MINAS GERAES osztály

„Puhány kézben óriás fegyver”


Tervezés:

Portugália 1500-ban nyilvánította gyarmatává a mai Brazíliát. Évszázadokkal később, 1808-ban, amikor Franciaország megszállta az ibériai félszigetet (Félszigeti háború), a portugál kormányzat Brazíliába (Rio de Janeiroba) költözött és a királynő Napóleon legyőzését követően is az országban maradt. A hatalmat tőle átvevő fia, VI. János visszaköltözött Portugáliába, Brazília igazgatását az ő fia, IV. Péter vette át. IV. Péter 1822-ben kikiáltotta Brazília függetlenségét, amelyet a korábbi állapotokat visszaállítani próbáló portugál kontingenssel szemben sikeresen megvédett, létrehozva a Brazil Császárságot. A következő évtizedekben Brazília több dél-amerikai háborúban részt vett, mielőtt 1889-ben a hadsereg meg nem döntötte az uralkodót, kikiáltva a köztársaságot (Brazil Egyesült Államok Köztársasága).

Kezdetben Brazília (bár a legtöbb dél-amerikai országgal ellentétben szabaddá vált), rendkívül szegény ország volt, amely nem rendelkezett iparral és éghajlata miatt nem volt alkalmas a legtöbb európai haszonnövény termesztésére. A XX. század fordulóján azonban az európai országokban meghonosodott a kávéfogyasztás, az ipar pedig megkezdte a kaucsuk széles körű felhasználását, amelyeket Brazília hatalmas mennyiségben exportált, óriási bevételt termelve az államnak.

Ezt kihasználva 1904-ben a brazil kormány nagyszabású flotta-fejlesztési programot indított. Mivel Brazília érdemi hajógyártási kapacitással nem rendelkezett, különböző külföldi (elsősorban brit) hajókat kívántak megvásárolni, illetve legyártatni. E program csúcsát egy 2 évvel később aláírt szerződés jelentette, amelyet az Armstrong Whitworth óriásvállalattal kötöttek 3 db, egyenként 12000 tonnás csatahajó megépítésére (ezen kívül rombolókat, cirkálókat és tengeralattjárókat is vásároltak).

A szerződés a hajók egyéb paramétereit is kikötötték: elsődleges tüzérségüket hajónként 12 db 10 hüvelykes (254 mm-es) lövegnek kell alkotnia (6 toronyban), övvértjük maximális páncélzatának el kell érnie a 230 mm-t, a páncélfedélzetnek pedig a 38 mm-t, miközben a hajó végsebességének minimum 19 csomónak (35 km/h-nak) kell lennie.

A tervezett három egység a világ egyik legmodernebb képességű csatahajói lettek volna, azonban 1906-ban a britek rendszerbe állították a HMS Dreadnought hadihajót. A DREADNOUGHT osztály technikailag maga is csatahajó volt, de több korszakalkotó újítást egyesített, amelyek egy csapásra elavulttá tették az összes korábbi hadihajót, ezért a csatahajókat felváltották a dreadnought-ok.

Ekkor (1906 decemberében) az Armstrong Whitworth vállalat már megkezdte 2 egység gyártását Brazília számára (a harmadikat egy másik brit cég, a Vickers építette alvállalkozóként), de a brazilok (a világ többi részéhez hasonlóan) felismerték, hogy a jövő a dreadnoughtoké. A nagyhatalmak már megkezdett, pre-dreadnought (dreadnought-előttinek) visszaminősített hajóik építését általában befejezték, de mivel Brazíliának nem volt pénze további csatahajók építésére, lemondták a megrendelést, ezért az angolok szinte azonnal, 1907. január 7-én megkezdték a Brazíliának szánt csatahajók épphogy lefektetett gerincinek szétbontását.

