyult a fatestű hajók ellen, ám a haditengerészetek nem szerettek volna a fatestű hajókra tűz és robbanásveszélyes gránátokat felhalmozni. Csak fokozatosan nyert teret a gőzhajtás is, illetve a vas, mint építőanyag megjelenése (utóbbi először csak a váz anyagában, később már burkolóanyagként is).

Az 1800-as évek első felében a termékeny svéd feltaláló, John Ericsson is kísérletezni kezdett gőzhajtású hajókkal, majd megalkotta egy radikálisan új, vastestű hadihajó terveit. A feltaláló 1954-ben bemutatta elképzelését III. Napóleon francia császárnak, de az nem mutatott érdeklődést iránta, ezért Ericsson az Amerikai Egyesül Államokba utazott.

Itt a polgárháborúba süllyedt fiatal nemzet igyekezett minden rendelkezésre álló eszközt bevetni. Az északiak 17 új hadihajó-tervezetet vizsgáltak meg, amelyből 3-at választottak ki megvalósításra: a páncélozott oldalfaló New Ironside-ot és Galena-t, valamint Ericsson hajóját, a Monitor-t (a hajó neve latinul tanítót jelent, mert arra szánták, hogy megleckéztesse a délieket).


Konstrukció:

A USS Monitor egy abszolút egyedi hajótípus volt, amely azonban több tekintetben az úszó ütegekhez hasonlított: minimális számú, de méretéhez képest rendkívül nagy kaliberű lövegekkel rendelkezett és vastag páncélzattal borították, ugyanakkor sebessége alacsony, tengerállósága pedig minimális volt, lévén nagyobb hajók elleni, part menti bevetésekre szánták (eredeti céljára, a brit sorhajók ellen sohasem vetették be).

A MONITOR osztály gyakorlatilag nem volt több egy vízen úszó platformnál, amelyre egy páncélozott, nagy kaliberű löveget építettek. A típus teste hadihajó-mércével mérve szokatlanul kicsi volt: teljes hossza 38 méter, szélessége csupán 10,3 méter.

Azért, hogy a hajótestet és a hajócsavart megvédjék a lékeléstől, a Monitor testére körben egy második, minden irányban jelentőse túlnyúló felépítményt terveztek (ennek hossza 52,5 méter, szélessége 12,5 méter volt).

Megelőzendő a találatokat, a Monitor teste éppen hogy csak kiemelkedett a vízből: ez nyugodt időben is csupán 35,5 cm-nyi oldalmagasságot jelentett és már a legkisebb hullámok is átcsaptak a fedélzeten (ez egyrészt igen veszélyes volt, mert a hajó könnyel elsüllyedhetett, másrészt viszont növelte a stabilitást).

A csekély merülésnek volt előnyös tulajdonsága is: a Monitor-t folyókon és kikötőkben tervezték bevetni, ahol a tengereknél lényegesen kisebb volt a hullámzás és a kisebb (3,2 méteres) merülés nem limitálta a hajó bevethetőségét.

E harcjármű nem rendelkezett sem könnyű-, sem pedig közepes tüzérséggel és mindössze 2 db löveggel látták el, ugyanakkor ezek szokatlanul nagy kaliberű, 280 mm-es simacsövű ágyúk voltak. A rombolóerő maximalizálása érdekében a lövegek gránátokat tüzeltek (a több tucatnyi új szabadalmat hasznosító hadihajó körbeforgatható, teljesen zárt tornyot kapott).

Szolgálatba lépésekor a Monitor ugyan már nem az első páncélozott hajó volt, de a korabeli hadihajók túlnyomó része még fából készült, vaspáncél felhasználása nélkül. Velük szemben a 100%-ban vastestű Monitor rendkívül vastag páncélzatot kapott: a tornyon 200 mm-t meghaladó páncélzatot alkalmaztak, az orr részben található navigációs fülkét pedig 230 mm-es páncélblokkokból állították össze.

A Monitor-t emellett eredetileg 150 mm-es oldalsó páncéllal tervezték felszerelni, de ez akkora többlet-tömeget jelentett volna, hogy a hajó egyszerűen elsüllyed, ezért végül a típus oldalán mindössze 50 mm-es páncéllapokat alkalmaztak.

A haditengerészet a Monitor-tól legalább 8 csomós sebességet várt el, de a papíron 9 csomós sebességgel szemben a 2 darab, összesen is mindössze 320 lóerős gőzgépek csupán 6 csomós (11 km/h-s) tettek lehetővé. A gyakorlatilag nemlétező oldalmagasság miatt nem is lehetett volna gyorsabban haladni, mert a nagyobb sebesség folyamatosan vízbetöréssel fenyegetett - a nyílásfedeleket így is csak nyugodt időben lehetett kinyitni, a horgonylánc nyílása pedig szintén túlságosan közel volt a vízfelszínhez.


Szolgálatban:

A kisméretű Monitor építését rövid idő (mindössze 101 nap alatt) befejezték - a sietség oka természetesen a hadiállapot volt. Amikor a déli előrenyomulás miatt az északiak feladni kényszerültek Norfolk kikötőjét, az ott állomásozó Merrimac gőzfregattot felgyújtották. A hajó teljes felépítménye leégett, de maga a test épen maradt: a déliek ezt felhasználva hozták létre a Virginia-t - egy furcsa, erősen páncélozott felépítményű hajót.

