KIJEV osztály

„Végül beadták a derekukat”


Tervezés:

Annak ellenére, hogy Oroszország soha nem vált valódi nagyhatalommá és katonai erejét elsősorban szárazföldi csapatainak köszönhette, az orosz flotta 1696 óta létezik és az 1990-es évekig (a Szovjetunió széthullásáig) jelentős személyzeti- és hajó-állománnyal rendelkezett. Az 1917-es oroszországi puccsban a bolsevikokat támogató matrózok is részt vettek, ennek ellenére a hatalomátvételt követően a szovjet tisztogatásoknak a tengerészet is áldozatul esett és a szűkös anyagi lehetőségek miatt évtizedeken át még a meglévő hajók javítására sem volt elég forrás.

A szovjet haditengerészet (a jelenlegi rendszerhez hasonlóan) a szovjet időkben is négy flottából állt: az északi, a balti, a fekete-tengeri és a kaszpi flottából, ám ezek csak a hatalmas kiterjedésű ország partvidékének védelmére szolgáltak, távoli területeken nem harcoltak. A második világháború alatt például a Szovjet flotta gyakorlatilag tehetetlen volt, mivel a németek a számukra veszélyes mindkét flottát semlegesítették: a Balti tengeri flottát aknamezőkkel blokkolták, míg a Fekete-tengeri flotta a szárazföldi harcok miatt elvesztette elsődleges kikötőjét, Szevasztopolt.

A második világháború után a Szovjetunió szembefordult korábbi szövetségeseivel, az 1945-re gyakorlatilag a tengerek és óceánok korlátlan urává váló Amerikai Egyesült Államokkal, illetve a szintén erős flottával rendelkező Egyesült Királysággal), ezért rákényszerült flottája jelentős fejlesztésére. A szovjet felfogásban (a légierőhöz hasonlóan) a haditengerészet azonban továbbra is csak a szárazföldi csapatok támogatásában játszott szerepet - később feladatköre (tengeralattjárókkal) kiegészült a nukleáris rakétafegyverzetet szállításával és szükség esetén célba juttatásával.

A szovjet haditengerészet emiatt féloldalassá vált. A nagyméretű szárazföldi bázisú repülőgépek (pl.: Tupoljev Tu-95-ös) segítségével folyamatosan igyekezett megfigyelni az amerikai csapatmozgásokat és tengeralattjárói, valamint nagy sebességű rakétás cirkálóil a világ élvonalába tartoztak, viszont egyetlen repülőgép-hordozóval sem rendelkeztek.

Ez különösen annak fényében furcsa, hogy a hordozók már a második világháború alatt bizonyították felsőbbségüket a többi hajótípussal szemben és az Amerikai Egyesült Államok nagyméretű repülőgép-hordozói (pl.: a KITTY HAWK osztály tagjai) nagy erejű mobil csapásmérő erőként a világ gyakorlatilag bármely pontján bevethető úszó bázisként működtek, amelyek hatékonyan támogathatták a helyi háborúkba beavatkozó amerikai szárazföldi csapatokat.

A kommunisták 1867-68-ban rendszerbe állították ugyan a MOSZKVA osztály két egységét, de ezek a 14500 tonnás hadihajók csak helikoptereket vehettek a fedélzetükre (a MOSZKVA osztályt a szovjet terminológiában tengeralattjáró-elhárító cirkálóként jelölték, valójában erős fegyverzetű helikopter-hordozók voltak, amelyeket tengeralattjárók elleni harcra terveztek).

A MOSZKVA osztály tapasztalatai nyomán a szovjet haditengerészet is igényelt egy teljes méretű repülőgép-hordozó, amely a várakozások szerint jelentősen megnövelte volna a szovjet flotta erejét és érdek-érvényesítő képességét, de a Projekt 1153 „Orjol” a várhatóan magas költsége miatt végül nem valósult meg és az egész programot leállították. Ennek kiváltására készítették el az 1970-es években a Projekt 1143 „Krecset” nevű hibrid típust, amelyet végül KIJEV osztály néven rendszeresítettek.