A brazil kormány új megállapodást kötött, amelynek értelmében a korábbi 3 db csatahajóra szóló rendelést törölték és helyüket dreadnoughtok vették át. Mivel utóbbiak építési költsége lényegesen felülmúlta a csatahajóként, az új megrendelés 2 db dreadnoughtra szólt, amelyeket MINAS GERAES osztály néven rendszeresítettek (a hajóosztály nevét adó brazil állam területén 1693-ban aranyat és különböző drágaköveket, később pedig gyémántot találtak, ami gyors fellendülést hozott).


Konstrukció:

A MINAS GERAES osztály dél-amerikai mércével kiemelkedően nagyméretű hajóosztály volt, azonos a kor legfejlettebb brit típusaival (ez nem meglepő, lévén angolok tervezték és építették). Az osztály hajóinak teljesítménye még az eredetileg megrendelt csatahajó-terveket is felülmúlva, megalkotva egy rendkívül erős hajóosztályt. A MINAS GERAES osztály tekintélyt parancsoló egység volt: a hajók vízkiszorítása elérte a 19281 tonnát, teljes terhelés mellett pedig a 21200 tonnát, teljes hossza a 165,5 métert, szélessége pedig a 25,3 métert.

A hajóosztályon megtartották a tizenkét-löveges kialakítást, de a tervezett 254 mm-es lövegeket 12 hüvelykes (305 mm-es) lövegek váltották fel. A lövegeket kettesével építették be a tornyokba: az orrba és a farba két-két torony került (a hátsó emelt kialakítással), míg oldalra további egy-egy tornyot építettek. Ez az elrendezés biztosította, hogy a 12-ből legalább 8 db (maximum 10 db) löveg bármilyen irányból érkező célpontot tűz alá vehessen.

Dreadnought-kategóriás hadihajóként a MINAS GERAES osztály a korábbiaknál sokkal kevesebb féle löveggel rendelkezett. A hajóba mindössze háromféle löveget építettek: a 305 mm-es ágyúk mellett 22 db 120 mm-es löveget, valamint 8 db 47 mm-es gyorstüzelő-löveget (utóbbiakat kifejezetten az új, nagy sebességű torpedó-naszádok jelentette fenyegetés ellen).

A kevesebb féle löveg egyszerűsítette a karbantartást, emellett előnyösen hatott a tűzhelyesbítésre is, mivel a hajónak (a kisszámú, közvetlen célzást használó gyorstüzelő löveget leszámítva) kizárólag elsődleges és másodlagos tüzérségét kellett irányítania, ezen belül az egyes lövegek lövésszaki jellemzői már megegyeztek.

Fegyverzete mellett a MINAS GERAES osztály páncélzata is kiemelkedően erős volt: a toronypáncélzat vastagsága elérte a 305 mm-t, a parancsnoki hídé a 300 mm-t, míg az övvért 229 mm-es, a 120 mm-es lövegeket védő kazamata-páncélzat a 230 mm-t és még az övvért legvékonyabb része is 102 mm vastag volt.

A brazil megrendelő számára felbecsülhetetlen előnyt jelentett, hogy a hajót nem Brazíliában kellett előállítani, ahol minden részegység tervezését az alapoktól kellett volna kezdeni. Ehelyett a legmodernebb (túlnyomórészt brit) alkatrészeket használták a MINAS GERAES osztályhoz, a hajó tervezését pedig óriási tapasztalattal bíró, ekkor a világ legerősebb és legmodernebb hadiflottájával rendelkező Brit Birodalom nagyvállalatai végezték.

Ennek köszönhetően a hajó meghajtását is élvonalbeli technológiával oldották meg: a 18 db amerikai Babcock & Wilcox kazán vegyes tüzelésű, részben olaj, részben széntüzelésű volt, ezekkel a hajók teljesítménye elérte a 23500 lóerőt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy bár a hadihajók az eredetileg tervezettnél több mint másfélszer nagyobb vízkiszorítással rendelkeztek, végsebességük 2 csomóval nagyobb volt az eredetileg elvártnál (a hajók maximális sebessége 21 csomó, azaz 39 km/h volt). A MINAS GERAES osztály kiszolgálását 900 fő végezte.


