KONGÓ osztály
„Újjáéledő főnix”
Tervezés:
A több évszázados bezárkózást követően gyakorlatilag európai országok által leigázott Japán ráébredt helyzetére és óriási erőfeszítéseket tett hátránya ledolgozására. Az 1800-as évek második felétől a Nagy Japán Birodalom és polgárai hatalmas fejlődésen mentek keresztül, amire jó példa a hadsereg, ezen belül is a szigetország számára kulcsfontosságú haditengerészet.
Amikor 1868-ban az Oszaka-öbölben megtartották az első japán haditengerészeti szemlét, a (tartományok által küldött) 6 japán hadihajó összesített vízkiszorítása a 2500 tonnát sem érte el - ennél a megjelenő egyetlen (francia) megfigyelőhajó is nagyobb vízkiszorítással rendelkezett. A japánok azonban hihetetlenül gyorsan adaptálódtak. Megkezdődött a japán gépipar kiépítése, miközben katonákat és mérnököket küldtek a kor európai nagyhatalmaihoz, hogy a helyi vállalatok módszereit és magukat a fegyvereket, járműveket és az alkalmazott taktikákat és stratégiákat elsajátítsák.
A századfordulóra Japán már erős (igaz, még nem tesztelt, ezért az európaiak által lebecsült) hadiflottával rendelkezett, amely (a külföldi megfigyelők ámulatára) megalázó vereséget mért az orosz flottára.
A XX. század kezdetétől a japán haditengerészet (kiszolgálva az ország igényét), erőteljesen fejlesztett, hogy a birodalom egyre nagyobb befolyási övezetét megvédhesse és biztosítsa a felkelő nap országának további zavartalan terjeszkedését.
A Nagy Japán Birodalom a második világháború alatt Ázsiában óriási területekre tett szert: elfoglalta Koreát, Kína egy részét, több további országot, köztük Holland Kelet-Indiát (Indonéziát), valamint a legtöbb csendes-óceáni szigetet.
A világháború alatt azonban a japánok fokozatosan elvesztették megszerzett területeiket és eközben hadseregük (különösen hadiflottájuk) óriási veszteségeket szenvedett el. A háború kezdetén a világ egyik legerősebb haditengerészeteként tartották számon a Dai-Nippon Teikoku Kaigun-t (japán; Japán Birodalmi Haditengerészet), 1945 közepére viszont majdnem minden nagy hajója odaveszett, köztük az összes nagy repülőgép-hordozó és a világ legnagyobb csatahajói, a JAMATO osztály mindhárom megépült tagja.
A világháborút követően Japán amerikai fennhatóság alá került, önálló haditengerészete megszűnt. Az amerikaiak (ekkor) Ázsiát, ezen belül is Japánt nem tartották stratégiailag értékesnek (mivel az Európában terjeszkedő Szovjetunióra koncentráltak), ezért ösztönözték a japánokat, hogy saját maguk oldják meg vizeik védelmét, a felszabaduló amerikai egységeket pedig átvezényelhessék.
Ennek köszönhetően 1954-ben megalakult a Kaidzsó Dzsieitai (japán; Tengerészeti Véderő), japán ”új” haditengerészete. A Kaidzsó Dzsieitai (akárcsak ernyőszervezete, a Dzsieitai, azaz Önvédelmi Haderő), ”elméletileg” klasszikus haderő, de (nevének megfelelően) a Tengerészeti Véderő kizárólag önvédelmi célt szolgál.
A hidegháború végéig Japán kizárólag kisméretű hajókból (elsősorban rombolókból) álló haderőt fejlesztett, amelyek elsődleges feladata egy konfliktusban a szovjet tengeralattjárók felkutatása és megsemmisítése lett volna. A hidegháború végével azonban a helyzet ismét változott, új fenyegetések jelentek meg, a Szovjetunió pedig felbomlott. Ebben a helyzetben Japán egy új, a korábbiaknál lényegesen erősebb hadihajó-osztály tervezését kezdte meg, amely KONGÓ osztály néven vált ismertté (a hajó neve ellenére nem kapcsolódik Afrika második leghosszabb folyójához; ld. lentebb).
