MECIDIYE osztály

„Végső erőfeszítés”


Tervezés:

Az egykor hatalmas területeket elfoglaló Oszmán Birodalom a XVI. század végére terjeszkedése csúcsára ért és megkezdődött a hanyatlás kora. Ebben több tényező is szerepet játszott: többek között rendszeresek voltak a gyakran véres hatalmi harcok az uralkodó szultán, a rokonai és a legerősebb katonai, vallási és világi vezetők között, elmaradtak a gazdasági reformok, az elfoglalt területek lakosságát pedig nem integrálták a birodalomba, ami idővel társadalmi problémákhoz vezetett.

Az 1600-as évek közepén megkezdődött a birodalom összezsugorodása: északon a Habsburg Birodalom vezette Szent Liga, nyugaton a spanyolok, keleten pedig az oroszok hasítottak ki területeket az Oszmánt Birodalomból, amelyet belső problémák, köztük lázadások is gyengítettek. Az egymást követő szultánok minden erővel igyekeztek megállítani a támadókat és visszaszerezni az elvesztett területeket, de két rövid (Erdélyt és Krétát célzó) hadjárat kivételével ezek a kísérletek kudarcba fulladtak. A megalázó békeszerződésekre kényszerített Oszmán Birodalmat Európa beteg embereként kezdték emlegetni, amely fokozatosan újabb és újabb leigázott országokból szorult ki.

Ahogy más meggyengült birodalmak (többek között az oroszok, a kínaiak és a japánok), az 1800-as évek második felére oszmán vezetés is felismerte a hadiflotta modernizációja elkerülhetetlen, mert enélkül az egész birodalom össze fog omlani. A hanyatlás részeként az oszmánok több jelentős, megsemmisítő erejű tengeri vereséget is elszenvedtek - az 1521-es lepantói csatában például az olasz városállamok által támogatott spanyol flotta, míg három évszázaddal később, az 1827-es navarinói csatában a brit-francia-orosz erőktől.

A navarinói csata után egy évvel az oszmán haditengerészet megvásárolta első gőzhajóját, 1829-ben pedig elkészült a Mahmudiye, amely 128 ágyújával elkészültekor a világ legnagyobb sorhajójának számított. A kivitelezés alacsony minősége miatt azonban a Mahmudiye néhány év alatt rendkívül rossz állapotba került és 1874-es lebontásáig érdemi harcban nem vett részt. Ebben az is szerepet játszott, hogy a XIX. század közepétől egyeduralkodókká váltak a fémtestű, robbanólövedéket tüzelő páncélozott hadihajók, amelyek a fatestű vitorlásokat néhány sortűzzel képesek voltak megsemmisíteni.

Az 1870-es évek közepén az oszmán flotta még 194 hajóból állt (ebből 21 csatahajó volt), azonban az 1875-ös oszmán gazdasági válságot és az 1877-78-as orosz-török háborút követően már nem volt forrás ekkora erő fenntartására, miközben az 1850-1900 közötti fél évszázad alatt történtek a haditengerészetben a legnagyobb változások. Ez egyben azt jelentette, hogy a technológia által lehetővé vált hihetetlen sebességű fejlődés következtében a korábbi hajók néhány év alat elavulttá váltak, kiváltásukra pedig az oszmánok egyre kevesebb hajót tudtak beszerezni.

A törökök élénk érdeklődést mutattak egy új tengeri járműtípus, a tengeralattjáró iránt: az Abdül Mamid néven 1886-ban rendszeresített svéd Nordenfelt II tengeralattjáró volt a világon az első, amely lemerülve is tudott torpedót indítani. Ez igen nagy előrelépést jelentett az oszmán flotta számára (egy évvel később megvásárolták a Nordenfelt III-ast is), ám ezek a korai tengeralattjárók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: túlságosan lassúak voltak és instabilitásuk komoly veszélyforrást jelentett, ráadásul az oszmánok közül senki sem volt hajlandó a lélekvesztő-szerű harcjárművön szolgálni, így azokat soha nem használták és az 1910-es évek elején selejtezésre kerülte.

A modern iparral gyakorlatilag egyáltalán nem rendelkező Oszmán Birodalom emellett hadihajókat is vásárolt külföldről: ezek közé tartozott egy páncélozott egység, amelyet az amerikai William Cramp & Sons vállalattól rendeltek meg, amelyet 1830-ban alapítottak és az amerikai polgárháborúban több hadihajót épített, majd az 1890-es években már nagyméretű páncélosokat (köztük csatahajókat) épített az amerikai haditengerészetnek - a vállalat által az oszmánoknaj gyártott hajóosztály a MECIDIYE nevet kapta.


Konstrukció:

Az Amerikai Egyesült Államok első védett cirkálója az ACR-1-esként is jelölt Maine volt, de a Brooklyn Navy Yard által gyártott hadihajó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1890-ben megkezdték egy nagyobb, második egység, a New York (ACR-2) építését.