A Virginia 1962. március 8-án megtámadta a Hampton Roads-nál állomásozó északi blokádot: a Congress fregattot nekirohanással elsüllyesztette, a Cumberland ágyúnaszádot pedig ronccsá lőtte. A harcok hírére a még nem teljesen kész, éppen próbaúton lévő Monitor-t azonnal a helyszínre vezényelték, így amikor a Virginia másnap megismételte a támadást, szembetalálta magát a Monitor-ral.

A két erősen páncélozott hajó között szürreális harc alakult ki. A Virginia és a Monitor órákon át tüzeltek egymásra, de komoly védelmük miatt egyik hajó sem süllyedt el (annak ellenére sem, hogy a hajók több alkalommal közvetlen közelről lőtték egymást).

Mind a Virginia, mind a Monitor túlsúlyos volt és nehézkesen manővereztek (ráadásul testük jelentős része a víz alá merült, ezáltal kisebb célpontot nyújtottak), de hiába rendelkezett a Virginia 10 db ágyúval, idővel egyre jobban hátrányba került a mindössze 2 löveggel rendelkező Monitor-ral szemben.

A déli tüzérek számára komoly gondot jelentett a Monitor vízből kiálló apró felépítményének eltalálása és a találatok jóformán hatástalannak bizonyultak, ezzel szemben a Monitor két lövegével csak lassan tudott tüzelni, ám az ő találatai komoly károkat okoztak: összeroncsolták a Virginia felépítményét és magát a hajótestet is, így a déliek végül kénytelenek voltak elmenekülni.

A kvázi északi győzelem hatására a Virginia-t továbbfejlesztették (többek között tömör lövedékekkel látták el), ezért a revans elől a Monitor-ral sekélyebb vizekre menekültek, ahová a déliek hajója nem tudta követni.

A győzelem hírére az amerikaiak azonnal újabb monitorok építésébe kezdtek, az új hajótípusnak nevet adó Monitor-t pedig tovább használták: a harcjármű részt vett a James-folyón lezajlott összecsapásokban, majd egy kisebb átépítésre visszavonták a harcokból (többek között javították a küzdőtér szellőzését és felszereltek egy teleszkópos kéményt).

A Monitor azonban nem tudta kihasználni a tökéletesítéseket: 1962. december 30-án, visszatérőben a csatatérrel viharba került Cap Hatteras-nál - a túlságosan alacsony építésű hajóba betört a víz és elárasztotta a kazánokat. Az elsüllyedő hajón tartózkodó 64 fős legénységből 16-an hullámsírba vesztek.

Pusztulása ellenére a monitor-hajók rövid időn belül rendkívül népszerűvé váltak: főként a világ kisebb haditengerészeteiben (ennek oka a hajó kis méretéből adódó olcsóbb építés egyesítése volt a komoly tűzerővel és a páncélvédelemmel.

Felismerve rossz tengerjáró képességüket, a monitorok többségét folyókon alkalmazták (ilyenek voltak például a magyar INN, SZAMOS és LEITHA osztály hajói). A monitorokban rejlő lehetőségeket elismerve a nagyobb haditengerészetek építettek tengeri monitorokat is: az Egyesült Királyságban ilyen volt az AMPHITRITE osztály, a MARSHAL NEY osztály, valamint a ROBERTS osztály.

Relatív elterjedtségük ellenére a monitorok soha nem értek el kiemelkedő sikereket, mivel a páncélzat és tűzerő rovására egyre inkább a sebesség került előtérbe, az 1906-os Dreadnought csatacirkáló pedig új fejlesztési irányt szabott: olyan nagyméretű hajókat, amelyek nemcsak óriási tűzerővel rendelkeztek, de sebességük is felülmúlta kortársaikét, ezért a monitor-ok fokozatosan háttérbe szorultak.

Mindezek ellenére még a második világháború alatt is építettek monitorokat, például a fent említett ROBERTS osztályt. Az osztály 2. hajóját, az Ambercombie-t egészen 1965-ig rendszerben tartották (a teljes terhelésnél több mint 9000 tonnát nyomó, 113,7 méter hosszú hajó amerikai elődjéhez képest egy nagyságrenddel nagyobb volt, ugyanakkor megőrizte a USS Monitor jellegzetességeit). E típus főtüzérségét 2 db (340 mm-es) löveg alkotta, a hajó testét vastag páncélzat borította (a páncélövön min. 100 mm-es, a tornyon 330 mm-es), ám ezen adatokhoz alacsony sebesség társult (12,5 csomó).

A világ utolsó monitora azonban nem a Roberts volt, hanem a Parnaíba folyami monitor, amelyet 1938-ban építettek és a brazil haditengerészet még 2016-ban is használta (főfegyverzetét jelenleg egyetlen 76 mm-es löveg alkotja, de egy helikopter-leszálló platformot is kialakítottak rajta, ezért ma már inkább egy modern, páncélzat nélküli, többcélú hadihajónak számít, semmint monitornak).


Műszaki adatok:

Név: USS Monitor

Típus: monitor (páncélozott folyami gőzös)

Gyártó: Continental Iron Works

Rendszerbe állítás éve: 1862

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 987 t

Hossz: 52,5 m

Szélesség: 12,7 m

Merülés: 3,2 m

Hajtómű: 2 db 320 Le-s összteljesítményű gőzgép

Legénység: 49 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 2 db 280 mm-es löveg (Dahlgren, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 6 csomó (11 km/h)

Hatótávolság: ismeretlen tmf


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.