Konstrukció:
A korlátozott képességű és fegyverzetű korábbi japán hadihajókkal szemben a KONGÓ osztály megjelenésekor világszínvonalú rakétás rombolóként (angolul guided missile destroyer-ként) kategorizálták. A hajók vízkiszorítása 7500 tonna (teljes terhelés mellett 9500 tonna), hossza 161 méter, ennek ellenére továbbra is rombolónak nevezik (noha ezt a méret és tömeg más haditengerészetekben már inkább egy fregattot, sőt, kisebb cirkálót jelöl).
A hajóosztály különféle fegyverzeteinek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen ellenfél elpusztítására alkalmas (szemben a korábbi japán tengeralattjáró-elhárító rombolókkal). A KONGÓ osztály hajóinak orrán egy-egy 127 mm-es Otobreda 127mm/54 Compact típusú löveg található, amelynek fejlesztése gyakorlatilag a hajóéval együtt haladt. Az olasz löveget amerikai RGM-84 „Harpoon” hajó-elhárító rakéták, RIM-66 „Standard” légvédelmi rakéták, valamint RUM-139 „VL-ASROC” tengeralattjáró-elhárító rakéták egészítik ki, de a japán hajók Mark 46-os torpedókat és Mark 41-es függőleges rakétaindítókat (hajónként 90 cellával) is szállítanak.
A hajó önvédelmi képességét ezen kívül Phalanx típusú automata gépágyúk és RIM-161 „Standard Missile 3” típusú, ballisztikus-rakéta elhárító rakéták alkotják, valamint (hasonlóan szinte minden modern hadihajóhoz) hajónként egy-egy helikoptert is szállítanak (1 db Sikorsky SH-60 „Seahawk”-ot).
Ahogy a fentiekből is kiderül, a máskülönben helyi tervezésű japán hadihajók erejét amerikai csúcstechnológia adja (a lövegen kívül a hajók minden fedélzeti fegyvere amerikai tervezésű).
A KONGÓ osztály legfontosabb jellemzője, hogy rendelkezik az amerikai Aegis tűzvezető-rendszerrel. Az Aegis egy komplex rendszer igen komoly számítástechnikai kapacitással (debütálásakor a világ legfejlettebb ilyen rendszere volt), amely a radarok által észlelt ellenséget, azok helyzetét és mozgását elemezve koordinálja a fegyverzetet. Az Aegis rendkívül fejlett tűzvezető rendszer, ezért az Amerikai Egyesült Államok mellett máig csupán 5 ország rendszeresítette - az amerikai TICONDEROGA osztályú cirkálók és ARLEIGHT BURKE osztályú rombolók után pedig a KONGÓ osztály a harmadik (egyben első külföldi) hajóosztály, amely rendelkezik e rendszerrel.
A KONGÓ osztályt nemcsak erős fegyverzettel és kiváló szenzorrendszerel szerelték fel, de hajtóművei is igen jelentős erőt képviselnek. A helyi gyártású General Electric LM2500-30-as típusú gázturbinák összteljesítménye 100000 lóerő: ezzel a japán hajók 30 csomós (56 km/h-s) sebességet érhetnek el, hatótávolságuk 20 csomós (37 km/h-s) sebesség mellett 4500 tengeri mérföldi (8300 km).
A KONGÓ osztály egyetlen hátrányos tulajdonsága, hogy sokrétű szenzor- és fegyverrendszere miatt nagyszámú (300 fős) legénység szükséges a működéséhez.
Szolgálatban:
A KONGÓ osztály első, névadó tagjának építését 1990-ben kezdték meg a Mitsubishi Nehézipari Műveknél - a hajó vízre bocsátása egy évvel később történt meg, rendszerbe állításának időpontja: 1993. március 25. 1998-ig a Kongó-t további 3 rakétás romboló követte, így a KONGÓ osztály összesen 4 hajóból áll - a hajók neve a következő: Kongó, Kirishima, Mjoko és Csókai. Az egységek nevei japán hegyeket takarnak, egyben azonban nagyméretű második világháborús hadihajóra is utalnak (ld.: KONGÓ osztályú csatahajók, MJOKO és TAKAO osztályú cirkálók).