A NEW YORK osztályt a William Cramp & Sons gyártotta, ugyanaz a vállalat, amely néhány évvel később a MECIDIYE osztályt is, de annak ellenére, hogy mindkét hajó a védett cirkáló csoportba tartozott és relatív rövid időn belül ugyan az a társaság gyártotta őket, a két hajónak nem volt köze egymáshoz.

A MECIDIYE osztály eleve az oszmánok igényeinek megfelelően épült: a teljes terhelés mellett több mint 9000 tonnás NEW YORK osztállyal szemben a MECIDIYE osztály vízkiszorítása csupán 3485 t (teljes terhelés mellett 3967 t) volt, a hajó hossza 102,4 métert, legnagyobb szélessége 12,8 métert tett ki. Ahogy korának többi hadihajója, a MECIDIYE osztály is a csatahajók arányosan csökkentett méretű mása volt, a DREADNOUGHT osztály előtti hajókon megszokott nagyszámú, vegyes kaliberű tüzérséggel.

A hajó elsődleges tüzérségét két darab 152 mm-es ágyú alkotta, amelyek közül egy az orrba, egy a farba került (a lövegek szabadon álltak, a frontrészüket leszámítva nem rendelkeztek páncélzattal). A két 152 mm-es löveget 8 db 120 mm-es löveg egészítette ki, ezeket a hajó két oldalán, egy-egy oldalra kinyúló platformon helyezték el. A nyolc löveg szintén nem rendelkezett teljes páncélzattal és bár elhelyezésük relatív széles kilövési szöget szavatolt, előre- és hátrafelé csak két, a többi irányba egyszerre maximum négy ágyút használhattak (lévén a többinek útjában állt a felépítmény vagy a lövegek). A kisebb hajók elleni védekezésként a MECIDIYE osztály 6 db 47 mm-es és 6 db 37 mm-es löveggel is rendelkezett, valamint 2 db 457 mm-es torpedóvető-csővel is felszerelték.

A cirkáló hajótípus a csatahajóknál kisebb, de azokhoz hasonló tűzerejű egységeket jelöl, amelyek nagy sebességre képesek (ezt a páncélzat kárára érik el). A védett cirkáló a cirkálók azon típusa, amely - szemben a páncélozott cirkálókkal - nem rendelkezik oldalsó övvérttel vagy más függőleges páncélzattal. Ez egyrészt előnyös, mivel a hagyományos páncélzat hiánya kisebb vízkiszorítást, ezáltal nagyobb sebességet tesz lehetővé, ráadásul csökkenti a hajó árát. Mivel azonban ezáltal a hajó védtelenné válna, a védett cirkálók fedélzetét páncélozták, amely a függőlegesen beérkező lövedékek robbanását és repeszhatását (ideális esetben) elvezetik a hajó kulcsfontosságú részeitől (a hajtóműtől, a szén- és lőszer-raktártól): a MECIDIYE osztály ebből a célból 50 mm vastag páncélfedélzetet kapott.

A hajóosztályt 2 db gőzgép hajtotta, ezek a 16 db Babcock & Wilcox vízcsöves kazán segítségével 12500 lóerős teljesítmény leadására voltak képesek. A MECIDIYE osztály névleges végsebessége 18 csomó (33,3 km/h-s) volt, de a próbaúton 22 csomós (40,7 km/h-s) sebességet sikerült elérnie (a hajó legénysége eredetileg 302 főből állt).


Szolgálatban:

A MECIDIYE osztályt 1900-ban rendelték meg, építése egy évvel később kezdődött meg, 1903. július 25-én bocsátották vízre és még az év végén át is adták az oszmán haditengerészetnek. A névadó Mecidiye az osztály egyetlen hajója volt, de a századfordulón az oszmánok megrendeltek egy másik, hasonló méretű és képességű védett cirkálót is, amely a Hamidiye nevet kapta és 1904-ben állt szolgálatba, de ezt nem az amerikai William Cramp & Sons, hanem a brit Sir W G Armstrong Whitworth & Co Ltd. gyártotta (a jobboldali fotón a Hamidiye látható, mögötte a Mediciye horgonyoz). A Mecidiye (és a Hamidiye is) nemzetközi viszonylatban kisméretű hadihajók voltak, de oszmán viszonyok között kiemelkedően modernnek számítottak (a zsugorodó oszmán haditengerészet gyakran elavult hajókat használt, a lepantói csatában például még evezős hajókkal rendelkeztek).

Csatában első alkalommal a hajó az 1912-13-as Balkáni háborúban került bevetésre. A háború kiváltó oka az volt, hogy a kisebb dél-európai országok Bulgária, Görögország, Montenegró és Szerbia) megalapította a Balkán-szövetséget, amelynek célja az oszmán uralom megtörése, az országok szabadságának elnyerése volt. Ezt megelőzően, 1911-12-ben Olaszország mért vereséget az Oszmán Birodalomra és a területszerzést látva a Balkán-szövetség elérkezettnek látta az időt a támadásra. A háború alatt a Mecidiye kezdetben Bulgáriában part menti erődöket támadott.

