MEKO osztály

„Puzzle hadihajó”


Tervezés:

A haditengerészetek legnagyobb, legerősebb egységei évszázadokon át a sorhajók voltak, majd az ezek leváltó csatahajók, mivel ezen úszó várak számos ágyúval, rendkívül vastag páncélzattal és jelentős számú kiszolgáló személyzettel rendelkeztek.

Hatalmas, tekintélyt parancsoló méretük miatt a sorhajók és a csatahajók a flották büszkeségeinek számítottak, amelyek mutatták az adott nemzet haditengerészetének és magának az országnak a gazdasági erejét, lévén csak a legnagyobb tengeri hatalmak engedhették meg maguknak az óriási költésű egységek fenntartását.

A haditengerészetek flottáinak nagy részét azonban nem ezek az egységek adták, hanem a kisebb hadihajók: korvettek, fregattok, rombolók, cirkálók, naszádok és más egységek: ezek elsősorban nagyobb hajók kíséretét látták el, de partvédelemre, nyílt tengeri őrjáratozásra és egyéb másodlagos feladatokra is alkalmasak voltak.

Tűzerő tekintetében ugyan nem vették fel a verseny a versenyt a csatahajókkal, de a torpedók elterjedésével mégis felértékelődtek. Már ekkor, az 1900-as évek első felében felmerült, hogy a jövőben talán nem lenne érdemes csatahajókat építeni, hiszen a lényegesen kisebb és nagyságrendekkel kevesebbe kerülő torpedónaszádok néhány találattal képesek lehetnek elsüllyeszteni a legnagyobb hadihajót is.

A második világháború alatt a csatahajók helyébe a repülőgép-hordozók léptek, de a kisebb, támogató és kiszolgáló hajók máig kulcsszerepet játszanak a haditengerészetekben (mivel az anyahajók rendkívül sérülékenyek és sem páncélzattal, sem értékelhető tűzerővel nem rendelkeznek, a kíséret számukra kiemelt fontosságú).

A második világháborút követően számos új, kisebb hadihajó épült, melyeket már irányított rakétákkal is felszereltek, de ezek ugyanolyan színes, változatos képet mutattak, mint a korábbi hajóosztályok, ami jelentősen növelte a fenntartási költségeket és drágította a szervizelést és utántöltést.

A problémát az okozta, hogy az egyes országok rendkívül eltérő igényekkel jelentkeztek (pl.: különböző eredetű fegyverzetet vagy hajtóműveket preferáltak). Ezen igények kielégítésére a német Blohm und Voss hajógyár (amely a második világháború alatt többek között a hatalmas Bismarck csatahajót is gyártotta), megtervezett egy speciális hajótípust, melyet MEKO-nak nevezett el a Mehrzweck-Kombination (német; többcélú kombináció) szóösszetétel összevonásából. E hajóosztály első sorozata a MEKO 360 nevet kapta.


Konstrukció:

A MEKO osztály egyik érdekessége, hogy nem sorolható be egyértelműen egy hajóosztályba. Méretük alapján általában rombolónak számítanak, a kisebb egységeket azonban gyakran fregattként azonosítják (annak ellenére, hogy egyes haditengerészetekben a MEKO osztályú hajók a flotta zászlóshajójának szerepét töltik be).

A MEKO 360-asnak és magának a MEKO osztálynak a legfontosabb jellemzője a magas fokú szabványosítás, ezáltal az egyes részegységeket akár különböző országokból is meg lehet vásárolni - ebben az esetben a blokkok más-más helyszínen épülnek meg és csak a végszereléskor találkoznak.

A korábbi évszázadok hadihajóival szemben modern társaikon jellemzően már csupán egyetlen, kis- vagy közepes kaliberű löveget (és légvédelmi gépágyúkat) alkalmaznak és ez igaz a MEKO osztály esetében is.

Az osztály első tagja egy darab, az orrban elhelyezett (Otobreda 127mm/54 Compact típusú) löveggel hordoz. A 127 mm-es, távirányítású olasz löveg jelentős kitéríthetőséggel rendelkezik (lefelé 15, felfelé 85 fokban), tűzgyorsasága a korábbi lövegekhez képes rendkívül magas, 40 lövés/perc, maximális lőtávolsága pedig meghaladja a 30 km-t (speciális irányított lőszerrel 100 km). Az első hajó további 8 db 40 mm-es Bofors légvédelmi löveget kapott.

A modern hadihajók csapásmérő képességét azonban már nem csöves-, hanem rakétás- tüzérségük adja. A MEKO osztály (majdnem) minden tagját egyaránt felszerelték föld-levegő és föld-föld típusú rakétákkal. Előzők a MEKO 360-asok esetében ez a löveghez hasonlóan olasz eredetű Aspide Mk 1-es, közepes hatótávolságú légvédelmi rakétákat jelentettek. Az Aspide külsőre az amerikai AIM-7 „Sparrow” légiharc rakétára hasonlított, de annál hatékonyabb volt (jobb manőverező-képesség jellemezte és kevésbé volt érzékeny a zavarásra).

A hadihajó elsődleges fegyverei azonban nem az Aspide, hanem az Otomat hajók elleni rakéta. Ez a közepes hatótávolságú, 4,46 méter hosszú és 770 kg-ot nyomó rakéta aktív önirányítású, sebessége 310 m/s, hatótávolság pedig meghaladja a 180 km-t. A rakéták mellett a MEKO 360-ast 6 torpedóvető-csővel is felszerelték, valamint a hajó hátsó részén egy kisméretű helikopter-platformot is alakítottak egy darab Westland Lynx helikopter számára.