Konstrukció:

A KIJEV osztály egyedi hordozótípus: az osztály hajóit a szovjetek nagy tengeralattjáró-elhárító cirkálónak nevezték, angolszász és német nyelvterületen viszont általában VTOL (függőleges fel- és leszálló) repülőgép-hordozóként jelölik, mivel gyakorlatilag a KIJEV osztály egy erős fegyverzetű cirkáló és egy repülőgép-hordozó keveréke.

A típus megjelenése is kettős jegyeket mutat. A hordozó orr-része a hagyományos hadihajókon (cirkálókon, rombolókon) alkalmazottra hasonlít, viszont felépítményét a középvonaltól jobbra eltolva építették be és baloldalra egy ferde kifutó került. A 273 (vízvonalban 250) méter hosszú KIJEV osztályt - szemben a ”hagyományos” hordozókkal (pl.: a NIMITZ osztállyal) - úgy tervezték meg, hogy (a szállított repülőgépek kárára) növelték a hajók által hordozott fegyverzetet, így az univerzálissá vált: víz alatti, felszíni és légi célok ellen egyaránt használható volt.

Az osztály hajóin alkalmazott fegyverek típusa és száma eltérő, de többségükbe az alábbiakat építették be. A KIJEV osztály legfontosabb fegyvere 4-6 db (iker vetőcsöves - összesen 8-12 db) P-500 „Bazalt” hajók elleni robotrepülőgép volt, amely 550 km-es hatótávolsággal rendelkezett és elsőként a KIJEV osztály hordozóin rendszeresítették.

Légi célok ellen az osztály korai hajóin 2 db M-11 „Storm” légvédelmi rakétakilövőt használtak (72 rakétával), az utolsó egységet viszont már 24 db 8-as Tor rakétakilövővel látták el (összesen 192 rakétával). Kis távolságokra további 2-2 db 9K33 légvédelmi rakétát, 76,2 vagy 100 mm-es légvédelmi löveget, illetve 8 db AK-630 CIWS blokkot építettek be (utóbbi egy hatcsövű, 30 mm-es gépágyúval rendelkezik és a közeledő rakéták, valamint repülőgépek mellett képes szárazföldi és kisméretű vízi egységek elpusztítására is). Tengeralattjárók ellen a KIJEV osztály 10 db torpedóvető-csővel és SUW-N-1 (később ehelyett RBU-6000-es) tengeralattjáró-elhárító rakétát építettek be.

A nagyszámú rakétafegyverzettel szemben a szovjet típus által hordozott járművek száma korlátozott. A KIJEV osztály maximum 30 légi jármű szállítására képes, ami szokatlanul alacsony szám: a lényegesen kisebb vízkiszorítású francia CLEMENCEAU osztály 40, a második világháborús brit AUDACITY osztály 50-60, az amerikai NIMITZ osztály pedig 90 repülőgépet hordozott.

A szovjet egység hagyományos, elfogó-horoggal ellátott szárazföldi repülőgépek indítására nem alkalmas, ehelyett 12-23 db helyből felszállni képes Jakovlev Jak-38-as vadászgépet használtak. A merevszárnyú Jak-38-as mellett a KIJEV osztály tagjai 14-17 helikoptert szállítottak, vegyesen Kamov Ka-25-ösöket, Ka-27-eseket és Ka-29-eseket (mindhárom típust elsődlegesen tengeralattjáró-elhárító feladatkörben használták, de a Bazalt rakétákhoz is szükség volt rájuk, mivel a P-500-asok repülés közbeni korrekciójához folyamatos aktív támogatást igényeltek). A hordozók egy relatív kisméretű felvonóval látták el, amely a felépítmény mögött kaptak helyet.

A hordozott légi egységek számával és típusával a KIJEV osztály nem az élvonalbeli, lényegesen nagyobb amerikai repülőgép-hordozókhoz, hanem a TAWARA osztályú (deszantos) partra-szállító hajókhoz vált hasonlóvá. A legtöbb repülőgép-hordozóhoz hasonlóan a KIJEV osztály tagjai sem rendelkeztek páncélzattal, viszont jelentős számú fegyverzetük miatt elméletileg akár egymagukban is bevethetőek voltak.

