MIKASZA osztály
„A golyóálló hegy legendája”
Tervezés:
Az elzárkózása miatt a XIX. századra a világ vezető országaihoz képest több évszázados lemaradásban lévő Japán Birodalom azzal szembesült, hogy a fejlett nyugati haderők ellen középkori szinten álló hadereje teljességgel tehetetlen és félő volt, hogy Japán is a gyakorlatilag gyarmati státuszba kényszerített Kína sorsára jut. Ezt megakadályozandó az országban polgárháború tört ki (Bosin háború), amelyet a fejlődéspárti erők nyertek meg: a Tokugava-sógunátus helyett a hatalom visszakerült a császár kezébe (Meidzsi-restauráció) és megkezdődött a Nagy Japán Birodalom gyors felzárkóztatása, újjáépítése nyugati mintára.
A birodalomban néhány évtized alatt mélyreható változások történtek. Az évszázad második felétől Japánban modern gyárak épültek és kiterjedt vasúthálózatot fejlesztettek. Az új infrastruktúra lehetővé tette az áruk és személyek (a korábbiakhoz képest) rendkívül gyors mozgatását, a fejlesztéseknek köszönhetően pedig a korábban túlnyomórészt mezőgazdaságból élő vidéki lakosság a városokba áramlott, maga a társadalom alakult át.
A modernizáció azonban felvetett egy egyre súlyosbodó új problémát is. Japán az évek alatt fokozatosan felzárkózott a vezető európai országokhoz, azonban természet adottságai is hozzájuk hasonlóak voltak. Az új technológiákkal sikerült megoldani a népesség-növekedésből és megváltozott életkörülményekből adódó nagyobb és hatékonyabb élelmiszer-termelést, azonban a Japán Birodalom rendkívül szűkös nyersanyag-készletét hamar felélte.
Nyilvánvaló volt, hogy - hasonlóan a vezető nyugati országokhoz - a Nagy Japán Birodalomnak is gyarmatokra lesz szüksége; el kell foglalnia a közeli, fejletlen országokat, hogy hosszú távon is ki tudja elégíteni dinamikusan növekvő iparának igényét. Szárazföldi kapcsolat nélküli szigetállamként a birodalomnak mindenekelőtt erős haditengerészetre volt szüksége, hogy biztosíthassa a termékek zavartalan áramlását és megvédhesse területeit, ezért a japánok számos megfigyelőt küldtek a világ legfejlettebb országaiba, hogy tanulmányozzák az új katonai trendeket, harceszközöket és stratégiákat.
Japán átalakulásával egy időben a tengeri hadviselésben is mélyreható változások történtek. Megjelentek a vastestű, gőzhajtású hadihajók, amelyek minden korábbinál nagyobb és erősebb egységek létrehozását tették lehetővé, míg a robbanólövedékek a korábbi fatestű hajókat könnyedén megsemmisítették. Az egyre nagyobb méretű hadihajókat fejlesztése a legerősebb államoknak, a Brit Birodalomnak, Franciaországnak, Németországnak és az Amerikai Egyesült Államoknak kedvezett, azonban az önjáró torpedók egy másik út előtt is megnyitották a lehetőséget.
A francia Jeune École (francia: új iskola) tagjai úgy vélték, a torpedókkal felszerelt kisméretű hadihajók rajokban támadva képesek lehetnek megsemmisíteni a legnagyobb hadihajókat is. Mivel a torpedónaszádot egy nagyméretű, vastestű hadihajó árának a töredékéből meg lehetett építeni, a legtöbb kisebb erejű ország magáévá tette ezt az elgondolást, mert bíztak abban, hogy az új fegyverrel a vezető haditengerészeti erőkkel is hatékonyan vehetik fel a küzdelmet.