Szolgálatban:

Annak ellenére, hogy az alapoktól újra kellett tervezni a Brazíliának szánt hadihajókat, az Armstrong Whitworth már 1907. április 17-én megkezdte a Minas Geraes és testvérhajója, két héttel később pedig testvérhajója, a Sao Paulo építését. A két dreadnoughtot egy évvel később vízre bocsátották, a tesztelést (beleértve a lövegek tesztelését) a brit haditengerészet végezte, mielőtt 1910 elején átadták volna őket Brazíliának.

Megjelenésekor a MINAS GERAES osztály fontos politikai szerepet játszott. A hajók építését (a Brit Birodalom és az Amerikai Egyesült Államok után) harmadikként kezdték meg, megelőzve az olyan nagyhatalmakat, mint Franciaország, Németország és az Orosz Birodalom. A hajóosztály rendkívül modernnek számított, egyes vélemények szerint egyetlen ilyen hajó tűzereje meghaladta a legtöbb dél-amerikai ország teljes haditengerészetének egyesített erejét. A két dreadnought olyan tekintélyt parancsoló erőt képviselt, hogy az Amerikai Egyesült Államok Brazília szövetségeseként igyekezett beállítani magát.

Amíg azonban a MINAS GERAES osztály megjelenésükkor (rövid ideig) a világ legerősebb csatahajóinak számítottak, a tulajdonos Brazíliában komoly belső feszültségek alakultak ki. Ennek oka a monokultúrás gazdaság volt: amikor Európában csökkent a brazil kávé iránti kereslet, a természetes gumit pedig fokozatosan elkezdte kiváltani a mesterséges gumi, egyszerre megszűnt a korábbi jelentős bevétel, ez pedig társadalmi problémákat szült.

A Sao Paolo, mielőtt Brazíliába hajózott volna, kikötött Portugáliában, ahol azonban éppen kitört az 1910. október 5-ei forradalom és a portugál monarchisták kérték, hogy a brazil hajó tengerészeket tegyen partra, de ezt a kérést megtagadták és a Sao Paolo Brazíliába hajóhoz. A forradalom azonban itt is utolérte a hajókat: még ebben az évben kitört a korbács-felkelés, amelyet a megalázott, alulfizetett tengerészek robbantottak ki. A precízen megtervezett és végrehajtott felkelés során több hajó, köztük mindkét új dreadnought a felkelők kezére került. Miután ígéretet kaptak a jobb munkakörülményekre és törvénybe iktatták, hogy a felkelés résztvevői amnesztiát kapnak, a hajók sértetlenül visszakerültek a brazil haditengerészet irányítása alá.

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, a Minas Garaes és a Sao Paolo még modern hadihajóknak számítottak, különösen Dél-Amerikában. Brazília kezdetben független kívánt maradni, de miután német tengeralattjárók brazil polgári hajókat süllyesztettek el, 1917-ben az ország az Antant oldalán belépett az első világháborúba. Ekkor már léteztek még erősebb dreadnoughtok, a brazil hajók tűzvezető rendszerei elavultak, általános állapotuk pedig leromlott, ezért 1918-ban a Sao Paolo, két évvel később pedig a Minas Garaes az Amerikai Egyesült Államokba hajózott, ahol felújították őket (új kazánokat és modern tűzvezető rendszereket kaptak).

1922-ben mindkét hajót bevetették az első tenentista lázadás leverésében: a bevetés alatt a Sao Paolo tüzet nyitott a (brazíliai) Rio de Janeiroban található Copacabana Erőd fellázadt helyőrségére (nem sokkal később az erőd kapitulált, a Minas Garaes egyetlen lövést sem adott le).