A hordozó mozgatásáról nyolc kazán gondoskodott (mindegyik olajtüzelésű volt), amelyek négy gőzturbinát hajtottak meg - ezek együttes teljesítménye kb. 140000 lóerőt tett ki (az osztály utolsó hajójának maximális teljesítménye már elérte a 200000 lóerőt). A KIJEV osztályú repülőgép-hordozók végsebessége 32 csomót (59 km/h-t) tett ki, 18 csomós (33 km/h-s) sebesség mellett egy feltöltéssel maximum 13500 tengeri mérföldet (25000 km-t) tehettek meg. Az osztály első egységének legénységét 1612 fő alkotta, közülük 430 tartozott a repülőgépek kiszolgáló-személyzetéhez.


Szolgálatban:

A KIJEV osztály első, névadó tagjának építése 1970. július 21-én kezdődött meg, a hajó két évvel később készült el és 1975 legvégén állt szolgálatba. A KIJEV osztály összesen négy tagú: a Kijev mellet az 1978-ban rendszeresített Minszk, az 1982-es Novorosszijszk és az 1987-ben szolgálatba állított Baku alkotta. A negyedik egység, a Baku a Szovjetunió széthullását követően a Gorskov Admirális nevet kapta, ennél a hordozónál az elektronikus rendszereket modernizálták, gépeinek teljesítményét növelték.

A KIJEV osztály a szovjet technológiai szint akkori csúcsát jelentette: a P-500-as rakéták mellett kifejezetten ehhez a típushoz fejlesztették ki a Jak-38-ast, ráadásul rendszerbe állításakor a szovjet hadihajók közül messze a KIJEV osztály rendelkezett a legerősebb fegyverzettel (később is csak a KIROV osztályú csatacirkálók előzték meg).

A KIJEV osztály tagjai mégsem váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket. Ennek oka a hibrid építés volt, ami a repülőgép-hordozó képességet jelentősen gyengítette. A legnagyobb problémát az elégtelen teljesítményű Jak-38-asok jelentették: ezek VTOL (függőleges fel- és leszállás) képességének ára ugyanis az volt, hogy összesen három hajtóművet kellett beépíteniük, amelyből kettő kizárólag a levegőbe emelést végezte (ez vízszintes repüléskor jelentős holtsúlyt eredményezett, ezért a típus teljesítménye és az általa hordozott fegyverzet mennyisége rendkívül korlátozott volt).

Emiatt a Forger NATO-kódnevű típus még a szintén VTOL (de egyetlen hajtóműves, tolóerő-vektorálású) brit Harrier vadászgépnél is rosszabb képességekkel rendelkezett volt és a szovjetek is tisztában voltak azzal, hogy a Jak-38-asnak nincs esélye az amerikai haditengerészetnél akkor szolgálatba lépő két hajtóműves, változtatható szárny-nyilazású Grumman F-14 „Tomcat” elfogó-vadászgépe ellen.

A Jak-38-as kiváltására szánt Jak41/43/141 programok nem vezettek eredményre, de már korábban megkezdődött egy kizárólag hordozónak épített hajótípus megalkotása - az KUZNYECOV ADMIRÁLIS osztály azonban csak a 1991-ben állt szolgálatba (ez a típus teljes értékű repülőgép-hordozó, de a szovjet terminológiában ez is nehéz repülőgép-hordozó cirkálóként szerepelt).

A KIJEV osztály hajói így felértékelődtek, noha éles bevetésen sohasem jártak - igaz, számos hadgyakorlaton vettek részt és többek között eljutottak Vietnámba és a Japán-tengerre is. Idővel - a britekhez hasonlóan - a szovjetek is áttértek a VTOL (függőleges) felszállásról az STOL (rövid nekifutást követő elrugaszkodásos) starthoz, mivel így a Jak-38-asok hasznos terhelését növelhették (erre a relatív hosszú, egyenes kifutó alkalmas volt).

A KIJEV osztály hajóinak sorsát a kommunizmus fenntarthatatlan gazdasága pecsételte meg. Az 1980-as évektől már a nagymérezű hadihajók üzemeltetésére, karbantartására sem állt rendelkezésre elegendő forrás, ezért a Kijev-et 1987-től gyakorlatilag nem használták, két évvel később pedig tartalékba került, míg a Minszk-en egy nem tisztázott robbanás történt, javítására nem volt pénz.