Az 1870-80-as években a japánok francia mintára szervezték haderejüket, 1886-tól viszont ezt porosz mintára cserélték és a nagy egységeket preferálták. Az 1894-95-ös Első kínai-japán háborúban a japán flotta és a szárazföldi haderő megsemmisítő vereséget mért a számbeli fölényben lévő, de rosszul felszerelt, képzetlen, korrupt kínai hadseregre. A háború egyrészt a Nagy Japán Birodalmat az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonló feltörekvő nagyhatalommá változtatta, amely szinte egyenrangúvá vált az európai nagyhatalmakkal, másrészt bebizonyította a nagyméretű hadihajók előnyeit.
A háború után Japánban tovább folytatták a haderő-fejlesztést, amelynek részeként (a tízéves programban) 6-6 csatahajót és cirkálót rendeltek meg, hogy az új haderő alapját adják. A csatahajók 4 különböző osztályba tartoztak, de sok tekintetben hasonlítottak egymásra: az egységek közül utolsóként a MIKASZA osztály épült meg.
Konstrukció:
A MIKASZA osztályt ma a néhány évvel későbbi, korszakalkotó DREADNOUGHT osztály miatt pre-dreadnought-ként (a Dreadnought előtti hadihajóként) kategorizálják, építésekor azonban rendkívül modernnek számított. A japánok feltétlenül évonalbeli egységet kívántak rendszerbe állítani, de mivel ekkor még saját iparuk erre nem volt képes, a világ vezető tengerészeti országához, a Brit Birodalomhoz fordultak és a MIKASZA osztályt a brit Vickers vállalat építette: a hajó a korábbi angol FORMIDABLE osztály megerősített változata volt.
A csatahajó öt társától kissé különbözött: hossza 131,7 méter, merülése 8,2 méter volt, vízkiszorítása normál terhelés mellett 15380 tonnát tett ki. MIKASZA osztály a többi korabeli japán csatahajóhoz hasonlóan 4 db, az angol Elswick Ordnance Company által épített 305 mm-es elsődleges löveget hordozott. A löveg kiváló lövésszaki jellemzőkkel rendelkezett, de a hibás gyújtók miatt egy ponton mind a hat hajónak legalább egy lövege használhatatlanná vált, miután a lőpor túl hamar felrobbant, megrongálva a csövet (ezt a problémát később megoldották, a hajókat pedig kijavították).
Közvetlenül a Dreadnought előtti csatahajóként a MIKASZA osztály (jelentős számú) másodlagos fegyverzettel rendelkezett, amelyek különböző méretű lövegekből álltak. Az elsődleges fegyverzet párosával 2 db toronyba került a hajó orrán és tatján, de emellett a csatahajó jelentős (korlátozott irányzási szögű) kazamata-tüzérséggel rendelkezett a hajó középső részén.
Ezt a következők alkották: 14 db (brit) 152 mm-es löveg, 20 db (brit) 76,2 mm-es löveg és 12 db (francia) 47 mm-es löveg (ezeket mind egyesével külön toronyba vagy lőállásba telepítették). A csöves tüzérség mellett a MIKASZA osztály 4 db 450 mm-es (brit) torpedóvető-csővel is rendelkezett (a torpedókat elsősorban a gyors manőverezésre képes kisebb hadihajókon használták, de az ”ártani nem árt” szellemében sok korabeli csatahajót is felszereltek velük).
Az ellenséges hadihajók elleni harcra elsősorban a 305 mm-es és 152 mm-es lövegek szolgáltak (fő és másodlagos tüzérség), a kisebb kaliberű (gyorstüzelő) lövegek feladata a támadó torpedónaszádok megsemmisítése volt. A lövegek irányzását 24-szeres nagyítású távcsövekkel és angol (optikai) távmérőkkel segítették, ezek maximális effektív távolsága 7300 méter volt.