Az 1920-as években Brazíliában egymást követték a felkelések, ezek közül több a két dreadnoughtot is érintette (1924-ben például a Minas Garaes-t egy találat érte, miután az 1922-es lázadást követően bebörtönzött matrózokat társaik megkísérelték kiszabadítani, de a dreadnought legénysége nem állt át a felkelők oldalára).

Az 1930-as években a hajókat modern, tisztán olajtüzelésű hajtóművekkel szerelték fel, újfent modernizálták a tűzvezető rendszerüket (ezúttal német Zeiss céltávmérőkkel), valamint kettővel 14 darabra növelték a 120 mm-es lövegek számát és 6 db 20 mm-es Madsen gépágyút is beépítettek. A második világháború alatt megismétlődött a korábbi forgatókönyv: Brazília kezdetben független maradt, de miután német tengeralattjárók több brazil hajót elsüllyesztettek, az ország a Szövetségesek oldalán belépett a háborúba.

A Minas Geraes-t még egy alkalommal modernizálták, de a hajók (a többi brazil hadihajóval együtt) ekkor már több évtizedes, elavult típusok voltak, mivel az országnak nem volt pénze új, nagy hajóosztályok megvásárlására. A Minas Garaes ezért Salvadorban lehorgonyzott és a város védelmét látta el, de támadásra nem került sor. A MINAS GERAES osztály még a második világháborút követően is rendszerben maradt, csak 1952-ben ítélték lebontásra, amire két évvel később került sor.

A Sao Paolo még testvérhajójánál is rosszabb állapotba került: az 1930-as években már csak eredeti végsebessége felére volt képes, ezért átminősítették partvédelmi hajóvá. Ilyen minőségében vett részt az 1932-es lázadásban, később kiképzésre használták, a második világháború alatt azonban Recife védelmére elhajózott és csak 1945-ben tért vissza Rio de Janeiroba.

A Sao Paolo-t 1951-ben vonták ki a szolgálatból, majd ítélték lebontásra. Miközben a bontó felé vontatták, a hajó erős viharba került és a kábeleket elszakítva levált a két vontatóhajóról, majd 8 fős legénységével együtt eltűnt - minden bizonnyal elsüllyedt, soha nem találták meg.

Összefoglalva a MINAS GERAES osztály építésekor a világ legerősebb hajóosztálya volt, komoly politikai erőt biztosítva Brazíliának, de mire elkészültek, a dél-amerikai ország gazdasága már hanyatlott és mind nagyobb nehézséget jelentett számára a hatalmas, de gyakorlatilag felesleges dreadnoughtok rendszerben tartása. A MINAS GERAES osztály hajói több esetben hajtottak végre támadást, de kizárólag brazil célpontok ellen. Zárásként még megemlíthető, hogy a Minas Garaes osztálynevet később is használták - az 1956-tól 2001-ig rendszerben álló, az Egyesült Királyságtól vásárolt COLOSSUS osztályú könnyű repülőgép-hordozó neveként (ekkor már az újabb, Minas Gerais írásmóddal).


Műszaki adatok:

Név: Minas Garaes (MINAS GERAES osztály)

Típus: dreadnought

Gyártó: Armstrong Whitworth (Elswick)

Rendszerbe állítás éve: 1910

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 19281 t

Hossz: 165,5 m

Szélesség: 25,3 m

Merülés: 7,6 m

Hajtómű: 2 db 23500 Le-s összteljesítményű gőzgép (háromszoros expanziójú), 18 kazán (Babcock & Wilcox)

Legénység: 900 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 12 db 305 mm-es löveg (kettesével a tornyokban)

Kiegészítő fegyverzet: 22 db 120 mm-es löveg (a kazamatákban), 8 db 47 mm-es löveg

Páncélzat:

Toronypáncél: max. 305 mm

Övvért: 102-229 mm

Fedélzet páncélzata: max. 76 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 21 csomó (39 km/h)

Hatótávolság: 10000 tmf (~ 19000 km), 10 csomós (19 km/h-s) sebesség mellett


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.