Egy hónappal később a görög Delfin tengeralattjáró torpedót indított a felszíni hajóra, de az célt tévesztett. A Mecidiye részt vett két tengeri ütközetben, az Elli-i és Lemnos-i csatában: az ellenfél görög haditengerészet mindkét összecsapásból győztesen került ki. Az oszmánok vesztesége lényegesen nagyobb volt a görögökénél, de egyik csatában sem süllyedt el egyetlen hajó sem (több oszmán hajó is megsérült; ezek közé tartozott a Mecidiye is).

Az első Balkáni háború újabb totális oszmán vereséggel ért véget (a birodalom kiszorult Európából), két évvel később pedig kitört az első világháború, amelyben az oszmánok a németeket támogatták. Az Oszmán Birodalom ekkorra összeomlás-közeli helyzetbe került, területeinek nagy részét elvesztette, ráadásul a századfordulót követően megerősödött a török identitás, amely egy nyugati mintára szervezett alkotmányos monarchiát kívánt felállítani.

A háború kezdetére az oszmán flotta mérete a korábbi töredékére csökkent, mert a teljes mértékben elavult hajókat ki kellett selejteznie. A Mecidiye 1914-ben futárhajóként működött, de 1915. április 3-án az Orosz Birodalom felségvizén, Ogyessza partjától 28 km-re aknára futott és elmerült (az áldozatok száma relatív csekély, 26 fő volt).

Két hónapon belül az oroszok kiemelték a hajót és Prut néven ismét szolgálatba állították. A javítások mellett a hajó fegyverzetét kiszerelték és ezek helyett 10 db 130 mm-es löveget és 4 db 75 mm-es légvédelmi löveget építettek be (ezzel az ex-Mecidiye legénysége 355 főre nőtt). Az első világháború végén (1918. május 1-én) a németek ejtették zsákmányul a hajót és két hónappal később azt visszaszolgáltatták az Oszmán Birodalomnak, de az Antant a háborút követően a Mecidiye-t internálta.

Az első világháborút követő 1920-as Sévres-i békeszerződésben szerepelt, hogy az Oszmán Birodalom össze hadihajóját át kell adnia jóvátételként, de a kitörő török szabadságharcot végül egy második, Lausanne-i békeszerződés zárta le 1923-ban. Ez engedélyezte a törökök számára, hogy átvegyék az összeomlott Oszmán Birodalom hadihajóit, így a Mecidiye végül 1925-ben véglegesen visszakerült a (már nem oszmán, hanem) török haditengerészet tulajdonába.

Törökország az Oszmán Birodalomhoz végnapjaihoz hasonlóan nem tudott modern flottát fenntartani, ezért a Mecidiye 1927-es ismételt hadrendbe állítását követően még hosszú ideig szolgálatban maradt. 1936-ban, a fokozódó nemzetközi helyzetre való tekintettel a hajót modernizálták: 2 db 130 mm-es löveget kiszereltek, helyüket 2 db 76 mm-es löveg vette át, a legénység pedig 355-ről 310 főre csökkent.

A rendkívül elavult hajót csak 1940-ben vonták vissza másod-vonalbeli szolgálatra: ekkortól iskolahajóként működött, ennek köszönhetően túlélte a második világháborút. A Mecidiye 1947-ig szolgált iskolahajóként, amikor kivonták a szolgálatból és végül 1952-56 között feldarabolták.

A Mecidiye igen hosszú ideig szolgált, igaz, csupán néhány kisebb intenzitású csatában harcolt (a Dardanellák védelmében), ugyanakkor a hajó oszmán viszonyok között modernnek számított és bár az egyik elsőként átvett új hadihajó volt, képességeit jól mutatta, hogy a védett cirkálót még a törökök is hosszú ideig használták. A Hamidiye szinte azonos életutat futott be, ez a hajó is harcolt a Balkáni háborúban, majd a második világháború alatt iskolahajóként szolgált és szintén 1947-ben selejtezték ki.


Műszaki adatok:

Név: MECIDIYE osztály

Típus: védett cirkáló

Gyártó: William Cramp & Sons (Philadelphia)

Rendszerbe állítás éve: 1903

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 3485 t

Hossz: 102,4 m

Szélesség: 12,8,0 m

Merülés: 4,8 m

Hajtómű: 2 db, 12500 Le-s összteljesítményű gőzgép (VQE, 16 db Babcock & Wilcox vízcsöves kazán)

Legénység: 302 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 2 db 152 mm-es löveg (egy-egy az orrban és a faron)

Kiegészítő fegyverzet: 8 db 120 mm-es löveg (egyesével az oldalakon), 6 db 47 mm-es löveg, 6 db 37 mm-es löveg, 2 db 457 mm-es torpedóvető-cső

Páncélzat:

Toronypáncél: 0 mm

Övvért: 0 mm

Fedélzet páncélzata: 50 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 18 csomó (33,3 km/h)

Hatótávolság: ismeretlen


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.