A MIKASZA osztály páncélzatát elődeinél kisebbre tervezték. A tornyokat maximum 254 mm-nyi páncélzat védte, bár a középső barbetták maximális páncélvastagsága a 14 hüvelyket (356 mm-t) is elérte. Ahogy a legtöbb nagyméretű páncélos hadihajó, a MIKASZA osztály védelme is középen rendkívül vastag volt, míg a hajó orra és fara felé fokozatosan elkeskenyedett: az övvért vastagsága a vízvonalban 102-229 mm között mozgott, a páncél-fedélzet 51-76 mm-es vastagsággal rendelkezett. A páncélzat az (akkor) legújabbnak számító Krupp cementált acélból készült.
A jelentős páncélzat ellensúlyozására a hajó két darab 15000 lóerő összteljesítményű gőzgépet kapott, amelyeket 25 db kazán fűtött. A tervezett 18 csomóval szemben a MIKASZA osztály sebessége elérte a 19 csomót (35 km/h-t). A csatahajó legénységét 836 fő alkotta.
Szolgálatban:
Az új csatahajók kétségtelenül hatalmas erőt képviseltek, azonban ennek szó szerint hatalmas ára volt. A két egységből álló FUDZSI osztályt, az új csatahajók első tagját 1891-ben rendelték meg, de építésüket csak 1894-ben kezdték meg (a magas költségek miatt). Az ezt követő kéttagú SHISHIMA osztály, az egytagú ASZAHI osztály és az utolsóként megépített, szintén egyedi MIKASZA osztály létrejöttét nagyban segítette, hogy az építésükre szánt költségeket az 1894-95-ös háborút követő kínai jóvátételből fizették.
A Mikasza hegyről elnevezett MIKASZA osztály első és egyetlen tagjának építését 1899. január 24-én kezdte meg a Vickers vállalat, vízrebocsátására másfél évvel később került sor és 1902. március 1-én adták át. A hajó egy rövid kitérőt követően, két héttel később érte el Japánt, ahol két évig eseménytelenül szolgált.
1904-ben azonban kitört az orosz-japán háború, amelyben a hanyatló Orosz Birodalom és a Japán Birodalom összecsapott a távol-keleti gyarmatok feletti uralomért (Kínáért és Koreáért). A háború első lépéseként Japán (három órával a hadüzenet átadása előtt) megtámadta a Port Arthur kikötőjében állomásozó orosz flottát, ahol elsüllyesztett két hajót, majd blokád alá vonta a kikötőt.
A japán Togo admirális úgy vélte, az éjszakai torpedónaszád-támadás szétzilálta az oroszokat, akik azonban megkíséreltek kitörni a blokádból, összecsapva a Togo vezette japán kötelék hajóival (köztük a Mikasza-val). Az erősen páncélozott hajókban a kiskaliberű lövegek egyik oldalon sem okoztak komolyabb veszteségeket és egy hajó sem süllyedt el, igaz, a támadásban több tucatnyian életüket vesztették. A Mikasza-t két darab 254 mm-es lövedék találta el, ennek következtében a csatahajón 7 fő megsérült. A japánok vártnál gyengébb szereplésének oka az volt, hogy Togo parancsára a hajók főtüzérsége a partot lőtte, ezért csak a kisebb kaliberű ágyúkkal tudták tűz alá venni az orosz hajókat, de az oroszok végül visszavonultak a védett kikötőbe.
Két hónappal később Togo sikeresen kicsalogatta az orosz erők egy részét, akik - miután észlelték, hogy 5 csatahajóval (köztük a Mikasza-val) állnak szemben, visszafordultak, de az orosz Petropavlovszk csatahajó az előző nap a japánok által telepített aknákra futott és elsüllyedt, megölve 677 főt, köztük a flottát irányító Makarov ellentengernagyot.
Az oroszok ezt követően többé nem kísérleték meg elhagyni a kikötőt, ehelyett nagyszámú aknát telepítettek, amelyekre ráfutva a FUZSI és a SHISHIMA osztály egy-egy egysége elsüllyedt. A veszteségek ellenére a japánok mindvégig domináltak a háborúban, megsemmisítve számos orosz hajót.