A Szovjetunió széthullását követően a haditengerészet már üzemeltetni sem tudta az egységeket, ezért sorban megvált tőlük. A négy hordozó közül azonban csupán egyet, a Novorosszijszket bontották szét (1997-ben), a Kijev-et és a Minszk-et múzeumhajónak adták el Kínának. A Kijev a Binhai Aircraft Park részévé vált, majd 2011-ben (miután részleges felújításon és átépítésen esett át), egzotikus luxus-hotellé alakították. A Minszk a 2000-ben megnyílt Minsz Világ kalandpark fő attrakciójává avanzsált - itt 2016-ig, a park bezárásáig volt látható, a tervek szerint 2017-től új helyszínen (szintén egy kalandpark részeként) lesz látogatható.

A KIJEV osztály negyedik hajóját, a Baku-t az Orosz Haditengerészet tovább használta, de 1994-ben kazánrobbanás történt a hordozón, ezért felújításra szorult. A Gorskov Admirálisra átnevezett hordozót 1995-ben ismét szolgálatba állították, egy évvel később viszont megvételre ajánlották fel. A tárgyalások rendkívül elhúzódtak, ezért (egy jelentős átalakítást követően) a hordozót csak 2004-ben értékesítették Indiának, ahol Vikramaditya néven állt szolgálatba. A régi-új repülőgép-hordozó átépítése egészen 2010-ig tartott, mivel az indiai fél egy hatékony típust kívánt rendszeresíteni.

A Vikramaditya teljes felső fedélzetét (a felépítményt leszámítva) kifutóvá alakították: az orr-ról lekerültek a fegyverek, helyüket egy 14,3 fokos síugrósánc foglalta el. Ezáltal lehetővé vált függőleges felszállásra képtelen repülőgépek üzemeltetése is: az indiai hordozón jelenleg 26 darab MiG-29K vadászbombázó, valamint 10 db Kamov Ka-28-as és Ka-31-es helikopter teljesít szolgálatot. A fegyverzetre, az elektronikai rendszerre és a hajtóművekre is kiterjedő átalakításokat követően a repülőgép-hordozóval különböző teszteket végeztek. Éles bevetésre eddig nem került sor (India konfliktusai általában a Pakisztánnal határos - szárazföldi - Kasmír régióra korlátozódnak), de a Vikramaditya 2016-ban újabb felújításon esett át. Az indiaiak számára különösen fontos, hogy külföldi gyártású típusaikon egyre több hazai (indiai) gyártású technológiát alkalmazzanak (a hordozó légvédelmi rakétáit például indiai Barak-1, majd Barak-8-as légvédelmi rakétákkal váltották fel).


Műszaki adatok:

Név: Kijev (KIJEV osztály)

Típus: hibrid repülőgép-hordozó

Gyártó: (Mikolajiv)

Rendszerbe állítás éve: 1985

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 30500 t (teljes terhelés mellett 41400 tonna)

Hossz: 273,1 m

Szélesség: 31 m (vízvonalban)

Merülés: 8,95 m

Hajtómű: 4 db, 140000 Le-s összteljesítményű gőzturbina

Legénység: 1612 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 12 repülőgép (Jakovlev Jak-38, 17 helikopter (Kamov Ka-25, Ka-27 vagy Ka-28)

Kiegészítő fegyverzet: 8-12 db robotrepülőgép (P-500), 72 db légvédelmi rakéta (M-11), 2 db kis hatótávolságú légvédelmi rakéta (9K33), 2 db 76,2 mm-es légvédelmi löveg, 8 db 30 mm-es légvédelmi üteg (AK-630), 16 db tengeralattjáró-elhárító rakéta (SUW-N-1), 10 db torpedóvető-cső (533 mm-es)

Páncélzat:

Toronypáncél: 0 mm

Övvért: 0 mm

Fedélzet páncélzata: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 32 csomó (59 km/h)

Hatótávolság: 13500 tm (25000 km, 18 csomós - 33 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.