A második világháborút követően újabb nagyméretű páncélozott hadihajók már nem épültek és a gyorsan általánossá váló általános szabálynak a MEKO osztály is megfelel: egyik ilyen típusú hadihajó sem kapott páncélzatot.

A hajó mozgatását az első MEKO osztályú rombolónál 2 db brit Rolls-Royce TM3B típusú gázturbinával oldották meg, melyek 50880 lóerős teljesítményt adtak le, de emellett két (10420 lóerős) dízelmotort is beépítettek - ezekkel a két hajócsavaros egység maximum 30,5 csomós (56,5 km/h-s) sebességre gyorsulhat.

A MEKO osztály abban is előrelépést jelentett, hogy a magas fokú automatizálás miatt a korábbi évszázadokhoz képest jelentősen kisebb számú legénység is elegendő az üzemeltetéséhez: ez az első hajónál 169 matrózt és további 26 tisztet jelent.


Szolgálatban:

A Blohm und Voss hajógyár Hamburgi telephelyén 1978. december 1-én fektették le a MEKO osztály első tagjának, a MEKO 360 H1-nek a gerincét és a hajó 14 hónappal később, 1980. január 25-én már el is hagyta a sólyát.

Érdekes módon a hajó megrendelője nem a két államra szakadt Németország nyugati része (az NSZK), hanem Nigéria volt, aki a harcjárművet Aradu, azaz mennydörgés néven sorolta be flottájába. A 360 H1-es sorozatból csak ez az egy hajó épült, a nagyon hasonló 360 H2-esből viszont négy (Almirante Brown, La Argentina, Heroína, Sarandi) - ez utóbbiakat az első hajó után ALMAIRANTE BROWN osztályként is ismerik.

A németek idővel újabb és újabb megrendeléseket kaptak. 1985-ben megkezdték 6 darab, az argentin haditengerészetnek szánt MEKO 140 A16-os egység építését. Ezek lényegesen kisebb, 91,2 méter hosszú hajók voltak és nem kaptak légvédelmi rakétákat (az olasz Otomat hajók elleni rakéták helyett pedig francia Exocet típusút hordoztak).

1987-ben megkezdődött a törököknek szánt MEKO 200 TN-asok gyártása: a 200-as sorozat mintegy 10 méterrel rövidebb, mint a 360-as, de azzal megegyező (később nagyobb) vízkiszorítású és amerikai RIM-7 „Sea Sparrow” légvédelmi, valamint szintén amerikai RGM-84 „Harpoon” hajók elleni rakétákat hordoznak.

A MEKO osztályú hadihajók az évtizedek alatt a világ minden táján elterjedtek. A 200-as sorozatból a törökök mellett Ausztrália, a Dél Afrikai Köztársaság, Görögország, Portugália és Új-Zéland rendelt, de a későbbi variánsokból Malajzia, Németország és Algéria is vásárolt.

A több mint félszáz hajóból álló MEKO-fregattok és rombolók változatos képet mutatnak (a 140 A16-osok mindössze 1560 tonna vízkiszorításúak, míg a németek által rendelt Frigate 125 7200 tonnás).

A hajók fegyverzetére is hasonló változatosság jellemző: a kisebb egységek 76 mm-es Otobreda lövegeket hordoznak, a nagyobbak 127 mm-es olasz vagy amerikai egységeket, a rakéták között a fentiek mellett (többek között) amerikai-német RIM-116 „RAM” és dél-afrikai Umkhonto légvédelmi rakéták, valamint svéd RBS-15-ös hajók elleni rakéták találhatóak meg.

A hajók nagy tengeri ütközetben nem vettek részt, de nagyszámú küldetést teljesítettek, többségük a mai napig rendszerben áll és a jövőben nem kizártak újabb megrendelések: ezt nagyban megkönnyítik a MEKO osztály moduláris felépítése.

Az oldalon található képek közül az első három a nigériai MEKO 360 H1-est ábrázolja, a negyedik egy török MEKO 200 TN II-A-t. A Szolgálatban bekezdés képei közül a felső kettőn egy-egy argentin MEKO 360 H2-es látható, míg az alsók a 2016-os Frigate 125-ösről készültek.


Műszaki adatok:

Név: Aradu (MEKO 360 H1)

Típus: romboló

Gyártó: Blohm & Voss (Hamburg)

Rendszerbe állítás éve: 1982

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 3360 t

Hossz: 125,6 m

Szélesség: 15,0 m

Merülés: 5,8 m

Hajtómű: 2 db 50880 Le-s összteljesítményű gázturbina (Rolls-Royce TM3B), 2 db 10420 Le-s összteljesítményű dízelmotor (MTU 20V 956 TM92)

Legénység: 195 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 127 mm-es löveg (Otobreda 127/54 Compact), 8 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú (Bofors)

Kiegészítő fegyverzet: 8 db hajók elleni rakéta (Otomat Mk 1), 24 db légvédelmi rakéta (Aspide SAM), 6 db torpedóvető-cső, 1 db mélységitöltet-blokk, 1 db helikopter (Westland Lynx)

Teljesítmények:

Végsebesség: 30,5 csomó (56,5 km/h)

Hatótávolság: 6500 tmf (12000 km), 15 csomós sebesség mellett


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.