A KONGÓ osztály tagjai a korábbiaktól eltérően igen nagy tűzerőt képviselnek, ”védelmi” jellegüket egyedül az erősíti, hogy nem hordoznak BGM-109 „Tomahawk” robotrepülőgépeket, egyéb rakétáik és szenzoraik (köztük a központi AN/SPY-1-es radar) viszont azonosak a hasonló amerikai hajókéval.
A KONGÓ osztály irányváltást jelöl a japán haditengerészet modern kori történetében. Ahogy fentebb is olvasható, 1954-1991 között Japán a szovjet tengeralattjárók felkutatásán és tervezett megsemmisítésén kívül kizárólag partvédelemre koncentrált; harci cselekményben vagy akárcsak külföldi misszióban egyáltalán nem vett részt.
Az 1990-es évek elejétől azonban a szigetország körüli politikai és katonai légkör megváltozott. Az új fenyegetést két ország jelenti: Észak-Korea, amely nyíltan indít Japán területe felett áthaladó, nukleáris robbanófejet hordozni képes ballisztikus rakétákat, valamint a szintén kommunista Kína, amely megerősített haditengerészetével fokozatosan terjeszti ki fennhatóságát (akárcsak a második világháború előtt Japán).
Ezen nagyon is valóságos fenyegetések ellen a környező államoknak (Japán mellett például Dél-Koreának és Tajvannak) ellenlépéseket kell tennie: a japán KONGÓ osztály pedig éppen ezt a célt szolgálja.
A japán haditengerészet rombolói 4-6000 tonnásak, a KONGÓ osztály ezek felett helyezkedik el méret- és erő tekintetében, ezáltal az egyik legfontosabb hajócsoporttá válva a tengerészetnél. A KONGÓ osztály csak azért nem számít a legfontosabb japán ”rombolónak”, mert ezt a szerepet 2007-2008-ban átvette tőle a 2 db ATAGO osztályú romboló (a KONGÓ osztály felnagyított, továbbfejlesztett változata).
Az utóbbi két évtizedben Japán haditengerészetének aktivitása megnőtt, válaszul Észak-Korea fokozódó agressziójára. A Tengerészeti Véderő már részt vett külföldi missziókban, emellett a KONGÓ osztály (elsőként 2007-ben) sikeresen demonstrálta, hogy az Aegis rendszer képes ballisztikus rakéták elfogására és nem kizárt, hogy ezen képességét a jövőben élesben is használnia kell, jelenleg azonban a hajók éles bevetésen még nem jártak.
Műszaki adatok:
Név: Kongó (KONGÓ osztály)
Típus: (rakétás) romboló (valójában cirkáló)
Gyártó: Mitsubishi Nehézipari Művek (Szaszebó)
Rendszerbe állítás éve: 1998
Fizikai jellemzők:
Vízkiszorítás: 7500 t (teljes terhelés mellett 9500 t)
Hossz: 161,0 m
Szélesség: 21,0 m
Merülés: 6,2 m
Hajtómű: 100000 Le-s összteljesítményű gázturbina (4 db, Isikavadzsima-Harima LM2500-30)
Legénység: 300 fő
Fegyverzet:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 127 mm-es löveg (Otobreda 127mm/54 Compact, az orrban)
Kiegészítő fegyverzet: hajó-elhárító rakéták (RGM-84), légvédelmi rakéták (RIM-66), tengeralattjáró-elhárító rakéták (RUM-139), ballisztikus-rakéta elhárító rakéták (RIM-161), 30 mm-es gépágyú (Phalanx), torpedók (Mark 46), 1 db merevtestű motorcsónak, 1 db helikopter (Sikorsky SH-60)
Páncélzat:
Toronypáncél: 0 mm
Övvért: 0 mm
Fedélzet páncélzata: 0 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 30 csomó (56 km/h)
Hatótávolság: 4500 tm (8300 km, 20 csomós - 37 km/h-s - sebesség mellett)