A Sárga tengeri csatában a japán hajóoszlop élén haladó Mikasza vált az oroszok elsődleges célpontjává: a hajót 20 találat érte, amelyek használhatatlanná tették a hátsó lövegtornyát és megöltek 125 matrózt, de a hajó nem szenvedett súlyosabb sérüléseket, igaz, az által leadott találatok sem okoztak jelentősebb károkat az eltalált orosz csatahajókon (a baloldali fotó a csata után készült, jól látható a hiányzó cső).
Az orosz-japán háború utolsó nagy csatájában, az 1905-ös Csuzimai csatában a több hajóval rendelkező japánok összecsaptak a kevesebb, de csatahajók tekintetében kétszeres túlerőben lévő oroszokkal. Az ismét a japán erők élén haladó Mikasza ebben a csatában is az oroszok elsődleges célpontjának számított: 40 találatot kapott, ebből 10 db a legnagyobb, 305 mm-es lövedék volt, de ismét csak kisebb sérüléseket szenvedett.
A csata döntő japán győzelemmel ért véget, megsemmisítve nyolcból hét orosz csatahajót: az oroszok összesen 34 hajót vesztettek, miközben japán oldalon mindössze három torpedónaszád süllyedt el.
A háborúban kiválóan szereplő Mikasza-nak mindössze 6 nappal a békekötést követően felrobbant a lőszerraktára: a balesetben meghalt a legénység közel harmada, 251 fő, a hajó pedig megfeneklett. A Mikasza-t egy évvel később, 1906-ban kiemelték és kijavították, valamint fegyverzetét módosították, modernebb 305 mm-es és 152 mm-es lövegeket építve be.
A csatahajó 1908-ban ismét hadrendbe állt, de az első világháborúban már elavultnak számított, ezért kezdetben kizárólag partvédelmi feladatokra osztották be. A világháborút követően a Mikasza támogatta a japán megszálló erőket Szibériában 1921-ben, de ismét megfeneklett.
A csatahajók ekkor sem szenvedett komolyabb sérüléseket, de két évvel később kivonták a hadrendből, eleget téve a Japán által is aláírt Washingtoni Flottaegyezménynek. A hajót eredetileg lebontásra ítélték, de a kormánynak sikerült elérnie, hogy a nagyhatalmak engedélyezzék a csatahajó múzeumhajóvá alakítását.
A betonba öntve megőrzött Mikasza 1926-ban vált látogathatóvá és mivel nem lehetett ismét úszóképessé tenni, bevetés hiányában a hajó túlélte a második világháborút. A Mikasza máig látogatható, mint a világ egyetlen megmaradt Dreadnought előtti csatahajója.
Műszaki adatok:
Név: MIKASZA osztály
Típus: csatahajó
Gyártó: Vickers (Barrow-in-Furness)
Rendszerbe állítás éve: 1902
Fizikai jellemzők:
Vízkiszorítás: 15380 t
Hossz: 131,7 m
Szélesség: 23,2 m
Merülés: 8,2 m
Hajtómű: 2 db, 15000 Le-s összteljesítményű gőzgép, 25 kazán (Belleville)
Legénység: 836 fő
Fegyverzet:
Elsődleges fegyverzet: 4 db 305 mm-es löveg (Elswick Ordnance Company, kettesével az első és hátsó tornyokban)
Kiegészítő fegyverzet: 14 db 152 mm-es löveg, 20 db 76,2 mm-es löveg, 12 db 47 mm-es löveg, 4 db 450 mm-es torpedóvető cső
Páncélzat:
Toronypáncél: 203-253 mm (a barbetták max. 356 mm-esek)
Övvért: 102-229 mm
Fedélzet páncélzata: 51-76 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 19 csomó (35,2 km/h)
Hatótávolság: 9000 tm (17000 km, 10 csomós - 19 km/h-s - sebesség mellett)